Kormány és pedálok nélküli robottaxit mutatott be a Cruise
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Alapvetően abból indult a beszélgetés, hogy tartasz az önvezetéstől egy bizonyos szituáció miatt, amiben meghal évente pár ember. Ezzel szemben viszont nem zavar, sőt, támogatod a manuális vezetést, ami miatt meghal évente több tízezer ember. Megvallom őszintén, nem értem a logikádat...
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.02.14. 01:00:15
Engem az zavar, hogy miért csak kijelölt helyen? Továbbra is azt jelenti, hogy korlátok között. Nem azt vágyom, hogy 200-zal vezethessek, de csak mert manuálisan akarom vezetni a gépjárművem, ne legyek már pályára korlátozva. És hogy manuálisan vezethessem, azt ne a gyártó döntse el úgy, hogy kormányt se szerel majd a gépjárművekbe.
Ha így szabályt szegek, felőlem legyen nagyobb a büntetés, de azért a lehetőség legyen meg a szabad vezetésre.
A motoros példa azért van, mert számtalan ember van, aki - mivel az nettó élvezeti céllal van - ezért beterelné pályára, hogy csak ott lehessen használni. Nem azt írtam, hogy te jöttél ezzel elő (tudom kik voltak, nem keverlek), csak hogy hasonló a gondolkodásmód. És csak mert a vezetés örömöt okoz és ezért közlekedik - sokszor céltalanul - ettől még nem hiszem, hogy nagyobb veszélyforrás, mint aki éjt-nappallá téve vezet, sokszor akár túlhajtva magát, mert ez a munkája vagy annak valamilyen része.
Tudom, hogy a cigis példa kétélű :-)
Csak azért írtam, mert ha az emberélet számítana, nem az autóval kellene kezdeni.
.- ...- ..-.. .-.. . -- ..-.. -. -.-- --- .-.. -.-- .- -. --..-- -- .. -. - .- ... . --. --. --..-- ---... -- .. -. -.. . -. -.- .. -. . -.- ...- .- -. .-.-.-
Miért frusztrálna? Szeretek vezetni! Ezzel együtt tisztában vagyok a statisztikkákkal, az emberi hülyeséggel és hibákkal/képességekkel/azok hiányával, továbbá képes vagyok felfogni, hogy a közúti közlekedés nem élvezeti tevékenység, hanem egy felelősségteljes és kifejezetten veszélyes üzem, ahol a balesetek döntő részben az emberi hülyeségre vezethetők vissza! A kérdésfelvetésed is fiktív, mert megvonásról nincs szó! Aki akar az vezethet majd 200-al autót az arra kijelölt, elzárt helyen, tehát megtiltva nem lesz a tevékeység az autonóm korszakban sem.
Motorokról én egy szót sem beszéltem eddig, valaki mással keversz és olyan témát adsz a számba, melyről nem formáltam még véleményt sem. Az autókkal kapcsolatban viszont tényszerű adatok állnak rendelkezésre, amit baleseti statisztikának hívnak. Én azzal érveltem, mert arra lehet alapozni akkor, amikor az önvezető autóktól retteg valaki..
A cigis példa kiváló érv...az önvezető autó mellett! :-)
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.02.10. 18:51:51
Nézd ha téged a vezetés frusztrál nem tedd szabadidődben, de aki tud kulturáltan közlekedni, attól a fenéért vonnád meg?
A zárt pályán vezetés az baromira nem olyan, mint a kötetlenül bármerre, hegyi szerpentinen vagy alföldi tájon.
A motorokat betiltani vágyók is pont úgy gondolkodnak, mint te, hogy mivel az szimplán élvezeti céllal van, az közútra nem való.
Noha a motorozás nettó élvezeti céllal végbevitt gépjárműhasználat, érdekes, hogy a balesetek 4%-a motoros, és a motoros balesetek 70%-ban a motoros a vétlen, noha csak élvezetből motorozik a használója. Tehát a "sok esetben azokkal van a baj" az túlzás (legalábbis motoros téren biztos).
2007-hez képest 23%-kal több a (rendszámos) motorkerékpár, a balesetek száma mégis csökkent 31%-kal. (2017-s adat).
Ha annyira az emberéletekért aggódnának, akkor másfele kellene kapirgálni, de itt nem erről van szó.
Tüdőrákban többen halnak meg évente (~10x annyian, mint balesetben - csak 2015-ben 273.000-n Európában, míg közúti balesetben 26.000), a cigaretta még sincs betiltva és nem az van, hogy a városban egy megadott helyen lehet csak cigarettázni.
Arról nem is beszélve, hogy még 2019-ben sem volt tiltva a dohányzás vezetés közben itt Mo.-n, egyszerűen a KRESZ nem foglalkozik vele. Pedig nagyon sokan dohányoznak vezetés közben (figyelemelterelés) és persze szemetelnek vele.
.- ...- ..-.. .-.. . -- ..-.. -. -.-- --- .-.. -.-- .- -. --..-- -- .. -. - .- ... . --. --. --..-- ---... -- .. -. -.. . -. -.- .. -. . -.- ...- .- -. .-.-.-
A közúti közlekedés dedikáltan NEM élvezeti tevékenység, hanem egy kifejezetten veszélyes üzem, amit nem véletlenül szabályoznak olyan keményen! Az emberek nagyobbik hányada nem azért vezet mert élvezni akarja, hanem azért, hogy kényelemesen, de _biztonságban_ juthasson el a céljáig. A baj sok esetben pont azokkal van, akik ezt nem értik meg.
Élvezeti vezetésre lenne lehetőség, erre vannak zárt pályák, ott nyugodtan meg lehet halni ha valaki akar, de akkor csak magát tudja megölni ami szíve joga, viszont az óvodából a gyermekeit éppen furikázó anyukát nem tudja családostól kinyírni.
A sebesség-kontroll pl. sokkal ésszerűbben működtethető egy önvezető autóban, mely technikailag erre eleve fel van készítve, mint egy hagyományosban, ami alapvetően nem így lett tervezve. Viszont ez sem oldja meg a másik nagy baleseti forrást, a vezetni nem tudó/figyelmetlen emberek problémáját (ugye pl. jobbkéz szabály miatti baleset az egyik leggyakoribb, de említhetnénk a sávváltást is, vagy Mancikát, aki vezetés helyett sminkel a kocsiban). Csak az autonóm rendszer képes teljesen kikapcsolni az emberi hülyeséget, ezzel máris rengeteg életet mentenénk meg. Azt nem állítom (és aki ilyet állít, hazudik), hogy az önvezetőben nem fognak meghalni emberek. Meg fognak. Csak nem mindegy, hogy világszerte napi 1000, vagy napi 10 hal meg (lásd.: pl repülés, ami sokkal biztonságosabb az automatizálás óta)!
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.02.10. 03:25:50
Pl. hosszú, unalmas utak, vagy amikor szombat este senki nem akar kimaradni a sörfogyasztásból, akkor jó ha van egy olyan rendszer, ami biztonságosan mindenkit haza tud vinni vagy egyszerűen az éjszakai vezetés (amit sokan nem szeretnek) stb.
Mindenesetre szkeptikus vagyok, mennyire jó irány ez, és vannak kétségeim, hogy minden esetben - még ha automatizált rendszeren is függ az egész városi/országúti/autópályás vezetés -, a jó döntést hozza-e.
Arról nem beszélve, hogy a korábban felvetett élvezeti értékből vezetéssel mi van?
Értem én, ha napi 300 km-s táv felett vezetnék, akkor lehet én sem vágynék rá, de attól még lehet a vezetésnek is élvezeti funkciója. Nem kell 200-zal menni ahhoz, hogy élvezd a vezetést/utat.
És a motorozás? Be lesz tiltva? Kicsit nehéz elképzelni, hogy önvezető legyen a motor, de még ha az is lenne, elvesztené az értelmét. Tudom tudom, vannak, akiknek attól lenne merevedése, ha betiltanák a motorkerékpárok közúti használatát és csak a pályán lehetne vele menni, vagy eleve a gyártását, használatát megszüntetnék.
De ennyi erővel miért nem a járművek sebességét korlátozzák?
A helymeghatározó érzékeli, hogy belépett pl. egy településre, máris korlátozza a sebességet az adott szakaszra kiszabott maximumra; így nem mehetne 150-nel városban (Mo.-n meg sehol).
Aki a sebesség-kontroll-opciót deaktiválja a járművében az 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel kell büntetni. Ha balesetet követ el így, akkor meg 15 év.
.- ...- ..-.. .-.. . -- ..-.. -. -.-- --- .-.. -.-- .- -. --..-- -- .. -. - .- ... . --. --. --..-- ---... -- .. -. -.. . -. -.- .. -. . -.- ...- .- -. .-.-.-
Véleményem szerint, ez a lényeg. Sokszor érzem úgy, hogy az önvezetést ellenzők nem vesznek tudomást a jelenlegi baleseti statisztikákról és arról, hogy ezek 90%-ka jellemzően emberi hibából, felelőtlenségből következik be.
Miközben viszont, egy szoftvert lehet fejleszteni, addig idióta barom Józsit a hegyről semmivel nem fogod tudni megnevelni, az 150-el fog menni városban addig, amíg valakit meg nem gyilkol (jobb esetben magát, mert azilyenért nem kár, de sajnos a vétlenek szoktak szívni).
Viszont az automata autok (foleg a cikkben emlitett taxi valtozat) biztonsagos, civilizalt helyekre keszul. Ahol azert nem probalkozik senki utonallassal, mert automatikusan beviszik a rendorok es az elso arra jaro automata auto fogja feljelenteni, ugyancsak automatikusan, majd ha a hatosagok potencialis eroszakot tapasztalnak, akkor eloszor valoszinuleg dront / robotot kuldenek az illetokre, utanna meg a kommandosokat. Civilizalt vilagban ennek mar a lehetosege is elveszi az emberek kedvet a torvennyel valo szembekerulestol. Mindenhova mashova pedig meg jopar evig boven megfelel egy hagyomanyos benzines/dizeles kezivezerlesu jarmu, helyszinhez illo extra felszerelessel.
A veszmegallito es a segelykero gomb alap kellene hogy legyen minden autoban. A segelykero gomb mar szerencsere egyre inkabb az. (egy Tesla mar a legkisebb baleset eseten is magatol hivja a kozpontot es kuldik a mentot is ha a kocsi szerint nagyobb a baj)
" az autó körbeállása rettentő buta megoldás"
Csak minimális saját tapasztalatból tudok írni. Amit láttam, a kiccsáládok így próbálkoztak.
De a délebbre lévő kontinensen már a '60-s években is az volt a javaslat, hogy menjenek át az útonállókon, semmiképp se álljanak meg és a következő határon jelentsék. Ennek ellenére a mai napig az útra/úton állás a bevett szokás a jármű feltartóztatására.
.- ...- ..-.. .-.. . -- ..-.. -. -.-- --- .-.. -.-- .- -. --..-- -- .. -. - .- ... . --. --. --..-- ---... -- .. -. -.. . -. -.- .. -. . -.- ...- .- -. .-.-.-
Egyébként az autó körbeállása rettentő buta megoldás, sokkal egyszerűbb módok léteznek arra, hogy az autó továbbhaladását akadályozzák, ha akarják. Akkor is, ha nem önvezető.
De ha nem lett volna lehetőség, hogy továbbmenjek, akkor félek, hogy ott bevégeztem volna.
A kamionok kifosztására pl. Ausztráliában nemrég hoztak döntés, hogy ne álljon meg a sofőr; ha sorra kerül a gázolás, akkor jelentse be a (legközelebbi) rendőrségen, mert ott már ismert probléma.
Csak, ha automata lenne a rendszer, akkor mit csinál?
.- ...- ..-.. .-.. . -- ..-.. -. -.-- --- .-.. -.-- .- -. --..-- -- .. -. - .- ... . --. --. --..-- ---... -- .. -. -.. . -. -.- .. -. . -.- ...- .- -. .-.-.-
Ha ember áll éléd akkor persze elhajthatsz, de az azzal jár, hogy halálra gázolod, amit vagy megúszol a bíróságon vagy nem, ha előbbi, akkor pedig még mindig kinyírhat az elgázolt csávó kicccáládja. Kamionokat pedig már ma is rendszeresen kirabolnak, nem kell ahhoz önvezető rendszer.
Félreértesz.
Nem attól félek, hogy Afrikában hogy fog működni, hanem attól, hogy Európa züllik le annyira, hogy itt is megjelennek az országúti kalózok - mert lesz egy erősen kihasználható technika.
.- ...- ..-.. .-.. . -- ..-.. -. -.-- --- .-.. -.-- .- -. --..-- -- .. -. - .- ... . --. --. --..-- ---... -- .. -. -.. . -. -.- .. -. . -.- ...- .- -. .-.-.-
Nem is tisztán, mint gyalogos, hanem épp ellenkezőleg.
Ha ülök az autómban, ami automatikusan vezet helyettem (vagy csak segít, mert pl. hamarabb fékez), akkor ha egy országúti kalóz elém lép - aki tudja, hogy a jármű mindenképp megáll, mert az élő emberen szándékosan áthajtást blokkolja - , akkor nemes egyszerűséggel tálcán leszünk nekik kínálva?
Most, még a klasszikus vezetési formánál - itt Európában - annyira nem gyakori. Pl. Afrika és Ausztrália egyes részei
annyira már nem szerencsés ebből a szempontból ma sem.
Bár már jártam itt Európában is olyan helyen, ahol tudtam, ha bármilyen okból megállok, akkor halott vagyok.
De most még megvan a sofőr lehetősége a kövér gázra (ahogy azt javasolják Afrikában és Ausztráliában is). Viszont ha felülbírál az elektronika, hogy nem mehetek tovább - mert ember veszélyben -, akkor mi lesz? Akkor így jártam?
Értesíti a rendőröket, hogy hol halt meg a kocsi tulaja?
Ugyanilyen szkeptikus vagyok az önvezető postai csomagokkal kapcsolatban.
Egy minta városban lehet működik, de mi van, ha útját állják a nemhiába születettek?
Majd szépen kikerüli őket? Vagy elmondja paragrafusokba szedve, hogy ejnye-bejnye, miért nem szabad? Vagy a 7,62-s
párhuzamosított minigun a postai küldeményt megvédi ár/érték arányban?
.- ...- ..-.. .-.. . -- ..-.. -. -.-- --- .-.. -.-- .- -. --..-- -- .. -. - .- ... . --. --. --..-- ---... -- .. -. -.. . -. -.- .. -. . -.- ...- .- -. .-.-.-
Mennyire életszerű a mindennapokban az, hogy egy drónról vetített holoprojekcióval halálos balesetet idéznek elő? Semennyire. Ezzel szemben, a sok kis suttyó a normál autókban napi szinten gyilkolja le az embereket azzal, hogy barom módon vezet és száguldozik, nem tartja be az előírásokat. Ezekből százszor annyi halálos baleset történik, melyeket teljesen megszüntetne az autonóm autózás. Tehát megelőzünk napi 1000 balesetet a faszkalapok kiiktatásával, és okozunk kettőt szoftverhibával. kb. ez a reális arány. Nem látom, akkor mi szólna a hagyományos autózás mellett??
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.02.03. 15:22:58
Bérbe vehet? reklámfelület...
szóval millió bevált módszer létezik, ami biztos és kevésbé macerás, mint autókat manipulálni. Ráadásul egy baleset nem is biztos, hogy belehal. Jobb a belelőtt tár a felrobbantás vagy a 0.50-es kaliberrel szétrobbantani a fejét messziről.
Utoljára szerkesztette: t_robert, 2020.02.03. 09:51:22
illetve figyelik az útburkolati jeleket (terelő vonalak záró vonalak stb. és ahhoz képest igyekeznek irányítani a kocsit. tehát jól működnek autópályán vagy olyan városi utakon, ahol szépen elválasztott és felfestett sávok vannak egyértelműen mutatva merre halad az út. Ahogy olyan környezetbe kerül, ahol bizonytalan vagy hiányos az útburkolati jelek használhatatlanná válik. Tehát egy Tesla nem önvezető olyan értelemben, hogy nem pasztázza lézerrel a környezetét és abból próbál meg infót leszűrni vagy nem a mutatott kép elemzésével feldolgozásával próbál rájönni, hogy mi a szitú. Na most nehéz a gyakorlatban elképzelni, hogy halad a körúton egy Tesla erre a oktogonnál projektorral igyekeznek összezavarni hamis útburkolati jeleket imitálni. Mint ahogy az M7-es autó pálya 67.3 kmes szakaszánál valamiféle projektorral félre vezetni. Mondjuk egy felüljáróról megvilágítani az útat egy projektorral és imitálni, mintha fordulna az egyenes út.... ehhez marha nagy és erős projektor kéne, ami bevilágít vagy 100 m-rs szakaszt kirajzolva egy határozott ívű kanyart..... mondjuk elé világítani a közeledő autónak a forduló sávokat és neki irányítani a felüljáró pillérének. Azért ehhez igen komoly felszerelés és szervezettség kéne.... nappal ráadásul nehéz is volna felül világítani projktorral a valós útburkolati jeleket. legfeljebb éjszaka.....
Akkor Te még nem láttál drónt közelről és a holografikus rendszerek bonyolultságáról sincs információd.
Célszemélyt gyilkolni kiválóan lehet hagyományos autóban is drónról, éppen most demonstrálta az USA Izraelben. Nem kell ahhoz holografikus vetítésekkel vacakolni. Egyebekben, ha ez a cél, akkor fegyver is szerelhető a drónra és kész, azzal lövik ki a hagyományos autót, tehát ismét ugyanott vagy.
Még mindig nem érted, hogy amitől Te rettegsz, az egy dedikált terrortámadás, amit hagyományos járművek ellen is el lehet követni bármikor (el is követnek rendszeresen). Most az, hogy kilövik a sofőrt, vagy egy drónnal eltérítik az önvezető autóját, teljesen mindegy, csak az eszköz változiik. ha téged célszemélyként ki akarnak nyírni, akkor egy hagyományos autóban sem vagy biztonságban. Ez a kérdés teljesen más lapra tartozik.
"Ennyiből tök felesleges a Windowsok, Linuxok biztonsági hibáit foltozni"
Önmagaddal vitázol. Én nem állítottam, hogy nem szükséges a rendszert fejleszteni és megvédeni pl. az ilyen támadásoktól. Azonban, ahogy a Linuxot és a Windows-t sem dobjuk ki az ablakon csak azért, mert volt benne egy bug (és nem sírjuk vissza a DOS-t emiatt), úgy az autonóm jármű esetén sem ésszerű az elavult technikát favorizálni, és támadni a sok szempontból sokkal előnyösebb újat!
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.02.03. 00:08:52
Drónból igen, arról nem beszélve, hogy a drón célzottan teszi, szóval nem randomra gyílkolsz, hanem célszemély(eke)t.
"És ez mennyiben lényeges a veszélyek, a végeredmény tekintetében? Így is, úgy is meghalsz, mindegy milyen rendszerű autóban ülsz."
Ennyiből tök felesleges a Windowsok, Linuxok biztonsági hibáit foltozni, hiszen végeredmény szempontjából nem releváns. Pedig dehogy nem, nem mindegy, hogy valamit hány féle képpen tudsz sikeresen támadni, mivel egy adott esetben nem feltétlenül tudod az összes módot használni, illetve nem mindegy melyik milyen nyomot hagy.
És ez mennyiben lényeges a veszélyek, a végeredmény tekintetében? Így is, úgy is meghalsz, mindegy milyen rendszerű autóban ülsz.
"de azok ellen egyszerűbb trükkök is működnek."
Egyszerűbb holografikus projekciót megalkotni, leprogramozni és alkalmazni, mint egy vödör szöget kiborítani?
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.02.02. 19:54:36
Ez az autonóm cuccok ellen is úgyan úgy működik a szög, de azok ellen egyszerűbb trükkök is működnek.
"Nem kéne ész nélkül rettegni mindentől, amit nem értünk."
Csak hogy ezt nagyon jól értjük, mivel MI emberek fejlesztjük és nem egy rajtunk kívül álló természeti jelenségről van szó vagy ismeretlen világról.
Az a drón, ami a projectorral képet vetít, ki tud szórni az úttestre a 100-al közeledő hagyományos kocsi elé egy vödör szöget is! A végeredmény ugyanaz lesz...
"Nem kéne ész nélkül örülni minden "fejlődésnek", mert van hogy az visszafejlődés vagy rosszab irányt jelent."
Nem kéne ész nélkül rettegni mindentől, amit nem értünk. Egy 100éves technikát hasonlítasz egy még bőven kezdeti stádiumban lévő, fejlesztés alatt állóhoz! Alma, körte. Az új technológiánál nyilvánvalóan vannak megoldandó problémák, ez egy teljesen természetes folyamat. Az előnyök viszont messze meghaladják ezeket.
Nem kéne ész nélkül örülni minden "fejlődésnek", mert van hogy az visszafejlődés vagy rosszab irányt jelent.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.02.02. 03:43:05
https://pcforum.hu/mediatar/6002/halalos-balesetek-okozasara-vehetok-ra-vetitessel-a-tesla-k
Pont ez az ösztön okozza, hogy szívesebben ülünk le valahol a sarokban vagy a fal mellett, mint egy nagyobb szabadabb nyílt tér közepén. szélen ugye legalább 1-2 irányból fedezve vagyunk és nem érhet onnan minket támadás. Bár ma már nem ront ránk a kardfogú tigris... de a zsigereinkben benne maradt az évmilliók alatti praktikus túlélési ösztönök.
Taxisokkal a hócipő tele van...ezerszer inkább az autonóm jármű!
Taxisokkal csak a baj van, a magyarokkal meg különösen. Én szívesebben ülnék egy ilyenbe, mint egy átlagos magyar taxisofőr mögé. (nyilván nem minden taxis gazember, de..)
Ahogy az automata metrokat megszoktuk (Budapesten is), ugy az automata taxikat is meg lehet. Kenyelmesebb es emberi taxisofor eseten sem tudom veszhelyzetben atvenni a kormanyt ha akarom sem. Nagy piros veszmegallito gomb viszont kell ra, az vilagos.
Elso korben ezek joreszt taxi uzemben, virtualis kotottpalyas modban fognak jarni, ami egy varosi taxinak boven eleg. A megoldas hatalmas elonye, hogy a virtualis nyomvonalat kell csak kovetnie a szoftvernek es megallnia ha barmi belog ele az urszelvenybe.