A Tomb Raider sorozat kiadója olyan nyilatkozatott tett más kiadókon keresztül, amely mutatja a jelenlegi pénzügyi eredményeit: “A dolgok kemények. A felelősség a következő generációs játékokon van.” Az Eidos a lomha eladásokat arra fogja, hogy a fogyasztók a következő generációs konzolokat várják, mint a Dolphin és a PS2, így bejelentették a negyedév eredményét, amelynek vége március 31-e volt.
Fiendish Games bearanyozta hatodik játékát - a Hunt for the Red Baron-t. Az első világháborúban a játékos irányíthat számos Szövetséges kétfedelû repülőgépet, hogy megállítsa a németek háborús gépezetét és elpusztítsa a hírhedt Vörös Bárót. 25 küldetés tele közelharccal és földi célpontokkal három féle terepen, négy féle ellenséges gép - beleérte a Vörös Bárót - számos speciális effekt, mint robbanások és tûzindikátor, valamint titkos módok, amelyek az összes küldetés teljesítésével válnak elérhetővé.
A Team 17 kibocsátott pár új képet készülő játékukból, a Stunt GP -ből. Ahogy a képeken is látszik, egy akrobatikus elemekkel erősen tüzdelt autóversenyzősdi lesz, ha elkészül. A játékban mindenféle autóval versenyezhetünk majd, és eszeveszett száguldást ígérnek majd.
Megnyílt a Mankind weblapja. A Mankind igazán remek dolgokat ígér, egy full 3D RTS játékot, amit online játszhat egyszerre akár több tízezer játékos. Ehhez természetesen hatalmas világra van szükség, az ígéretek szerint az eddigi legnagyobb játékvilágot hozták létre, több, mint 900 millió bolygóból áll! A játékosok kereskedhetnek, harcolhatnak, stb, és ami még nagyon érdekes lesz, a játék akkor is folyik, ha a játékos éppen nem online - a hajója akkor követi az előre kiadott utasításokat.
Bill Wright a SpecOps 2 egyik programozója - egyben a Zombie Games technikai vezetője - a hivatalos SpecOps 2 fórumon bejelentette, hogy a játékhoz szánt következő patch-ük egy külön kiegészítővé nőtte ki magát. A térképekkel teli frissítést hamarosan mindenki ingyenesen letöltheti.
.
A Developer Headfirst Productions két új képet tett közzé Call of Cthulhu - Dark Corners of the Earth nevû "first person" szemszögû horror játékából. Az akció-kaland játék története a Cthulhu mítoszon alapszik, melynek neve egy a Headfirst Productions által kreált különös világból származik, telis tele csodálatos élőlényekkel. A fejlesztés még nagyon a kezdeti stádiumban van, így 2001.
A horvát Croteam új screenshotokat adott ki Serious Sam nevû first-person shooter-éből.
A Serious Sam egy őrült arcade-akció lesz, elsősorban egyjátékos módra összpontosítva.
Története egy cyberpunk - fantasy - és egyéb elemekkel átszőtt fikció, melynek helyszíne az ókori Egyiptom.
Egy kis adalék Castellum szombati cikkéhez: az Impressions Games kiadta az első screenshotokat a nagyszerû hellenisztikus ihletésû stratégiai játékából a Zeusból. Klikkelj a képekre.
.
A Star Trek: ConQuest az első kizárólag multiplayer játék, amely a Star Trek világában játszódik. A program egy körökre osztott stratégia, amelyben az a cél, hogy túljárj a többi játékos eszén a csillagközi macska-egér bújócskában. Az online virtuális világ minden eleme a Star Trek: The Next Generation ból lett átemelve, a karakterektől és a hajóktól egészen a fegyverekig.
A Westwood végre meghallgatta a hívők imáját és elhatározta, hogy a Nox-hoz ingyenesen hozzáférhető multiplayer kiegészítőt publikál a jövő hónapban. A kiegészítővel végre lehetővé válik, hogy max. 6 játékos együtt kalandozhasson a Nox fantasztikus világában.