Andie nem te vagy a béha hanem a játék hard....A vége felé lesz olyan pálya is ahol szinte már csak szerencsével nyersz:))) Mindig keress rövidebb utat!! Kövesd a piros nyilas ellenfelet egyszer,az általában a legrövidebb úton megy! Aztán a következõ körben alázd oda (nemnehéz) azon az útvonalon amint ment..
Áruljátok már el legyetek kedvesek, hogy én vagyok a béna, vagy ez egy full hard játék? Ugyanis minden pályát kb 30x kezdek újra, mire meg tudom nyerni. Nem az irányitásommal van a baj, mert NFS-en nöttem fel. Ha sikerül úgy elrajtolnom, hogy nem zúznak össze, akkor elém jön egy busz a keresztezödésben, leszorit a zsaru, nitróval a seggembe jön valamelyik állat, stb. A LA-motoros pályát meg aztán másfél óráig nyomattam. Nem is számoltam, hányszor kezdtem újra. Nem indulhattam azonnal, mert az elsö kanyarban (50 méterre a starttól) elkaszáltak. Mire visszakászálódtam a motorra, elhúztak a picsába. Ha sikerült is bekanyarodnom, nekimentem az út közepén annak a bódénak. Kb minden 10. alkalommal sikerült az elsö két kanyart bevennem, és a fák közötti szlalomozásnál megelöztem öket. Oké. De jöttek a szokásos kellemes dolgok : 250nél elémjött egy autó, a szembe sávban nyilván sosem ott mentek, ahol elözöleg, az autópályán nem lehet úgy áthajtani keresztbe, hogy ne kaszáljanak el... stb. Ez mind nem volna baj, ha a gép nem AI-vel menne, azaz 1 mp-el elötte tudja, hogy ki jön ki elé és hol. Szóval mindenki ennyiszer kezdi újra a pályákat, vagy én bénázok? :)
elég jo ez a game,nem 1 szimulátor,de ellehet szorakozni vele,az aszfalt nállatok is olyan csikos maszlag,vagy csak a beállitásommal van baj?meg tiszta homály
motorozni szeretek de motorral versenyezni nem.. tk jokat lehet egykerekezni meg egyeréken megállni... hja és se kormánnyal se joy al nem megy a gamez hiába választom ki az optionsban hogy azzal akarok menni.persze amikor kiválasztom a joy-t vagy kormányt akkor nem megy illrõl se..még az esc re se reagál... nembaj ugyse az a gamez amit kormánnyal kéne nyomni..sokat kell hirtelen kanyarodni ami kormánnyal nem egészséges... neten szvsz tök jo.. smemi baja nincs..és manualban megyek..
Az a lényeg hogy Én értettem... :o))
Jó,de lehet Zsánka szimulátorra számított,na ez nagyon nem az... Elején még nagyon szutyok is úgy az elsõ 2-3 kocsiig..Utánna megjön a hangulat a sebességérzet meg az irányítás is kezdi elérni a GTA3 szintet.. A párizsi és a tokyói pálya is már egész pofás,a kinyerhetõ kocsikról a Honda Civictõl kezdve pedig már a kocsik is egész faszák..
Joczika: Nem elkezd húzni az ellenfél szele ha beállsz mögé:) Ha mész egy kocsi mögött akkor az a kocsi TAKARJA elötted a szelet így te kevesebbet kapsz így sokkal kisebb az ellenerõ és jobbat megy a kocsi..Ez a szélárnyék...De hogy honnan vették hogy a szélárnyékból ilyet lehet gyorsulni..Még brutálisabb mint a nitro bakker...fõleg a csõlátáseffektje..:)
Köööszi! Bakker erre még egy küldetés lemez sem lett volna elég hogy rájöjjek. A bemutató videót véletlenül elnyomtam és utólag már nem tudtam megnézni. SKYNET-nek is köszi megvilágosodtam hogy mire valók a fel/le irányító gombok. "THE ZSENYKÁ"-nak meg üzenem hogy vegyen hozzá hardwert és próbálja ki mégegyszer 1600*1200 -ban full grafikával egy Force Feedback-kes kormyánnyal nagy monitoron és azután tárgyaljuk újra a "szánalmas" kifejezést. Ugyanis a "áezengemnemkötle" haverjaimat leültettem a gépem elé, hogy jáccanak egy kicsit és utána úgy kellett kirúgnom a konnektorból a csatlakozót, hogy abba hagyják...
Mûködnie kéne... Be kell állítani gombokat a menüben a WEIGHT cuccra és a FEL/LE vagy ELÕRE/HÁTRA gombokra (nem gáz/fék!)
Köszi.Remélem sikerülni fog. Este ki is próbálom, bár lehet hogy már próbáltam. Kormánnyal jáccom. Azzal is mûködik ez a kombináció vagy csak bill.-el? Nekem még mindig nem tiszta az irányítás pedig már Párizsban szedem a lámpaoszlopkat. Ne is beszéljünk a "stream turbo"-ról. Még arra sem jöttem rá..
Van egy olyan gomb hogy WEIGHT mittoménmi...Na azt lenyomva kell tartani + oldalirány:) Motornál elõre nyomva egykerék hátrahúzva ráfexix a motorra ha pedig fékezel elsõkerék:)
Höhhö...Most tartok ott hogy a fast and the furious supra az ellenfelem:))) Ahogy eddig elnéztem ugyanaz a festése és szintén narancssárga...meg alig érem utol,vagy utol sem érem porkával:)
Tudja valaki hogy, hogy kell két kerékre állni a kocsikkal?
Hagyom.Biztos valamelyik fanom álnéven akinek nem tetszett hogy a colin 3-at lehúztam az irányítása miatt....Vagy nem tetszett neki hogy a midnightra aszontam hogy arcade..:) Valszeg neki mind a 2 program vérbeli szimulátor..no mind1:)
Nem visszavágtam hanem ahogy mondtam: olyan hülyeségbõl vontam le következtetést ahogyan te is:) Látom szövegértelmezésben topon vagy (hoppá lehet te még szakmunkás sem vagy csak olyan általános 5. osztály?) :) Nemtom ki a nagyobb idióta...aki valakit elkezd oltani a maga hülyeségeivel vagy aki nemtudja leírni helyesen a rükvercet?:))) Még monnyá valami nagyon okosat..balfasz:)
:)))
Fubaz most értem tokyóba kinyertem eeegy...most vagy porsche vagy nissan 350-es...Inkább porche...megy mintt paraszt az unióba:) Remélem a japánoknál már lesz supra vagy skyline..eddig csak honda civic volt (1 sima 1 turbós) meg egy rx7-es... Hjameg egy integra.. De alakul a móka:) Kinyertem valami hátsókerekes dögöt az már csúszkál meg dobja ki a seggét azzal egész GTA3 szerü...:) Monnyuk vmileyn szinten megértm hogy ez a game nem szimulátor lett...Kicsit brutális lenne ugyanezt szimulációban vezetnii..:)) De azzé ennél még mindig aszondom hogy lehetne jobb is,olyaaan GTA3 szintü...Eddig 1 kocsival tudtam azt a szintet hozni...
Hjaa volt egyszer rajt elött egy icipici gumifüst...Annyi...azóta nemláttam többet...Másnál sincs füst?? Mer amikor mutat valamit amit megtanulsz abban lehet látni játékon belül meg nem...
a crack... a crack... :-) CD1 Razor könyvtár...
Skynet: lükverc vagy r, mind1 én értettem, sõt mégcsak levonni sem sikerült semmi negatívat személyeddel szemben..:)) De ez gondolom nem baj...:) pontok nemrég ülhetett internet elé, vagy csak egyszerûen túl egyszerû...:)
Hja amúhy ha már a játék funny dolgainál tartunk... Most nyertem ki egy golfot egész fasza.. De ezis és már úgy 2-3 kocsival ezelött is a rajt elötti gumikipörgetéssel a kocsi 0-100 ra olyan 1-2 mp alatt ugrik fel szal kicsit közúti rekordokat döntögetnek...De mondhatjuk úgy is hogy a sima turbós golf egy enyhénszólva odabaxná a dragstereket..:)))
És ilyen az ha a türelmetlen user kéccer nyomja meg a MEHET! gombot...:)
Hát baz...Hibaüzenet,desktopra kivágás,semmi hatás???? Milyen oprendzser milyen videókártya mennyi ram milyen directx milyen videókártyadriver?:)
Win98/me/xp alatt fut NT alatt nemtom... Nemártana minimum egy gef2... 128 mega ram is oks.. Direct x 9-et fogyaszt Nvidia 44.03-as driverrel már megy (azalatt nemtom amikor megszerváltam már ez volt a gépemen)
Ha iso-ban futtatod Vitrual cd-vel és DAEMON TOOLS-al akkor esetleg próbázd meg inkább ALCOHOL120%-al installozni. Crackelni sem árt...
Ha rip akkor lehet le kéne szerválnod a GAMECOPYWORLD-rõl a javított NOCD cracket hozzá...
Hát baz...Hibaüzenet,desktopra kivágás,semmi hatás???? Milyen oprendzser milyen videókártya mennyi ram milyen directx milyen videókártyadriver?:)
Win98/me/xp alatt fut NT alatt nemtom... Nemártana minimum egy gef2... 128 mega ram is oks.. Direct x 9-et fogyaszt Nvidia 44.03-as driverrel már megy (azalatt nemtom amikor megszerváltam már ez volt a gépemen)
Ha iso-ban futtatod Vitrual cd-vel és DAEMON TOOLS-al akkor esetleg próbázd meg inkább ALCOHOL120%-al installozni. Crackelni sem árt...
Ha rip akkor lehet le kéne szerválnod a GAMECOPYWORLD-rõl a javított NOCD cracket hozzá...
Hja de ha gondolod akkor: Látom kisbetûvel írtad a fórumbeli nevedet..Valószínüleg elnyomva érzed magadat csöppnyi hancúrléced miatt..Vagy csak molesztáltak kiskorodban és ebbõl kifolyólag nem mersz nagybetüt írni név elé..:) Ilyen faxságokat tok énis írni...
Okoska csak úgy mellékesen súgom meg hogy az R btü a váltón a REVERSE szóból ered,az meg hogy milyen a hejesirasom egy forumba az kibaxotúúú nemérdekel:) Mindenesetre elég frankó hogy ilyen dolgokat állapítasz meg abból ha nemtom hogy kell leírni:)))
bevallom én is sokáig lükverc-nek gondoltam a rükvercet, már nemtom miért lehet régen úgy hívták. :) Amúgy az "R" a válton? Én nem tudom, csak érdekesnek találom, ha mondjuk németbõl behozok egy kocsit azon is R van a váltón. Az most magyar R vagy némer R? Amúgy sztem tök mind1. Legyen "R", mint hátramenet és kész. Az biztos abba nincs l meg r. :)
Nahja az irányítás egy nagy szar kb akkor kezd valami normális kocsiirányításféle kezdõdni amikor szakad az esõ a játékban..na akkor kb úgy reagál a kocsi ahogyan tökszáraz aszfalton kéne neki...de még akkoris olyan 10bõl 2 pontos:))
Elég sok a game-ban a faxság de az arcade fanok ellehetnek vele az új nfs-ig... Én nem vagyok arcade fan csak úgy játszogatok ilyenekkel a szimulációt elõnyben részesítem...Ettõl függetlenül amilyen szarul indul a játék egyre jobb lesz (sajna nem az irányítás)...Hangulat van,autóelnyerés van,a nitróeffekt kurvajó:) és azis bejön hogy a fószer tanul... El lehet vele lenni ha az irányítást megszokod... Aki nem szereti az arcade játékokat az viszont nagyívben kerülje ezt el mert ez naggyon arcade:) Kb akkor veszi fel a játék a nídforszpídes arcade irányítást amikor már durvább kocsikat szerválsz (akkor azért már csúszkálnak),addig ez a négyszeres gravitációs ultratapadós autók figyelnek a pályán... Pozitívum hogy a gép nem tökéletes,sokszor hibázik..Viszont ennek a hibázgatásnak megvan a hátránya is: néha síkhülye a gép...csak megy és megy egyenesen és nemaz hogy lejönne a járdáról neeeem...végig leviszi a villanypóznákat..:)
A törés is érdekes móka...200-al fal kis horpadás a kocsi elején 3 sérülés vonal...Viszont ha fejreállsz egy icipicit a kocsival akkor a teteje faszán horpad...akko mérnem sérül a többi rész is legalább így???
A készítõk a DRAG fogalmát is kicsit félreértelmezték..tudtommal a drag race az gyorsulás...Na ehhez képest nekik a drag az a verseny a fél városon át..:)))
Azonkívül még ha lenne is drag (lehet lesz,én most értem párizsba szal nemtom) akkor sincs sok értelme mert (eddig) mindig jobban gyorsul a gép....Még ha motorral indulok érdekes módon akkorsi jobbat gyorsul a gép kocsival...ami elég érdekes:))
Hja amúgy manuális váltónál azt vettem észre hogy lükverc az nincs...nem lehet üresbe rakni vagy hátramenetbe rakni a kocsit...a fék/tolatás gomb ilyenkor nyomvatartva megállítja a kocsit,majd gázpedálként üzemel ha nyomva tartjuk:)
Amúgy mijabaj a checkpointtal??? Az a rész nekem bejön,magas így látható a házak fölött,és nem buzeráns kapukon kell átmenni...utálom amikor kanyarba rakják a checkpoint kapukat és melléfordulok,visszafordulás átmenés...na ez itt baromiritka ha elég közel megyünk el a checklpointhoz akkoris megvan:)
Lemondanék a hideg/meleg gumi effektusról, ha nem lenne mario kart az irányítás és mondjuk ha a checkpoint-ok cseppett diszkrétebbek lennének..:) Azt sajnáltam törléskor, hogy a zenéket nem tudtam kimûteni belõle...
Persze jönnek az új cuccok, ezért is napolom a kardomba való kecses dõlést, csak hát mint mindig, mindenki, minden új gammától én is naívan többet vártam az mc2-tõl. Mind1.. Megnyugtató (ismét) naivitás, hogy azt leszámítva hogy az EA-nál is vannak rendesen minõségingadozások, sz@rt még nem nagyon adott ki. Tartsa meg jó szokását:) A Street Legal 2-t is várom, az egyel direkt nem játszottam a millió bug miatt, de adok honfitársaimnak még egy nagy zsák esélyt, jól:)
Há ennek a játéknak két pozitívuma van,az egyik a hangulat a másik amit eddig egy játékban sem láttam,hogy számít hogy indulás elött mennyire meleg a gumi,tehát ha megpörgeted kicsit a rajt elött akkor jobbat indul..... Kb ennyi...:) Az viszont elég mókás,hogy a játék ugyebár éjjel,meg hajnalban játszódik...ehhez képest csúcsforgalom van szinte..:)))
Az az igazsag, hogy most jon ki nehany ilyen tipusu jatek. Egyreszt a film miatt (F&F), masreszt a mult evi Street Legal miatt.:) Az Illegal Street...Nitro... szar volt. Errol nem mondok inkabb semmit, mert ez a foruma ;-) Jon a NFS uj bore, es mar bejelentettek a London Racert is stb... De valoszinuleg, a Street Legal 2 lesz az, amelyik hosszutavon fent marad, es annak lesz a legnagyobb rajongotabora, fansite-jai stb. Lehet, hogy nem a legszebb, de ha hasznalhato lesz - vagyis gyors, FPS - akkor magasan uti mindet.
Nektek van gumifüst a játékban?? nállam nuku vmijért...:(
Villogj rá reflektorral:) Van rá külön refivillantó gomb
Valaki help! Hogy a rákba lehet rávenni ezeket a köcsögöket a játékban, hogy versenyezzenek velem? A csóka azt ugatja, hogy dumáljak velük. De hiába fekszem rá a talk gombra (próbáltam a dudát is) de nem történik semmi!!!
nayo oké de héjjj ki volt az a pihent aki a CD'-re rakta a crack-et?
akkor mégis mi lehet a baj?? bah...egalább kiirna vmit de egészegyszerüen nem reagál a kattintásra! oylanníira nem h a CD2-n lévö autorun se akar bejönni...
na szal tüzetesebben átvizsgálva a readme-t a köv. sort találtam: We do not support the use of CD emulators. msot megpróbálom kiirni cédére hátha így megy.. jaés arsenicc votlam:)
Nem atim van ,Geforce hiába állítgatok semmi sincs a színnel... Van valami fényesítõ progi?? Powerstripn kívül??
Van egy mennu abban van a lehetoseg. Ott lehet megezni mire van allitva. Ott lehet a lehetoseget kihasznalni es atalllitani, mint minden gameban. Te vegignyomtad a 100 gombot a klaviaturan? Amugy meg nemtudom :) Nezd meg.
Lehet ezt kormánnyal is nyomni? És mivel lehet nitrozni? Mert nitróm az van csak a hülye gombját nem találom...
Van vmi cheat ehhez?
Van valami program amivel ki lehetne világosítani a képet??? Powerstrip kivilágosítja a desktopot de a game qrva sötét marad a monitorot meg nemtom tovább fényesíteni.. Van vmi mûködõ program???
Nekem senki sem válaszol hát kösz.
Alex kivételesen nem értek veled 1et errõl nem a konzol tehet és ez nem azért van mert KONZOL game:) Egy kicsit rohadtul más az irányítás konzolon..Simán eléri ott a gta szintet... Pc-n valamit nagyon eltoltak a fiúk...
Ez csak azert van - foleg a menu, amitol en is agyergorcsot kaptam - mert ez KONZOL jatek. Ez konzolon, egy altalanosan elfogadott, jo autos gamma. Csak azert jo hogy megjelenik PC-n, mert ha valaki nem akar beruhazni egy jatekgepre, az meg is tudjon vele jatszani, ha ilyenre vagyik. Persze ez a keszitoktol nem szivesseg, es nem is ilyen indokok miatt csinaltak, hanem egyszeruen a penz:)) Az mas dolog, hogy PC-n 10 emberbol 8 szinte azonnal torli:))) Nalam 15 percet birt fent lenni, meg az ISO-t is ugy toroltem, hogy a laba sem erte a foldet:DDDDDDD
nem szoktam becsmérelni egyetlen játékot sem. ha valami nem tetszik, egyszerûen letörlöm.én nem is akartam letölteni,de a tesóm nem bírta megállni hogy le ne töltse, és ha már letöltötte, én is felinstalláltam. figyelmeztetek mindenkit, aki még nem töltötte le, vagy ne adj Istem meg akarja a boltban venni, MEG NE TEGYE, MERT EZ TÉNYLEG KI*****UL SZAR! egyszerûen förtelem! hogy lehet ilyen játékot 2003-ban kiadni? már a menüjétõl frászt kaptam, a többit meg hagyjuk. azokhoz szólok akik azért olvasnak bele ebbe a fórumoba, hogy eldöntség megéri e letölteni/megvenni a gamét.jelentem: NEM !
Akinek a RIP van meg segítsen please az 19.ace fájl-om hibás a WC-rõl szedtem akinek megvan a jó az please írjon.
csak nálam van valami rosszul bekonfigurálva, vagy ennek tényleg magasabb a hardverigénye, mint a Vice Citynek???
ge4ti és szintén fullgraf de azonkívül hogy tükrözõdik a kocsi meg jók a házak semmi extra.. mindenesetre fennhagytam a játékot hátha kidobnak patchtami javítja az irányítást olyanra amilyen eredetileg ps2-n....
pokoli nehezseg ellen: cheatekhez ird be: howhardcanitbe* *:0-9-ig barmi lehet, 0 a gyenge, 9 az eros. ujrainditas utan elfelejti...
boxon nagyon jo az iranyitas, de ott ugye analog fordulas, analog gaz analog fek...pc-re atportolva ezzel tuti nem foglalkoztak, es tenyleg csunyabb, mint a konzolos. Ez van a kiadok direkt csinaljak ezt...ezzel is toljak a konozolt:)
Jah és azt hozzáteszem a dologhoz, hogy nem csipem az autós játékokat.
Bar vagy azok akik lefikázták: Hol tartotok benne, hogy megállapítottátok, hogy szar a game? Nekem p4 2.4 gf fx csont grafikával lazán lenyomja a gta grafikáját. Ja és én sem állítottam, hogy tökéletes a játák csak annyit, hogy szerintem jó és játszható valamint közelrõl sem találkoztam azokkal a hibákkal amiket itt leírtak azok az emberek akik bementek a játékban és amikor az elsõ pályát 20x sem tudja végigcsinálni lefikázza a játékot. És mivel ez a Magyar modi így természetesen vannak követõi is. Én most a 39.9%-nál járok (Párizs) és meg vagyok elégedve a játék minõségével azokon a valós hibákon kívül amiket már leírtam. Valóban van 1-2olyan pálya amit 30szorra tudtam végigcsinálni és legszivesebben belevertem volna egyet a moncsiba de eszembe sem jutott, hogy beírjak a fórumba, hogy milyen szar a game mert béna vagyok.
Csipázom mikor valaki bemegy elsõ pályára halálosan bénázik aztán beírja a fórumba, hogy a játék milyen szar. Ahelyett, hogy beírná. Emberek nekem ez a játékirányitás nem jön be és nehéz is így uninstalláltam. :DDD Dehát ezt a fajta beszólást Magyartól nem várható el.Sokon bebizonyították ismét, hogy Magyarok vagyunk :D Nem tudom de szerintem Skynet leragasztotta az autót mert nekem egy kisebb kanyarba is ha nem nagyívben fordulok rá és nem veszem vissza a sebességet akkor a ház falán kötök ki felkenõdve. Így sajna nem tudom mirõl beszéltek de mondjátok csak rátokhagyom. Ha pedig valakinek szar a grafikálya az vegyen egy jobb gépet és vga-t mert én mindent csontra tettem és menet közben a verdán tükrözõdik a városfényei. A házak kidolgozottak...stb de ezt már leírtam. Egyik játék sem tökéletes és, hogy adjunk egy sanszot a bénáknak is van hiba a játékban... pl a gyorsítás az lassú :(( Az tényleg elbaszták de rendesen. Szóvel egy ilyen gépek közel 10mm alatt elérik a 100-at ezek meg olyan lassan gyorsulnak mint egy skoda 100-as :)
Nagyon gyenge játék....
nah ezaz keyboardon egy zsák szar analógom meg nincs a kormány meg szarni ment...:) De még ígyis analóggal is röhejes lehet hgy 200-al veszi a kocsi a hajtûkanyart....azért ez NFS-ben és Vice Cityben nemvolt,holott azoksem szimulátorok...:) Nem az a gáz hogy arcade....hanem az a gáz hogy a nehézséget az okozza hogy irtószarul (még arcadokat megszégyenítõ módon) megy a kocsi a pályán...Mintha 1000-szer nagyobb lenne a gravitáció...Lehet nem így kellett volna növelni a nehézségi szintet??:))))
én GForce-al nyomtam az NFS4-et. Az osztott képernyõ miatt raktam vissza, mert azóta spórolják az NFS-ekból. Az NFS6-ban sem lett pedig konzolon volt. Lámák. ;)
"De itt ez a hirtelen fordulós izé egy zsák szar...." - igen,sajnos elb@szták.Nekem van egy igazi fostorgós,EW féle 800Ft-os saitek gamepad,van rajta analóg,és hagyományos irányítás.Ha ezt használom,akkor a sima (nem analog) joyt is be tudom rakni (természetesen) az analog steering-be,és ennek elméletileg így kellene mûködnie mindig (keyboardal is),ugyanis így lényegesen jobb az irányítás.5 perc után törölni akartam,de miután kipróbáltam így,inkább fenthagytam,és azt kell mondjam,2 pálcás arcade létére egész jó,csak nehéz mint a pokol.Próbáltam editálni a keyboard configot,de sajnos nem jutottam vele sokra,ugyanis nincs külön irány,tengelyt kéne berakni,csak az meg keyboardon ugye kevés van.