Mobiltelefonunk testre-szabása nagy üzlet: tavaly 40 százalékkal nőtt a csengőhangok eladása, az ebből származó bevétel pedig elérte a 3,5 milliárd dollárt, és az éves szinten 32,2 milliárd dolláros zenei világpiac 10 százalékának felel meg.
Az EU Bizottság Munkacsoportja szerint a nemzeti szabályozótestületeknek figyelmen kívül kell hagyniuk azokat a nemzeti jogszabályokat, amelyek megakadályozzák az EU irányelvek alkalmazását.
A telefongyártó óriás bemutatta első EDGE támogatású telefonját az Egyesült Államokban. A tavasszal megjelenő 6620 már többek között streaming videót, teljes web böngészést, kamerát, és Series 60-at is támogat majd.
Az ipari kémkedéstől való félelem miatt Alsó-Szászország számos vállalatánál megtiltották a munkatársaknak és a látogatóknak a kamerás mobiltelefonok használatát.
A nemrégiben bemutatott ST55 sorozat után a német gyártó most előrukkolt a kamerával ellátott és videózásra is képes ST60-nal. A készülék az ST55 leváltására készült, pedig az is csak tavaly év végén került a boltokba.
Virtuális céljába ért a Nokia Játék 2003. A Nokia Játék 2003 magyar díjazottjai - az első 50 játékos - ma vehette át Budapesten a győzteseknek járó N-Gage játékgépeket.
[BTL.hu] A Telenor, a Pannon GSM anyavállalata és a Norwegian légitársaság együttmûködésének köszönhetően mobilon keresztül is rendelhető és fizethető a légitársaság járataira szóló repülőjegy. A világon először vezettek be ilyen szolgáltatást, melynek segítségével az utasok mobiltelefonjaikat használhatják beszállókártyaként.
Jól mutatja az okostelefonok rendkívüli ütemû fejlődését, hogy a PC-s tesztprogramok vezető kiadója, a Futuremark a jövőben Symbian alapú okostelefonokra is fog ilyen szoftvereket fejleszteni.
A GTS-Datanet köti az első telefonszám átvitelt kért előfizetőt, melyet az új Hírközlési Törvény alapján a vállalat 2004. január 1-jétől tehet meg. A Nemzeti Hírközlési Hivatal tájékoztatása alapján a GTS-Datanethez beérkezett kérelem az első, amióta törvényileg biztosított a számhordozhatóság Magyarországon.