A Linux robbanásszerû elterjedése a szerverek operációs
rendszereként úgy tûnik, kezd lassulni, ennek jeleit Európa és Amerika után Japánban is tapasztalni lehet.
Végre elkészült a DDR-SDRAM támogatás az AMD Athlonja számára. Az új 760-as chipkészlettel szerelt, DDR memóriákat is támogató alaplapok külföldön már indulnak a boltokba.
A Sony elismeri hibáját egyes a PS2 megjelenését hátráltató alkatrészhiányok kialakulásában, ráadásul még mindig kicsi az utánpótlás az európai megjelenéshez.
A Microsoft hamarosan megkezdi azoknak az Office csomagoknak a forgalmazását, melyekért használat után kell majd fizetnünk. A szolgáltatást elsőként az EasyEverything Internetes kávéházakban vehetik majd igénybe a megrendelők.
A Microsoft-tól származó információk szerint a céghez betörő hacker 12 napon keresztül férhetett hozzá a cég rendszereihez, nem pedig 5 héten keresztül. A Microsoft hozzátette a bejelentéshez, hogy mindvégig figyelték a betörő ténykedését, tehát tudtak róla.
A népszerû Delta Force sorozat harmadik részének master verziója már elkészült, és a játék hamarosan kapható is lesz az Egyesült Államokban és Kanadában.
Idehaza jókora bukás, Amerikában ugyancsak - valami mégis lehet a sorozatban, hiszen a CBS a fanatikus rajongók kedvéért megrendelte a sorozat 7 részes 2. évadát, melynek már a premierjét is kitûzték.
Szerencsére vége a II. Világháborúnak! Az ember viszont olyan, hogy szereti halomra lőni fajtársait, így a XXI. század eleje sem lehet mentes a virtuális háborús konfliktusoktól. A Call of Duty 4 megdöbbentően kelti életre napjaink haditechnológiáit, harci helyzeteit, ráadásul a valóságban is elképzelhető történetbe helyezve mindezt. A lényeg persze a többjátékos mód.
A Viasat 3 sokkal kisebb lefedettsége ellenére is egyre inkább stabilizálja a két nagy mögötti harmadik helyét és ha csak a csatornát fogó háztartásokat nézzük, bizony nem egyszer a TV2-t is sikerült legyőznie egy-egy mûsorával.
Volt már rá példa, hogy az újságíróknak kiküldött screenerek szivárogtak ki a netre, azonban legutóbb egy torrentoldal feltöltőjének ismerőse hozta ki a Dexter 2. évadának két utolsó epizódját a "gyárból".
A hírek szerint a harmadik Jackass film nem kerül fel a mozimûsorokra, ám DVD-n sem adják ki. A Jackass 2.5 címet kapott filmet december 19-től lehet letölteni a Jackassworld honlapjáról.
Megérkezett az első képcsokor a Quentin Tarantino felügyelete mellett készülő Hell Ride címû filmből. A főszerepekben Michael Madsen, Dennis Hooper, Eric Balfour és Larry Bishop motoroznak majd.