Old game hívek
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ugynaúgy, mint Roberts a Star Citizennel. Ha nem õ csinálná, maximum csak olvasnám az itt-ott megjelenõ hírt, nem követném minden fronton. :)
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Volt ez a Tales of Monkey Island játékuk is. Akkor inkább már a remake, ami kb. hasonló idõben jött ki.
Elite-nél kezdetben én is aggódtam picit, de a dokkolós videó legutóbb cseppet meggyõzött, hogy talán a régit kapjuk vissza. Fõleg mivel ugye Braben bácsi aktívan részt vesz benne, nem csak a nevét adja hozzá.
Elitet figyelem, minden rezdülését, de félek, hogy csalódni fogok. Nem azért, mert nem lesz jó játék. Hanem, mert akarva, akaratlanul is azt várnám el - pedig tudom, hogy nem kellene, de mást diktál az ész és mást a szív -, hogy akkorát üssön, mint anno a c64es eredeti. Akkorát pedig, már most mondom, nem fog. Ez az én hibám (is), mert amikor a közel 40 évesen összeülünk sörözni a régi cimborákkal, és elõjön az elite hétvégék, akkor azokat az élményeket, amelyeket ott szereztünk, nem fogja megismételni már semmi. Tudom ezt, felfogom, és mégis ezt várom el, pedig nem kellene - és emiatt félek tõle.
Anno, nem volt még cheat meg anyámkínja, a "poke"-kal is óvatosan bántunk. Péntek este kezdõdött az Elite verseny, és vasárnap estig tartott. Multiplayer, internet (hah, hol volt még az) nélkül ültünk a saját c64 elõtt, és szedtük össze a pénzt. Az nyert, akinek több creditje lett vasárnap estére.Aztán amikor commander jameson felkenõdött szombat este az állomás falára, mert a dokkoló kompjuter úgy döntött, nem akar pontosan mûködni, akkor volt nagy asztalcsapkodás, mert a versenyt buktad. Nem adtuk fel, mert benne volt a pakliban, hogy más is összetörte magát :D Na az ilyen emlékek miatt megszépültek a Thargoid barátainkkal vívott csaták is, és mára már úgy emlékszünk vissza az egészre, hogy valami isteni és megismételhetetlen élmény. Ezért félek tõle, hogy mi lesz most. Annak ellenére, hogy várom nagyon.
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Viszont ha az utóbbi évek remake kiadásait figyelem, nem is tudnék hirtelen olyan példát mondani, ami húdejóra sikeredett volna. :-( (De azt sem akarom elhinni, hogy egy sem lett jó, kell legyen köztük jó is... Elite kõjó lesz mondjuk) :-)
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Majd jött a kedvenc golf játékom:
Majd a kedvenc kalandjátékom, Tex Murphy - Mean Streets:
És végül ahol még hangot hallottam a kezdeti idõkben, Mach 3:
(Merem remélni, hogy nem toltam el valamit ezzel a sok youtube linkkel!?)
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
amit itt kerestem, az pedig ez az
vlc lejátsza
ez volt az elsõ olyan zene amit még PCn hallatva beszéd is volt.
tehát ez volt az elsó szavai a gépnek xD
̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊
A tartalom:
akció
autós
szimulátor
szerepjáték
kaland
stratégia
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n

http://cloudstor.es/file/Qs_3Sc/
Star Command Revolution
http://cloudstor.es/file/Qs_3TX/
A 2 játék grafikában különbözik. A Revolution az elsõ DOS-os kiadás, a Deluxe a windowsra szánt verzió "feljavított" grafikával. A videók alapból nem mûködnek, de van leírás, útmutató mellékelve hozzá. A Deluxe "DosBox Ready".
Csak sajnos nem az összeset mutatja meg, de így is eszembe juttatott 1-2 nevet, mint pl. star command :D Bár azt az istenért sem találom letölthetõ formában :((
Shadow warrior ofc levan már szedve!!!! :P
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
Lehet nagyot kérek, de... Szóval az lenne a kérdésem nincs-e valakinek régi PC-Zed, DCCD demo lemeze(i)?
Szeretném tudni pár lemez tartalmát, ami tutira kéne DCCD 97/03 amin a shadow warrior meg XCAR meg KKnD van!
Valamint voltak régen olyan Zed-es lemezeim amik zöld, piros, kék színüek voltak! Mindegyik szín más stílusból tartalmazott játékokat!
Nosztalgiáznék, de sajnos rengeteg játék nevére nem emlékszem már... Ezek tudom, hogy nagyon tetszettek, ezért nagyon örülnék, ha valaki tudna vmi lista szerüséget írni nekem... Köszönöm!!
kint a remake
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Itt meg a Nörd bemutatja a konzolt és a hozzá való játékokat. Viccesen hazudik a reklám. :D
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
"A jó szándék is: gazdagság, az önzetlenség: szép S a tisztességet díjazzák: egy mosoly a tiéd!"
“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”
Ingyen Blackthorne
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
http://www.playdome.hu/hirek/37541/paradox-jatekok-a-humble-weekly-sale-ben
1$-t lehet 6 játékot kapni))
http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/
Ha meg velem lenne problemad. minden hetfon-kedden, csutortokon-penteken megtalalsz a Telepy uti Pitbull Gymben. Keresd a "kokszost" en vagyok az.
Ha meg velem lenne problemad. minden hetfon-kedden, csutortokon-penteken megtalalsz a Telepy uti Pitbull Gymben. Keresd a "kokszost" en vagyok az.
10.5. Fülei PH-s RETRO!!!! Lanparty
JetiRulez
JetiRulez
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
ebbe lehetet megnyitn a zenéjét.
ebbe amugy lehetett zenét készíteni, kik csináltak vele?:D
̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊
engem csak a TOEE érdekel, már úgy is régóta ki akarom próbálni, ráadásul 1 kivétellel már az összessel játszottam is :)
How much can you take,before you snap?
A GOG-on, nagy D&D kiárusítás van még 3 napig!
"A jó szándék is: gazdagság, az önzetlenség: szép S a tisztességet díjazzák: egy mosoly a tiéd!"