Én szintén nyomtam Bizánccal. Elõször ízin próbáltam, de az nagyon ízi volt, áttértem hardra. Az sem volt valami kemény (early age, természetesen). A bizánciaknál mind az íjász mind a bizánci gyalogos elég sokáig fölényesen veri a többi nép egységeit, ráadásul finanszírozási problémák sincsennek. Én elõször keletre támadtam, már a második körben nekirontottam a törököknek. Néhány "év" alatt sikerült õket kiiktatnom, ezután rányomultam a egyiptomiakra. Az volt a stratégiám, hogy egyszerre rárohantam három (leggazdagabb) tartományára, és itt a nagy túlerõ miatt nem is nagyon kellett trükközni. Utána vártam, hogy visszatámadjon. Mivel itt szûk a játéktér, csak két tartományban kellet védekeznem. Miután átcsoportosította a seregeit, betámadott, én csak védekeztem és szép lassan felõröltem (bevétele nem nagyon volt, a seregei csak számban múlták fölül az enyémeket). Ezután a maradékot bekebeleztem. Az almohadokkal nem volt kedvem csatázgatni (nem hiszem, hogy kemény diónak bizonyultak volna). A hadmûveleti színtér átkerült Közép-Európába. A magyaroknak szintén három vagy négy tartományát támadtam meg egyszerre, utána csak védekezni kellett. Nem sokáig bírták. Következtek a lengyelek. Közben a keleti barbárokat sorra megvettem kilóra, néhány ezer florintért már eladták magukat. A keménykedõknek az ekkor már nagy számban készen álló varég harcosok kopogtattak az ajtóin. És itt hagytam abba, mivel látszott, hogy a végsõ gyõzelem csak idõ kérdése: a hajóhálózatom már a Gibraltári szoroson túl ért, a nyugati népeknek esetleg néhány feudal sergentje volt, ami fölvehette volna a versenyt a bizánci gyalogosokkal, de a varégoknak nem akadt volna méltó ellenfél. Mind katonailag mind gazdaságilag túlerõben voltam. Bizánc, jó, de míg a többieknél fokoztosan kerülmekl elõ a jobb egységek, addig itt kapod az elején a bizánci gyalogosokat, utána várni kell egészen a varégokig. A jó lovasság is késõn jön, a katafraktosz elõtt a zsoldosok az egyetlen számbavehetõ ütõerõ. A stratégiám láthatóan nem volt túl szofisztikált: általában több helyen betámadtam, majd vártam az ellentámadást. Kétszeres, sõt idõnként háromszoros számbeli túlerõt mindig sikerült visszavernem. (Az ellenség haderejének egy jelentõs részét szinte mindig parasztok tették ki.) Ez ott volt különösen hatásos, ahol az elfoglalt tartományokat (+ az eredetileg sajátot) két tartományból meg lehetett védeni. németek ellen valószínûleg nem lett volna annyira használható. Taktikailag is mûködött a sematikusság: elõre a bizánci gyalogosok (esetleg spearmenekkel vegyest, ha volt az ellenfélnek lovassága), mögéjük az íjászok kerültek, a lovasság (alán zsoldosok, (alan mercenary) az üldözésre) a szárnyakra. Az egészet fölpakolni egy magaslatra. Nafta dobót nem használtam, csak amit a gép adott az elején. Nem nagy sikerrel, pedig jó kezekben biztos durva. Az íjászok rendesen megtizedelték a támadót, gyakran a hadvezért is lenyilazták. A többiekkel nem rohamoztam, mert volt egy két szomorú tapasztalatom: a menekülõ, de túlerõben lévõ ellenfél idõnként megfordult, és szétkaszabolta a fölbomlott sorokban rohamozó gyalogságomat. Máskor pedig a pihent erõsítésbe futottak bele a srácok. A támadásokat gyakran a géppel játszattam, le, de mivel mindig sokszoros túlerõvel támadtam, többnyire nem is került sor csatára. Kábé ennyi (nem mondom, hogy dióhéjban). Észrevételek. Te pl. használsz valamilyen speciális alaki rendet? Csá
Valaki nem tud megdobni egy tech tree-vel? Nézelõdtem a neten, de nem leltem sehol. Elõre is kösz,
-adl-
Kedves Sith!
Semennyire nem tûnt föl, azért is kérdeztem. Nem is nagyon tûnhetett föl, sajnos nem volt idõm eleget játszani :(( Nézegettem a tutorialt, egy-két fórumot olvasgattam, de nem volt bennük, azért kérdeztem meg végül. Egyébként - ha már itt tartunk - hogyan kell megadni a végcélt? Tisztelettel és köszönettel
Ne mtudom menyire tünt fel de nem ekll egyesével lépegetni megadd a végcélt és oda megy...
Hi!
Elképzelhetõ az, hogy nem lehet megadni az egységeknek, hogy merre menjenek? Egyesével kell lépegetni, mint anno a Shogunban? Ezt nem hiszem el! Ez már a Civ1-ben is jobb volt. Ráadásul megmaradt a Shogunos elb@szott körökre osztási módszer, minek köszönhetõen a humán játékos után következõ gépi ellenfelek masszív stratégiai elõnyhöz jutottak: a megtámadott provinciába még tudnak erõsítést vinni. Félre ne értsetek, a játék maga tetszik, a szerkezet (táblás stratégia+RT taktika), a csaták megvalósítása, a realisztikusságra való törekvés, a hangulat, minden szuper, pont ezért bosszant, hogy ennyire elcseszték a stratégiai részt. Mert ugye a diplomáci sincs igazán fényesre csiszolva, de a fent említett két fícsör mindenképp viszi a pálmát. Na jó, nem nyavalygok, agyõ
-adl-
Még nme olvastam be lede a PCdomeon vna egy lirás róla.. persze leht hogy nem a legjobb de hátha..
Szerintem mindösze az a magyarázata anank hogy oda felé nem kell indkét provincián kikötõ az hogy a berakodás kicist körlményesseb mint a kiszálás.. és amugy is...:)
én nem szoktam multizni de gyaniztom hogy csak csatákat lehet játszani
Szerintme védekez azegyikel kös szövetséget.. esetleg pár területet adj fel persze löte rombodold porig az egészet... tengeri fölény? hátba támadás? amugy a keresztes hadjárat nem csodaszer szóvla atól nem hiszem hogy túl nagy sikereket kel várnod
probáld meg fejletteb hajóval.. nem tudok mit mondani nekem álalábansikerül esülyeszteni a többieket Liga sory nem tudok mit mondani...
Pedig több hajóval is probáltam egyszerre, de mindíg én húzom a rövidebbet
Coffin menj átt a másik topicba ott le van irva egy fileba kell egy szót modositani.
Szasztok, elfoglaltam fél Erópát, van egy csomó hajóm kikötõm, de embereket hogy juttathatok a szigetekre?
ciki :) megnyugtatásul közlöm hogy már velem is elõfordult ilyen bár mondjuk ott za auto save.. de a csatát ujra lejátszani kész élvezet leglább már tudod hogy mire figyelj oda :)
nem ismerek olyna ujságot amiben ki elemzték igaz hogy én nem veszek ujságokat de a haveroknál azért érdeklödök.. de nincs
bocs nem lehetek tökéletes.. egyébként igazad van sõt azt is kihagytma hogy dzsihadot is lehet inditani.. hogy én milyen figyelmetlen vagyok :)))
vérnyúl azthiszem ezt nem itt kéne keresni Balacin elvileg sehogy esetleges megoldás lehet za hogy keresztes hadjáratot hirdetsz a keresztes hadakat talán átengedik... persze ezt csak nem katolikus terület ellen teheted de hát valamit valamiért... Pitty Nem én is magyar vagyok csak néha hulla fáradt és lusta vagyok javítani :)
Ha valakinek van egy példánya mert ne mvesztette el igazán jó lenne ha bescanelné valahol.. a tech tree is jöhet.. ém ii örülnék neki biztos van pár olyna parósg ami kiderül még abból
Öhh elvielg uigy támadhats zegyszere a szövetségesel hogy megtámadsz egy olyan tartomûányt ami határos mindketötökel és reménykedsz hogy ös is támad veled persze ezt lehet befolyásolni.. szerintme is bele lehetne még tenni jó pár dolgot de gazdasági és politikai téren igy is nagy elõre lépések vannak a Shogunhoz képest.. rem,élem majd jön egy kiegészitõ lemez vagy pach ami orvosolja ezeket a hiányoságokat a videokat én is hiányolom de atól tartok hogy a több nép és kor miat elég osk videot kellet volna megcisnálni.. ami nem lett volna baj cska hát idõ és költség de én reménykedem ami kicist hiányzik az a tron terem poén volt maikot jött a övet és tényleg elmondta mit akar.. ezeket sajnûálom de minden másban jobb
Felre ne ertsetek, a jatek szerintem is pillanatnyilag a legjobb! Csak igy nincs sok ertelme a szovetsegeseknek.
A dánokkal játszottam(ok) - könnyen védhetõ - kezdésnek, ameddig kiismerm a játékot.Normál fokozaton early periódusban. Európa már elég rendesen átrendezõdött. Már csak a franciák, siciliaiak, lengyelek, bizánc, spanyolok és természetesen a dánok találhatók meg a térképen. A franciák és a bizánciak a két legnagyobb hatalom. A tengerek legnagyobb részét uralom. Északeu, Anglia, Orosz tagállamok a területeim.Igazán nagy és érdekes csatát eddig egyszer vivtam. A novgorodiak utolsó tartományának megtámadásakor. Sajnos elvesztettem, igaz csak egy hajszállal. egy elterelõ hadmûvelet során, mikor a vezéremmel csaltam az ellent egyre közelebb a vezérem se szó se beszéd megfutamodott - azóta már kivégeztem a gyávát! (egymaga egy nagyobb sereg ellen)Ami sajnos nagyban befolyásolta a katonáim moralját és a végén megfutamodtak, igaz addigra az ellenségnek is csak kb 50 túlélõje maradhatott, és a következõ kõrben kb 500 katonával támadtam meg... Most, hogy ellensúlyozzam a franciákat és bizáncot, a spanyolokkal és a lenygyelekkel kötöttem szövetséget. Lenne pár kérdésem: 1.Igaz-e, hogy a tengeri kereskedelem (kikötõ bevétele) nem olyan nagy, ha van mellette kereskedõ? 2. hogy lehet a szövetségessel karöltve egyszerre megtámadni vkit?
Egyetlen negativum van a játékban, ami nem igazán tetszik: ha vkinek a szövetségese vagyok és úgy dönt, hogy meg akarom támadni, akkor egyszerûen meg tudja azt tenni. Talán jobb lenne, ha elõtte hadat kellene üzennie és csak utánna tudna támadni. Vélemény?
Aszem most jutotam el arra a pontra hogy ujra kell kezdenem a Magyarokkal.. vissza viszsa térõ elenfelem a Bizánci császár ami még nem is lenne baj de az edigi egyetlen normális zsövetségesmeet a nÉmeteket leverték az almohádok és ép most foglalták el ausztriát svájc felõl.. igaz jelenleg nyugaton nincsenek ügynökeim de el utdom képzleni mi lehet ott.. keletrõl nicns nagy vésdz bár a közelkeletne a törökök mzgolódnak.. szóva még egyszer megprobálom de ganyitom ujra kezdés lesz UI mint lkáthatóan elba..ltáztam igy ránm a továbiakban ne hallgasatok :)
Simibácsi szeritnem a CD Galaxisban probálkoz ha Bp i vagy akor ott találod az ex Bástyamozinál kicsit beljebb a Weswlényi utcában ha jól tévedek A lázadozásra nem tudok mit mondani nekem nem lázadotnak.. jó persze néha néha elõfordul de közle se okoz olyna nagy gondod mint ajogy itt hallom
kösz :)
Csata leirás tényleg nagyon jó volt most jön az én kevésbé izgalmas csata lelirásom: Bizáncozt a gaz egyiptomiak megtámadták cirka 1500 emberel én 700 emberel védekeztem edig már többször kiprobált de ilyne nagy csatánál mélg nem alkalmazott taktikát alkalmaztam ami kb a keleti lovaság felállásból állt kivéve hogy én maradtma nyugton elsõ rohamot megakasztotam utána két gyalogos egységem véggi kergetem a menekülöket a tartományon a többieket hátra rendeltem és elõtük zárt sorba álittotma az ijászaimat az alõre rohanó két egységemet az ö után potlása kiniyrta de az ujbóli rohamba a tábornoka sajnálatos balesetet szenvedet meghalt vas iletve acél mérgezésben hála a Royal Knightoknak a csata topvábbi része elég egyszerü volt mert az ilyászaim folyamatosan löték az arabokat folyamatosan megfutamodtak ha néha el is jutotak az ijászaim vonaláig akkor a hátul lévõ gyalogságom megfutamitota öket persze folyamatosan cseréltem az kiürült ijászaimat az utánpotlásban lévõkre a végeredmény 600-100 fogjokat nem ejtettem :) szóvla érdemes túlerõ ellen is felveni a harcot igaz jó csapatok és jó tábornok is kell hozzá és persze nem szabad elkapkodni semmit de meg lehet csinálni
Hi! Tudna vki egy optimális rendszerkövetelményt írni nekem ide? Kössz
Nekem is nagyon tetszett a csataleirasod. a #317-es tablazat eleg jo leirast ad.
Szerintme probálj meg védekezni én most kb ugyanott tartok ahol te na jó nyugat európa arõsebb mint nálad szerintem de Knstatinápoly tartható én egyel leõrébb vagyok és edig tudtam tartani bár azt hiszem edig tartott mert mmost hirdettek dzsihadot ellenem de majd meglátopm mi lesz
Nem tudo mmilyen nehézségi szinten játszol de szerintem érdemes védekezni fõleg ha szermélyese nvezeted le a csatát ha jól csinálod és szerencséd is van akokr a védekezõ fél nagyon nagy veszteségeke okozhat
Nem még nem jutot eszembe ilyen elvetelmült huzás :) Amugy a loyalitást tényleg sokmindne befolyásolja pld az is hogy létezik-e az a birodalom amkitõl elhoditotad a területet. És az se volt véletlen hogy amikor megtámatma a pápaságot egy pár provincián belázadtak... A görök keletiekne nem vagyok nagy ismerõje de ha jól tévedek a Konstantinápolyi pátriárka olyan mint nálunk a pápa tehát nem tartom kizártnak hogy amikor megtámadtad bizáncot akkor belázadtak ellend az ex görög keletiek.
A magyarokal kapcsolatban nem tudok mit mondani mert én még nem játszottma velük ahhoz hopgy egy távoli területre hadsereget juttas kell egy kikötö az induló provinciába és a célproviniciági minden tenger területen legaláb egy saját hajó és végig kell nézni hogy valamelyik nép nem e tartja blokád alat a zadott tengert a blokádot szét leeht verncis csak el kel sülyeszteni a másik nép hajóit az adott tengeren jah és egy megjegyzés a hadsereget csak ugy hozhatod vissza ha a célprovinciéán is van kikötö oda nem kell cska vissza tehát ha elfoglaltad érdemes ezel ekzdeni az épitkezést
Üdv Mindenkinek! Rajottem mar nehany dologra , de egyre meg nem es ez kene hogy lenyomjam az almohad toprongyosokat :)) Mi kell ahhoz hogy egy egyseget athelyezzek egy tavoli teruletre ? Valamit csinalni kell a hajokkkal es kikotokkel , de sajna nem tudtam rajonni mit. Elore is koszi. Ja meg valami ennyire lust nepet mint a magyar ebben a gameban meg nem is lattam :))) Semmit nem csinalnak :)))
Tudom hogy nem ez a lényeg é is msot fejeztem be és bevalom a végét elkapkodtma mert ki akarok probálni más népeket is de a Német Rómaiakkl közel se juttoam a fejlõdésem cúcsára menyiségben mindenkép de akadt még épület amit nem huztam fel szóvla kiváncsi vagyok remélem ujságokban lesz bõvebb leirás hátha akad olyan dolog amire még nem jöttem rá szóvla én nem akarom össze csapni a Shogunal is egy évig játszogattam aztán a mongollal még egy évig :)
azt sajna nem tudom .... de nem is ez a lényeg. Egy ilyen jó játékot ilyen gyorsan "össze csapni" ... kár érte.
Igazán kiváncsi vagyok hogy milyen nehézségi szinten :)
Jah. Egyik barátom elvitte a múlt héten, ma meg dicsekedett, hogy a magyar oldalon végignyomta a gamet!! (ennek is kár volt oda adni)
Öhh netne nem tudom én még nem találkoztam vele régebi ujságokban nézelödjél.. estleg haverok satöbbi amugy nem igazán használhatóak arégiek mert ez elég sokmindenen változtat a játékban amugy elég világosna megmutatja az alapokat a tutorial a többi meg oda van irva szerintme érthetõ jobb kata zaépületekre egyégekre és leir rólok szinte mindent.. jahs élehet probálkozni :)
Helo! Hol lelek hozzá magyar nyelvû leírást? Vagy esetleg a Shogunhoz,gondolom itt is használható..?
öhh szivesen amug szerintem a legjobb sereg aminek jó a morûálja és nem kezd el menekülni :)
Nincs vkinek tippje, hogyan lehetne a magyarokkal jatszani? Mondjuk campaign editorral? Valaki esetleg mar meg is csinalta?
Kell kikötö ahonan meni akarsz és leglaább egy hajó minden tneger területen útközben ahová meni akarsz Ostrom gépeket nem tudod szálitnai csata közben szövetséget alapból egy emsiaryval kötsz akit ráteszel a másik irályra szultánra stb. küldetés ok és ha elofgadja akor remek ha nem akor leeht ujra probálkozniezt aszem appal is le leht játszani bár ezt még nem probáltam szövetségen kszámit az is ha egy heregnöt adsz felségül egy másik uralkodohoz vagy herceghez (korona herceglegyen tehát ne kinevezett bár aszem ismához nme is lehet) ajándékra nem tudopk mit mondani
Hali! Most kezdtem bele a játéba és lenne pár kérdésem.(bocsi ha volt már feltéve), hogyan lehet átjutni egyik földrészrõl vagy szigetrõl a másikra? A nagy ostrom gépet lehet e száálitani csata közben? Hogyan lehet szövetséget kötni? Hogyan kell valami ajámdék félét küldeni más királyoknak? Mert én szoktam kapni akkor gondolom küldeni is lehet;) Ennyi lenne! Elõre is köszi a válaszokat!
Mázli én pont az ibériai félszoigetet adtam felé ép a Nyugat rómaiakkal mert nem megy egyszerel az almohédok ellen és a Bizánciakk ellen.. mondjuk a poénaz hogy ök egymásssal is hadban álnak szal igy 3 na jól elvagyunk amugy én is megtapasztaltma a dzsihad áldásos hatását (Ibéria ) Egyébként eza csata rendszer jobban vissza adja a csaták hangulatát mint a shogun az utánpoltálok meghatározása miatt pihentetés stb miat persze a hadviselés is más mint japánban Amugy most hogy látom hogy mi van az igazán nagy csatáknál pld az elöbb melitett 2800 vs 2500 kifejezetten örülök hogy nincs 10000 egység egyszere a képernyön mert teljesen átekinthetettlené válna igy is néha elkeverdik egy két század amugy nagyon jó én abszolute nem csalódtma és már most várom a folytatást (igaz még nem nyertem meg eztse de sebaj :) )
Ismét beszámoló! Tennap megvívtam az elsõ komolyabb csatámat az egyipomiak ellen! Mentettem egyet és gondoltam egy nagyot és bementem Egyiptomba! Kicsit meglepõdtam, amikor a fõguru visszavonult és csak úgy hipp-hopp feladta Egyiptomot.... Ennyi???? Aztán práévvel késöbb Dzsihadot kiáltottak ki és vissza akarták foglalni. NA az volt a nem egyszerü csata. Azt már nem bíztam a gépre, hisz mi voltunk 2500-an, õk 2800-an! Ekkora csatához emberi taktikázás kellett. És meg is lett az eredménye. Visszavonultak a csírák... Kicsit többet vártam az egyiptomi uralkodótól. Amig neutrálisak voltak, nem bántott engem, csak mindenki mást, és õ volt a leggazdagabb meg a legnagyobb haderõvel rendelkezõ birodalom. Hát ez tegnap megdõlt. Még életben vannak, de nem sokáig...:-)))))
Tegnap iszonyat csatasorozat után a Spanyolokkal végre az egész ibériai félszigetet az ellenõrzésem alá vontam az Almahadokkal szemben... Marha kemények, csak dupla túlerõvel lehet õket legyakni, de azért megcsináltam. Most mehetek tovább!
Marha cool a játék!
Alapból ha ráõakolod a tartományon lévõ tekercset akor mondjuk Otto von Habsburg ból Duke of Austri lesz pld amugy nme a bábukra gondolmtam hanem a ninjszós megodásra és egyebekere.. Amugy valaki találkozott már a BAttlefield nijákhoz hsonlo egységgel? Amugy végre sikerült a Német Római birodalmat tényleg Rómaivá tenni a pápa sajnálatos modon nem örült de sebaj :)
Ezek szerint nincsenek animációk??????? Aszittem valaki aki már többet játszott vele, talált már valami anim-ot!!!! Fákk!
Én egyáltalán nem találom uanlmasnak söt.. egyetlen apró megjegyzés: nekme hiányoznak az animáciok jó tom hogy itt nme fog ninja mászkálni de azértlehetett volna valamit alkotni bár leeht hogy az már 3CD de akkor is
Ismét balek vagy! 5 hozzászólással lejjebb irják, hogyan lehetsz magyarokkal!!!
LÁMA kérdés: letöltöttem gothic oldaláról (nagy nehezen) a játékot, viszont hogyan tudom kiírni? A nero nem látja iso-nak,viszont a winzip és rar meg nem foglalkozik vele...Mi a teendõ? Milyen progit használjak? Segítségeteket elõre is köszönöm!
Ez is egy megoldás persze a kiközösités se rosz végül is kit itgat ha picit korban alapitjuk meg az anglikán egyházat? :)
Üdv! Gothic oldaláról nem akar lejönni a drága sehogy sem, ezért kérek tõletek segítséget, meg egy linket:) Ha vki tudna egy mûködõ linket adni nekem, azt nagyon megköszönném.
sziasztok!!! van valakinek cd-key h lehessen multiban nyomni??? Nagyon megköszönném
En visszavettem a hangot, mediumra, es a grafikanalmal a smokeot kikpcsoltam. Azota szepen megy.