A hatalmas sikerû negyedik rész után nem is volt kérdés, hogy folytatódik a Végső állomás címû horrorsorozat. Arról, hogy 3D-s lesz-e, még nincs információi, de szinte biztosra vehető.
Hiába rengeteg a 3D-s mozis produkció, a mostanság moziba kerülő filmek zöme még nem a térhatású megjelenés szem előtt tartásával készült. Idővel persze egyre több készül az első naptól 3D-s bemutatóra, de a többség továbbra is konvertálás útján.
Shia LaBeouf, Megan Fox és Tyrese Gibson után Josh Duhamelről is kiderült, hogy szerepelni fog a Transformers címû robotos film harmadik epizódjában. Ezt maga a színész erősítette meg.
Újabb infók érkeztek az új Karib-tenger kalózai filmről, ráadásul első kézből, hiszen maga a producer, Jerry Bruckheimer árulta el többek között azt, hogy pontosan kit fog alakítani Penelope Cruz.
Megérkezett a Szupercsapat plakátja, végre teljes életnagyságban, mozdulatlanul is láthatjuk az új Hannibalt és B.A. Baracus-t. Még a végén elkezdünk bizakodni?
A Magyar Mozgókép Közalapítvány Kuratóriuma kiosztotta a rendelkezésére álló majd 500 millió forintot az idei állami támogatást megpályázó filmek között. A legtöbb pénzt Gothár Péter, Szabó István és Mátyássy Áron filmje kapta.
Siker esetén akár azonnal nekiláthatnak a Kick-Ass készítői egy második résznek, hiszen a alap képregény is folytatódik. Mark Millar, a füzetek írója, ráadásul sokkal sötétebb történetben gondolkodik.
A rengeteg kábelcsatorna között akadnak sorozatosak (AXN, Viasat 3), akadnak jórészt valóságshow-kat sugárzók (Discovery, Zone Reality) és olyanok is, melyeket dokumentumfilmekben utaznak (DoQ, Viasat History).
Ismét ragadoznak a Ragadozók, megérkezett a Predators első előzetese. Bár már csak negyedév van hátra a premierig, de hirtelen megint egy teljes évnek tûnik a hátralévő idő.