A Cisco Systems Inc., ami az Internetet mûködtető eszközök nagy részét gyártja, hétfőn bejelentett egy új, Web technológián alapuló irodai telefonrendszert.
A Cisco az ilyen rendszerek második generációját bocsájtja útjára, amik az Internet nyelvét használják, és céljuk, hogy egy közös, Web alapú hálózatot hozzanak létre a céges számítógépek és telefonok számára.
A Dell egyik vezetője elmondta, hogy megoldódtak az alkatrészbeszerzési problémáik, amik az utóbbi két negyedévben erősen visszavetették a termelést. Elmondásuk szerint a memória chipek hiánya enyhült, de az év második felében ismét hasonló problémák adódhatnak - azonban a cég erre is felkészült, és teljesíteni fogja az utóbbi időben csökkentett termelési normákat.
Várakozásaik és tőzsdei elemzők szerint a vállalat részvényei valamivel több, mint 30% -os emelkedést fognak elérni az üzleti évben, aminek jövő januárban lesz vége.
(Reuters) A Microsoft történelminek is nevezhető lépésre szánta el magát. A cég ellen folyó antitröszt per megoldásaként a Microsoft megengedi a számítógépgyártóknak és a versenytársaknak, hogy beépítsék szoftvereiket a Windows rendszerbe.
Az engedmények egyik változata szerint a cég a szoftverfejlesztők kezébe adja az operációs rendszer forráskódját, hogy a saját programjaik készítésekor, mint például média lejátszó, vagy böngésző fejlesztésekor felhasználhassák azt.
(3DGN) Yoshitaka Amano - az első Final Fantasy játékok egyik tervezője - visszatér, hogy közremûködjön a kilencedik rész elkészítésében. Ez azt jelenti, hogy a nagy tömegek által kedvelt játéksorozatból eltûnhetnek a futurisztikus/technológiai elemek. Visszatérünk az eredeti fantasy világba, ahol lovagok és sárkányok nyuvasztják egymást.
(CNet) Az FBI őrizetbe vett két welszi tizenévest, akiket 3 millió dollár értékû hitelkártya-csalással vádolnak. Raphael Gray (18) és szintén 18 éves - meg nem nevezett - társa lakásában a rendőrség csütörtök éjjel tartott házkutatást, és elkobozták számítógépeiket mintegy 700 font értékben. A nyomozásba bevontak internetbiztonsági szakértőket és a kanadai rendőrséget is.
(BBC) Jackson bíró kedden fog itéletet hirdetni a már hosszú ideje húzodó, az amerikai kormányzat és a Microsoft között zajló anti-tröszt perben. Az újságok információi szerint a hivatalnokok nagyon szkeptikusak a Microsoft javaslataival szemben, miszerint elválasztanák egymástól a Windows operációs rendszert és internetböngésző-szoftverét. A bíró már utalt arra, hogy a vállalat ellenében fog dönteni; a vádak szerint felhasználta a számítógépiparban fennálló monopoliumát, kényszerítve a Windows felhasználókat, hogy a saját szoftverével kapcsolódjanak a netre.
(Reuters) Paul McCartney lemezkiadó cége (MPL Communications) is csatlakozott ahhoz az együttmûködéshez, amely az mp3 disztribúció ellen kíván fellépni. Az MPL Communications célul tûzte ki, hogy tisztázza az MP3.com jogi helyzetét, mivel a cég állítása szerint az MP3.
(Reuters) A kínai hatóságok korlátozni fogják az importált audió-vizuális termékek vásárlását és az MP3 fájlok letöltését az Internetről.
A kereskedőknek május elsejétől engedéllyel kell rendelkezniük, ha ilyen típusú termékeket akarnak értékesíteni, és a weblapon is fel kell tüntetni az engedélyszámot. Az ellenőrzés a kereskedési folyamatra is kiterjed, mivel az online áruháznak államilag hitelesített titkosítással kell rendelkeznie, a tranzakciók lebonyolításához.
A PC Data megint friss volt, netre bocsátotta legújabb (március 5-11) eladási
statisztikáit.
Az első három helyezett erősen tartja a pozicióját. A Westwood újdonsült C&C2
kiegészítője, a Firestorm egyből a negyedik helyre ugrott.
A Hasbro Interactive Gunship! helikopter szimulátor sorozatának harmadik része
március 27-én, hétfőn a boltok polcairól köszön vissza a stílus szerelmeseire.
Pilótaként irányíthatjuk az amik büszkeségét, az AH-64D Apache-t, a német
Eurocopter-t vagy az oroszok bögyöskéjét az M1-28-at, valamint csapataikat,
hogy ádáz küzdelmeket vívjunkan a virtuális kelet-európai csatatéren. A Gunship!
minden aspektusa, a vezérlő egységek, a repülés realisztikus mivolta és az
ellenséges MI mind skálázható.
A tavalyit 84 százalékkal meghaladó, 900 milliós első féléves forgalomról adott számot a Bookline.hu. Az online-áruház vesztesége 55 millió forintra rúgott.
Újabb szuperhőst termelt ki az HBO sikersorozata. A Róma Lucius Vorenusa, Kevin McKidd kapta a tervezett Thor címszerepét. Ő a széria második szereplője, aki egy képregényhős bőrébe bújhat.
Az Eidos veterán jelképe egy edinburghi interaktív fesztiválon beszélt arról, hogy miért laposodott el az utóbbi években a játékipar, valamint arról, hogy hogyan lehet felvenni a versenyt a sorozatokból, filmekből ismert karakterekkel.
Internetes adathalász-támadás érte szerdán az MKB-t - közölte a bank. A közlemény szerint ismeretlen csalók elektronikus levelet küldtek az MKB Bank nevében.
A legújabb hírek szerint Mark Wahlberg és Jason Statham is szerepelnek a tervezett G.I. Joe filmváltozatában. Kiderült az is, hogy Stephen Sommers visszalépett a rendezői posztról.
Összesen 371 ezren látogattak ki a kedden véget ért, jubileumi, 15. Szigetre. Az idei fesztivál ugyan nem volt nyereséges, de a szervezők sikeresnek értékelik az egyhetes rendezvényt.
A legújabb, egyelőre CTX-nek nevezett szerkezettel a már mozgásban lévő emberi, vagy állati test belsejéről is lehet háromdimenziós videofelvételt készíteni.
A Microsoft lezárta az aQuantive akvizícióját, egyúttal megalapította a cég Reklám- és Kiadói Megoldások (Advertiser and Publisher Solutions (APS) Group) üzletágát.
Az Electronic Arts és a Midway az E3 mellett a Lipcsében rendezett Games Conventiont sem hanyagolja el. Jól is teszik, hiszen a GC évről-évre egyre fontosabb kiállítássá növi ki magát, míg az E3 már egy jó ideje hanyatlik.