Az AMD fejlesztés helyett egyszerűen átnevezi régi processzorait
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#10
Tehát a nyugat, pontosabban az azt a háttérből uraló családi "vállalkozás" az életéért küzd és minden, apró morzsába belekapaszkodik, hogy tovább maradhasson az általa lezüllesztett és felélt "ló" nyergében, ezért még a "piaci verseny" látszatát is feladják, ami már amúgy is régen a kartellezésről szólt - tervezett elavulás&társai.
A nyugatot meg jelentős részben az x86 uralja még - és ezáltal uralják a nyugatot is (pl. windóz, mint mára már inkább kémszoftver, mint op-rendszer) - , tehát ebbe fektetnek be és próbálják meg ezáltal a vagyonukat, ami a hatalmukat biztosítja, megmenteni, némi vérátömlesztéssel. (az eddig, általuk kevésbé lelegeltből dobni vmit a vályúba - erre "jó" pl. a zeu is: kirabolni, mert ott (is) éppen veszni látszik az ebül szerzett jószág...)
Az más kérdés, hogy itt is kiütközik, hogy a látszatpénz - és az ezzel a szemlélettel lezüllesztett társadalom - az semmire sem való, abból valódi értéket előállítani eléggé nehéz.
"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)
#9
"értékelhető konkurencia"
Ezt annak fényében kell értékelni, hogy legutóbb az AMD pénzzel is "bevásárolta magát" az Intelbe.
Ezt annak fényében kell értékelni, hogy legutóbb az AMD pénzzel is "bevásárolta magát" az Intelbe.
#8
A PC szegmensben gyakorlatilag megszunt a verseny es rohamosan zsugorodik a piac. Ahogy mar a windows is megy at ARM alapu rendszerekre, ugy tunnek el az x86-osok. Nem is beszelve az uj RISCV rendszerekrol, amik akar desktop tudast is hoznak, de mindenfele fizetos licenszek nelkul, tehat sokkal olcsobban gyarhatoak. Raadasul a modernebb mikroarchitektura miatt azonos aramfelvetellel vagy tranzisztor szammal sokkal tobbet tudnak teljesitmenyben az x86-64-es processzoroknal. (ami egyebkent AMD talalmany, az intel ugyanis nem akart 64 bites x86-osokat gyartani, igy itt az intel vette at az AMD-tol a mikroarchitekturat)
#7
Az én utolsó otthoni intel procim talán egy 500 mHz-es egy magos celeron volt... Azóta csak AMD-m van.
#5
Amúgy én ugye nem cserélek minden héten procit, hanem mondjuk 5 évente... ezért nem látom értelmét követni hogy éppen mikor mi jön ki, mi a trend... amikor a vásárlás aktuálissá válik, irány a net, CPU összehasonlító oldalakra bemegyek és megkeresem mi fér bele a kertebe...
#4
Ezzel csak a nem jól informáltakat és a "nekem akkor is a legújabb kell" mentalitásúakat tudják behúzni. Mondjuk mindkettőből van bőven a világon, szóval biztos jól megélnek belőle. Sajnos.
És sok területen ez megy.
Nem is kell messze menni, ott a 7000-es és 9000-es Ryzen sorozat. Semmi fejlődés, csak átrendezték kicsit a chip-eket, így javult a proci hűlése, emiatt kicsit gyorsabb lett.
De én ezt inkább úgy értelmezem, hogy elsőre nem voltak képesek normálisan megcsinálni. Ez nem fejlődés.

Warning! Cargo bay open, shields are down!
#3
Ezt pofázom mindig mindenhol... jó a brandhűség, de ha van értékelhető konkurencia az mégjobb...
Fura hogy pont az intel gyengélkedik, amikor prociban a többség mindig abban bizott és nem az AMDben (nekem régóta csak AMD procijam vannak, nem márkahűség hanem ár/érték miatt, intelem utoljára a 200Mhz-s MMX volt).

...és itt is visszaüt a gyengélkedő intel (meg még a kékek által az x86-os buliból kiszorított nVidia&társaik hiánya): nincsenek rákényszerítve a vörösök a valós fejlesztésekre..., és ezzel megint csak a vásárló szívja meg: drágábban veheti meg a(z elavult) termékeket (is).
"Oh, you misunderstand me, Lieutenant. All I meant was it's a little foolish to worry about your careers at a time like this when there's a good chance we're all about to be killed." (Garak)
#1
Azért ezzel remekül összekutyulják a dolgokat. nagyjából mára megtanultuk mi micsoda. na eddig tartott a dolog... ismét a homyál következik.... :) bár eddig is volt némi kavar az asztali procik és a mobil procik számozása közt, de azt már megszoktuk.