Próbajogsi? Én lassan 1 éve szereztem meg, és megkaptam a normális rózsaszín kártyát, ami 10 évig érvényes. (hopp most nézem megkopott a hátulján az a szürke rész :\)
Én is azt olvastam az elõzõ oldalon linkelt jogszabályoknál, hogy 2 évig csak kísérõvel vezethet külföldre, ezek szerint az már egy elévült régi változat?
És jól is emlékeztél. Olyan '95 körül jött be ez a próbajogsi és eleinte tényleg benne volt ez a megkötés, tehát nem minden alap nélküli a dolog. Bár lehet hogy kisérõvel vezethetett csak egyedül nem, már nem emlékszem én se pontosan. Aki meg egyszer levizsgázott az utána elég limitált forrásból tud csak informálódni a változásokról, fõleg ha egy ilyen apróságról van szó. Én '93-ban vizsgáztam B-re aztán 2004-ben A-ra, az eltelt jó 10 évben egy rakás apróság változott amirõl egyébként nem is tudtam. Még olyan dolgok is amikre végképp nem számítana az ember, pl. anno az volt az elv hogy sötétben a szembejövõ forgalomnál a felezõt kell nézni hogy ne vakítson el a fénye, most meg épp az az aktuális hogy az út jobb szélét.
Megnéztem tényleg jogos de én erre emlékeztem.Mondjuk rám nem nagyon vonatkozik mert lassan 10 éve van jogsim:)Én 1 hetes jogsival mentem Németországba igaz akkor még nem volt próbajogsi.
Valóban 2év után már vontathatsz utánfutókat. DE külföldre CSAK a 18. életév betölte után lehet menni. Tehát ha pl. 19 évesen tetted le a vizsgákat, a jogsi kézhezvételétõl számítva már aznap mehetsz is ki szlovákba síelni:) Ha viszont pl a 17. év 8. hónapjában szerezted meg a jogsit, akkor várnod kell még 4 hónapot, míg 18 éves leszel, és gond nélkül átvezethetsz a határokon. Hihetetlen, hogy sokan, még a (tisztelet a kevés kivételnek) vezetési oktatók is abba az álomvilágba ringatják magukat, hogy a 2 éves kezdõjogsis idõszakban csak Mo-n szabad vezetni. Ez fxszság, már bocsánat. Volt már rá példa nálam sajnos, amikor Dubrovnik fele vezettem nyáron horvátban, másfél éves jogsival. Kis idõbe telt, mire letisztáztam a többiekkel, hogy el lehet felejteni ezt a tévhitet.
Szerintem ki kéne gyakni bannerba hogy a kezdõjogsis személy bármikor kiautózhat külföldre, ha elmúlt 18 éves..
en is ugy tudom,meg lattam is hogy motorosokat kocsin kovetik es radion mondjak az infot.
egyebkent szar is,meg nem is hogy nincs oktato,mert nincs aki befekez,ha meleg a helyzet,viszont a magad ura vagy. mar lassan egy fel eve lesz meg a a jogsi,de ha leulok neha kreszt csinalni eppenhogy atmegyek. a zsaruk meg eleg szigoruak a kezdojogsisokkal.
motoros jogsinál hogy megy a forgalmi? Mert oké, hogy kcosinál melléd ûl, de a motornál fura lenne:)
Hát az irányjelzõ visszakattanás tényleg idegesítõ, nekem is volt vele bajom oktatáskor, de azóta is sokszor birkózok azzal a rohadt automatikával (nem is értem minek van, néha tényleg zavaró).
Amúgy nekem pont a vizsga után volt könnyû, mert végre lazán nyugodtan és nem szigorúan betartva a sokszor nagyon hülyén elhelyezett, és értelmetlen sebességkorlátozásokat mehettem, és persze sokkal jobban is ment mint bármikor az oktatáson, vagy vizsgán...
Én pécsi vagyok, szóval lehet nem sokat mondana ha elkezdeném sorolni az utcákat. Bent a városban keringtünk. Nekem ez a 3. vizsgám volt, de elõzõ kettõ nem a vizsgabiztosok miatt nem sikerült. Egyiknél egy záróvonalat kaptam el sávváltáskor, utána nem vettem észre egy egyirányút, aztán a következõ vizsgán meg belsõ sávban mentem, oktató mondta, köv keresztezõdésnél jobbra megyünk, én kiteszem az irányjelzõt, kimegyek a külsõbe, kanyarodok be jobbra, de már jelzés nélkül, ugyanis visszakattant, én meg nem vettem észre. Ott mondták is, hogy álljak meg.. Bosszantó, hogy ilyen piti dolgon buktam el, de ezért tényleg csak magam hibáztathatom. Nagy drukk volt bennem, ami nem jó, mert nem tud normálisan lazán autózni és figyelni az ember, nálam ez volt. Most egy extrovertált vagány középkoru nõszemélyt kaptam vizsgabiztosnak, aki végig az oktatómmal beszélgetett minden félérõl, ott panaszkodtak egymásnak, szídták a rendszert, én sem éreztem magam olyan feszélyezettnek, mert az oktatóm nem fapofával mondta, hogy "köv. keresztezõdésnél jobbra", hanem miközben beszélgettek mosolyogva szólt nekem, mikor merre, meg lazábban, aztán beszélgettek tovább. Szóval elfelejtették velem, hogy vizsgázok. Végülis bele tudott volna kötni, mert volt mikor határozatlan voltam, de mondta, hogy látszik rajtam, hogy sokat dolgoztam ezért, és most ez megvan. Szóval jó napja volt.. meg nekem is :)
De több friss jogsis (2-3 éve van nekik) is mondta, hogy ilyenkor jön a neheze, mert itt már tényleg egyedül kell dönteni, nincs ki segítsen. Bele kell jönni. Meg az oktatóm is ezt mondta.
Ami elkeserítõbb az az, hogy ma mentem okmányirodába elvinni az igazolást, hogy kovácsoljanak nekem jogsit, aztán közölték, hogy harmincadikára tudnak idõpontot adni... és onnantól még másfél hét, mire megjön. Szóval elmegyek inkább egy kisebb településre, ott gyorsabb az ügyintézés.
Még valami: Most kezdem átérezni, hogy nem túl poénos, amivel vicceltük egymást, mikor kezdtük a tanfolyamokat, hogy "na akkor most nem szabad utcára menni", meg a többi gyalogos elütéses poén. Sokáig szeretnék baleset nélkül közlekedni, és másnak is ezt kívánom.
az az igazsag,hogy fordulhatsz akarhova,bizonyitani ugy sem tudod,hogy azert buktattak meg,mert a fejeden 1 hajszal nem ugy allt.engem azert huztak meg,mert elkezdtem dumalni vezetes kozben.erre az oreg beragott és olyan feladatot csinaltatott velem,amit regota nem is oktatnak.utana 2szer elmondta,hogy ne dumaljak be masoknak felhuzott ablak mellett,mert az ilyenkbol lesznek az agressziv vezetok.:D:D:D:D:D behuzott egy csomo srtigulat utolag,hogy azert a presztizs meglegyen. a masodiknal meg olyan csondben voltam,hogy a legy zummogese is felert egy nagy hangzavarral. :D szoval idegesito idegesito,de legkozelebb sikerul.
Nekem azt mondták még indulás elõtt hogy amíg erre nem adnak utasítás addig mindig meg kell találni az egyenesen haladást, meg engem erre is tanított az oktató, amíg nem szól addig egyenesen. Az útvonalat meg húzni kell, én az 5-ös útvonalat húztam, de mondta a vizsgabiztos az oktatónak nem kötelezõ ezt betartani, legyen benne minden, vagyis arra értette, olyan helyre menjünk az oktató vezénylésével ahol van minden, vagyis egyirányú, jobb kezes keresztezõdés vagy egyenrangú blabla.. Igazából azt nem értem hogy nagyon sok embert megbuktatnak hasonlóképpen mint engem, a semmiért, hogy miért nincs ennek kellõ hangereje akár a neten akár a médiában, hogy ennyire nem lehet kiszolgáltatni egy tanulót úgy hogy semmilyen joga nincs, ha nem szimpatikus akkor megbuktatom, vagy ha nem fizet, vagy nem is értem. Meg hova lehet fordulni ilyen esetben, az igazságügyi minisztériumhoz? Vagy hova? Közlekedési felügyelethez, onnan úgy is elküldenek a picsába a saját embereit védi úgy is.
sziasztok!
szerintem amikor mar azt mondja a vizsgabiztos,hogy menjunk meg egy kort,akkor tuti bukas. az oktatom es a kresz oktatom is mondta,hogy nem kotelezo arr4a menni amerre a vb mondja.mehetsz arra is,amerre jol esik csak szabalyosan tedd. sajna a kocsog vb ellen nem mentseg,mert aki meg akar huzni,az ugyis meghuz.akarmit csinalsz.
5 éve... kicsit más volt akkor. De miért ne fizettem volna? Inkább fizessek ki még 5x 5k-t mert még annyiszor megbuktat, és talán akkor jön egy rendes vizsgabiztos, aki normálisan csinálja a dolgát? Neszórakozzmár, nem vagyok szeretetszolgálat. 10k, és vége. Ez a legjobb megoldás.
5 eve ja es pesten. Igen akkor az a megoldas hogy megkened a biztost akkor tuti atmesz , talan ez a mentalitas szulte/szuli azt h csak akkor mesz at ha fizetsz, nekem elvem ellen valt nem fizettem es megis lett jogsim.
Nem lehetne, de gyakorlat más :) én megbeszéltem az oktatómmal hogy mi kéne, odaadtam neki a pénzt, másnap a vizsgán meg azzal fogadott, hogy nagyon rendes vizsgabiztosom van, simán letudjuk a vizsgát :D és tényleg. De lehet hogy az oktatód parázik a lebukástól, akkor jó ha nagyjából ismeri a vizsgabiztosokat, és tudja kiket lehet lezsírozni.
Nemtudom mikor és hol szereztél jogosítványt, de jelenleg budapesten a vizsgabiztosok 90%-a ilyen rohadt szemét, aki valószínûleg jutalékot kap a buktatásért, mert hozza az államnak a pénzt. Szóval lehet hogy valaki csak 10-edszerre fogna ki normális vizsgabiztos, az meg kvára nem éri meg...
Jah, és azt nem is mondtam hogy, sikerült most következõ péntekre új vizsgaidõt kérni, és 18.20-ra kaptam, na az sem lesz semmi, mert akkor már full sötét van, fõleg ha valami vakegér vizsgabiztost fogok ki :(
Nem is arra gondoltam hanem ott a körút körül Visegrádi utca és társai.Én is tanultam arra vezetni.
Engem nem az zavar hogy hol vezetek, 13. ker vagy 20. ker vagy akármelyik, nem félek ettõl, hanem attól ami most történt velem, soha nem álmodtam volna ezt hogy velem valaha ilyen elõfordulhat, egy mocsok szemétláda vizsgabiztos megbuktat csak azért mert mit tudok tenni,(õ az isten, ha nincs igaza is igaza van alapon) ha vergõdök, bejelenti az ügyet és eltíltanak akár 2 évre is. Egyébként a Dunaplázzábnál van a kiindulópont, de a vizsgautvonal kiterjed ujpast központtól kezdve árpádhidon át a budaioldalra, és egészen fel az õrsvezértérig.
visszaolvastam , mit mondjak szemet volt igy jartal , a kovetkezo vizsgan valoszinu nem ilyen szemet lesz a vizsgabiztos , ugye naluk sem mindenki patkany es akkor atmesz, en nem fizetnek nekik egy forintot sem. Ja ha a 13.keruletben vezetsz nehogy mar ne tudj atmenni, basszus mégsem a belvaros.
Olvass vissza, nem rajtam mult hogy átmegyek vagy sem, ilyen alapon hiába megyek hibátlanul, megbuktat nem tudom hányszor és akkor nem lesz jogsim? Mást nem tudok tenni
De hogy adtál neki lovét? Nekem azt mondja az oktatóm, hogy nem lehet adni, fõleg nekem nem, régen úgy volt hogy oda adták az oktatónak a pénzt és a kartonnal meg továbbította a vizsgabiztosnak, de már ez sincs, én adnék szívesen, de nem tudom hogy, ha én akarom adni akkor félõ hogy megvesztegetés miatt már is megbuktam, az oktatóm meg nem közvetít!
Elvileg ugye tilos a fizetés de õk is emberbõl vannak.Anno régen mikor fater vizsgázott mesélte ,hogy baromi béna csajok is átmentek majdnemhogy helyettük fogták a kormányt õ meg megbukott mert nem fizetett.
Én most vizsgáztam Szeptemberben. A szerencsém az volt, hogy az elõttem vizsgázók mind megbuktak, s én náluk jobban vezettem, igy nem buktathatott meg. Bár oktatóm szerint én amúgy sem buktam volna meg, mert jól mentem ,s nem csináltam semmi olyan nagy hibát, persze hibavonalaim voltak. Úgyhogy ment minden. Oktató poénkodós okoskodós, aki az elsõ hiba után figyelmeztetett, hogy nem lesz jó vége, ha még hibázok. Klasszul az elsõ 2 perc után megkaptam, hogy van még egy dobásom és vége. Ezek után tiszta idegben kellett vizsgáznom. Érdekes volt..........:( De a végeredmény számit... :)
Én tavaly összel/télen vizsgáztam, engem 2x buktattak meg hasonló dolog miatt mint téged (semmiért) 3. szorra nem bíztam a véletlenre, kapott a vizsgabiztos egy 10-est :D Nekem már az elején mondták páran, hogy készüljek fel ilyen dolgokra, de azért megpróbáltam lezsírozás nélkül is... nem kellett volna, kb 10000-el több pénzem maradt volna, nem számolva az ilyenkor kötelezõ + órák után fizetendõ összeget.
Valaki vizsgázott mostanában, mondjuk az utolsó 1 éven belül?
Nekem nem az útvonallal volt a bajom, hanem hogy egy olyan miatt buktatott meg amit nem követtem el, és ezt az oktató is megerõsítette, csak az idegesít hogy nekem semmilyen jogom nincs ilyenkor?! Megbuktat 3x ami minimum plusz vezetéssel 40 000 plusz pénz mert nem vagyok szimpatikus?!
Nem lehet fizetni, sõt az oktatóm azt mondta nemrég volt olyan tanulója aki a vizsgán adni akart a vizsgabiztosnak lovét és elsem indulhattak, megvesztegetés miatt, és buktának tekintette. Nagyon féltik az állásukat már, és nem fogadnak el pénzt.
pont ugyanarra vizsgáztam elõször... és pont ugyanebbe kötött bele az vizsgabiztos... nem véletlenül egy vénember volt? :D nekem be se mutatkozott annó...
Ez sajna így van. Õk nem azt nézik milyen jól vezetsz, hanem h hol hibázol! Tehát érdemes inkább lassan és megfontoltan vezetni, mint egy apróbb hibát is elkövetni! Legközelebb várj addig amíg a legkevesebben lesznek. (Ne aggódj ha jogsid lesz fékezés nélkül átgurulhatsz közöttük..:D )
Nálam abba kötött bele a vizsgabiztos ,hogy a 30-as övezetben ami amúgy még tele van jobbkezes utcával lassan hajtok :DD Valószínüleg sajna a vizsgabiztos mondja ki az utolsó szót. Lehet ,hogy nem voltál "fizetõvendég" ?
Sziasztok! Tegnap voltam vezetésbõl vizsgán, és ha valaki Pesti akkor az ismeri a fay utca (13.ker) piacot, mire oda eljutottam már legalább 20 perce vezettem teljesen hibátlanul, a lényeg hogy oda befordultam a Béke út felõl, és ugye ha befordulsz egy útra ott elsõbbsége van a gyalogosoknak, de mivel ott a piac nagyon nagy tömeg van az utca szélén, mindenesetre megálltam ott 2x is de senki nem akart átmenni, így tovább mentem, erre mondja a vizsgabiztos az oktatónak, menjünk itt még egy kört, így vissza a békeútra és újra befordulni a fay utcára, szintén nagyon-nagyon lassan mentem és figyeltem hogy nem-e akar valami gyalogos átmenni, és senki nem akart, erre mondja a vizsgabiztos az oktatónak majd álljunk meg valahol, és megbuktam, mondja azért mert õ látta a tömegben egy embert aki átakart menni az úton, mondja az oktató a vizsgabiztosnak, hogy megmondja õszintén õ sem látott ott gyalogost aki át akar menni, a válasz, mehetünk vissza a kiindulópontra és kész. Most ilyenkor mit lehet tenni? Semmit, ha nem vagy szimpatikus akkor megbuktatnak? Semmit nem tehet a hasonló helyzetet megélt tanuló, ha a vizsgabiztos úgy dönt hogy bukta akkor bukta? Hiába mondja az oktató is hogy õ sem látott senkit? Így jártam és kész? A következõ vizsgán hiába vezetek jól, jobb ha felkészülök egy újabb buktára?
a jelentkezési lap neked nem kell:D és az a valami igazolás az vonatkozik a jelentkezési lapra... amikor annó beiratkoztál tanfolyamra akor töltették ki veled, neved, címed satöbbi..
De a jelentkezési lap miért kellene? Senki nem mondta, hogy kellene...Ahol kreszvizsgáztam ott kérték az eü vizsgán kapott kis kártyát, s mondták, hogy egy hét múlva menjek valami igazolásért vagy miért ,s hogy azzal mehetek okmányirodába...
nem ahol viszgáztál hanem az autósiskolánál kitöltött jelentkezési lapra gondoltam :) és ahol kresz vizsgáztál, ott kapsz egy igazolást errõl a kitöltött jelentkezésirõl, azt meg a vizsgalapot, eü-t viszed el okmányirodába..
aki mostanság kapott jogsit, annak is rózsaszín az egész?? :D
Ahol Kresz vizsgáztam anno, nem kellett kitölteni semmi jelentkezési lapot, hanem a vizsgalapot kellett aláírni. Vagy csak nem emlékszem rá :) Kell valamilyen papírt vinni oda? Vizsgalap, Eü papír, orvosi alkalmassági, forgalmi vizsgalap...nincs más, ha jól tudom :)