Annyit azért valószínûleg majd voltozik, hogy most már tényleg, CSAK 50ccm -ig lehet, nem pedig 80, 125, 180 stb... Ha mûszakiztatni kell azt is, akkor nem igen lesz átverés. Persze még így is megoldható, hogy az 50-es blokkot lecseréled valamivel nagyobbra, de egy gyárilag 125ccm-s robogó már nem lesz 50-esként bejegyezve.
Nem kell komolyan venni õket. Nekem azt mondták amikor bementem, hogy 3 hét múlva telefonáljak, addigra meglesz. Hétfõn( tegnap elõtt, leadás után egy héttel ) felhívtam õket, hogy megjött-e. "Ó igen, már múlthéten itt volt..." [ még egy ANYÁD... ]
Szóval a lényeg, hogy nyugodtan hívd fel õket egy hét után, legfeljebb nem lesz ott.
Szasztok! B-s Jogsival még mindig csak 50ccm-et lehet vezetni? Vagy volt már valami varjálás? Esetleg maradt a 80as mocik 50 es papírokkal story?
"Gyermekszállítás" (160/a. ábra), az iskolabusz elején és hátulján elhelyezett tábla az álló jármû környezetében kíséret nélküli gyermekek közlekedésére figyelmeztet. Az így megjelölt, az úttesten álló iskolabuszt - a gyermekek be-és kiszállásának idõtartamában - kikerülni vagy az iskolabusz mellett elhaladni tilos."
Persze és majd ott baszom a rezet a busz mögött, hihetõ. :D
1.nyugi,csak lazán 2.beszélj jó sokat,mikor kérdeznek,lássák,hogy vágod 3.alkalmazd amit az oktatód mondott/tanított figyelj a táblákra,tükörre,lámpákra,gyalogosokra,sebességedre... mit mondjak még? Egy kalappal! :)
te is belettél volna... mikor azzal fenyegetnek,hogy visznek a kapitányságra,megbüntetnek sok-sok pénzre és elveszik jó idõre a jogsidat,sztem te sem ugráltál volna örömödben...az a pali
egyszer elhagytam minden iratomat :) xD de visszaadták mivel elhagytam a papírjaim a diákommal,bérletemmel együtt így kocsival jártam suliba :D paráztam,nehogy megállítsanak,hogy nincs jogsim :D végüls 3 nap múlva visszadták az összes iratomat,csak a pénz vették ki belõle... am mindegy,pesten megállított a rendõr jogsi nélkül,megakartak szívatni,végül meggondolták magukat,és elzavartak :D
A KFF-hez már másnap bemehetsz, aztán az okmányirodába, ideiglenest nem kapsz, 2-3 hét múlva beballaghatsz a jogsidért( nem küldik ki, mert már van egy, amit le kell majd adnod).
gratula!! én 3 éve nem kaptam ideiglenest, adtak vmi papírokat, azzal be kellett menni a legközelebbi okmányirodába (ha jól emlékszem), csináltak egy fantasztikusan elõnyös képet, és pár hét múlva küldték a kártyát...
Grat! De, még csak a vizsgád lett meg nem a jogsid. Az még kb 2-3 hét, de ha szerencséd van akkor 1 hét alatt kiküldik. Ideiglenes-t nem tudom, hogy adnak-e.
a vizsgabiztos azt mondta hogy "megfog halni, ha így folytatja" :DDdd
pár kihagyott index volt a hibám
kérdés: 3 nap múlva vagy 3napon belül kell bemenni a központba a papírjaimmal?
van M jogsim, kaphatok ideiglenes papírokat?
na, itt lehet gyakorolni a parkolást :D najó, nem egészen, csak egy idióta kis játék az oldal bal alján.. parkoljatok, nekem nem ment elsõre... gáz?..
Azért mert ezek a dolgok rutinon nem vizsgapontok, nem buktathat meg érte. Forgalomban viszont egybõl jön a jól ismert "kérem cseréljenek helyet...". :D
Én is mindig izgultam vizsga elõtt, de mikor elkezdõdött teljesen megnyugodtam, olyan gyorsan elment az az 50 perc, észre sem vettem. Minden vizsgám megvolt elsõre, és alapórával csináltam az egészet, úgyhogy most büszke vagyok magamra.
És még mindig gyakran emlegetem az ügyintézõ nénikéjét, de azért már elég bátran vezetek a papír nélkül is. :D Azt mondják elég szép összegre büntetnének ha elkapnának. de csak ha...
Ezt meg nemhiszem h hétvégén több az esély:P Nyáron úgyis annyian vannak hogy fölösleges mert maguktól is buknak.
hi! szerencsére én már túlvagyok a jogsis rémálmon, szeretek vezetni, csak a vizsgáktól féltem mindig rohadtul... amúgy ha tehetitek, vidéken menjetek tanfolyamokra, kb harmadannyi ember buktatnak meg, mint BP-n... ja, én is vitatkoztam a vizsgabiztossal, mert én meg átmentem pár gyalogos elõtt a zebrán, de már vagy elõtte 50 méterrel 20al totyogtam hogy induljanak már és felém sem néztek, azt hittem csak dumáltak úgyhogy mentem tovább, erre "hát meg kellett volna itt állni elõttük" én meg mondtam a magamét, õ meg, hogy "nem kéne..." én meg befogtam..
állítólag hétvége felé több az esély,hogy megbuksz állítólag van egy bizonyos szám,akit megkell buktatni...(gondolom pénz miatt) nekem pl. mindkét gyakorlati vizsgám péntekre esett és mégis átmentem 1-bõl bár forgalomnál (gondolom direkt) útvonalat elhagyva másfelé mentünk de mindig bennem maradt az oktatómnak a szavai: "aki tud vezetni,az bárhol tud" :)
Azért nem buktatnak ennyire,egyik haverom elõzõ héten vizsgázott,nem nézett hátra tolatásnál,figyelmetlen volt,nem kapcsolta be az övet és így is átment,pedig még vitatkozott is a vizsgabiztossal.
igen,pont ezaz,hogy az 1 fontosabb apró hiba és bukta van... :S
Én holnap megyek,kicsit félek mert annál a feladatnál amikor fel kell gyorsítrani 30-35re és vonalnál megállni(nálunk egy lánc és volt már aki belement:P),na ott kanyar elõtt kéne váltani 2esbe de nincs elég hely,mert szinte pont a kanyartól kell indulni.
megvoltak az elsõ forgalmi óráim. eszméletlenül élveztem õket :)
Sziasztok! Én ma megyek rutin vizsgára. Esküszöm jobban izgulok mint KRESZ vizsgán.xD Pedig ez egyszerû, csak a legkisebb hibákért is megbuktatnak...:l
pf
én holnap meek forgalmi vizsgára most remélem meglesz
(multkor már távolságirõl jöttem mikor megfeletkeztem két 30as tábláról XD)
Elindultam boldogan, hogy nekem van már egy M kategóriám, így kaphatok ideiglenest. Elkéri az ügyintézõ a papírjaimat, mondom szeretnék ideiglenest, aszondja: "nem lehet, törvényt hoztak hogy nem adhatunk". Mondom jól van, akkor leadom a mostani jogsimat, aztán egy-két hét múlva kiküldik az újat. Ügyintézõ: "á, azt nem lehet, ezzel kaphatja majd meg az újat, ha bejön érte. (MIVAN?!) Három hét múlva telefonáljon, megmondjuk, hogy megérkezett-e, nem garantálom...(MIVAN???!!!)" És ha még nem lennék elég boldog: "Mivel nem töltötte be a 18. életévét, szükség lesz valamelyik szülõjének aláírására...negyed hatig még itt vagyunk..." (ANYÁD!)
jólvan, ez rendesen mûszakiztatva mintha 1 rendes motor lenne csak épp 4 kereke van, rendszám minden apja fasza van, idáig csak arra használtam hogy a sarki boltba elugorjak vele de ha lehet rendesen utcára használni (idáig is lehetett csak nem volt jogsim) akkor azzal fogok járkálni :D még is csak 3-4 literrel járkál :D
Hát amiket most olvastam róla, én ezt vettem ki belõle. De érdemes elolvasni a #6694-es hozzászólásban lévõ cuccot, az a második oldal környékén azt írja, hogy a megfelelõen vizsgáztatott és bejegyzett(majd rendszámozott) quadokhoz B kategóriájú jogsi kell. Lejjebb viszont azt írják, hogy a 15 lóerõ alattiakhoz A kategória kell, de a nagyobb teljesítményûrõl nem ír.
Nekem az az érzésem, hogy Magyarországon erre még mindig nincs rendes törvény...
"Csak azt lehet rögzíteni, hogy valaki belemegy a sárga jelzésbe, de hogy 50 kilométerrel megy, annál lassabban megy, azt nem tudjuk, és fõleg azt nem tudjuk, hogy hány méterre a keresztezõdés elõtt kapta a sárga jelzést" – mondta Nagy László, közlekedési szakjogász.
Igen a kreszben ez van,de nem olvastátok végig:"A rendõrség videofelvételekkel rögzíti a szabálytalankodókat, így szerintük nem lehet félreértés." Így látszódni fog hogy meg tudtál volna állni vagy nem.
Ennyi...50 ropi elég felháborító.Aki befizeti meg is érdemli...
pedig az origo-n azt írták múltkor,hogy bármilyen quad-ot lehet B-vel,de majd minnyá kicsit körül nézek
legjobb spórolás azlenne, hogy bedobnak egy pirosat, aztán vagy egésznap ég és aki átmegy rajta azt kegyetlenül megbüntetik, vagy csak ezzel jelzik, hogy nem lehet átmenni rajta... hisz minek 2 lehetséges lépésre 2 lámpa? szntem sokkal olcsóbb 1 darab, hogy tilos aztcsaaaa.
Sztem meg lecserélhetik a gyalogosok lámpájára a sima normáls lámpákat :D
Vagy kivehetik a sárga izzókat és akkor spórolhatnak a válság idején... kb ennyi értelme van.
Pedig megkaptam morcibácsit, aki mindenért beszól, õ volt rutinon is. Levezettem a vizsgaútvonalat, aztán még bevitt szûk utcákba is, de nem jött neki össze. A végén csak annyit tudott odabökni, hogy "ne olyan sportosan, fiatalember, nem kell mindig a sor elején menned..."
Szegény csaj, akivel együtt vizsgáztam, vagyis Õ ment utánam összetörte az autót. Meg bukott mert nem adta meg az elsõbbséget, az oktató megállította, és utána (nem egybõl a fékezéskor, hanem 5-10 másodperccel utána) hátulról telibekapta valami marharépa az autót.
A legszebb, hogy várhatok hétfõig, mert ugye ma már nem adják le a jegyzõkönyvet, utána meg ünnep, szóval...
Én nem igen értek a quad-hoz de ezt olvastam róluk idézem:
Amennyiben a meghajtómotor hengerûrtartalma az 50 köbcentit nem haladja meg, tervezett végsebessége nem nagyobb, min 45 kilométer per óra, valamint nem nehezebb, mint 350 kilogramm, akkor a segédmotorkerékpárra vonatkozó szabályok az irányadóak. Ha a jármû bármely paramétere ezeket meghaladja, akkor már szigorúbb kategóriáról, a motorkerékpárokról beszélünk vagy is ilyen esetekben már csak 'A' kategóriás jogosítvánnyal használható a quad a közúton.
azt hiszem Quad-hoz Ak vagy B kategória megfelel,de csak,ha van rendszám a quad-on
ezt így nem lehet megmondani, nagyon változó. a 25 kW átszámítva valahol 34 lóerõ körül van. Ezt teljesíti pl. a Suzuki Burgman 400-as nagyrobogó is, a 600-as Ducati Monster is, de ha minden igaz, akkor a 125-ös AF1 Aprilia is 30-33 ló körül van (bár régebbiek [?] 25 körül is voltak).