Míg a chipgyártó óriáscégek szakadatlanul azon munkálkodnak, hogy minél gyorsabb processzorokat tudjanak piacra dobni, addig a legtöbb felhasználó teljes megelégedéssel használja a már meglevő alaplapját és processzorát.
Az Intel közel sincs könnyû helyzetben akkor, amikor a kéziszámítógép processzorok piacára próbál betörni, de az Intel számára eddig szinte semmi sem jelentett leküzdhetetlen feladatot.
Az AT&T képviselői bejelentették, hogy beperlik a Microsoftot, mert szerintük az megsértette az AT&T-nek az emberi beszédhangot tartalmazó számítógépes hangfájlok tömörítéséréről szoló szabadalmi jogát.
Az alaplapi chipsetek piacán manapság nagyon komoly konkurenciaharc van kialakulóban, melynek a felhasználók örülnek igazán, , hiszen a második negyedévben mindhárom tajvani chipsetgyártónak cs9ökkentenie kellett árait.
Egy szakmai csoport biztosan az átlagosnál biztosan nagyobb örömmel nyugtázta a "megváltó" eljövetelét, ez a csoport pedig nem más, mint a Linux operációs rendszert fejlesztő programozói csoport.
Az amerikai haditengerészet vezetői úgy döntöttek, hogy egy nagyszabású távoktatási projekt keretében megpróbálják kitölteni a szárazföldet sokszor hónapokig nem is látó tengerészek szabad idejét.
Az AMD ma bejelentette 1,4 GHz órajelen mûködő Athlon processzorát - ami jelenleg a legnagyobb teljesítményt nyújtó PC processzor - illetve a 950 MHz-es Duron processzort, amit az otthoni számítógépek számára fejlesztettek ki.
A szigorúan bizalmas kommunikációs bigyók a hadsereg és a titkos szolgálat számára voltak elérhetôek... ezidáig... Most egy német cég olyan mobil telefonokat forgalmaz amely katonai szintû biztonságot ajánl megvásárolójának.
A Nokia bejelentette, hogy le akarja fektetni az amerikai mobil multimédia piacának alapjait a Nokia 9290 Communicator telefonnal, amely aktív mátrixos, élénk színû kijelzőt, és Symbian operációs rendszert tartalmaz.
A két nagy japán konzol gyártó, a Sega és a Sony azt tervezi, hogy lehetôvé teszik a felhasználóik számára, hogy az interneten keresztül is játszhassanak egymással, egymás gépei ellen.
Újabb aggasztó kérdéseket vetett fel egy belgiumi kutatás a mobiltelefonok és a WiFi-hálózatok által kibocsátott elektromágneses hullámok egészségre gyakorolt hatásairól.
A legújabb hírek szerint hamarosan elkezdődik a Motel harmadik részének forgatása. A sokak szerint túlságosan naturalista horror megálmodója, Eli Roth azonban - jelen állás szerint - nem vesz részt a projektben.
Merész újításra szánta el magát az iWiW fejlesztőgárdája, ugyanis a tegnapi naptól a nagy online telefonkönyvben lehetőség van társainkkal való ismerettségünk jelölésén túl véleményt is nyilvánítani róluk. Itt az ideje kiteríteni a lapokat, elmondani, kiről mit gondolunk.
Összesen hét magyar filmet mutatnak be a július 4-én kezdődő Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon; a csehországi seregszemle versenyprogramjában vetítik Gigor Attila első játékfilmjét, A nyomozót.
Az amerikai Mozireklám Tanács adatai szerint majd 20 százalékkal nőttek a médium hirdetési bevételei 2007-ben. Tavaly majd 540 millió dollárt költöttek el az amerikai hirdetők a mozikban.
Mára már 78 magyar nyelvû kis (többnyire tematikus) televízióadó mûködik Magyarországon, s egy-egy átlagos háztartás körülbelül negyven ilyet képes nézni .