LOL mrzed: Nem is tudod milyen hülyeséget írtál - de ez betudható annak, hogy olyanba szóltál bele, amihez nem értesz. De asszem semmiféle mûszaki képzettséged sincs, mert ha lenne, akkor tudnád, hogy egy anyag terhelhetõsége (szilárdsága) nem a súlyától függ. Fõleg a repülõgépiparban nem jellemzõ a nehéz alkotóanyagok alkalmazása. És elárulom, a "feketedoboznak" csúfolt szerkezetek sem készülnek nagy tömegû edzett acélból.
"Ha a repülõgépeket a feketedobozuk "törhetetlen" anyagából építenék, attól még ugyanúgy lezuhanhatnak - legfeljebb becsapódáskor nem törnek össze és így az utasok hullái sem szóródnak szét..."
Már csak fel kéne találni azt a hajtómûvet, ami elbírná az az a hatalmas tömeget, amit akkor nyomna egy repülõ, ha a feketedoboz anyabából építenék. A költségekrõl pedig ne is beszéljünk!
újra kell csinálnod a pályát, mert ez bug úgy csináld, hogy a másodlagos küldetést ne teljesitsed azaz rontsál be a faluba és úgy foglald el a t34-t, és utána már bele tudsz ülni a javitókocsiba nálam legalábbis igy megoldódott a probléma
Valaki elmagyarázná hülyegyerek módjára hogy hogyan kell az MDF fájlt átkonvertálni Iso-ba az ISObusterral?
Tudom,hogy már párszor írtam de: Valahogy ha sikerülne aktiválni a demo2-es exe-ben a mentés,betöltés és a többi menüpontot az is bõven elég lenne.Szerintem sokkal egyszerübb egy demo exe-bõl csinálni egy normális crack exe-t,mint egy vedelmi rendszerekkel ellátott eredeti exe-bõl.Igaz már próbáltam hogy bemásolom a demo2-es exe-t a játékba és elindítom az oktatópályát kiváncsiságból hogy szerel-e de a töltés végén kiírta hogy a trigger nem tudja megnyítni.A demo2-es oktatópályán amúgy szerel.A demo1-es exe-vel(nem a GameCopyWorld-ös demo exe hanem a demo 1-bõl kimásolt exe) el se tudom indítani a játékot. Vki aki külföldi fórumokon is ott van(pl.JUICE) nem tudna vkiT megkérni hogy a demo2-es exe-bõl alkossanak,mert az nagyon jó lenne???
Na nekem asszem itt vége a játéknak.Az amcsik 4. vagy 5. küldetését nem lehet megcsinálni szerelökocsi nélkül.
Ki kell löjj a pályán durván 15 ágyut meg vagy 60 tankot!!! Szal ez jelenleg lehetetlen.Az elözö mapot 3 járgánnyal vitem át,de ezt most nem lehet megcsinálni:(
Nekedesik a végén elöször olyan 10 tank,ekkor azért jön valami kis felmentö sereg a sárgáktol,de mire ideérnek addig már harcolsz 5 persze,és szétlöttek egy csomo mindenedet a 2 német "katyusa"(nemtom mi a neve).
Örülök hogy végre kinyirom ezeket,erre meg azt látom,hogy nekem ront 15 tank!!A sárga 10 fös erösitést 2 perc alatt bedarálta,mivel nekem már nem maradt csak 5 tank személyzetem meg Wilson. És még ezen kivül a térkép jobb felsö sarkábn állt 7 db 88-as. Szal valami nagyon kellene erre a másolásvédelemre.
Na akkor egy Stormregionos fejlesztõ (Lala) válasza a t-34-es pályára:
...T-34-es pályán néha elõjön az a bug amit irtatok, de nem mindig. Patch-ben javitva van ez is (hamarosan kb. 1-2 hét érkezik), addig egy restart mission-t probalj meg. (ha nagyon nem megy nalad valamiert, akkor irok cheat-et amivel tul tudsz ugrani a palyan...
És pár PCDOME-os arc tippe:
Amikor kiírta küldetésnek hogy szerezzek egy orosz szerelõt, megindultam a fél hadsereggel, körülvettem a szerelõjüket(mert el akart szaladni az orosz katona) és azt vettem észre hogy már ki is lehet jelölni az orosz szerelõt. Az nem lehet hogy csak egy játékban bugos az a rész. Próbáld meg plz!
Egyesek kedvéért megkerestem az adott részt az ottani fórumból...
Elkezdtem még egyszer a küldit. Kicsit másképp csináltam, jobban mondva csak a harckocsizókkal mentem a tankért. Most sikerült.
Nos!
Úgy látom jocika érthetetlenül fogalmnazott erre más ráhúzta hogy rossz az eredeti verzió is, pedig csak annyi van hogy ez 1 ADOTT PÁLYÁN (T-34-es) A KÉSZÍTÕK ÁLTAL ELISMERT BUG, AMIT AZ 1.06-OS PATCH-BEN FOGNAK JAVÍTANI. AZONBAN NEM KELL MEGIJEDNI, MERT ILYENKOR MINT MÁR OLY SOKSZOR LEÍRTAM EL KELL SZÉPEN FÁRADNI A PCDOME PANZERS FÓRUMÁBA, AHOL PONTOSAN LEÍRJÁK, HOGY MIKÉNT LEHET EZT A BUG-OT ÁTUGRANI KIKERÜLNI, HOGY A PATCH ELJÖVETELÉIG SE AKADJ MEG A JÁTÉKBAN... ÉS MEGINT LEÍROM MINDEN FÉLREOLVASÓNAK, HOGY AZ ÖSSZES EREDETEIVEL RENDELEKEZÕ EMBERKÉNEK MINDEN PÁLYÁN JAVÍT A SZERELÕKOCSI ÉS MINDENT. CSAK A T-34-ES PÁLYÁN EGY ADOTT SZITUÁCIÓBAN NEM MÛKÖDIK.
Olyat csinált hogy glef-cod1.mdf és mellette semmi
Na skacok hogy is van ez hogy kitömörités után az MDF fájl mellett nincs ott az MDS igy az Alcohol nem ismeri fel! Help! [email protected]
Apropó; a rejtett feladatokat meg lehet nézni valahol? Már, ha a küldetés sorén nem sikerült megtalálnom.
Elkezdem még egyszer a küldit hátha akkor visszakattan. Ahogy írtam is, jelõli a progi, hogy ott egy lerobbant javító autó, egy õr van mellette. Lelõttem az õrt, de az autó tulajdonviszonya nem változott. Viszont a saját mémet javítómmal meg tudtam reparálni. De ezek után is semmi. Nem javítja a páncélost, amit ráadásul ismét csak a saját német javítommal meg tudok javítani. De természetesen ezt a progi nem fogadja el. Na erre varrjon gombot valaki ...
Hivatalos magyar verzióm van, a verziószáma: 1.04. Az MM-ben vettem. Azt a rohadt tankot mégsem javítja.
Milyen magyar fórumokon olvastad, hogy javított rendesen Bazza?
Szerintem sem Bug a dolog,hanem olyan mint a settlersben volt a vasöntö disznot gyártot vagy nem nöttek a fák ki teljesen. Szal ez szerintem irásvédelem ezerrel.A baj,hogy nem értem miért,de nekem a német küldetésben végig szerelhetö volt az összes tankom(kivéve a gyenge autokat,löszerszállito meg légvédelmi kocsi,meg a vontatos kamionok) Aztán a ruszki küldetés 3. pályájáig ment a szerelés rendesen,de onnantol már csak az SU... tipusu tankokat szerelte,szal inkább olyanokat vettem :) Most az amcsi rész elsö pályáján még szerelt,de a 2.on már nem akart.Igaz az elsö map felétöl sem csinálta,mert loadoltam.
Más. Nemtom ti észrevettétek-e,de nekem a löszerutánpotlo autobol 1 golyo kiadásáért az 5000 egységböl 8at vesz le,és általában 3-4 golyoval tultölti(ami ugye még repül) viszont mikor münködött a szervizauto akkor azt láttam,hogy pontosan tölti,de ugyan ugy 8 egységet vesz le a löszere autobol.Szal igy nem is 5000 löszert bir tárolni,hanem csak 5000/8-at.
Más Nektek mennyire szaggatot be mikor a Resitag meg a partraszállás video volt????Nekem az alábbi gépen szépen felhuzva gyönyörü képregénnyé alakult a közepétöl!!Szal nemtom ennek milyen gép kellene a fullos grafikához.Persze lehet eléglenne még 1 giga ram:)
EMBER!!! Voltál már más fórumokon is? Mert ahol én voltam, ott azoknak, akiknek EREDETI, MAGYAR verziójuk van, azoknak javít, a javítókocsi!!!!!!!!!!!!!!
Ha lánggal melegítetted akkor nem fogja addig míg ki nem hül!Ha kihült akkor foglald el tankos egységgel(csak azzal lehet!!!)és utánna lehet javítani!Elég bonyolult és az oktató pályán sincs erröl szó de ez van!
A javíókocsis probléma a Trigger nevû védelmi rendszere miatt van ami nem az exe-ben van.Azért nem mûködik mert a Trigger program észleli hogy az crack exe illegális ezért csinál egy kis boszúságot... Kellene egy Triggerdeportáló progi!!!
Még majd kiderül, hogy a javíókocsis probléma nem is a crack miatt van, hanem magában a játékban sikerült a készítõknek elkövetniük ezt a bugot
Üdv!
Segítség kellenne. Eloptam a T-34-t. Gondolom innentõl a probléma már ismerõs. Elromlott az a dög, megvan a javító kocsi, meg is javítottam, de még sem akarja megjavítani a tankot. Már próbáltam elfoglalni mindennel féle gyalogossal, de csak nem adja oda a szerelõ autót a progi.
Hivatalos verzióm van. Azt olvastam, hogy a cracklet verziókkal elõfordul, de mindenki új crack-et töltött le megjavult. De mint írtam az enyém hivatalos.
Szerintem ne keres MDS fileokat, mert nem valószinû, hogy pont jó lesz a tiedhez. Én is így jártam... Megoldás azért van! :) Konvertáld át ISO-ba, pl WinISO-val, s akkor már simán ki tudod írni, vagy Daemonnal is tudod tolni...
Hello! Most töltöttem le a játékot,de van egy olyan problémám hogy mdf kiterjesztésû fájlban van és nincs meg hozzá az msf fájl! Valaki megtudná nekem mondani hogy honnan szerezhetem meg ezeket a fájlokat mert igy nemtom kiirni! Esetleg elküldhetné valaki erre a mailre: [email protected] Elõre is köszi!
Szerintem egy új crack már nem oldana meg semmit mivel ez csak a Starforce ellen véd ami az indító exe-n van.A trigger(a'szem így hívják) okozza a "nemjavítókocsi-problémát",ezt onnan gondolom hogy a javítókocsi(és a többi jármû)csak nem egy 3 megás exe-n van és ha demo2-s exe-vel indítom a gémet akkor kiírja hogy a trigger nem nyitja meg a cutscenes.pak file-t.Tehát vagy megjelenik vmi "triggerszámûzõ"progi vagy egy pak-editor vagy megpróbálunk nomád körülmények között(notepaddal) összerakni vmi olyat amivel mûködik a javítókocsi... DE LEHET HOGY TÉVEDEK ÉS MINDEZ NEM IGAZ !!!
Egy kis módosítás és már meg is van oldva a mi kis javítás problémánk:) (talán)
Tibor! KIZÁRÓLAG a menü szövegek és az egységnevek lesznek németek. A feladatok is, bár ezeket olvashatod MAGYARUL a pálya elõtti töltés képernyõn!Ha nagyon nem tiszta, add mag a mail címed és küldök néhány screenshotot! Falcon
Azoknak, akiknek notepad problémájuk van: A hibát egy g*ci kis spyware okozza, de könnyen orvosolható: A windows\system32 mappában a notepad.exe-t átnevezi notpad.exe-re, magát meg balavési a notepad.exe valamely módosítmányába. A megoldás: -Töröld azt a fájlt, ami notepad.* nevet viseli -ezután a notpad.exe-t nevezd át notepad.exe-re
Nekem ez segített. Írjatok, h mûködik-e. Egyébként hoztam némi infót a német fórumozóktól: Az "állítólagos" 1.06 crack nekik sem volt jó, illetve õk is azt mondják, hogy csak az eredeti 1.04-es másolata. Egyenlõre ott az a hangulat uralkodik, hogy meg kéne venni a játékot. Sztem ez itt szóba sem jöhet, úgyhogy türelemmel kell várni... Üdv: Falcon
:DDD
Csak 1 infó.... :DDDD
miután lenyomtam 4 pályát, gondoltam meg nézem az oktató pályát :DDD
OTT SEM JAVIT A KOCSI :DDDDD
szal valoszinü ha az elsõ trigger befigyel onnatol nem javit ez semmit csak amihez kedve van.... :DDD
szal én megvárom a normális magyar Crack-et....
Magyar skacok lehet bizonyitani itt egy franko kis feladfat gihi
Hi All..!!!
Nos. Én személyszerint nem buzeráltam az ini-t, nem használtam semmilyen patch-t, és legvégül, de nem utolsó sorban nem a komolyabbik beviteli eszközeimet használtam a játékhoz. Elõvettem a régi jó öreg golyós egeret, meg az ütött-kopott bill.-t, majd így kezdtem bele a játékba. Utóbbira azért volt szükség, mert ismerve magam, "hogy nem vagyok egy feladós típus", valamint a játék, helyesbítek: a CRACK hibáját, ésszerübbnek találtam, hogy ezeket püföljem és ne az újakat. A Magyar verziót nyomtam le, kb. 3 nap alatt. (mind a 3 nemzettel). Az igazsághoz tartozik, hogy easy-n. A szervízkocsiról csak annyit, hogy nekem többször volt útban, mint hasznomra!! Mivel nem tudtam, hogy az adott pályán fog-e javítani, és ha igen akkor miket, ezért mindíg hagytam belõle az egységemben. Tehát mindíg mást és mást javított, vagy pedig egyálltalán nem. (És ilyenkor volt útban). Ezzel szemben kárpótolt a program gazdag látványvilága, és az elsodró lendülete. Én csak ajánlani tudom. Még így is megér egy próbát. (Még így is végig lehet játszani)!!!
Ui.: Azt azért sajnálom, hogy hálózatban nem lehet a crack-elt változattal nyomulni.
A menü szövegeken pontosan mit értesz? Mert ha a játék közben levõ szövegek is... akkor meg van lõve....
Azért nem tudsz szerkeszteni, mert eltûnt a notepaded..énis ezzel a problémával küszködök, hogy semmi szöveges dokot nem nyit meg ami notepadhoz van társítva, az ok ismeretlen...
Ha azt akarod hogy a javítókocsik panzer4-est tudjanak szerelni csak felrakod az 1.06-os patchet+megcsinálod azt a kis változtatást amit juice is írt,valahogy így kell kinéznie:
Ha panzer3-asokat szeretnél javítani a panzers.ini-t módosisd ilyenre,vagyis az elõzõ ini változtból ha kitörlöd a panzers_patch_de.pak-ot már javítja is a panzer3-ast,valahogy így kell majd kinéznie:
Nekem mostanában olyan gondom van hogy F4 gombbal nem tudom szerkeszteni a ini és más hasonló file-okat ezért úgy csiáltam hogy jobb klikk az ini-re Társítás majd WordPad MFC alkalmazás és jöhet a módosítás... Azt hogy lehetne megcsinálni hogy F4-gyel szerkeszteni tudjak???
Bazza!!! itt egy leírás hogy rakd fel az 1.06-os patch-et(juice oldaláról):
A javítás némi regedittel orvosolható, de mivel nem biztos, hogy mindenki itt tart, ezért kezdjük az elején:
-Telepítsd fel a Panzers-t
-Töltsd le az 1.06-os Patch-et (nálunk is elérhetõ)
-Ezután: Start/Futtatás/regedit
Itt keressétek az alábbit:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\CDV Software Entertainment AG]
[HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\CDV Software Entertainment AG\PANZERS - Phase1]
[HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\CDV Software Entertainment AG\PANZERS - Phase1\English] "target folder"="D:\\Program Files\\PANZERS - Phase1" "group folder"="D:\\Documents and Settings\\FBI\\Start Menu\\Programs\\PANZERS - Phase1" "language"="English" "version"="1.04"
Akinek a magyar verzsön van, annak a verziószám 1.0, ezt kell átjavítani!
-Ezután a játékhoz tedd fel az 1.06-os Crack-et, amit szintén letölthetsz tõlünk
-ÉS VOILET! MÛKÖDIK!
FELHÍVOM A FIGYELMET, HOGY EZEK UTÁN A JÁTÉK MENÜSZÖVEGEI NÉMETEK LESZNEK, DE A BESZÉDHANG MAGYAR MARAD
Megoldható lenne e az hogy jó pár részletet(nevekre gondolok) átírni a cutscenes.pak nevû file-ban,mert nekem a panzers.ini file-ok(csak kettõ) vagy panzer3-ast vagy panzer4-est javít.Azzal ha a cutscenes.pak-ban a jármûvak nevét megváltoztatnám panzer3-asra(a cutscenes.pak-ban ez nem így szerepel hogy panzer3) akkor vajon mindent javítana???
Hogyan rakjam fel az 1.06-ot? Nem értek a registryhez! Assem tudom, hogyan léphetek be...:)
szerintem a némettel is ugyanaz a baj mint a magyarral, kiszámíthatatlan ez a trigger,valakinek javít valakinek nem inkább olyasvalamivel kéne próbálkozni mint a soldiers heroes of world war 2 esetében akinek megvan eredetibe csinálhatna egy clone cd-s változatot a legújabb clone cd-vel protected pcgame stb hátha úgy több embernek menni fog pl nekem a soldiers megy...
Lenne két furfangos kérdésem a problémákkal kapcsolatban.
Sikerült-e valakinek a német nyelvû változat feltört verzióját futtatni?
És hogy volt-e már valakinek lehetõsége összehasonlítani a német és a magyar verziót, hogyha esetleg a német futtatásával nincs probléma, akkor a magyarból mennyi MB-ot jelentene "átmenteni" (felülírni) a telepített németbe a magyar nyelvi fájlokat (szöveg, hang, stb) ???
Írjon, ha valaki szerint ez megoldható lenne.
az sajnos nem megy, viszont haverom küldött egy krekket, mostmár tudok tigris1et meg panthert is javítani.