Elon Musk miatt fuccsolt be a Tesla önvezetése
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Propagálja ez az idióta az alagutas kocsi rendszerét. A 100 éves kKsföldatti hülyére pofozza.
A Cold Thruster-es kocsi dumája is fizikai képtelenség volt.
Hyperloop? Nem is az ő ötlete és okkal nem csinált olyat senki. 10 év alatt semmit sem tudtak megmutatni basic szinten sem, hogy hogyna működne.
Most te itt mire vársz? Hogy mit csinálnak jobbat mint a Tesla szaros túlárazott kocsija? Igen, csinálnak.
De mondom, én is szeretnék olyan céget vezetni, aminek hívei és nem fogyasztóai vannak. Mert az előbbieknek semmit nem kell megmagyarázni...
DE semmi konkrétumot vagy ellenpéldát vagy esetleg olyat ami jobban csinálja az adott dolgot nem tudnak felmutatni, csak azoknak a posztjaiban és véleményeiben keresnek belekötni valot és ellentmondást akik támogatják vagy látják a lehetőségeket benne a jövöre nézve"
Vagy a 130+ éve létező metró és földalatti mellett az alagutas hülyeségét szopják fel?
Milyen hasonló technológiáról beszélsz, te nagyon te?
Egy rakás cég gyárt már használható villanyautót értelmezhető áron és hatótávval.
És azok lennének a müszaki analfabéták akik több tiz éven keresztül dolgoznak Musknak megoldani a problémákat,mert benyalták Musk faszságát? ÉS gondolom az összes autogyártó cég is, aki késöbb szintén elkezte utánozni fejleszteni a hasonlo megoldásait? Öket is sikerült jól behuznia a csübe, de téged nem lehet megvezetni te egyedul mindenkit megtéritesz a neten.
Viszont még mindig csak a hosszászolókat és a hozzászolások tartalmába kötsz bele, de még egyetlen épkézláb érvet infot példát nem láttunk töled ami bemutatná, hogy melyik cég az amelyik jobb vagy hasonlo szintu technologiát fejleszt és megfelel a te kivánalmaidnak.
Én nem azt állitom, hogy nem lehet jobb technologia amit most a tesla csinál, de mutas még egy olyan autogyártót ami 10 éven keresztül évi millios nagyságrendben adja el az autoját és folyamatosan fejleszti még a 10 évvel ezelötti modellt is? és nem csak egy laborban vagy kis példányszámban egy tesztpályán tudja jobban a dolgokat hanem bárki halando számára megvehető terméket árul.
Na ezek nyalják be mr musk összes faszásgát.
Ráment a busz / villamossínre.
Bójákat akart elsodorni.
Majdnem elcsapott egy bringást egy kereszteződésben áthaladáskor, akivel egy irányban ment.
Ez alapján az jön le, hogy a full primkó autópályás környéken kívül a cucc életveszélyes a környezetére.
Ugy mint a da vinci ejtőernyője vagy helikoptere , esetleg azt a kinait aki tuzijátékrakétákat tett egy székre ,hogy fellöje magát az űrbe vagy aki ágyubol kilöve akart embert küldeni a holdra.
Mindegyik ugyan olyan faszság számodra mert csak egy dologra koncentrálsz és nem vagy képes elvonatkoztatni elgondolni a jövöbeni hatásait . arról nem is beszélve, hogy a tesla "faszságait " most mint a véres kardot körbeviszik , de majd amikor egy másik cég learatja ezeknek a babérait, ugy, hogy a tesla kitaposta hozzá az utat és megmutatta, hogy mik azok a problémák és hibák amiket a másik cégnek már nem kell megoldani ,mert a tesla már megtette.
Miért tud az emberi agy 30 órás vagy 50 év vezetés után is olyan banális hibákat véteni amik emberéletbe kerülnek. Hogy van ez?
"Kicsit tyúk vagy a tojás kérdés, mert a statisztika kinyeréséhez eleve engedélyezni kell majd a közlekedési hatóságnak a rendszert!"
Na csak beláttad hogy a 100Hsz-en keresztült tolt csak zárt pályára engedjük őket agymenésed mekkora nonszensz. Ahogy a tanuló vezetőt is kiengedik közútra ha egy alap rutinja már megvan.
"A szinte tisztán autópályás statisztikát vetik össze a vegyes emberi használattal"
Vegytiszta Nexus6 hazugság++
"A Tesla 1-2 évve "
Tehát nem tudsz jelen helyzetben élő példát mondani, próbálsz egy elavult múltbéli állapotra mutogatni. Jó indikátora annak amikor kifogy valaki az érvekből.
Egyébként a STOP táblánál megállás pont az amit az emberi egy irányba látás/fejforgatás lassú sebessége miatt találtak ki a szabályozók és az önvezető számára értelmetlen korlát, az ugyanis minden pillanatban 360-ban szemléli a teret, nem kell megállnia hogy körbe nézzen a kereszteződés minden irányába. Ennek ellenére nyilván a KRESZ szerint meg kell tartania a járműnek, de azz a "csőlátásúbb" emberre tervezték.
" DE semmi konkrétumot vagy ellenpéldát vagy esetleg olyat ami jobban csinálja az adott dolgot nem tudnak felmutatni, csak azoknak a posztjaiban és véleményeiben keresnek belekötni valot és ellentmondást akik támogatják vagy látják a lehetőségeket benne a jövöre nézve"
Minden informácionak a birttokában vannak és igy határozottan kijelentik, hogy ugy hulyeség minden ahogy azt az illető elképzeli vagy esetleg már müködö dolgot csinált.
Ezek az emberek kb abba a kategoriába tartoznak,mint a középkorban akik üldöztés a boszorkányokat és eretnekeknek tiluláltak embereket csak azért mert probált vagy tudott mást csinálni mint ami évszázadokon keresztül csináltak.
Ezek az emberek képtelenek a változásra és miért is fejleszenek bármit is mikor a régi dolgok is müködnek elven jol elvannak a kis világukba.
Csak velükj ellentétben a boszorkányok és az eretnekek és a MUSK meg Einstein,Tesla és Edison nevei és találmányai fennmaradnak az utokornak és történelemkönyvekben mig azok akik azt mondták, hogy ez hulyeség és nem fog müködni azok bol szinte senki sem .
Az amiket most hulyeségnek és müködésképtelennek titulál pár ember az mégha igy is van egyfajta fejlödés és megismerni a határokat . esetleg ami ma nem müködik az nem biztos, hogy azért nem muködik,mert nem lehet hanem azért mert a jelenlegi technologiánk tudásunk még nem teszi lehetővé esetleg a társadalmi gazdasági nyomás nem engedi, hogy elterjedjenek. mindegyikre volt példa már nem egyszer.
MAjd egy kis idő mulva meg majd ujra elöveszik akkor meg majd mindenki kapkod utána.
Utoljára szerkesztette: repvez, 2023.03.31. 17:51:08
A gép meg végig akar menni egy előre legenerált útvonalon és közben kikerülni a felmerülő akadályokat.
Az utóbbit az adott kor technikai szintjének megfelelően a '60-as ávek óta valahogy meg tudták volna oldani. A különbség az, hogy a technika, kibernetika, számtek fejlődésének megfelelően, egyre kevésbé igényli az emberi vezetőktől, más forgalomtól teljesen elkülönített, dedikált pályát.
Az emberi sofőrök forgalomból történő kiiktatásával értelmét veszíti az az egész munka, amit az elmúlt évtizedekben a döntésképes, önvezető rendszerekbe fektettek. Az emberi forgalom kiiktatásával, már most megoldódna minden gondja a fejlesztőknek. ;)
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.03.31. 08:44:20
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Egész elképesztő hülyeségeket képzelnek el egyesek működő rendszerként.
Sztem a legrosszabb az amikor mindent a letárolt térképből akar nyerni az autó. A hibás a térkép a kocsi hibázni fog. Az a második legrosszabb dolog amikor hálóba kötve akarják, hogy kommunikáljanak. Aki ismeri a hálózatokban terjedő ártó kódokat és azok okozta komoly hibákat az kb. képben van, hogy ez miért nem járható út. Sztem a kocsiknak önállóan kell meghozni a döntéseiket, nem mindenfajta infóból kihámozni, hogy neki most mi a jó. Véleményem szerint itt kezdődik az önálló vezetés.
Mess with the best, die like the rest Linux4ever
ennek ellentmond az a tény, hogy Kaliforniában megtiltották a Teslának, hogy használja a self driving kifejezést az autóival kapcsolatosan, mert a Teslakra ez nem igaz:
https://totalcar.hu/magazin/hirek/2022/12/31/nem-hasznalhatja-tovabb-a-tesla-a-full-self-drive-kifejezest-mert-nem-igaz/
Mess with the best, die like the rest Linux4ever
Ettől olyan messze vagyunk, hogy arra szavak nincsenek.
A digitális térképek alapján dolgozó edzéstervezőből láttam olyat, ami számára pl. a Petőfi híd se létezett és mindig másfele vitt hónapkig...
Amúgy egy építkezésről neked hogyan lesz digitális realtime térképed?
Sci-fi az egész.
Ez meg fog szunni amikor az autokbol kiveszik a manualis vezetes lehetoseget. Marpedig az EU hosszutavu terveben is ez van. A palyan es videken, a folduton meg a sajat tulajdonu bekotouton majd lehet vezetni kezzel, mindenhol mashol meg marad a kozpontilag kiadott digitalis terkepek szerinti onvezetes. Legalabbis ez a hivatalos cel.
Az, hogy Tesla miert nem tud olyan ovatos es megfontolt lenni mint a Google bevalt rendszere, igazabol csak a fejlesztok es a cegvezeto hozzaallasan mulik. Kepesnek kepes lenne ra, de a vasarlok nem hasznalnak az onvezetest ha minden bizonytalansag eseten biztonsagosan megallna (elakadasjelzovel), pedig szerintem jobb lenne es akkor mar szuk varosi utcakon is elfogadhatoan mukodne. (es kb. egy nagysagrenddel tobb dugot okozna, de legalabb megakadalyozna embei bevatkozas hianya eseten a baleseteket)
"A tesla lényegét tekintve nem is önvezető autó, hanem fejlett vezetés támogató rendszerekkel felszerelt jármű."
3 szintet tamogat: autopilot, navigate on autopilot, full self driving beta. Az elso a vezetestamogatas, a masodik a vezetestamogatas korlatozott onvezetessel, a harmadik az onvezetes. Az EU csak az elsot engedelyezte a teruleten, a masodik erheto el az amerikai Tesla elofizetoknek, a harmadik csak a regisztralt beta tesztelok szamara erheto el, foldrajzilag erosen korlatozva. A legtobb review az elsorol, a vezetestamogato rendszerrol keszul. Ez utobbi level 2, a masodik joreszt level 3, de csak korlatozott utvonalakon, mig a harmadik a level 4, meg korlatozottabb teruleten engedelyezve. Es a fentieken kivul van meg a full self driving alpha, ami a ceg belso fejlesztesi verzioja, de ezt nem adjak ki meg teszteloknek sem, ez lenne a teljes level 4 tamogatas, de tovabbra is csak elore (emberek altal kezzel) meghatarozott utvonalakon mukodik. Ez utobbi tudja azt amit a lovaskocsi a kocsma es a haz kozott.
"A MAGLEV sem tűnik fajlagosan jobbnak, egy sima high speed vasútnál. Ha engem kérdezel egy nagysebességű vasútnak nem kell 350-es tempónál nagyobb. Mivel a városközpontból képes lehet városközpontba vinni még 1000 km távolságon is lenyomja a repülőt. 1000 km felett meg repülsz és kész."
Ezek a maglev project-ek igazabol presztizs beruhazasok. A nagy reset utan az atlag embereknek meg a tavolsagi vasuti kozlekedes is luxus, nemhogy a legi. A turistaknak a fapados legijaratok helyett boven eleg lenne a tavolsagi szemelyvonat (lasd europai fapados vasuti szolgaltatok), ami a vasuti teherszallitas szendioxid egyenelegevel merheto ossze. Az arra erdemes embereknek (= a gazdagoknak) meg ott van a maganrepulo. A maglev egy olyan vilagban ertelmezheto csak, ahol mindenki utazhat es van is ra penze, tehat megeri nagysebessegu felszini tomegkozlekedest epiteni. Egy maglev energiaigenye akkor merheto ossze a repulessel, ha a megujulo energiaforrasokbol eloallitott szintetikus repulogep uzemanyagokkal vetjuk ossze es meg lehet akkor is a repulo nyer. Nem veletlen, hogy Musk bedobta az otletet es rogton meg is mondta, hogy egy fillert se tesz bele. Akkor es ott jo otletnek tunt, de masnap amikor publikalta mar neki se jott ki nyeresegesre.
Ha a folyamatos hazudozást, te "hatásnak" ismered el...
Huh, na most itt van 1-2 kijelentés, ami mondjuk úgy, több szempontból is vizsgálatra érdemes.
"Nem az a feladat, hogy az önvezető rendszerek a világ legjobb humán vezetőit minden létező közlekedési szituációban túlteljesítsék, hanem hogy az átlagos vezetőkhöz képest (adott kilométerre vetítve) jobban vezessenek."
Hát ez egy jó kérdés. A különböző szintű önvezetési kategóriáknál pont nincs olyan kritérium, hogy követelmény lenne, hogy jobban vezessen mint az ember. Ez inkább jogi kérdés. Csak mert a közlekedési hatóság hogy engedélyezhet esetleg majd, ha valaha eljutunk oda, olyan eszközt, amely rosszabbul vezet, mint az ember? De ezt csak majd statisztikai elemzés után tudjuk megmondani. Kicsit tyúk vagy a tojás kérdés, mert a statisztika kinyeréséhez eleve engedélyezni kell majd a közlekedési hatóságnak a rendszert!
"Ezt pedig a Tesla FSD béta már most is tudja."
Statisztikailag hógyne. utas-km-re vetítve már az autopilotnak is jobbak az eredményei. De miért is?
Csak azért mert a Tesla önvezető rendszerét autópályán használják inkább, ahol utas-km-re vetítve alacsonyabb a balesetek aránya, mint máshol, pl bonyolultabb körülmények között városban. A szinte tisztán autópályás statisztikát vetik össze a vegyes emberi használattal, itt van kérem az eb elhantolva!
Az autopályán egy irányú sávok vannak, az előzés és a lehajtás a legnagyobb kihívás, nincs szembe/kereszt forgalom, és itt az autopilot is kb azt hozza, mint az emberi sofőr. Nem jobbat.
A kritérium tehát nem a népmegmentő, baleseti statisztika csökkentésről szól, hanem ez egy kényelmi funkció valójában és nem több! Egyelőre ez a helyzet, ez egy feláras luxusszolgáltatás, és nem kötelező "népjóléti" rendszer, mint a légzsák, az ABS, vagy a biztonsági öv!
"Ha az önvezető rendszerek jobb baleseti statisztikákat produkálnak, mint az átlag ember, akkor nem az lesz a kérdés, hogy miért engedjék az AI-t vezetni, hanem hogy miért ne engedjék az embert."
És pontosan erre vonatkozott az eredeti kérdésem, hogy vajon abba az irányba haladunk-e a fejlesztés jelenlegi megoldásaival, ami ezt eredményezi? Mint fentebb jeleztem, eleve nem is ez a gyártók szempontja, és emiatt a közlekedési hatóságé sem!
Technikailag pedig jelentős kihívásokkal nézünk még mindíg szembe, ahogy kvp írja szenzor és adatfeldolgozási oldalról is. A kérdés, hogy a rendszer mikor lesz annyira jóárasítható, hogy azt alapfelszereltség és ne feláras luxus legyen és marhára nem az, hogy miért ne engedjük Átlag Aladárt a kis Szuzukijával felhajtani az útra!
"Természetesen vannak és lesznek is közlekedési helyzetek, amikor az ember jobban fel tudja mérni a helyzetet, mint az AI és ezért jobban reagál, viszont az AI nem szabálytalankodik szándékosan(!), hogy aztán büntetőfékezéssel büntesse azt, aki rádudál, nem rohan bele a buszmegállóba bekoxolva, hogy aztán pár hét múlva bevont jogsi ellenére megismételje ugyanazt, nem alszik el a volánnál, nem balhézik az asszonnyal, míg az utat kellene figyelnie, nem tiktok videózik, sms-ezik, selfizik vezetés közben és így tovább."
Röviden DE!
A Tesla 1-2 évve pl marhára nem akart megállni minden esetben a STOP táblánál, pontosan úgy ahogy TE is csinálod, ha nem látsz a közelben rendőrt, meg keresztforgalmat, pedig te is tudod, hogy mit kéne tenni.
Aztán a Tesla valóban nem büntifékezik, de a gazdája nekiál hekkelgetni, sörösdöboz akasztása a kormányra és egyéb finomságok ahogy az ember által vezetett autóknál is trükköznek az emberek. És igen, akár büntfékezni is lehet a Teszlával is!
"Ráadásul egyetlen AI hibájából az összes tanul, az ember meg a sajátjából sem.
Tehát az idő - tetszik vagy sem - az AI-nak dolgozik, a versenyt pedig az nyeri, aki régebb óta gyűjti a training adatokat. A Tesla pedig már a befejező köröket futja, míg a többiek még rajthoz sem álltak."
És ez pontosan akkor lesz, "amikor majd a bőség kosarából mindenki egyformán vehet", ahogy a költő mondja. Addig meg az egymással versengő gyártók ott tartanak egymásnak keresztbe a piaci részesedésért, ahol csak tudnak és marhára nem osztják meg a saját eredményeiket a többiekével.
Röviden. XD
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.03.28. 16:19:34
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Tudja egy frászt. Amikor egyetlen ember keze alatt lefotóznak vele több hibát 1-2 nap alatt, ahol be kell avatkozni.
Ehhez képest egy átlagember nem hoz össze ilyeneket.
Ha meg buszsofőrökhoz akarom mérni, akkor hajjaj...
Mert ez önmagában hatalmas számnak...
...tűnik. Miközben ezen időszak alatt meg mindenki más meg 700 millió kocsit vagy mennyit, akkor miről beszélünk?
Egy sima, átlag ötajtüs kocsit a hiánygazdaság előtt megvettél újan kb. 600 literes csomagartóval 5 misiért itthon, a szar Ft-tal.
15k USD. A Tesla ára hol kezdődik? Az neked hol megfizethető?
Szövegértelmezésből 0 vagy.
Szerintem a célt nem érted.
Nem az a feladat, hogy az önvezető rendszerek a világ legjobb humán vezetőit minden létező közlekedési szituációban túlteljesítsék, hanem hogy az átlagos vezetőkhöz képest (adott kilométerre vetítve) jobban vezessenek.
Ezt pedig a Tesla FSD béta már most is tudja.
Ha az önvezető rendszerek jobb baleseti statisztikákat produkálnak, mint az átlag ember, akkor nem az lesz a kérdés, hogy miért engedjék az AI-t vezetni, hanem hogy miért ne engedjék az embert.
Természetesen vannak és lesznek is közlekedési helyzetek, amikor az ember jobban fel tudja mérni a helyzetet, mint az AI és ezért jobban reagál, viszont az AI nem szabálytalankodik szándékosan(!), hogy aztán büntetőfékezéssel büntesse azt, aki rádudál, nem rohan bele a buszmegállóba bekoxolva, hogy aztán pár hét múlva bevont jogsi ellenére megismételje ugyanazt, nem alszik el a volánnál, nem balhézik az asszonnyal, míg az utat kellene figyelnie, nem tiktok videózik, sms-ezik, selfizik vezetés közben és így tovább.
Ráadásul egyetlen AI hibájából az összes tanul, az ember meg a sajátjából sem.
Tehát az idő - tetszik vagy sem - az AI-nak dolgozik, a versenyt pedig az nyeri, aki régebb óta gyűjti a training adatokat. A Tesla pedig már a befejező köröket futja, míg a többiek még rajthoz sem álltak.
Pénzégetés, az van, a semmire.
A legszomorúbb az, hogy egyes űrkutatás (!) témában mozgó YT csatornák is csontig felszopták musk szavait. Hogy ez milyen cool lesz.
Ez az, ami szomorú...
Ott nagyjából megmutatkozott a "szakértelem".
Kozben meg a japanok es a kinaiak megcsinaljak. A gond ott volt, hogy az amerikai indulok tul kis alagutat/csovet valasztottak es vakumban gondolkozdtak. A leghoki tabla viszont levego nelkul nem mukodik, szoval biztosan nem jo. Ezzel szemben a japan es a masolt kinai megoldas U alaku maglev technologiat hasznal, mukodik alagutban, csoben, szabad levegon, csokkentett es legkori nyomassal is. Raadasul az alagut/cso eseten kevesebb mint 33% a jarmu atmeroje az alagut legterehez kepest, ezzel jelentosen csokkentve a mozgas kozbeni legellenallast. A japanoknak mar van teljes meretu tesztpalyajuk egy rendes, harom kocsis maglev vonattal, mig a kinaiak most epitik a burkolt tesztpalyat, viszont nekik van uzemelo legkori maglev rendszeruk. Tehat az otlet jo es megvalosithato, raadasul tobb mint fel evszazaddal korabbi.
"A kérdés az, hogy mi is a vezetés egyáltalán, miért tud az emberi agy, töredék infó alapján ... akár már KRESZ + 30 órás autóvezető tanfolyam után akár jobb és gyorsabb, nem korlátozott döntéseket hozni, mint egy Tesla? Hogy van ez?"
Egyreszt a mai Teslak egy emberhez kepest majdnem vakok, ugyanis nincs rendes sztereokepes kamerarendszeruk. Ami van az nagyon nagyon gyenge, raadasul nincs rendesen megoldva a lencsek tisztan tartasa. (minden kamerara kellene egy automatikus ablakmoso es torlo rendszer) Egy szervosan mozgathato mozgathato fokuszpontu kamera par kellene azaz ha nem akarjuk meg nagyon gyorsan forgatni is, akkor 6 darab (elore, jobbra, balra, jobb visszapillanto, bal visszapillanto, kozepso visszapillanto). Ebbol egy Teslaban meg az elore nezo kamera par sem eleg jo.
A mogotte levo neuralis algoritmus, ami latas alapu utkozeselkerulesre hasznalhato mar megoldott, csak meg mindig tul keves neki az adat. A szenzorok bonyolultsagat es felbontasat meg meg kellene novelni egy nagysagrenddel, hogy az embert utolerje. Aztan a kepfeldolgozast hozza huzni, mert a Teslak kepfeldolgozo kapacitasa meg kb. 2 nagysagrenddel gyengebb mint egy atlagos embere.
Szoval a problema megoldott, de jelenleg meg mindig tobb szerver rack kellene a kepfeldolgozashoz es a kocsi alaparaval osszemerheto kamerarendszer. Csak 3x annyiba kerulne es a teljes utas es csomagter meg lenne toltve az elektronikaval. De mar most kepesek lennenk mukodo megoldast szallitani.
ps: Szerintem a Tesla huzza az idot, hatha a hardverek fejlodese eleri arban a megfizetheto szintet. A google kepes volt mukodo megoldast szallitani, bar sajat fejlesztesu neuralis processzorokkal es kb. egy nagysagrenddel dragabb es sokkal bonyolultabb hardverrel. (ha kell a Google rendszere megy lidar nelkul is, tehat biztosan megoldhato, csak kicsit lassabb lesz olyankor, mint egy mazsola)
A kérdés az, hogy mi is a vezetés egyáltalán, miért tud az emberi agy, töredék infó alapján (no GPS, no térkép, no 8 kamera, esetleg lidar, meg mindenfajta szenzor, tökre lekorlátozott látótér stb.) akár már KRESZ + 30 órás autóvezető tanfolyam után akár jobb és gyorsabb, nem korlátozott döntéseket hozni, mint egy Tesla? Hogy van ez?
Valszeg, mert az emberi agy modellje kismilliószor bonyolultabb, sokkal több paramétert tartalmaz, mint ami a mostani robikocsikban van (pl te tudod, hogy a béemvések barom módon vezetnek, ezért hagyni kell őket, a Tesla meg nem), és a szenzorok, gyak a két szép szemünk korlátozott információi csak arra szolgálnak, hogy hosszabb rövidebb idönként (pl mert pislogunk) lecsekkoljuk, hogy az agyban futó modell/modellek korrelelálnak-e a valósággal, vagy ha nem akkor melyik szintén futtatott (lásd tudatalatti) modell fog a jelenlegi helyére kerülni.
Szal lehet, hogy egy csetbot már akár regényt is ír, egy másik progi meg olyan stílusban fest képeket kreatív módon, amilyet választunk, de sajnos ez a marha monoton autovezetés szerintem még jó sokáig kifog majd rajtuk! ;)
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Olyan Musk, mint egy 5 éves ovis, aki feltalálja azt a kocsit, amit a menetszéllel termelt árammal hajtanak meg.
Ez az imidzs azért karcos, hogy olyanokat talál fel, amit még senki.
Szal inkább olyanokat dob fel, ami egy ovisnak, szinte minden ovisnak eszébe jut, sőt 30-40 éve meg is próbálták nála komolyabb emberek, sokkal több pénzből megvalósítani, de technikailag vagy akkor, vagy egyáltalán még most sincs volt ott a világ. A legtöbb okos ember ezeket az ötleteket, amíg valódi használható formába nem érnek, a kis noteszába tartja, Musk meg kitwitteli a világba, meg 1-2 évig bizergálja vele az embereket, lásd hype/loop.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2023.03.28. 09:10:32
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
DE akkor mutass már egy másik gyártót amelyik csak egy kicsit is megközeliti ezeket a tudásokat amikkel a teslák rendelkeznek?
Igen nem 100%osak, de ha mondjuk 40%ot adunk nekik akkor az összes egyéb gyár vezető segédje jó ha 5 %os.
Azt miért nem hozod fel, hogy a BMWnél egy sima sávtartást nem tudott kivitelezni és totálkárosra törte az autót a kanyarban autopályán?
vagy , hogy az opelnél csak akkor ismeri fel a sávot ha fel van festve és nincs lehajto vagy gyorsitosáv mellette ,mert akkor feladja a küzdelmet, mig a teslánál ilyen nincs ott megy a sávban.
Ahogy mondtam, kettős mérce, a teslában csak a rosszat a hibát lehet keresni, mig a másikakéban semmit ott minden szép és jo.
Utoljára szerkesztette: militavia, 2023.03.27. 21:54:56
Cold Thruster kocsikon...
Kocsik a szutyok alagútban, vs metró
Napelem a Jupiter körüli űrhajóján, aminek teljesítményével egy teafőzés is lehetetlen lenne.
És az összes CGI hülyesége
És ennek az embernek pénzt adnak projektre. Amikor egy kicsit képzettebb középiskolásnak körbe kéne röhögnie ezeket.
Utoljára szerkesztette: militavia, 2023.03.27. 21:53:41
Egyrészt hol van tele a net ilyenekkel? nem lehet, hogy csak azért van fenn a net mert az elégedetlen vásárlok felteszik ,de az a több 100 ezer ember aki meg használja probléma mentesen az meg nem ?
Jellemzoen nem. A beta teszterek kozott sokan vannak, akik feltoltik a youtubera a tapasztalataikat. A benazos videok is toluk szarmaznak foleg, meg a frissebbek is, amiken latvanyos a fejlodes.
Kiveve, ha Dan O'Dowdnak hivnak es uzletileg kellemetlenul erint, ezert nem sajnalod a penzt a Tesla lejaratasara.
Utoljára szerkesztette: Nagydög, 2023.03.27. 21:40:40
Stikkes majom. A BC2 tonkretetelenek elinditoja. A Rövid Szöveges Üzenet küldők klub
Stikkes majom. A BC2 tonkretetelenek elinditoja. A Rövid Szöveges Üzenet küldők klub
3. ha bele sem gondol a dolgokba.
Egyrészt hol van tele a net ilyenekkel? nem lehet, hogy csak azért van fenn a net mert az elégedetlen vásárlok felteszik ,de az a több 100 ezer ember aki meg használja probléma mentesen az meg nem ?
Tudod ez olyan mint a 2/3ad.
Amugy ha annyira szar musk akkor mutass valakit a BMW audi vagy Fordnál aki jobban megtudja csinálni az onvezetést? lidarral meg mindenfélével? sehol nincsenek még mindig , nem hogy online nem frissitik a kocsijaikat,de frissités sincsen rájuk, megvetted onnantol ök leszarják, hogy lehetne még javitani rajtuk, hord a szervizbe amiért ugyan ugy fizethetsz.
Szar a SpaceX, ha igen akkor miért sikerült nekik ilyen rövid időn belól kifejleszteni nem 1 nem 2 rakétát és már összesen több fellövésük volt mint a NASA-nak összesen és nem mellesleg hiba nélkül.
A probléma ott van, hogy mer máshogy gondolkodni máshogy megoldani dolgokat és ez nagyon nem tetszik azoknak akik a meleg fosban szeretnék megszedni maguknak és nagyon nem tetszik ,hogy felkavarja az állovizet.
Ezért lépten nyomon csak azt keresik, hogy mi az a legkisebb hiba probléma amivel lehet rá mutogatni, de nem azt nézik, hogy mit ért el és hogyan.
LEhet, hogy Musk nem muszaki ember ,de Ő az aki kigondolja a dolgokat és nem engedi , hogy mások megmondják neki, hogy azt igy nem lehet , mert akkor minden maradna a régiben.
De hát könnyű eladni a fost, amikor az embernek nem vásárlói, hanem hívei vannak. Ott nincs bizonyítási kényszer...
Utoljára szerkesztette: militavia, 2023.03.27. 19:52:59
Aki olyan műszaki faszságokat beszél, amit a középsulis fizikával a földbe döngölsz, akkor ott musk marketing faszságai, a gyök2 nép, az olcsó pénz és a kormány megrendelés az, ami faktor volt, hogy a SpaceX túlélt és most már prosperálhat.
Műszakilag bárki lezavaratza volna a projektet aki felvállaja kockázatát. A benne levő mérnökök és az általános műszaki haladás mellett sikerült. Senki nem akarta ezt bevállalni. A "szabad verseny"* hazájában is jól alányúltak egy valag állami pénzzel egy privát cégnek, mert ciki lett volna, ha bedől a "sztártáp men".
*Az F-15EX óta ezen csak röhögni lehet...
Amúgy már magának a cikknek a címe is röhejes valóságtagadás.
Kb. ennyire fuccsolt be a Tesla önvezetése:
https://www.youtube.com/watch?v=tpTGy2SKURM
Utoljára szerkesztette: asgh, 2023.03.27. 18:29:16