Teljesen eltűnik az északi jégtakaró

← ElőzőOldal 2 / 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#14

Science: Plio-pleistocene megafauna 4,5 millió éve tartó kihalásat

Ezt az érvelési hibát hívják cherry picking, vagy magyarul mazsolázgatásnak. Ugyanis ez nem a tudomány álláspontja, hanem csak egy publikáció a témában, a sok közül, amivel azt akarod sugallni, hogy ez a tudomány álláspontja, vagyis, hogy ez egy bizonyítottan elfogadott dolog lenne! Ugyanis, más publikációk szerint meg nem így van:

Éghajlatváltozással fő oka
Az ember okozta
Vagy éppen egy üstökös okozta
Stb. és itt a satöbbi azt jelenti, hogy még vagy egy tucat publikációt tudok mutatni mindegyik mellet, vagy ellen, vagy más okokkal. És tudod miért? Mert még nem tisztázott a dolog. Amit csinálsz semmivel sem jobb érvelés, hogy tévében láttam...

Viszont, ha mélyebbre olvasol, pl.:itt akkor kiderül, hogy ez nem egy bizonyított dolog (megjegyezendő, hogy német wikipédiát - egyedül a világon - lektorálják). Ugyanígy jársz el a másik két példáddal is mazsolázgatsz, és úgy állítod be mintha a tudomány álláspontja lenne. Vagy mert nem érted a tudomány működését, vagy direkt ferdítesz. Melyik volnál te?
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2020.05.03. 19:59:07

NEXUS6
#13
" Azonban ez a hatás nem áttételesen, a CO2 kibocsájtáson, meg valami ködös kapcsolaton a klímaváltozáson keresztül érvényesül. Nem! Hanem amit beleszórunk, meg amit észnélkül kiveszünk."

"A tudomány bizonyította a co2 és felmelegedés kapcsolatát, és azt is, hogy ez az emberi kibocsátás miatt van. Nincs itt semmi ködösítés, kivéve ha te ködösítesz."

Cikk: Kuba partjainál nem pusztulnk a korallok, mert ott minimális a partokról bemosott műtrágya, növényvédőszer

Túlhalászat és szennyezés pusztítja a korallokat globálisan

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#12
"és a CO2 csökkenése miatt kevesebb növény, kaja, hogy ezek a hatalmas dögök megéljenek."

"Veled ellentétben a tudomány nem ismeri az okot, csak hipotézisek vannak az okára."

Science: Plio-pleistocene megafauna 4,5 millió éve tartó kihalása

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#11

"Nyilván mi pusztítottunk ki mindenkit, nem csak a mamutokat, barlangi oroszlánt, akármit, hanem már vagy 5 millió éve minden nagyobb testű élőlényt."

Nyilván ilyenről nem beszéltem, ez egy szalmabáb érv.

Kb ennyi ideje tart ugyanis egy detektálható kipusztulási hullám,

Nem tart, a pelisztocén megafauna kihalása véget ért. Most egy újabb kihalási hullám van.

és a CO2 csökkenése miatt kevesebb növény, kaja, hogy ezek a hatalmas dögök megéljenek.

Veled ellentétben a tudomány nem ismeri az okot, csak hipotézisek vannak az okára.

Nyilván mi sem teszünk jót, de mindért magunkat okolni szerintem is kicsit nagyarcúságra vall. :D

Mindenért? Megint egy szalmabáb érv.

Azonban ez a hatás nem áttételesen, a CO2 kibocsájtáson, meg valami ködös kapcsolaton a klímaváltozáson keresztül érvényesül. Nem! Hanem amit beleszórunk, meg amit észnélkül kiveszünk.

A tudomány bizonyította a co2 és felmelegedés kapcsolatát, és azt is, hogy ez az emberi kibocsátás miatt van. Nincs itt semmi ködösítés, kivéve ha te ködösítesz.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2020.05.02. 09:11:53

NEXUS6
#10
Az a gáz, hogy keverünk össze dolgokat rendesen!
Az, hogy akár az emberi hatásnál nagyobb kihalások, katasztrófák voltak természetesen nem csökkenti az ember hatását. A környezeti katasztrófa az egy dolog, de akkor arról beszéljünk. Sőt szerintem elsősorban pont arról beszéljünk. Pl. hogy miközben a szárazföldek még úgy ahogy élővilág szempontjából nem teljesen vannak lealázva, ehhez képest a tenger sokkal rosszabb állapotban van. Szerintem is erről beszéljünk!

Azonban ez a hatás nem áttételesen, a CO2 kibocsájtáson, meg valami ködös kapcsolaton a klímaváltozáson keresztül érvényesül. Nem! Hanem amit beleszórunk, meg amit észnélkül kiveszünk. Ne kenjük az egészet csak és kizárólag az energetikai iparra. A műtrágyát nem ők szórják bele a tengerbe, a szennyvizet, a fémérbányászat során termelődő nehézfémeket, arzént szintén nem. Ezeket kénye megoldani. Nem arról vitázni, hogy ha vegánok lennénk akkor nem finganánk annyit, meg hasonló mélyértelmű témákon, amivel letudjuk a környezetvédelem kérdését, a lényegről meg kanyi szót nem szólunk!

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#9
Aha, akkoriban és hatalmas területeken irtották ki az erdőket és folytattak kiterjedt mezőgazdasági földművelést rovarirtással és mélyszántással. Akkoriban is folyt erdőgazdálkodás tarvágással. Akkoriban is leaszfaltozták a világot így szétválasztva a populációkat. Akkoriban is tolták a C02-t a légkörbe meg a metánt amivel bizonyítottan nem kis mértékben hozzájárultak a felmelegedéséhez. Szórták a műanyagot számolatlan a tengerbe. Repkedtek számolatlan mesterséges felhőket létrehozva. Építettek klimatizált sípályát a sivatagba.

Megdöbbent, hogy még mindig vannak akik elbagatellizálják az emberi hatást a környezetre. Nem most lesznek problémák ezt mindenki tudja (ja nem sokan nem) majd olyan 2070 - 2100 körül. De akkor nagyok. Az emelkedő tengerszint csak egy szelete lesz az egésznek. Ez egész egyszerűen nem mehet így tovább. Valamit lépni kellene nem holnap nem 2050-ben hanem most.

Az a plusz 4 - 5 fok mind az embere sara. Nincs hozzá köze másnak.
Utoljára szerkesztette: dyra, 2020.05.01. 22:30:53

NEXUS6
#8
Nyilván mi pusztítottunk ki mindenkit, nem csak a mamutokat, barlangi oroszlánt, akármit, hanem már vagy 5 millió éve minden nagyobb testű élőlényt. Kb ennyi ideje tart ugyanis egy detektálható kipusztulási hullám, kb ennyi ideje vannak jégkorszakok, és a CO2 csökkenése miatt kevesebb növény, kaja, hogy ezek a hatalmas dögök megéljenek. Így a nagytestű fajok száma folyamatosan csökken. Nyilván mi sem teszünk jót, de mindért magunkat okolni szerintem is kicsit nagyarcúságra vall. :D

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#7
Az a szép a Dunning–Kruger-hatásban, hogy az illető észre sem veszi, hogy a hatása alatt áll... Mi is ez a hatás? Dunning–Kruger-hatás az a jelenség, amikor minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudását. A klímaváltozás sebessége a nem mindegy, és nem az, hogy évezredek alatt változik a klíma. Akárhány múltbéli - gyors - klímaváltozást nézel, kihalással jártak. A co2 emberi kibocsátás és felmelegedés értéke korrelál egymással, a jégkorszaki melegedés lassú értéke pedig nem, és ugyanígy nem ismert ilyen csillagászati hatás sem. Ezek mérési eredmények, azaz tények, és nem modellek, vagy számítások. Amikor "régen több co2 volt típusú" érvelsz akkor nem veszed figyelembe, hogy olyan (mára kihalt) ökológiát hasonlítasz össze a maival, amiben az élőlények az akkori klímához alkalmazkodtak, másrészt, hogy egy adott átlaghőmérsékletű klímához alkalmazkodott ökológiai rendszert hasonlítasz össze, egy gyorsan változó ökológiai rendszerrel! Az emberi faj ahogy írod elfoglalta az ökológiai teret, olyannyira, hogy határokat húzott, míg egy ősember csoport arrébb költözött, egy kedvezőbb környezetbe, addig ma egy iparosodott, és országhatárokkal körbevett állam erre nem képes.
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2020.05.01. 08:37:10

#6
változik igen de most teljesen úgy csinálnak, mintha az emberek miatt zajlana. nem már 20 ezer éve tart. megállítani vagy visszafordítani nem tudjuk legfeljebb lassítani valamennyivel, ha sikerül visszafogni magunkat. de a dolog minden képen elkerülhetetlen, hogy megváltozzon a klíma. Konkrétan valami csillagászati oka van az átlag hőmérséklet ingadozásának plusz mínusz 10-12 foknyi. ami bőven elég a totális lejegesedés és felolvadás közti ingadozáshoz. Amúgy volt már a szén-dioxid szint a mainak a 4-szerese is. amúgy egy dekával több széndioxidot se adunk hozzá a bolygón eddig is meglevőhöz. Most felszabaditjuk a korábban megköttötet, de újat nem alkotunk.
wraithLord
#5
Nem, de ez a lényeg, nem az, hogy ki vagy mi miatt van.
Még az ellen se tudunk csinálni semmit, hogy ne gyorsítsuk fel. :D
barret
#4
És tudunk tenni valamit? Hiába a sok atomfizikus! Nyomon követjük a változást,ez lesz a feladatunk.

Bérbe vehet? reklámfelület...

wraithLord
#3
Igen, a Föld klímája ciklikusan változik, viszont eddig nem volt globális emberi civilizáció. Most van, és annak nem tesz jót a klíma bármilyen irányú jelentős változása.
#2
magunk közt szólva pont a klíma változás tette lehetővé az emberi civilizáció kialakulását. Ha még nem olvadna 20 ezer éve a jégtakaró, akkor ma is mamutot kergetnénk törzsekben a jeges tundrákon és hómezőkön. Ahhoz, hogy letelepedjenek az emberek és társadalmakat alakítsanak, földet műveljenek és állatot tenyésszenek bizony az kellett, hogy a jégtakaró visszahúzódjon több millió négyzetkilométernyi területről. Ha csúszott volna a klíma változás, akkor ma is pár 100 ezer kis csoportokban a barlangokban fagyoskodó ősember volnánk. Ha nincsen klíma változás, akkor ma nem létezik emberi civilizáció.... Igen szerencsésen alakultak a dolgok, Mire kialakult a mai ember a homo sapiens pont megindult az elterjedést lehetővé tevő klíma változás. Összetalálkozott, a már kellően fejlett ember biológiailag és a kedvező környezete a kiteljesedésre. Az emberi faj elfoglalta a számára megnyíló életteret.....
#1
tudjuk, hogy így fog történni. Mindig ez van úgy 250 ezer évente Ha valaki nem tudná úgy 20000 éve kifele olvadunk egy jégkorszakból. az utolsó 14 ezer évben gyorsabban.Ami közben sok trillió tonna jég elolvadt a szárazföldi jégtakarókból és a gelcserekből. Nagyjából emelkedett a tenger szint úgy 100 métert eddig. Mire a jég nagy része el olvad még további 60-80 métert emelkedni fog. Az utóbbi 10-12 ezer évben például sós tenger lett a Fekete tengerből. 14 ezer éve még egy nagy édesvízi tó volt majd az emelkedő tenger áttört a márványtengeren és a Boszporuszon keresztül. Ma sós tenger. Mint ahogy 8-10 ezer éve az adriai tenger északi fele egy nagy lapos völgy volt az Appeninek és a Dinári hegység közt. Mára elöntötte a tenger és átlagosan 20 méteres a vízmélység.
Szóval a klima változás 20 ezer éve tart. Ehhez képest mindenki úgy tesz, mintha az emberiségen múlna. Az elmúlt 2 millió évben vizsgálva az Antarktiszi jégtakaró több kilométeres fúrás mintáit kimutatható 4-5 nagyobb jégkorszaki ciklus. Mely során ingadozik az átlag hőmérséklet 10-12 fokot. Ennek függvényében hol tökig befagy a föld, hol meg elolvad a jég nagy része és pálmafás uszodává válik a föld. Az eljegesedett időszak amúgy jóval hosszabb a földön, mint a kiolvadott Az csak úgy 30-40 ezer év. a jeges meg úgy 150-200 ezer év 15-20 ezer évnyi befagyásokkal és kiolvadásokkal.
Ehhez képest mindeni úgy csinál, mintha az emberiség okozná a klima változást. miközben az a helyzet, hogy se megállítani nem lehet se visszafordítani, mivel nincsen mit ez egy természetes folyamat ami talán több százszor lezajlott a földi klímában. A mi hatásunk annyi, hogy tevékenységünkkel gyorsítjuk a folyamatokat. Ami mondjuk normálisan 5000 év alatt következne be miattunk 1000 év lesz. de mindenképpen jön az uszoda akár teszünk ellene akár nem. ha igyekszünk magunkat korlátozni, akkor meg nem 1000 év, hanem 1500.... és??????
← ElőzőOldal 2 / 2