A Sony hivatalosan is bejelentette, hogy a Pókember 4 háromdimenziós támogatást kap. Egyelőre azonban még nem tudni, hogy 2012-ben ki fogja magára ölteni a piros-kék jelmezt.
Hulk, Thor, Vasember és Amerika kapitány után a Bosszú angyalainak ötödik tagja is saját filmet kaphat - úgy tûnik, hogy végre beindul a gépezet és film lehet Hangyaemberből is.
Elkeltek a Terminátor-franchise jogai, miután a versengő stúdiók elől a Pacificor halászta el azokat, így a cégnek van lehetősége tovább filmeket és tévésorozatokat készíteni a történetből.
Ismét közös filmben szerepelhet Hollywood két leghíresebb színésze, Tom Hanks és Julia Roberts. A Larry Crowne címû komédia a tervek szerint valamikor 2011-ben kerülhet bemutatásra.
Miután a 270 millióba kerülő Superman visszatér világszerte csak 391 millió dollárt termelt, ezért a Warner egy időre parkolópályára állította a szuperhőst. A reboot munkálataihoz azonban leszerződtették Christopher Nolant.
Bár a mondhatni sikeres Mission: Impossible és annak folytatása után a harmadik részre visszaestek a film bevételei, a Paramount stúdió meggyőzte Tom Cruise-t, hogy legyen az MI4 főszereplője.
A hazai HBO szinte napra pontosan az amerikai premierrel egy időben mutatja be az Elit alakulat készítőinek új sorozatát, a The Pacific - A hős alakulat-ot.
A Magyar Televízió szerint egy közszolgálati csatorna még akkor sem mondhat le a téli olimpiai játékokról, ha számottevő reklámbevétel-növekedésre nem számíthat.
Bár még javában tart a tévésorozat, a Fox stúdió Billy Ray forgatókönyvírót bízta meg a 24-ből készítendő mozifilm forgatókönyvének megírásával. A sztoriról csak annyit lehet tudni, hogy Európában játszódna.
Folytatódhat a még be sem mutatott Valentin nap. A második rész története a tervek szerint Szilveszterkor játszódna, és ugyanúgy sok történettel és még több karakterrel operálna.