Ezt már egyszer egy csont részeg haverom is próbálta ecsetelni, hogy nincs semmi a táblákon, tehát ennyi erõvel az is lehetne ott, hogy 30kg krumpli. Amúgy ebbe azok kötnek bele, akik próbálják kikerülni a szabályokat, minden hülye tudja, hogy km/h-t vagy mp/h-t kell érteni az alatt, nem tengerészeti csomót, meg ilyeneket. Nem tudom ki az az állat, aki az övet maga mögé köti. :D Nem is próbálkoznék itthon ilyen gyökérségekkel a rendõröknél, "De hát nincs ott semmi a táblán, csak annyi, hogy 30. Biztos úr, mi van, ha 30-nál több nagymama nem közlekedhet az úton? De ennyi erõvel 30dkg párizsinál többet nem vihetsz magaddal ezen a szakaszon, nem?"
mai programom az lenne, hogy elmegyek a Petzvál-ba. mert hát anyum most jogsizott,de nincs ideje elmenni intézni ezt a sok szart(persze okmányirodába nem én mennék majd) tehát a kérdésem, hogy ha ír egy meghatalmazást,akkor elintézhetem neki a papírokat?? (mert írta itt valaki,hogy a gyerek helyett a szülõ igen,de nemtudom ez fordítva is igaz-e)
én azért kötöm be mert megõrjít a csipogás, amit a kcosi kiad ha nem kötöm be magam :D vitzet félretéve :), szerintem is többet használ mint árt :) + már megszoktam így nicns vele bajom
A rendõrrel nem lenne érdemes ilyenen vitázni,akkor megbüntetne valami másért mert szívozol vele ennyi :) +én aért kötöm be magam,hogy ha esetleg ütközök,ne szálljak ki a szélvédõn,ne fejeljem le a kormányt stb.. nem azért mert nincs 3000Ft-om. Persze sokan azzal védekeznek,hogy ha nincs bekötve jobban megussza(uszta volna) a balesetet.Lehet,de többségében inkább véd szerintem.
Az MO nem M-nulla, hanem MagyarOrszág a hozzászólásomban, csak ugyanúgy néz ki leírva. Azt hittem így is egyértelmû, hisz mi értelme lett vona kiemelnem egy konkrét utat?
A magyar KRESZ-ben pontosan benne van hogy az ilyen esetekben km/órában kell értelmezni a számokat. Elég gyenge védekezés lenne ezért hogy a táblán csak szám van de mértékegység nincs. Fõleg hogy a maximális sebesség MO-n 130km/óránál semmiféleképpen sem lehet magasabb, tehát ha valaki m/s-ban akarja értelmezni a táblán a számot, akkor is túlcsúszott a dolgon. Még akkor sem védhetné meg ezt az álláspontot ha a táblán valami csoda folytán fixen az szerepelne hogy a megengedett legnagyobb sebesség ott 252km/óra. Az öves dolog is kamu, nem úgy szól a törvény hogy be kell kapcsolni valahogy és kész, hanem ha van öv, akkor azzal kell az ülésben az utazót rögzíteni. Ha maga mögött csatolja be akkor nyilvánvalóan nem rögzítette magát. Itt a teljesen egyértelmû idevágó pont: " 48. § (5) Olyan gépkocsival, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan gépkocsival, amelynek hátsó üléseit biztonsági övvel szerelték fel, csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a biztonsági övvel felszerelt ülésen utazó személy becsatolt biztonsági övvel van rögzítve."
istenem...kaptam vmelyik nap egy email-t.bemásolom.a végén van egy kis szösszenet az öv használatáról! (elõre is bocsi,hosszú egy kicsit)
,,Megtörtént a francia bíróságon!
Egy 70 km/h max. Sebességû útszakaszon 250 km/h sebességgel Radarba futó autós védõbeszéde a bíróságon:
Tisztelt bíróság, valóban láttam egy fehér alapú, kör alakú táblát, amiben a 70-es szám volt, de nem volt semmilyen Mértékegység mellette. Ahogy önök is tudják, az 1837. július 4-i törvény kötelezi Franciaországot is metrikus mértékegység használatára. Továbbá az 1961. május 3-i 65/501. számú törvény kimondja, hogy a hosszúság mértékegysége a méter és az idõ mértékegysége a másodperc. Én el sem tudom képzelni, hogy a Belügyminisztérium nem tartja tiszteletben a Köztársaság törvényeit. Tehát logikus, hogy ha nincs odaírva a mértékegység, akkor a sebesség alapértelmezés szerint m/sec-ban értendõ. A 70 m/sec maximális sebesség megfelel 252 km/h-nak. A rendõrök azt mondták, hogy 250 km/h sebességgel autóztam. Nem is vonom kétségbe a rend õreinek pontosságát. Tehát 2 km/h sebességgel a sebességkorlát alatt voltam. Így tisztelettel kérem bíróságot, hogy adják vissza a jogosítványomat, amit egy sajnálatos tévedés folytán vették el a rend éber õrei.
A magyar KRESZ-ben (1/1975 KPM-BM rendelet) sincs mértékegység, csak az, hogy "sebesség", ami így logikusan m/sec-ot jelent! Másik baki a KRESZ-ben a biztonsági öv, amire csak annyi elõírás van, hogy be kell csatolni, de az nincs ott, hogy az ember elõtt vagy mögött!"
gondolkodtam, ha mondanám a rendõrnek h bevan kötve,csak mögöttem,akkor mit mondana...tuti megmagyarázza és megbüntet...ezen felül én mindig bekötöm szal részemrõl akár mind1,hogy van ez a szabály...
megbüntetett a rendõr 3000-re, mer nem volt használva az öv. kérdésem, hogy kaptam büntetõpontot, ha jogsin nincs semmi? mer nem tudom hogy néz ki az a jogsi aki tele van pontal:D
Apud/anyud minden papírt átvehet helyetted és intézheti ezeket a dolgokat. Természetesen a jogsikészítésnél a te képed kell + a te aláírásod, de csak ennyi :)
Hali! Valaki megtudná mondani hogy más is átveheti helyettem az visszaigazolást a Petzválba ha odaadom neki a szükséges papírokat? És pénteken is 4-ig vannak nyitva?? Válaszokat elõre is köszi.
16,5, kreszvizsga 16 és háromnegyed év, beülhetsz a kocsiba de 17 éves korodban teheted le a rutinvizsgát (tudom mert így szenvedtem végig, túl korán kezdtem el :D)
16,5 évesen mehetsz elméletre. 17 kor betöltése után ülhetsz az autóba.
OMG...17tõl már ülhetsz is a kocsiban és vezethetsz. 16,5 KRESZ oktatás 16,75^^ vizsga asszem, és 17tõl már mehetsz gyakorolni autóval.a 21év a korlátlan motor jogsira vonatkozik...
Aham, mert én meg úgy tudom ,hogy ha megvana jogsid 17éveesen akkor vezethetsz, csak utánfutót nem húzhatsz ( de a vezetés is számomra zavaros volt, mert egyik oldalon azt írják, hogy csak 18 éven felülivel) na de majd kiderül 2-3 hónap múlva..:D
17 évesen kezdheted, de vezetni csak 17.5 évesen lehet, ha jól tudom. De a legegyszerûbb ha megkérdezed az autós sulit. A keverés azért lehetett mert voltak olyan hírek kitolják a korhatárt.
Halihó, segítséget kérnek, most hogy is van ez mikortól lehet jogsija valakinek ( személyautóra ), mert én úgy tudtam, hogy 17tól aki betöltötte a 17-et, mert én így akartam, hogy 1992. március 23án születtem és akkor most májusban elkezdeni, mire mondja az egyik "ismerõs" hogy az nem fog menni, mert csak 21-tõl kezdhetem.. akkor most wtf?::O
Én az ujabb tipusokra gondoltam lehetne mercit is mondani vagy bármit amit tarfejû,tetovált "üzletember" vezet. Bár ilyen alapon bármilyen kocsi szóba jöhet,pl audi akár Az ilyennek elöbb van kocsija aztán vesz egy josit is hozzá :)
jól mondod tezsvírem! amúgy tényleg...státusz szimbólummá vált az új bömös garnitúra, bár még az E36-ig visszamenõleg "kemények" vezetik õket. Bár tegnap az M0-on egy Saab-os vén pöts tolt le 120-nál(!) a belsõ sávról és ment vagy 160-al....ilyen is van.
hát nem egyszerû ez a BMW-s téma, mert ugye van a tulok, akirõl szó van most, meg van a kultúrált élményautózó. úgy gondolom, hogy a trollok azok csak státusz miatt tartanak BMW-t. valamiért kiváltja az ilyen emberekbõl a "kussolsz, én megtehetem" gondolatot. sajna a BMW itthon eléggé státusz szimbólum lett. a régebbiek annyira nem, ez inkább az újabb típusokra jellemzõ. bár ki hogy vélekedik az autójáról, valakinek már az E30 is lehet "agresszivitás forrás" mondjuk akik már egy korosabb BMW-t használnak, azokra azért nem jellemzõ a trollkodás. E21, E12, E28, E24, E23 típusok például már matuzsálem darabok, ezekre már vigyázni kell. :D ezekbõl már nem rohangál annyi az utakon, ilyeneket tényleg azok használnak, akik magát a BMW-t szeretik, és nem azt, hogy van egy BMW-m amivel mindent megtehetek. az ilyen autókat már a széltõl is óvják a komolyabb tulajok. szóval BMW-s között is több féle akad, de sajnos a trollokat ismerik többen
és még agresszívak is néha... szerintem gyárilag a csomagtartóban van egy AK, hátha kell használni, ha véletlenül rájuk dudál valaki :D
Körforgalomban kedvenc amikor befelé indexelnek. :D
Amúgy van egy ötletem: az indexet feláras extraként kellene árulni. Miért fizessen érte szegény ember, ha utána úgysem használja. :D
igen, ez sûrûn elõfordul és ne kövezz meg(banneredben lévõ BMW miatt), de pont ma fogadtam, meg, hogy béjemvésnek többet, nem fogok szívességbõl elsõbbséget adni, mert már nem az elsõ eset volt, hogy iszonyat paraszt módon vezetnek....és itt nyílván az új BMW-krõl van szó
ohh, ez alap, hogy körforgalom elhagyásnál baszik indexelni a paraszt, miközben harmadikban gurulva várom, hogy indexeljen és nem indexel, ezért vissza kettesbe, kuplung-fék-megállok és a genyó kimegy......ha indexelt volna már én is elhagytam volna a körforgalmat de így, csak most megyek bele....szívás, ezért én mindig irányjelzek pontosan azért, mert tudom milyen szar a másiknak...
Vagy az van,hogy elromlik és ugye már minden olyan modern,hogy nem tudod kicserélni hanem telefonálni kell a szerelõnek aki számítógépes programmal javítja meg az elektronikát.
Amugy meg minek is!? Jó drága kocsim van,megtehetem,hogy nem jelzek szarok másra stb... A jogsimat is vettem és?? Közöd!? Egy ismerösömnek van egy Audija,multkor mondtam neki halványabb a bal hátsó féklámpád. eközben Faterral bütyköltük az én verdámat mert égõt cseréltünk. Ismerös odajött dumálni és azmondja:"Mit csináltok? Tudod én mikor fogom kicserélni a féklámpát :D " Hozzáállás az egész. Lányának bevonták a jogsiját,aztán a köv.jogsiért kocsival ment,mert ugyebár apu majd elintézi ha gáz lenne...
pedig a drága autók annyi szarral tele vannak már tunkolva, kormányzási irányt követõ fényszóró, esõérzékelõ ablaktörlõ, tolatóradar, a szokásos 3 betûs dolgok kilométernyi sora, miegymás. :D és pont index nincs
Az meg külön érdekes,hogy minél drágább egy autó,minél jobban széjjel van tuningolva vagy minél wazzecsávóbb a sofõr az ilyen autókban egyszerüen szinte nincs irányjelzõ. XD
Körforgalomban rég nem az indexet hanem a szándékot / kerékmozgást próbálom figyelni, viszont én mindig indexelek. Hiába, ilyen a magyar közlekedés. :/ Az a baj hogy sokan akkor kaptak jogsit szerintem, amikor még körforgalom sem volt az országban így aztán fogalmuk sincs, hogyan is kéne használni.
Az a gáz,hoy sok embernek van jogsija akinek nem kéne ezért vannak a jobbkezes utcákban a balesetek+be nem tartott sebességkorlát,irányjelzõ hiánya stb... Az is bosszantó ha kb 40es tempóval érkezek a körforgalomhoz és látom jön egy kocsi ezért lassítok hisz odabent neki van elsõbbsége és a rohadt anyját nem indexelne hogy nem jön tovább,hanem kimegy. Ezért meg kellett állnom és itt ne értsétek félre nem azon a 15mp-en van a hangsúly,hanem hogy miért nem irányjelzõzik?? 1-Tapló köcsög(ba**a meg az anyját) 2-elfelejtette (???) 3-kreszben ez szabály!(nem tanulta meg??)
Másik eset,hogy elöznek az M3as beveetöjén Bp felé a krapek ugy gondolja õ bizony ki akar menni Ujpalota felé a kijárattól kb 50m-re a belsõ sávból. Persze irányjelzõ nélkül,semmi sorry intés vagy ilyesmi...
Az ilyen dolgokkal az a baj,hogy néha nekem is eszembe jut,hogy faxnak indexeljek körforg.ban más se szokott szoptat engem,de aztán eszembe jut,hogy pont ezért ilyen a magyar közlekedés ezért inkább kibaxom még ha nem is jön semmi 7ed7határon túl sem.Mert akkor ha már megszerzem a tapasztalatot már nem kell az ilyenen gondolkodni,hanem automatikusan csinálom.
a mai nap eddig totál frankó... a, 1 öreg néne lépett le a kocsisor elé, fékcsikorgató fékezések... b, 1 kutya jött ki elém kettõ parkoló kocsi közül ha 1 másodperccel késõbb lép ki akor tuti elütöm :S, de így egy balrarántás és megúszta c, csávókám lefulladt 1 lejtõn és elkezdett visszafelé gurulni... d, a jobbkézszabályt nem ismerve egy motoros vágott át elõttem, de a fék ereje ismét gyõzött :D
Így elnézve a topikot, a háziállatok szándékosan szopatnak minket. :D
Én 110nél kényszerültem a másik sávba hajnali 1kor a 6oson az M0nál mikor egy kutya úgy döntött hogy õ most elém lép :/ De legalább megúszta õ is, én is, két haverom és a kocsi is :) (Btw, mit kereshetett az M0nál egy kutya ott?)
Kb. kilencvennél rántottam félre a kormányt mikor róka koma úgy gondolta, hogy az én sávomba telepszik meg és nézi mi közeledik felé este 22körül. :S Az ignis igencsak jól szerepelt, kellett pár mozdulat mire megint egyenesbe tudtam haladni. Néha még feljön az emléke mikor hétvégente ott megyek este, hogy mi lenne ha hirtelen megint két csillogó szempár bukkanna fel, pedig féléve ennek. Két szélen árok vs róka, vagy elrántanám megint a kormányt és netán fejre állok. Õzeket már nem is mondom amik olyan nyugodtan állnak az út két szélén éjszaka. :S
110 km/h, szembõl kamion, balról macska, pont akkorra értem oda, mire õ is. Fékezés nélkül hajtottam át rajta, gondolatban bocsi macsek felkiáltással, de fontosabb a haverom és az én életem, mint a tied. Utólag elemezve a helyzetet lehet, hogy ha satuzok, akkor megúszta volna, viszont lehet, hogy megcsúszok, és akkor árok, vagy kamion. Haverom anyjának nehezebben magyarázom el, hogy mi történt, mint egy macska tulajának. Annak ellenére, hogy szeretem az állatokat, 2 kutyám van, nem sok lelkiismeretfurdalást éreztem, mivel tudom, hogy helyesen cselekedtem. Most ha valaki azt mondja, hogy mit szólok ha az én kutyáimat ütötte volna vki el, arra azt mondom, hogy sohasem engedem õket ki az útra. Ha mégis kikerülnének és elüti õket valaki, akkor sem azt fogom hibáztatni, aki elcsapta õket, hanem magamat.
Igen, és ezt nem lehet tanulni. Valakinek vagy a "vérében van" az ilyen helyzetek elhárítása vagy nincs...:)
hát igen, minden helyzetben fontos a mérlegelés, a jó döntés meghozatala. 3 szituációt láttunk, melyek során szemléltettük, hogy hogyan élheti túl háromféleképpen a macsek.... :D
pének este kocsikáztunk, sötét utca, 60as tempó, fekete macska az út közepén, amint megvillant a szeme a fényszóróból ráesõ fénytõl satufék és túlélte :)
másik, szerda du-tán, megyek, látom h bal oldalt nyílik 1 utcaajtó jönnek ki a népek, amikor már közel voltam 1 ksi fekete kutya kitûzött az útra, a kormányt jobbrarántottam és épp kikerültem :)
Látom, meg szóltak is, hogy jobbról, kb. 45 fokos szögben érkezik az útra a macsek. Hirtelen mérlegeltem, hogy el nem rántom a kormányt, mert abból lehet árok is, ez pedig egy régebbi autóban 50-es tempónál sem életbiztosítás, fõleg annak aki hátul ül. Satuzni megintcsak nem fogok, mert az sem célravezetõ. Végül kb. a talpam alatt éreztem a koppanást. A macska továbbszaladt, átugrott egy kerítést, minden. Ha fékezek, lehet pont kerékkel kapom el. Szóval jó döntést hoztam.
Egyébként a lefulladás a kocsi hibája is lehet. Ha kb. egy fél éve odaadtam volna valamelyikõtöknek a kocsit, úgy hogy nem szólok elõtte semmirõl, hát nem biztos, hogy el tudtatok volna indulni vele. Ezt helyrehoztuk, múlt héten megint más volt a gond. Szóval ha nem tudod, hogy kell reagálni az adott hibajelenségre, kellemetlenséget okozhat.
Pedig SpeedXHUN-nak leesett.. Ja biztos emberfüggõ ezzel egyetértek.
látszik nem nagyon tudsz mondatot elemezni,de ez most nem lényeg...én azt akartam írni, hogy a lefulladás is gáz,de az nem csak önhibából eshet meg.tehát faterom új cipõt vesz mondjuk akkor másképp érzi a kuplungot(mint ahogy én is) és emiatt elõ-elõfordulhat a lefulladás... amúgy most már értem mit akartál írni, csak épp azt nem írtad, hogy a kutya "elütésébõl" következõen baszakodtál a váltóval...mellesleg akkora sokkot nem okozhat ez...de ez meg emberfüggõ...
hogy egy kicsit reklámozzak is, 21.-én lesz Opel nap. Kiskunlacházán!! Opel topikban van lentebb egy flyer, meg infok! 1 napos, kövhét szombat! Opeles, Opel-talan^^ jöjjön nyugodtan!!
Én meg arra céloztam ezzel az egésszel,hogy friss jogsi ide vagy oda kissé elba*tam egy kutyát és azért szarakodtam,nem azért mert nem megy a váltás,stb.. Amugy amit irsz elég ellentmondásos: "aki két hónapos jogsival lefullad,(ez akár véletlen is lehet,faternál is elõfordul ha új cipõje van...) vagy éppen szarakszik a váltóval, az mi a fasznak megy ki a forgalomba" Tehát faterodnak vagy friss jogsija van és rá is célzol vagy régóta van jogsija de akkor ne vegyen fel uj cipõt??
én nem az elütésre céloztam... aki két hónapos jogsival lefullad,(ez akár véletlen is lehet,faternál is elõfordul ha új cipõje van...) vagy éppen szarakszik a váltóval, az mi a fasznak megy ki a forgalomba mielõtt kimész ajánlom kezd el gyakorolni,mert így a büdös életbe nem fogsz jól vezetni,ami ahhoz vezet, hogy másokat veszélyeztetsz,akadályozol stb...
velem történt pár napja, hogy kis zsákutcából jövök ki(este fél9),mindenhol jobb kezes van!! balról jött egy fasz,gondoltam kimegyek elé,mert még messzebb van,szép lassan gurultam ki,erre kerékcsikorgás,épp megállt elõttem,és nem baszta telibe az ajtómat...én mondom magamban ez lakóövezet,mindenhol 30km/h, így is úgy is nekem van igazam...megyek tovább. elém állt egy fasz,hogy szerinte az ember aki elé kimentem az rám vár.(húú megfog verni??) mondom,még csak 50el se jött,húzzon el innen és ne szóljon bele...csak nem ment el(nem is értem mit keresett ott) erre aki elé kimentem az visszatolatott,nagy irammal kiszállt a kocsiból.(mondom magamban,na mi lesz most) kiszálltam én is meglátta a "kis" testem, megtorpant azt mondja a magáét. mondom mi baja van,hát hogy elsõbbsége volt,meg mit megyek ki elé. mondom elnézést, beültem azt mentem tovább...késõbb jutott csak eszembe,hogy mindenhol jobb kezes van,ergo nem neki volt elsõbbsége...(ez is az õ faszsága,asshole) ráadásul ez az ember bõven 40körüli volt,kugli fejû k0cs0g...az ilyenek miatt én nem akarok meghalni,még én kértem elnézést basszus. este volt nem akartam már ott baszakodni,de megérett a csávó egy nagy pofonra az biztos...
Tényleg amugy mi van ha pl ezt a kutyát halálra gázolom? Megállok és mi van?? Jön a gada és mit csinál?? Feljelent?? 3an ültöünk a kocsiban és tanusitjuk,h.kiugrott hirtelen+a féknyomból is kiderül a sebesség.
Már aznap mikor megvolt a jogsim(pénteki nap) Mentem este vezetni majd másnap+melóba is azzal járok vagy reggel 6ra vagy d.u. ra vagy estére tehát még annyira azért nem vagyok a sürüjében.+szoktam csalinkázni erre arra amerre nincs nagy forgalom,picit bemerészkedve a sûrûbe.
Én is igy vagyok vele,kell még a tapasztalat. Az a röhely,hogy addig se mentem gyorsan mert tudtam,hogy vannak szabadon kószáló ebek a faluban de pont mikor a leglassabban megyek tör ki a bozót mellöl a kutya.:-/
Különben a legjobb,ha úgy gyakorolsz,hogy elsõnek mondjuk vasárnap,amikor kevés a forgalom külvárosban,utána már mondjuk hétköznap ebéd után és egyre jobban bemerészkedsz a fõutakra,hogy ott milyen vezetni,nem egybõl a sûrûjébe.
Ez természetes,ezért kell,hogy szokjad a helyzeteken és minnél több helyre figyelj.Lehet,hogy még az autót nem érzed olyan jól,dehát csak 1-2 hónapja van jogsid,szal nem gáz.
Pont 3napja volt a filmmuzeumon egy régi kreszt oktató film,vagyis több rész egmás után. Pár dolog elavult de sok nem. Ilyen volt pl hogy az út mentén dolgozó munkásokra (is) figyelni kell mert elsösorban a munkájával van elfoglalva nem a forgalommal.
Igen,mert a kutyán(fenevad) járt az eszed,ez még nem gond,,látod ezért kell gyakorolni,hogy bírjad a stresszt és meglátod nehéz szitukban is nyugalmasan fogsz vezetni!
megvan a jogsid, és még mindig lefulladsz a kocsival, meg szarakodsz a váltóval?? hány libát adtál a jogsiért? gyerekek, ilyen nincs!! valaki vagy tud vezetni, vagy nem...