A főváros azt tervezi, hogy a jövő év első felében egész Budapestre kiterjesztik a mobiltelefonnal fizethető parkolási rendszert. Jelenleg Budapest tízezer parkolóhelyén fizhethetnek mobillal az autósok.
A Nuna II nyerte a 2003. évi World Solar Challenge-et, az Ausztráliában megren-dezett napfénnyel hajtott autók versenyét. A holland jármû 30 óra és 54 perc alatt teljesítette a 3010 km-es távot, ami új rekord is egyben.
A német autógyártók és elektronikai cégek egy olyan szoftveres rendszer kifejlesztésén dolgoznak, amely 2006-ra szabványosíthatná a gépjármûvekben alkalmazott szoftvereket.
Múlt héten a franciaországi Noganoban rendezett versenyen az Európai Ûrhivatal (ESA) által kifejlesztett anyagokkal felszerelt Pescarolo csapat új prototípus autója újabb versenygyőzelmet gyûjtött be, így kifejezetten sikeres sorozatot tudhatnak maguk mögött.
A legendás amerikai 66-os út, avagy a Route 66 egy futurisztikus konvojt fog vendégül látni. Vasárnap veszi kezdetét a napenergiával mûködő jármûvek legnagyobb versenye, az American Solar Challenge, melyen 30 autó vesz részt.
Láthattunk már kisebb autókat is, mint a G-Wiz, azonban azok többnyire a vidámparkok kellékei voltak. Az új elektromos autó, mely először az angliai Leeds városának utcáin mutatkozik be, a dodzsemek összes élményét felvonultatja, leszámítva az ütközéseket.
A redmondi (Washington) székhelyû szoftveróriás kiadta azt az autós rendszerekbe szánt szoftvercsomagot, amely többek között Bluetooth támogatással, illetve beszédfelismerési képességekkel egészíti ki a társaság korábbi platformját.
Kutatások szerint a Japánban gyártott autókban fellelhető elektronikai és számítástechnikai rendszerek megbízhatóbbak, mint az amerikai autók hasonló rendszerei, az európai gyártók modelljeiben található megoldásoknál pedig messze sokkal jobbak.
Ahogy az új személygépkocsikba egyre több elektronikai eszköz kerül, az autókba szánt elektronikai berendezések, illetve félvezetők piaca dinamikus fejlődésnek, és lendületes növekedésnek indult.
Egy kicsit egy első világháborús Fokker és a Jetson család ûrjármûvének keverékére emlékeztet Paul Moller repülő autója, aki az M400-at a nem is oly távoli jövőre szánja.