szerintem is de csitt ebben a topicban szent és békeség és szeretet honol
Beszélgettem ma az ICQ-n az egyik barátommal, aki szintén említette amit Te, hogy az egyik ismerőse szerint késik az irányítás kormánnyal.
Úgy látszik ez nem csak nálad van így, hanem másnál is. Én eddig még nem találkoztam ilyen problémával lehet, hogy csak bizonyos irányító eszközöknél jelentkezik ez a probléma - akkor viszont feltétlenük ki kell majd adniuk egy javítást a programhoz.
Ma sikerult vegre megszereznem a jatekot, es bar meg nem jatszottam vele tul sokat, de nagyon korrektnek tunik minden teren. (Mondjuk elsore csak lestem, mert kivalasztottam a kis Fiatot es mintha jegen mentem volna ugy csuszkaltam, de par probalkozas utan mar egesz turhetoen ment a dolog.) Bar az is igaz, hogy nekem a Rally Masters annak idejen (meg most is) nagyon bejott (na majd jon az anyazas erte) es annak is eleg nehez volt az iranyitasa elsore. En azt mondom 1 probat mindenkinek meger aki szereti a rally programokat, aztan ki-ki dontse el maga, hogy mennyire jon be neki.
kérdezd meg milyen kormánya van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Más! Egyébként a menü szorulna azért némi javításra, mert így erősen béta szagú a dolog. És mintha bugos lenne a genyai pálya 2. etapja. a második időmérő pontnál - csináljak bármit - élből 20 mp-s előnyt ír ki.
Intermediate fokozatban kivalaszthato!
Azt nem tudja valaki, hogy hol lehet kikapcsolni a "ragyogo" lens flare effektet?
Azt már játékból tudod kapcsolgatni. Options > és ezen belül a grafikára vonatkozó részben.
Ja bocs azt nekem sem sikerült...
Én ugyan még nem töltöttem le, de néz körül az nfo fájlban.
Irja ma meg valaki aki az optionsba high-ra tesz mindent es nem szaggat be - milyen gepje van mert nem tudom elhinni hogy A duron800+gf2mx+256mega nem eleg neki. 640*480-ban. Valami gaz lesz itt
hát high ra nem teszek mindent mert ha igen az egész képernyő szűrke lesz!de nem néztem mé:)
Zplayer: a 32bit miatt van!Valami kaka a programmal!Vedd le 16bitre, es 1024ben is siman menni fog!
Sziasztok!
Van olyan ember (vagy nem ember) aki a Kenyai SS 2-ot meg tudja nyerni? Ha igen az irja mar le, hogy milyen autoval es beallitasokkal sikerult ez a csoda.
Koszi
Heh, én lazába megnyertem egy Saabal és egy Mini Cooperral. Hangolni meg nem kellett mert én csak arcade-ba megyek
Nekem 900-as TB vel Geforce Mx 400-al high-on nem szaggat
Amugy ti hogy allitjatok be az erzekenyseget meg a dead zone-t meg a force level-t a jatekban?
a demohoz faszan belottem de most nem tudom hova allitottam
cel466 g2mx40064mb, minden levev szaggat mint a blond. Ez az elso gamma aminek kicsi a celim...:( a tobbi meg csak csak eldovogott...
Nekem is gyanus volt a szaggatás, hiszen high beállitásnál (nem max, high!)1000 Mhz P3+Geforce2 GTS+512 Mega ram is néha keményen beszaggatott.
A megoldás kulcsa ugyanaz mint az F1 2001-mél azaz a 6.31 driver kell neki, azzal még maxon se szaggatott nálam sehol.
Nem árt néha kisérletezni régebbi driverekkel is.
Egyébként szerintem csodaszép a játék minden tekintetben, de nekem kicsit nehéz. Igaz még olyan sokat azért nem játszottam vele, demég sosem sikerült 18. nál jobbnak lennem pedig novice ben játszom. Jó tudom, hogy ez szimulátor nem arcade, de a Colin Mcrea-ben lazán nyerem az egészet, néha még Intermediateben is.
nem valaszoltatok nekem: hogy allitjatok be az erzekenyseget meg a dead zone-t meg a force level-t a jatekban?
amugy az arcade mod miben kulonbozik?
K6-2???? csak hogy megtudjam mekkora a minimum gépigénye a gamenak.. amúgy kajak game
amugy irjatok le milyen a gepetek kezdek kivancsi lenni
nekem a 2280-al ujra felugrott 4500 pontra (2000)
98 se-n meg nem probaltam, de ha azt mondod jo, akkor meger egy probat. hetvegen ugyis kiirok minden a winyorol cd-re. egy kis particio meg format jot fog tenni a seagate wincsimnek. s xp elott felrakom a 98 se-t..
jo de meg mindig nem tudod milyen konfigod van az en konfigomon megy
Abit KT7A 900TB egy 256-os meg egy 128-as RAM GEforce 2MX
nekem cel 466 256 ram g2mx400 64 ram
a demo alapjan boven eleg kell lennie... de egy patch-et mar en is nagyon varok. meg nem volt olyan game, ami ezen a configon valamilyen formaban nem ment volna. de ez...
NEKEM 900mhz... 40 mega ram... Gef 1, es szaggat a FIFA 2002... ami azert nem egy rally trophy.... utalom emiatt az egesz pctt
Elirta a Gamecube drága, nem 40 hanem 448 mb ram:)
az volt nekem is a FIfa-val de az uj driver megoldotta (2280) mondjuk uj directX is van mar...
nah a hetvegem felaldoztam az op rendszerek telepitesere a kov. eredmennyel (persze most a tesztelesre a Rally Trophy-t hasznaltam): Win98se: szaggat mint allat Winme: 2 fokkal jobb Xp: a legjobb, bar szaggat, de nem lehet a masik ket op-hoz hasonlitani. nah errol, ennyit, de egyebkent 3dmark2k1-ben is xp alatt kaptam a legtobb pontot. akit erdkel a config nezzen lejebb...
majd holnapra lemerem, most nem jut eszembe fejbol De a cerka biztos keves neki egy kicsit, bar a demonak meg eleg volt... a driver nalam meg a 21.81-es a legjobb
az uj powerscript-el probaltad mar huzni a kartyeszt?
nah, lemertem. 1856 pont..:)( mostmar nem halogatom tovabb, lecserelem a procit meg az alaplapot, bar eleg jol birta:) de azert a 22.80-as drivert kiprobalom:) a 3.01 pstrippet hasznalom.
te nem 2001-es pontszamot irtal? 2000-ben ez nagyon keves......
nem sajna 2000-es pontszamot irtam... bar igazabol a 3dmark progik a procira veszik inkabb igenybe... egy 16 megas m64-el is ugyanez az eredmeny:) jatek kozben viszont jol jon a geforce2mx400, mert sok mindentol megszabaditja a procit... s ez a magyarazata annak, hogy a 3dmark kis pontszamot ad, s megis az oszzes uj gammaval took nyomulni:) mondom, ez az elso gamma, amihez mar keves a procim:(
"Franko a progi, de ebben is, ha az ellenfél autok részletességét felteszem max-ra, akkor szaggat, de nagyon mikor látom őket! Ugyanez a szitu volt az F1 2001 nél is. Kideritettem, hogy nem a vid hanem a procim keves hozzá, mert egy 950 es P3 Celeronon szagat, de egy Thunderbird 1,2 Ghz-en jol megy! Ha Highre teszem a részletességet, már nálam is jo, de nem láttam szinte semmi grafikai romlást. "
en 1500 forintos T alaku genius JOy-al jatszom olyan mintha felso fogasban fognam a kormanyt ennyit meger......
Hátha érdekel valakit, ezért leírom Rövidesen elindítjuk oldalunkon a Rally Trophy Hotlap Bajnokságot.
Ha valaki szeretne résztvenni a bajnokságban az küldjön egy emailt a címemre, mert szeretnénk tudni pontosan mennyi játékosra számíthatunk.
Köszi !
Nem illetve talán egyszer-kétszer, de soha nem IRC-ztem rendszeresen.
Ha esetleg valakit érdekel a Gamer újság 10. számához a Rally Trophy magyar nyelvû változatát adják. Kérésre küldenek egyedi kódot ha interneten is akarsz vele játszani. Esetleg néha mehetnénk azon is, tekintve, hogy normális rally szimulátor még mindíg nem jött ki
honnan lehetne letölteni mert nagyon kéne
Na honnan elhet letölteni(warezra gondolk)
up az idei wrc-ket honnan lehet letölteni hozzá?? vki help pls!
www.no-grip.net
...most jött ki egy "B" -s Audi Quattro S1 -es :D...