Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami málna öntettel volt leöntve
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére,
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd fasszal
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját fasszal,
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd apósát
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokajanak, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokajanak, akivel tegnapelõtt seggbe
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokajanak, akivel tegnapelõtt
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokajanak, akivel
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokajanak
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta
Az elõzõt törölni!!
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának az emlékeztetõt
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét
Uramisten! Ez a világ leghosszabb mondata a világon!
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta a
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival és aztán rávisított egy nagy patkány mellett
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival és aztán rávisított egy nagy patkány
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival és aztán rávisított egy nagy
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival és aztán rávisított
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival és aztán
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival és
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette
a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a
a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor
a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében
a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált
az sem lenne rossz, ha elötte elolvasnatok a mondatot, mert sokször tök ertelmetlen!
On
a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja
a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama
a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit
a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver
Szerintem ezt a játékot meg kéne tiltani azoknak, akik dial-up-al csatlakoznak:DDDDD
wáááááááááá
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint :))))))))))))
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy turbó
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe idézte
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint