(BBC) Az Internet már most is összeköti a világ távoli pontjait, és hamarosan eléri az eget is. A Boeing bejelentette, hogy tervezik az utasok általi internetelérésnek, tévénézésnek és más adatok elérhetőségének biztosítását. A légitársaság által Connexion-nak nevezett technológia szatelliteket használ a szélessávú elérés lehetővé tételére.
(HardOCP) A 3dfx megtartotta csúcstermékének, a Voodoo5 6000-nek hivatalos bemutatóját, íme két kép róla. A kártyán 4db VSA-100 chip és 128MB SDRAM foglal helyet. A teljesítményadatokról nem hoztak további infókat nyilvánosságra, csak annyi ismert, hogy 1.
(EBN) Az AMD bejelentette, hogy Athlon processzorának mobilváltozata, a Corvette szállítását ez év második felében fogja megkezdeni. A vállalat nem közölt teljesítményadatokat, de elmondták, hogy sebessége az asztali gépek piacára szánt Mustang változattal lesz összehasonlítható.
A Corvetten kívûl bemutatták az AMD 760 chipsteet is, ami már támogatja a DDR SDRAM memóriákat, megjelenésük a harmadik negyedév táján várható.
(Winactive) A Microsoft megtartotta a "Whistler" első hivatalos bemutatóját a WinHEC konferencián. A Whistler a Windows 2000 utódjának szánt operációs rendszer, már két bétaváltozata is kiszivárgott és letölthető vé vált. A legnagyobb újításnak a komponensekből felépített architektúráját tartják, amivel a rendszeradminisztrátorok az igényeiknek megfelelő rétegeket használhatják a rendszer felépítésénél, így a legkisebb kézi eszközökre is telepíthető a program.
Ismét GeForce 2 bejelentés, ezúttal a Hercules követte el. Tehát a Hercules sem ül tétlenül és bejelenti ő is GeForce 2 GTS chipre épûlő új kártyáját a 3D Prophet II GTS-t. Kártyájuk 32 és 64 MB-os kiszerelésben egyaránt kapható lesz, továbbá TV kimenet is lesz rajta.
(Vision Online)Pat Gelsingernek, az Intel egyik igazgatójának közlése szerint a vállalat már megkezdte a Willamette mintapéldányainak szállítását. Az Intel következő generációs, IA-32-es processzorát februárban mutatta be a Developer Forumon.
A tömeggyártás kezdetével kapcsolatban még nem nyilatkozott, július és december között bármikor lehet.
(CNet) Ma jelentette be a Netscapet alapító Marc Andreessen új portálsitejának részleteit, melyen internetes forgalommérést, hálózati eszközök teljesítményének statisztikáit és monitoringszolgáltásokat fognak kínálni, a felhasználók ezáltal weblapjukról nagyon gazdag információkhoz juthatnak.
A vállalat ezenkívûl egyéb, külső erőforrásokat igénybe vevő szolgáltatásokat - mint webhosting számítógépek használata, e-kereskedelmi és biztonsági szoftverek, kommunikációs eszközök és hálózati kapacitás - is fog kínálni. "Webes felületről rendelhető sávszélesség, vagy nagyobb szerverkapacitás" - nyilatkozta Scott Dunlap vezérigazgató.
(ZDNet) Most az AboveNet internetszolgáltatót érte támadás, órákra megakadályozva felhasználóit a szolgáltatás igénybevételében. Az 5 legnagyobb szolgáltató közé tartozó céget kedden reggel érte DoS támadás, előrejelezve a támadások újabb hullámát. Az AboveNet alapítócégének vezetője, Paul Vixie szerint a támadás nem hasonlítható a februári esetekhez.
(ZDNet) Egy egyszerûen megjegyezhető domainnév már önmagában sokat érhet, erősen befolyásolja az adott honlap látogatottságát, népszerûségét. De vajon a "hell.com" (azaz pokol.
(BBC) A Microsoft részvényárainak utóbbi időben, az antitrösztper következményekénti esése miatt már nem Bill Gates a világ leggazdagabb embere.
Vagyona 49 milliárd dollár, míg négy hónappal ezelőtt még 89 millárd volt. Szerencséjére nem csak a Microsofttól függ anyagi helyzete, mivel az utóbbi évek folyamán folyamatosan átstruktúrálta pénzügyi portfolióját, Microsoft részvényeket adogatva el - jelenleg a vállalat 15%-át birtokolja.