Seti at home
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Köszi.
<#taps>#taps>
1. Ha valaki nem irányítja felénk az EM sugarait, akkor esélytelen hogy észleljük, hiszen nagyon kis teljesítményû rádióhullám hagyja el a Földet is, mert nem túl sok helyre kommunikálunk a Földön kívül. A sugárzás teljesítménye a távolság négyzetével arányosan csökken, ez pedig azt jelenti, hogy az a kicsi is néhány fényév alatt is már tutira eltûnik.
Akkor most feltesszük, h irányított sugarat küldenek felénk. Nos azt sem lehet 0°-os nyílásszöggel kiküldeni, vagyis megint ott tarunk, h a hatalmas távolságok miatt fikarcnyi sem marad abból, amit esetleg észlelhetnénk. Sõt, a fénynek is idõ kell az utazáshoz, vagyis ha még be is céloznának egy bolygót, ami több fényévre van, az már amikor kibocsájtják a sugarat, akkor sincsen ott, ahol látjuk, nemhogy még azzal kelljen számolni, hogy évek múltán pontosan hol lesz.
Ja igen és ugye jöhetnek egyesek azzal, hogy milyen hú de nagyon érzékeny mûszereink vannak, amikkel érzékelhetünk távoli csillagokat, meg stb. De azok csillagok, azok jónéhány nagyságrenddel nagyobb energiával sugároznak, mint amit egyáltalán a Földrõl képesek lennénk kibocsátani. És a feltételezett bolygóról érkezõ jelet is a saját csillagának a sugárzásának a zavaró hatásai közt kéne észlelni.
Tehát a fentebbi problémákat hogy oldották meg, milyen elképzeléssel?
2. Milyen modulációs eljárások alapján tesztelik a jeleket? Mert ez is egy érdekes dolog lehet, tekintve, hogy az emberek a mai távközlésben is olyan eljárásokat alkalmaznak, amik erõsen zaj jellegûnek tekinthetõk. És ugye a sikeres észlelés érdekében azt is fel kell tételezni, h vki tényleg üzenni akar nekünk és a lehetõleg nem nehezítik az észlelést. Vagy lehetséges összetettebb üzenet elemzéssel nem is foglalkoznak, csak egyszerûbb jeleket keresnek?
̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊
ez mindig kijelzi az adatainkat a képernyõre, itt van rá példa
Indítópultba is tettem, meg beállítottam hogy rendszergazdaként futtassa (Vista)
de így sem akar kapásból betölteni
van valami ötletetek?
\"Nem vagyok én állat, hogy annyit igyak amennyi jólesik..\" \"A csokiautomata a legjobb barátom\"
Mekkora egy idióta, istenem...:)
\"Nem vagyok én állat, hogy annyit igyak amennyi jólesik..\" \"A csokiautomata a legjobb barátom\"
A magyarok mindig mindent jobban tudnak, és mennek a maguk feje után. Nehéz velünk
\"Szerintem mar a kukasok is uj szaknyelvet hasznalnak, ami tele van \"megelozo csapas\", meg hasonlo kifejezesekkel es Improvised Explosive Deviceket keresnek a szemettartokban. LOL\" by NEXUS6
jön le épp a kliens. van még itt egyébként valaki?
\"Szerintem mar a kukasok is uj szaknyelvet hasznalnak, ami tele van \"megelozo csapas\", meg hasonlo kifejezesekkel es Improvised Explosive Deviceket keresnek a szemettartokban. LOL\" by NEXUS6
Szerintem lenne jobb módja is annak, hogy megtaláljuk õket.
world communiti grid: az emberi beteségek ismeretének bõvítése
Einstein: pulzárok által kibocsátott gravitációs jelek keresése
a malariacontrol meg gondolom a maláriával kapcsolatos
chess960@home ez mi?
Malariacontrol.net ez mi?
World Community Grid ez mi?
Einstein@home ez mire jó?
Omg de máshogy néz ki a grafikus nézet, visszarakom a régire
