A Columbia Egyetem kutatói olyan folyamaton dolgoznak, mely gyorsan, biztonságosan és véglegesen végez a vegyi és biológiai mérgekkel. Sunggyu Lee professzor és csapata egy olyan víz oxidációs technikát dolgozott ki, mely 100 százalékosan kiöli az anthraxhoz hasonló elemeket a szennyezett területen. A víz rendkívül magas hőmérsékletének és nyomásának köszönhetően sûrûsége folyadéké, míg viszkozitása a gázokéval egyezik meg. Ebben a vízben a szerves anyagok és gázok erősen oldhatóvá válnak. Oxigén hozzáadásával ezek az anyagok oxidálódnak és azonnal megsemmisülnek, hátrahagyva a vizet, széndioxidot, klórt és foszfátot.
Japán bejelentette részvételét az ISS munkájában egy háromrészes kutató modullal, mely jövő hónapban lép a végső teszt fázisába. A Kibo (magyarul "remény") névre keresztelt alkalmatosság lesz az egyetlen ázsiai alkotóeleme az állomásnak, melyeket a NASA ûrsiklói szállítanak a helyükre 2004-ben. A buszméretû konzervdobozra emlékeztető elem négy ûrhajósnak biztosít helyet kísérletek végzéséhez megfelelő légnyomással és egy 10 méteres robotkarral ellátva az állomáson kívüli munkákhoz.
Óránként 11 dollárt ajánl a NASA azoknak, akik egy hónapot hajlandóak ágyban tölteni. Persze nem ennyire egyszerû a dolog. A kiválasztottaknak a pihenés ideje alatt fejükkel 6 fokos szögben lefelé kell feküdniük, ami egy hosszú ûrutazás körülményeit hivatott szimulálni. A kiválasztásra kerülő 10 delikvens 2002. januárjában kezdi meg munkáját, azaz 30 napot ágyban tölteni fejjel lefelé. "Ez a pozíció a súlytalanságot szimulálja és segít előidézni egy ûrutazás során tapasztalható fiziológiai változásokat" - nyilatkozott Fritz Moore, a projekt vezetője. "Ideértendő a szív érrendszeri rendellenességei, izomsorvadás, a csontok erejének csökkenése, valamint a folyadék és elektrolit egyensúly felborulása" - tette hozzá.
A Bell Labs tudósai olyan tranzisztorokat és elektromos kapcsolókat készítettek, melyek mérete egyetlen homokszemcse milliomod része. Ez a technológia kulcs szerepet játszhat parányi számítógép chipek kifejlesztésében, melyek energia fogyasztása is hasonlóan kicsi lesz.
A NASA újabb próbarepülést tervez az X-43A hiperszonikus gép számára a héten Dél-Ausztráliában. Az első próbautat, melyet a Csendes-óceán felett hajtottak végre június 2-án, még repülés közben félbeszakították mivel a gép letért a tervezett útvonalról. A scramjet hajtómû, melyet 10 mach (11500 km/h) feletti sebesség elérésére terveztek 5 másodperccel indítása után felrobbant, miután elhagyták a B52-es hordozót. Remélhetőleg ez a kísérlet sikeresebb lesz.
Az ISS mindhárom tagja elhagyja az ûrállomást 15 percre. Ennyi idő kell ahhoz, hogy átparkolják a mentőhajóként szolgáló Szojuzt az Alpha másik oldalára az új Pirsz dokkoló modulra, helyet csinálva a vasárnap érkező orosz-francia látogatók ûrhajójának. Az orosz parancsnok és két mérnöke Bajkonurból indul egy új Szojuzzal, és a Zarja modulon keresztül csatlakoznak az állomáshoz, majd nyolc napos tartózkodás után visszatérnek a régi ûrhajóval. A Szojuzokban hat hónapra elegendő üzemanyag van, ezért kell rendszeresen cserélni őket.
Stephen Hawking professzor a híres fizikus kifejtette, szerinte az emberi faj még ebben az évezredben elpusztítja önmagát egy-egy ember által előállított pusztító vírussal, hacsak nem kezdődik meg hamarosan a világûr gyarmatosítása.
Egy átlátszó, hajlékony mágneses anyag, melyet a szén egy egzotikus formájából nyernek, lehet a tökéletes számítógép memória. Az anyagot, ami az első szobahőmérsékleten mûködő nem-fém mágnes, egy orosz fizikus véletlenül fedezte fel kutatásai során a svéd Umea Egyetemen. Eddig ezek az anyagok legjobb esetben is 200 Celsius felett maradtak mágnesesek. A szerves mágnes sokkal könnyebb fémes testvéreinél, és hihetetlen sûrûségû adatrögzítésre lenne képes. Hogy az anyag miért mágneses azt még nem tudni biztosan, az azonban valószínû, hogy hatalmas előrelépés lehet a számítástechnika területén is.
10 év után távozik a NASA éléről Daniel Goldin, akit még az előző Bush elnöksége alatt neveztek ki. Tevékenységét a költségvetés nyirbálása tette emlékezetessé, "gyorsabb, jobb és olcsóbb" ûrrepülési programja 40 milliárd dollárral csökkentette a NASA kiadásait és egyharmaddal a dolgozók számát. Az ő nevéhez fûződik azonban az ISS költségeinek jókora túllépése és két Marsra küldött szonda elvesztése. A Mars Climate Orbiter azért égett el a Mars légkörében, mert a mérnökök elmulasztották átszámítani az angol mértékegységeket.