A Bertelsmann Audio Group (BMG) elkészítette tervét amely nemcsak a Napster legalizálását teszi lehetővé, de hasznossá és jövedelmezővé is változtatja azt a zenekiadók számára.
Sokan azért választanak a Linux helyett más opeációs rendszert, mert a Linux telepítése szakértelmet igényel. A LinBox új Linux változata a CD meghajtóról fut, így nem kell telepíteni.
A Xircom bejelentette új, RealPort2 típusú integrált Ethernet 10/100-as, és 56K-s modemet tartalmazó combo-ját, mely termék a cég integrált PC-s kártya családjának a legújabb tagja.
Felmerült a kérdés, hogy vajon a Microsoft következő operációs rendszerének legvitatottabb képessége tényleg a nagyobb biztonságot szolgálja, vagy esetleg a cég hatalmát hivatott kiterjeszteni.
Az új Intel Pentium 4-es processzor megjelenése miatt a sajtó főként az Intel körül forgolódott, de az AMD sem hagyja annyiban a dolgot; nézzük át jövőre szoló terveiket.
A Cambridge Egyetem kutatói olyan mûanyag processzorok kifejlesztésén dolgoznak, melyeket eldobható illetve egyszer használatos tárgyakban használnak majd, például árcédulákban vagy belépőjegyeken.
Egy bíró úgy határozott, hogy annak az embernek, aki a sex.com kikötőből egy több millió dolláros üzletet varázsolt, vissza kell adnia a címet az eredeti, immár jogos tulajdonosnak.