hát várom,de tucatfilmnek tünik a story alapján...
Megvan, melyik lesz Stallone új filmje
Sylvester Stallone választott, egy akciókrimi fõszereplõje lesz legközelebb, melyben már nem magát fogja rendezni. Ezúttal, egy fiatal nyomozó személyében még társat is kap maga mellé.
Hirdetés
A The Hollywood Reporter értesülései szerint Sylvester Stallone lesz az IM Global és az EMJAG Productions új filmjének, a Headshot-nak a fõszereplõje. Az egykori akciósztár új filmjében egy New Orleansi bérgyilkost alakíthat, aki összeáll egy fiatal New Yorki zsaruval egy nagy volumenû ügyben történõ nyomozás kapcsán, melyben a szálak a New Orleansi sikátorokból a washingtoni legfelsõbb körökig vezetnek el.
A filmet az a Wayne Kramer fogja rendezni, akinek legutóbbi filmje a közepes Crossing Over volt, de elõtte a Halálos hajszával az évtized egyik legjobb akciófilmjét készítette el, korábbi munkái között pedig ott volt az Egy gyilkos agya (íróként) és az ugyancsak remek A szerencseforgató (ismét csak rendezõként). Elmondása szerint "a valószínûtlen duót két kegyetlen gyilkosság hozza össze, s mindent hajlandóak feláldozni a bosszú érdekében." A forgatás májusban kezdõdhet Louisiana államban és New Yorkban.
gaikingrõl már egy éve is csak ez a videó volt. pedig jól néz ki :(
hát engem érdekel és várom ,csak az a baj h ez is egy tucat film :D elkapom az összes tettest és egyesével kinyírom :D sok ilyen film volt már de azért várom...
Nagyon várom az Élek és Szeretlek c. filmet, fõként Pablo Pineda játéka miatt. Biztosan nagyon megható film lesz. Egyébként romantiks vígjáték, drámának írták. Hallottatok már róla?
no megnéztem de nem hoz lázba! ha kiefer játszotta volna a 2.részt akkor sokkal lelekesebb lennék mert az üvöltése miatt néztem meg az elsõ részt is XD az elsõ résznek ugye úgy lett vége SPOILER AKI NEM LÁTTA ,hogy Kiefer maga volt a tükörben itt meg nem is ugy folytatódik,szal már itt csalódtam a filmben :( ez mellé párosul,hogy nem Sutherland játsza a fõszerepet ergo ez sztem mégnagyobb bukás lesz mint az elsõ rész! pedig az elsõ részt szinte mindenki fikázta :D nekem meg bejött 10/8.5 adtam rá.
nem volt rossz, de annyira jó sem volt az elsõ rész...voltak jó momentumai de kevés volt a harc....és Jazz is megmurdált....nem kell feltétlenül Reboot, de én szívessen megnéznék egy Cybertronon játszodó részt....még mielõtt a földre érkeztek :D de nem bánom ha rebootolják... az asteroid filmre is kiváncsi leszek :D
azért elég durva ez is :D szinte most volt az elsõ rész és tök jól megcsinálták, erre már a rebooton gondolkoznak?:| várjunk már 10 évet legalább,és mégfejletebb technikával csinálják meg.Sztem az elsõ részt most jelen állás szerint jobban nem lehet megcsinálni! Shea Leboff meg elég jól alakított a srác szerepét...
The Last Airbender A Nickelodeon-on megy egy mese, az Avatar (nem köze nincs a filmhez...), és azt filmesítik meg.
hát ha a magyarok csinálnak ilyen filmet, akk kb. a nullával egyenlõ lesz. jó lenne tényleg egy kicsit nyugati mintára alapozni, és csinálni egy fasza történelmi filmet. a Honfoglalás is annyit ért, amit én is megcsinálok a kertben egy alufóliás karddal :D
az index cikkbe azt írták, hogy kész a forgatókönyv meg minden csak a péz kell....ah...pedig olyan jó lenne....nem értem, hogy annyi dolog van a történelemben, amit faszán meglehetne filmesíteni, de senki nem csinál ilyet, hanem ilyen álom.net meg a többi sas tamás féle fasság....a kurva anyjukat....
régebben olvastam még h semmit nem haladtak vele, aztán inkább törölték. elvileg már 2007-ben jönnie kellett volna, azóta csúszott egyfolytában, aztán kaszálták inkább. már imdb-n sem látom amúgy.... :S
azért 1 kezemen megszámolhatnám, hogy hány olyan felnõtt színész van, akinek a karrierje gyerekkorától tart, és nem vett más irányt a hatalmas népszerûségtõl. és hogy lassan 20 év elteltével is hibátlan teljesítményt mutat a filmjeiben, azt hiszem magáért beszél :)
LasDen: nem lesz, törölték :S pedig én is vártam.
Gyerekként legalább olyan jó alakításai voltak /ha nem jobbak/ mint most...
az a kosaras naplójába is odatette magát....pedig az se most volt...:D
amúgy lesz Hunyadi János film...fuck yea....ilyenekre várok már évek óta :D
hát nemtom. nekem tipikusan olyan ember elsõ ránézésre akármelyik fimben van, mint az iskolába azok akiket verni kell :D kis egyszálbelû szivatni való feje van :D
Mi tart ennyi ideig? Adott egy hatalmas rajongói tábor akik már egy jó rendezõ vagy producer neve hallatán bizalmat szavaznak a filmnek. Adott egy világ a benne lévõ kultúrákkal, élõlényekkel, környezettel. Adott egy istenített karakter aki már több epizódon keresztül tett tanúbizonyságot világ megmentõ képességeirõl. Mégis miért készül ennyi ideig a Halo a film? Összegzõ cikkünk következik a kezdetektõl, a mai napig... tovább
csak az egyet lattam, van egy umbrella ceg es onnan indult a virus. Nem hiszem, hogy lenyeges lenne, azota ket resz is volt. (ez nem jelenti feltetlenul azt, hogy nem kapcsolodhatnak egymashoz, de ennel nem hiszem)
sztori szempontjából sem lesz lényeges? annyit tudok az egészrõl hogy van vmi fertõzés vagy vírus v. mi és szörnyekké (?) változnak az emberek :) a játékokkal sem játszottam :)
Eddig nem láttam egyik Resident Evil -t sem, de ezt lehet, hogy meg fogom nézni...
a kérdés az, hogy a történet szempontjából kell e hozzá az elõzõ rész v. részek (assetom hány van :D) ismerete vagy így is meg lehet majd nézni és tudni fogom hogy mi merre hány méter :D