A Közlekedési Főfelügyelet digitális tachográf rendszert vezet be, amelynek feladata egyes közúti közlekedésben alkalmazott szabályok betartásának ellenőrzése.
Az Európai Bizottság kezdeményezésének célja, hogy a korszerû technológiák segítségével 2010-re évi 40 000-ről a felére csökkentsék az európai utakon közlekedési balesetekben életüket vesztő áldozatok számát.
A tendergyőztes dolga lesz az elektronikus útdíjrendszer infrastruktúrájának kiépítése, a szerződéskötéstől számított öt évig tartó üzemeltetése és a díjszedési szolgáltatás nyújtása.
A tervek szerint tavasztól már mobiltelefonon is vásárolhatnak autópálya-használati jogosultságot az autósok, vagyis már nem muszáj sorban állniuk ezért.
Pattanj be a vezetőülésbe, állítsd be hátsótükröt - a biztonsági övet ezúttal nem kell bekötnöd, elég, ha a kocsiban lévő Xbox 360-at indítod el. Röviden így lehetne beharangozni a Nissan legújabb újítását.
Megállapodott egymással a német autógyártó konszern és az Immersion amerikai vállalat. Az egyezmény értelmében a Volkswagen felhasználhatja legújabb modelljeiben a cég TouchSense technológiáját.
Német mérnökök és informatikusok olyan személygépkocsik létrehozásán fáradoznak, amelyek képesek - akár a vezető beavatkozása nélkül, önállóan is - közlekedési döntések meghozatalára.