A mûholdas telefonipar a múlt év során a túlélésért folytatott ádáz küzdelmet, és a vég közelebb lehet, mint azt egyesek gondolnák. A befektetők már hosszú idő óta vadásznak tőkeerős vállalatokra.
Az IBM mintegy újabb rést ütve az amúgyis gyengélkedő Intel pajzsában, a hírek szerint hamarosan megjelenik új, duál AMD Athlon processzor alapú, nagyteljesítményû hálózati szervereivel.
A Philips cég a híradások szerint több új terméket kíván bemutatni a március végén Németországban megrendezésre kerülő Cebit számítástechnikai kiállításon.
Az @Stake szakértői egy olyan biztonsági rést fedeztek fel a Palm kéziszámítógépeken, melynek kihasználásával a kis szerkezeteken használt különböző jelszavak lényegében semmilyen védelmet sem jelentenek.
Microsofthoz közeli források szerint a szoftveróriás következő operációs rendszerének, a Windows XP-nek a második béta verziójának megjelenése ismét csúszni fog.
A Sony és a Toshiba a Sony PlayStation 2 konzoljának Emotion Engine elnevezésû processzorát a közeljövőben a jelenleginél újabb, 130 nm-es tehnológiával kívánja gyártani.
A Xulu Entertainment hamarosan egy olyan fejlesztői platformot fog megjelentetni, mellyel olyan magasfokú realizmussal megáldott játékok lesznek készíthetőek, amilyeneket eddig még soha senki sem készített.
Az Iomega bejelentette legújabb termékét, az elsősorban a különböző hordozható számítógépekhez és kéziszámítógépekhez kifejlesztett Iomega PocketZip 100 MB nevet viselő drive-ot.
Az IBM, a Sony, és a Toshiba hétfőn bejelentették, hogy közös erővel kívánják kifejleszteni a jövő chipjét. A vállalkozás nem kisebb célt tûzött ki maga elé, minthogy egy teljes szuperszámítógépet integráljanak egy chipre.
A Superman gyerekkoráról szóló tévésorozattól eddig sem állt túlságosan távol, hogy végezzen a főszereplőkkel, most azonban a hírek szerint nem egy végleges halál is előfordulhat, hiszen a halottak eddig szinte mindig feléledtek.
"Amíg mozdulni tudok, Bond maradok. Eszem ágában sincs feladni" - tagadta Daniel Craig brit filmsztár azokat a híreszteléseket, hogy három 007-mozira szóló szerződése után kiszállna a Bond-filmekből.
Miközben Hollywoodban mindenki egy korábbi sikerfilmet dolgoz fel, addig Madonna a filmtörténelem talán legszebb filmjének tartott Casablancát szeretné remakelni. A főszerepben természetesen saját magát képzeli el.
Az Európai Bizottság ma ajánlást fogadott el az európai mobil szolgáltatások légi jármûveken való használatának, a használat feltételeinek összehangolására.
Az amazon.com az elmúlt 14 év során tökéletesítette a postai szolgáltatókon keresztüli áruküldést, most viszont úgy döntött, beszáll a jelenleg az iTunes vezette digitális versenybe is.
És nem csak abban a tekintetben, hogy április 7-től a sorozat ismét látható lesz nálunk, hanem akképp is, hogy A CW csatorna el szeretné készíteni a népszerû tinisorozat modernizált verzióját is - 2008 nyarára.