Budapestre látogat a Miami helyszínelők címû krimisorozat egyik ismert arca, aki amellett, hogy sajtótájékoztatón válaszolni fog hazai újságírók kérdéseire, a Millenáris Helyszínelők-kiállítását is megtekinti.
Még sosem nézték ilyen kevesen a nagy kíváncsisággal várt új Csillagkapu-sorozatot, a Universe alcímet viselőt. Ha ilyen tempóban halad tovább a nézettség csökkenése, akkor nemsokára a hazai CSK-nézők is többen lesznek, mint az amerikaiak.
Mivel Shia LaBeouf és Chris Pine már kellőképpen befutott, így Hollywoodnak egy újabb fiatal akciósztárra van szüksége. Taylor Lautner sokak szerint tökéletesen alkalmas erre a feladatra.
Ahogy az szokás Amerikában, a Hálaadás hétvégje utáni víkenden az emberek jóllakottan nem nagyon moziznak, így nem is csoda, hogy a hét négy nagyobb premierje meglehetősen visszafogottan teljesített.
Újabb kultikus animációs sorozat elevenedhet meg a mozik vásznain, ráadásul egy ugyancsak kultikus író-rendező döntött úgy, hogy nem lenne rossz dolog egy Samurai Jack-film elkészítése.
Ugyan nehezen ment a Wanted-ot is jegyző Mark Millar Kick-Ass címû képregényéből készült film költségvetésének összekaparása, mégis gyorsan a sokak által várt 2010-es alkotások közé lépett a mozi.
Az Avatar itthon december 17-én kerül mozikba az Intercom forgalmazásában, normál 2D-s, digitális 3D-s, valamint IMAX változatban. Ehhez a forgalmazó egy plakátképpel is megajándékozott minket.
Antal Nimród a Kontroll után, de az új Predátor-film előtt tavaly leforgatta A szállítmány címû filmet, mely nem sikerült rosszul, ha hihetünk a kritikáknak.
Amerikában a sorozatok nagy része már a második évadját sem éri meg, sőt, már az is nagy szónak számít, ha egy széria eljut a kitûzött első szezonos fináléjáig. Egy 8 évadot letudó sorozat pedig ritka, mint a fehér holló.
Miközben a hét legnézettebb tévémûsora a Csillag születik volt, a filmek sem tétlenkedtek: a Harry Potter 4. része az RTL-en, valamint a Dick és Jane trükkjei a TV2-n is 1,2-1,3 millió embert ültetett le a képernyők elé.