Több Man'O'War van (angol, francia, spanyol, stb), szóval ha mindegyikkel akartok találkozni akkor mindet át kell írni.
Na most fejbõl nem tudom, hogy melyik, de van egy file, amiben be lehet állítani, hogy találkozhass-e Man'O'War-okkal a nyílt vizen (mármint ellenséges flottákban) vagy ne. Én személy szerint nem veszõdtem a kereskedelemme, hanem mindig próbáltam tengeri csatákban ellenséges hajókat elfoglalni - mindig egyre jobbakat. Ami nem kellett azt eladtam (egy ilyennel több pénz jön be mint több órányi csempészéssel). Aztán így kb másfél-2 óra alatt szerez az ember egy battleship-et utána pedig kezdõdhet az idegtépõ kûzdelem egy Man'O'War elfoglalásáért, aminek ugye 950-1050 legénysége van, 100 ágyúja, meg 150000 hp-ja, szóval elég kemény dió, de ha sikerül, akkor utána már nincs, ami megállítsa az embert.
Ezalatt nincs is nagyon sok skillre szükséged, csak a csáklyázó skilleket kell maxra vinni, meg lehetõleg a közelharciakat, utána meg ha megvan a Man'O'War, néhányat rányomsz a viharhajózásra és akkor meg már annyi skilled lesz utána amennyit csak akarsz. Ez persze sima battleshippel is mûködik csak úgy kicsit lassabb meg gyakrabban kell javítnai mint a Man'O'War-t.
megtaláltam hogy hol kell a képességeket növelni..én marha..vagy 29 pontom volt..és már majdnem mind emgvan:) na ost már csak a greenfortban raboskodo ürgét kéne elõkeríteni hogy hol van...
Hát igen, megcsáklyázod jól
hl találtad meg azt a seggfejt??? azt akit kikéne hozni a börtönbõl de nincs ott...
jólvan mert én ezt a fasz hapsit nem találom..
Joy mindjárt megcsinálom a gyerekrablósat de el akaok fogni 1 krapeket /remis/ ott van Kokerón csak elmegyek aztán kideritem azt az ügyet aztán megcsinálom a gyerekrablósat ,oksa?
aztán hogyan szedted el a manofwart????? legyözöd a szigetnél a hajót aztán elviszed???? én már 1 x végigvittem de én nem vitten el a hajót hanem bementem a szigetbe
na most odáig eljutottam hogy egy bizonyos farther jerald adott egy levelet, amiben az van hogy a greenford börtönében van a fogoly. namost greenford börtönében a hugyszag és patkány kivételével senki sincs..egy faszkalap álldogál de az azt mondja, hogy ha nem tisztulok, levágja a fejem, újra segítséget kérek, inmár másodszor..így a vége fele már elég vontatott a játék, és nagyon nehéz..mitévõ legyek?
a börtönben egy lélek sincs...fõleg az a pirosruhás faszi sem, probáltam hogy visszamegyek ahol ezt a keresést rámbyzták de semmi? most hogy tovább?:)
Én annó amikor greenfordot kellett támadni, pár hónap után folytattam csak a játékot, és visszatöltve nem emlékeztem, hogy még vissza kell menni a világítótoronyhoz. Úgy nekiestem greenfordnak, csakhogy az sérthetetlen volt, amíg a világítótoronynál nem vagyok, ezért aztán csak lestem, hogy a legénységet tudom ölni benne, de a vár maga nem sebzõdik. Na, ott párszor megfeküdtem mire 10-re redukáltam a legénységet, aztán utánna jöttem rá, hogy vmi hiányzik, mert az uccsó 10 embert már nem lehetett megölni. Közbe a többi hajómon a tisztek sorba lépték a szinteket. Miután a világítótoronyból visszamentem, egy sortûzzel bevettem a már elõzõleg szarrá lõtt erõdöt
Ezzel csak az a baj, hogy ha jól emléxem a manowart csak a végén szerzed meg... Ha az embernek már Battleshipjei vannak és volt annyi skillpontja, hogy azt vihahajózásra fecsérelje, akkor már nem nagyon sirdogál a tp miatt :))
na ott vagyok hogy a pirosruhás pasast a grenforti börtönbe bezárták, de ott nincsen senki...a faszi sem..hova tünt?!
és a templomos?vhogy nem lehet oda még1x bemenni?mert az szó mi szó, még mindig kérdõjel..azt is megnézed nekem?köszi!
Itt egy tipp a tapasztalati pontokhoz:
Szerintem az egész játékban a legyorsabb tapasztalati pontszerzõ lehetõsség a viharban hajózás. Na persze nem valami kis tutajjal amit egy nagyobb hullám ripityává zúz, hanem egy Battleshippel, de persze a legjobb a Man'O'War-al. Ez utóbbi szinte alig sebzõdik, pláne ha megvannak a viharhajózási skilljeid. Csak keress egy jó kis vihart (ne tornádót), menj egyenesen a közepébe vond be a vitorlákat és álldogálj kicsit a viharban, így a vitorlák nem, csak a hajótest fog sérülni, az pedig egy jó viharhajózási skillekkel rendelkezõ kapitánynál, ha egy Man'O'War-t kormányoz akkor minimális, és kb 10 másodpercenként jön olyan 8-10ezer xp, ha jól emléxem (lehet, hogy mégtöbb, már régen nem játszottam).
A második leggyorsabb mód szerintem az erõdõk megtámadása, legegyszerûbb és leggyorsabb egy Man'O'War-al, de Battleship-pel se nehéz.
Ez a game hihetetlenül király!!!! Nekem a stílusban ETALON és azt hiszem az is marad.
megkerestem az utolsó leirásom jó elvileg most néztem egy fórumon
A gyerekrablós küldetést Redmondban a papnál lehet folytatni. Elõfeltétel a megfelelõ reputáció (ha nincs akkor adakozni kell). A papnál elõször egy másik küldetést kell megcsinálni (álhírek a greenfordi papról). Ezután kapsz egy levélkézbesítési küldetést, ami késõbb összekapcsolódik a gyerekrablós küldetéssel
nem találtam a gyerkõcöket a szigeten de te elvileg megtaláltad
a gyerekcsempészek rejteke ott van falasi de fleuron menj a kocsmába majd ki és a shipriardos háza alatti ajtón menj le ott pedig a lépcsõn menj fel
de nem bizti hogy az az a ház lehet hogy másik.............
Tapasztalati pont: Hát én akkor léptem kb 8 szintet egyhuzamban,amikor még Galleonnal csempésztem a cuccot,és mivel elmenekülni nem lehetett,minden alkalommal le kellett nyomni az elfogóhajókat.
nem oda..quebradas costillasba kell menni, beszélni kell a csajjal (a kocsmárossal), és ott fogod megszívni ,mert nyomát veszted amit keresel...én is ott tartok. meg vmiért a lopakodj be a templomba kérdõjellel van...de nemtudom miért! neked nem?
jajaja
van még egy kérdésem amikor az elrabolt gyerkõcök után kell kutakodnom megbeszéltem a kormányzóval a dolgot utána elmegyek a kocsmába beszélne a pasassal aztán utána greenafor-oxbay dzsungelében mit kell csinálni vagy egyátallán oda kell mennem??
megostromolok egy falut? itt az erõdre gondolsz vagy mire?
igen...menj fel falaise de fleurba, és ott ahogy bemész a falon balra van a háza vagy jobra, lényeg hogy a szobájában ül a muksó..ha jól emléxem a háza közvetlen a fal mellett van..
tudna valaki segíteni ott atartok aikor oxbayi hajóácsnak elvittem a ládáját redmundba aztán elveszik tölem a csontvázkatonák a ládikót. azután visszamentem oxbaybe és beszéltem az áccsal és õ azt beszéli hogy falasi de fleuron van az lletõ akihez el kell mennem átnéztem az egész várost de nem találtam a muksót
tudna valaki segiteni????
hát ha megostromolsz egy falut akkor simán lehet egy csomo tpd de várostromhoz batleship vagy fregatt kell korvettel max úgy lehet hogy a legnagyobb lõtávú ágyúkat rakod rá
ha magas a luck-od, akkor nagyon ritkán kapnak el a hivatalos szervek, ráadásul olyankor visszatöltöd a kikötés elõtti állást, és valószínûleg nem kapnak rajta. vagyis tegyél a luckra és mentsd el csempész kikötés elõtt
Aha... Nekem ilyen gondom nem volt, mert a fõküldetést csinálva nem értem rá a szintlépésre figyelni, aztán amikor greenfordhoz értem, a felgyülemlet tucatt skillpontot akkor osztogattam el
ezt ismerem, de tök lassan lép csak szintet..és ez így tök idé..tesómnak olyan volt hogy vmit csinált és így 5x ugrott fel hogy 1 up.. az mekkora bug lehetett..
Öljél kalózhajót, vagy foglald el õket. Ha csinálod a fõküldetést, kapsz egy kevés szintet, aztán kereskedsz egy picit, lesz több hajód, és akkor már ha meglátod a térképen, hogy két hajó üti egymást, odamész és besegítesz az egyiknek
nem tudtok vmi konkrét ötletet hogy hogyan lehet szinteket lépni?mert én már nekem tök lassan adja csak..probáltam kriptákban is, de úgysem nyerõ, nemtudom mennyi pont kell hozzá hogy kapjál egy up ot..vki tudja? ötlekete várok!köszi
Én egy ideig Galleonnan csempésztem,na az volt ám a valami! :-) Lévén hogy a Galleon az egyik leglassabb hajó a játékban,csempészakció után mindig rommá kellett lõni az üldözõket. A Corvette tényleg az egyik legjobb,bár nekem csak segítõhajóként volt Corvettem,én magam mindig a Battleshipemmel voltam. A Battleship tényleg egy böhöm állat,de maximum három sorozattal elintéz szinte minden hajót. 16 fontos Coulverine ágyúkkal csempészés után mind a három üldözõt lenyomom négány perc alatt. Amúgy nemcsak vadászatra vettem a battleshipet,ennek és a Galleonnak van a legnagyobb raktere (5000 egységnyi)ergo ezzel lehet a legtöbb csempészárút szállítani. :-) Ha telepakolod nagyértékû illegális árúkkal(mahagóni,ebony,cinnamon stb) akár 100.000 -et is kereshetsz egy úton. A Corvette gyönyörû hajó,de ha telepakolom lõszerrel,palánkal meg vitorlavászonnal,akkor gyorsan megtelik a 2000egységnyi raktere. Egyszer próbáltam flottát készíteni,vettem egy Corvettet,és rátettem a legjobb kapitányomat,de nem volt értelme,mindig csak vigyázni kellett rá. A 1 szem battleshippel nincs ilyen gond,csak a saját hajóm épségére kell figyelnem.
Joey:Hajózáskor/tengeri csatakor csak akkor érvényesülnek a felbérelt embereid képességei,ha berakod õket a csapatodba.Max három felbérelt embert lehet egyszerre betenni a csapatba.
Ahogy szintet lépsz abilitypontokat is kapsz skillpontokat is.A karakterlapodon alul a skill felirat mellett van az ability felirat...
ÉS A BILITYT HOGY LEHET SZEREZNI?
Ahoz nem skill hanem ability kell. Ott van valami master gunnman vagy mi
Hali all! Nemtudja vki hogy a képzett lövészi képességhez melyiknek kell 10 en lennie?mert nemtudom a 4 lövetû pisztolyt használni, peig az ágyúk és a pontosság is 10 en van...nemértem! vki help me!
freagatt=fregatt
Szerintem a KOrvett meg a fregatt a legjobb a batleship az egy böhöm állat
képzeld nekem meg volt 1 karavellám aztán viccbõl letámadtam egy kalózt és megcsáklyáztam. ÉS milyen hajó volt Freagatt
Hát ez egy elég érdekes játék... Nemrég vettem meg,most vagyok ott,hogy valami Danielle nevû nõcskével kéne kalandozni. Legalábbis eddig jutottam,aztán abbahagytam,mert összecsempésztem egy full extrás Battleshipet meg 400000 pénzt és most már nincs motiváció! :-)
ja ezt kerestem
a letöltéseknél a hajók+tulajdonságait én nem tudtam letölteni valaki meg tudná nekem adni, elküldeni???
hali mindenkinek én azt szeretném kérdezni hogy van egy magyar oldal és a cime kell mert elfeljtettem
különbözö letöltések vannak rajta /módok,kiegészitések karakterek stb.........../
Hali all! nekem még mindig kérdõjel van a templomba jutásnál, szóval" ? lópodszkodj be a templomba"... vagy vmi ilyen van a játékba írva és nemtudom mit kell csinálni, holott már voltam benn, sõt a fekete gyöngyöt a tengerfenékre fenékre küldtem..aztán van még1 kérdõjeles vmilyen gyerekeket kell keresni, ott emg megakadtam ott hogy a Quebradascostillas i csaposnõ nem tudott több infót adni..ez szintén kérdõjeles..mit kell tenni? vki tudja? egyéb mellék küldetés van? a kormányzónak a fiát már megtaláltam, az már megtvan, van másik még? vagy vmi leírás ezekrõl? köszi!
Greenfordot nagyon egyszerû bevenni, én annakidején járkáltam a városok közt és foglalgattam csak úgy spontán el az erõdöket
Nem rég vettem meg a gamet de nem találok hozzá patchet.Lehet hogy nincs is egyaltalan? Csak mert a konfig exe vagy mi nem akar elindulni és csak ablakban fut 800*600-ban ami idegesit.Tudtok segiteni ?
Énis végjácottam nemrég, de sajnáltam, hogy a Barbarossa után fõmenü, és nem folytathattam manowarral a hentelést, de aztán megoldottam, és most mehet a 100 ágyús lootolás :)
A qrva anyját az inka templomoknak!!!!!!
HTX!! Már megoldottam=elmentem kalózkodni már van 3db 1 osztályú csatahajóm,meg vagy 800 e.aranyam... Lassan nekiállok bevenni Greenfordot:)))) Köszi!
Sziasztok. a v11 es mod hoz van magyarítás? Ha nincs akkor honnan lehet letölteni a v9 est?
Greenfold=Greenford
PLÍZ HELP MÍ!!!
Sziasztok!!!
Aki nyomja,segítsen!!!!!!
Hogy a fa..ba kell Greenfold-ot vagy mi az istent bevenni!!!
Tegnap ráment a fél napom,de a qrva erõd 2 sortüzzel szétlõ!!!:(((((
Ha valaki már nem emléxik ez akkó' van miután a csajjal le akarjuk fordítattni az öreggel a szöveget... Sztem ezt lehetelen megcsinálni:((((
Ha valaki(akinek sikerült)tud valami megoldást az legyen szíves leirni!!!
Elõre is THX!!!
NA EZ A SEA DOGS2 ÉS NEM EZ!
Sea Dogs 2. Kalózbáró él és virul Sogun (HARDWIRED.HU)
(GenGamers) Kifaggatták az Akella script-masszírozó munkatársát - Artem Romankót - a régóta ködökbe veszett Seadogs 2-t illetõen. Kiderült, hogy nagyban fejlesztik a játékot. Oroszból változatlan tartalommal akarják angolra fordítani, hacsak megint nem jön közbe mozifilmes akció, amely keresztülhúzhatja számításainkat. A Romankóból a következõ infókat sikerült kihúzni: ágyúk felrobbannak, ugyanúgy, mint a Pirates of the Caribbeanban. Gépkövetelmény 750 Mhz CPU, Geforce2 lesz a speciális effektek miatt. Mindegyik hajó teljesen új. Különféle nemzeteknek dolgozhatsz. Átdolgozták a skill rendszert. Végtelen inventory figyel, mert feltételezik, hogy minden cuccodat a hajón tartod. Erõdöket a szárazfölrõl is be lehet venni. Saját házat vásárolhatsz. Átdolgozzák a párbajokat. Csáklyázáshoz és várostromhoz speciális felszerelést vásárolhatsz. Multiplayer nagyon valószínû. Xbox verzió csak a PC változat után készülhet el.
nekem jó az is, fél óra alatt megszoktam, szóval szerintem istencsászár game :)
de Galy invert mouse-t használ, miatta kérdeztem, bár állítólag már õ is megszokta
Bazeg nem találom azt a makkonyát aki lemásolja a kõtáblákat...HOL A FRANCBAN VAN?!
hali!
azt tudja valaki, hogy lehet beállítani az Invert Mouse-t?
Az anonimiták barlangjába (gyerek kereséses küldi) bejutott már valaki???Az a legvége a küldinek de engem a híd útáni barlangba nem enged be hanem átrak isla muelle tenger partjára, ami a barlang tuloldalán van...
Adakozz a papnak
Nyesztek:
Hi! Segítséget kérnék:
Elakadtam a játékban.A hírnevem olyan rossz lett hogy nem tudom elhagyni redmondot :D Hogyan lehet megnövelni a hírnevet, hogy munkát vállalhassak,és kijussak a kikötõbõl annélkül, hogy szétlõnének. (6.szint jelenlegi küldetésem az áruló ügynököt megtalálni a kalózszigeten)
Azt már kizártam, újratettem a játékot, most egy másik sziget kikötõjében hajóba szállásnál indul újra. De már letöröltem, bugos dolgokkal nem foglalkozok.
hi most kezdtem a játékot, a kormányzó megbízását csinálom(nám), miszerint a francik terveit kéne kinyomozni, de amikor az Oxbay melletti kisvárosnál lehorgonyzok, a gépem újraindul, okát, ellenszerét tudja vki ?
én nemrég találtam vhol egy oldalt, ahol voltak fenn modok, és azok közt volt oylan hogy embereket is szállíthatsz! Azért jó lenne tudni, hogy erre van e megoldás:)
Hát igen :-( szinte mindent megprobáltam és nekem se akar feltámadni a börtön igazgató:-) Nem igaz hogy nem tudtak kinevezni ennyi idö alatt az angolok egy uj börtön igazgatót:-))
Mármint a küldit sehogy , greenfortot elfoglaltad egy fûküldetésben és a tiéd a város ezért nincsenek benne katonák, ja és lehet hogy valahol van egy olyan mod ahol az elfoglalt városokba betelepítheted katonának az embereidet
na hogy folytattad??:) oszd meg velem!
Mármint a játékot ujjabb részekkel, sok helyen nem dicsérték agyon és okuk is volt rá ,de az a game így jó ahogy van és nekünk asszem nem1 kellemes percet (órát,napon,hetet)szerzett