12 új screenshot jelent meg a Star Trek: Elite Force-ból.
Az Elite Force-t, az a neves Raven cég készíti, amelyik a Hexen 2-vel nagy hírnévre tett szert. Most is first-person shooter-t csinálnak, méghozzá a Quake 3 grafikai motorjával.
A Microsoft megvásárolta a Take 2 Interactive Bungie Software-ben meglévő 19,9%-os részesedését, ezzel a vállalat teljesen a Microsoft kezébe került. A Take 2 Interactive ezzel megkapta a Halo grafikai motorjának license jogát (két játékhoz). A Bungie honlapján hosszan kifejtett írást olvashatunk, hogy miért csatlakozott a cég a Microsoft-hoz.
A Starlancer egy Microsoft féle ûr-szimulátor, egy FPS nézőpontú ûrharc a repülő szimulátorok idegtépő légkörével. A történetből kiderül, hogy a világ leghatalmasabb országai, köztük Oroszország, Kína és Amerika stratégiai szövetséget kötöttek, hogy uralmuk alá hajtsák a földet és a naprendszer többi betelepített bolygóját.
Shrapnel Games nemrég adta ki Steel Beasts nevû játékának demóját. A Steel Beasts a napjainkban játszódó, három dimenziós tank szimulátor, melyben az M1A1-es es a Leopard 2A4-es tankokat irányíthatjuk. A végső játékban lehetőségünk lesz többjátékos módban harcolni, valamint saját pályákat és küldetéseket is kreálhatunk majd.
9 új screenshot jelent meg a Gathering of Developers fejlesztésében készülő Kingdom Under Fire-ből.
Kép5, kép6, kép7, kép8, kép9.
Korábbi hírünk a játékról.
Team 17 tegnap nyitotta meg Stung GP játékuk hivatalos honlapját. Az ősszel megjelenő Stunt GP kaszkadőr-mutatványokkal teli autóverseny lesz, ahol a Re-Voltból már jól ismert távirányítós kisautókat vezethetjük. 24 pályán versenyezhetünk majd, összesen 16 járgánnyal, amelyeket a játék során folyamatosan fejleszthetünk.
A DeusEx egy szerepjáték az Eidos gondozásában. A történet érdekes, egyedi és meglehetősen borzongató: egy nanotechnológiai szinten átalakított ügynök bőrébe bújva kell megállítani a terroristákat, hogy véghezvigyék a gonoszabbnál gonoszabb terveiket. A sötétnek jósolt jövő immáron jelen; a Föld egy kaotikus hellyé változott.
A Flying Heroes alapjában véve egy repülő szimulátor, azonban nem hagyományos gépekkel repülhetünk, de még csak nem is gépekkel, hanem mindenféle mágikus tákolmánnyal, úgy mint repülőszőnyeg, hétfejû sárkány, griff madár, stb. A történetből kiderül, hogy időtlen idők óta versenyez 4 konkurens klán ezen a speciális légi viadalon, amely inkább vérengzés, mint versenyzés, hiszen az ellenfelek eliminálására minden eszköz megengedett. A demó 93 Mbyte hosszú.
(Summary-Software.com) Megjelent a Dexter utolsó javításának teszt változata. A readme szerint azért teszt változat, mert az újdonságok még meglehetősen bugosak, viszont újdonságból elég sok van pl.
A játékosok már régóta várják a Shiny Entertainment Messiah-jának megjelenését, de ez a nagyon eredeti, rövid életû játék mindenképpen digitális ürességben hagyja majd követőit.