A mobiltelefonok gyártásával foglalkozó Sony Ericsson közösvállalkozás a társaság bejelentése szerint nem igényel újabb tőkeinjekciót az életben maradáshoz, és várhatóan már az idei évben nyereséges lesz.
Néhány napja jelent meg a Matáv első negyedéves gyorsjelentése, amelynek számai ismeretében számos következtethetést vonhatunk le a távközlési szolgáltató stratégiájáról.
Hivatásos hacker kezdte el mûködését a NextiraOne Magyarország Kft-nél, korábbi nevén Alcatel E-Business Rendszerek Kft. A Magyarországon még szokatlan új szolgáltatásra a kft minősítéssel rendelkező szakembereket alkalmaz.
Straub Elek elnök-vezérigazgató az eredményekkel kapcsolatban elmondta: "Csoportszinten pénzügyi szempontból jól kezdtük az évet. A vezetékes szegmensben a teljesen liberalizált piaci környezetben stabil bevételekről és gyakorlatilag változatlan EBITDA rátáról számolhatunk be. A verseny erősödésére válaszul számos - a fogyasztói szokásokhoz igazodó - tarifacsomagot ajánlunk ügyfeleinknek, melyek közül az időszak végére több mint 1 millió ügyfelünk választott.
Két ír középiskola egy olyan rendszer tesztelésébe fogott, amely a fejlett technikát felhasználva segít visszaszorítani az iskolából való indokolatlan kimaradások számát.
2003. április 25-én az Ericsson Magyarország és az Emitel szerződést írt alá Ethernet DSL Access rendszer telepítésére. Az Emitel az első magyarországi hálózatüzemeltető - és egyben első a közép-kelet európai régióban is -, amely az Ericsson EDA megoldását választotta. Hosszútávú stratégiájába jól illeszkedik az EDA koncepciója, amely gyökeresen szakít a hagyományos távközlési berendezések filozófiájával és nyit az IP integráció felé. Az Ericsson Magyarország jelenleg az Emitel egyedüli ADSL szállítója.
A SonyEricsson az idei esztendő első negyedévére vonatkozó eladási adatok alapján kikerült a mobiltelefon piac öt legnagyobb vállalatát felvonultató Top5-ös listáról - derül ki az IDC piackutató cég egyik legfrissebb jelentéséből.
Falra rögzíthető biztonsági kamerák piacra dobását tervezi a finn mobiltelefon gyártó Nokia az Egyesült Államokban. Az új készülékek a mobilhálózaton keresztül egyenesen a mobiltelefonra továbbítják a képet.
Elvi megegyezés született az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Matáv között a Westel Rádiótelefon Kft. (Westel 0660) koncessziós szerződésének módosításáról és az NMT-szolgáltatás 2003. június 30-ai megszüntetéséről.
A Westel május 1-től a Domino, a Domino SMS, a Domino7 és a Domino Egyenlítő díjcsomagok percdíjait, részben pedig SMS-díjait is csökkenti; a változások szinte minden tarifaelemet érintenek. A Domino díjcsomagban egyedülállóan megválasztható kedvezményes időszak egy órával hosszabb lesz és ennek igénybevételével napközben 25 forintos percdíj mellett lehet telefonálni.