Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a
(Cellular) Cypher: Yeah Trinity: Is everything in place(?) Cypher: You weren't supposed to relieve me Trinity: I know, but I felt like taking your shift Cypher: You like him, don't you(?) You like watching him Trinity: Don't be ridiculous Cypher: We're going to kill him, do you understand that(?) Trinity: Morpheus believes he is The One Cypher: Do you(?) Trinity: It doesn't matter what I believe Cypher: You don't, do you(?) Trinity: Did you hear that(?) Cypher: Hear what(?) Trinity: Are you sure this line is clean(?) Cypher: Yeah, 'course I'm sure Trinity: I better go (Hotel room) Cop: Freeze, Police. Hands on your head, Do it, Do it now (Street) Agent Smith: Lieutenant,,, Lieutenant: Oh shit Agent Smith: Lieutenant, you were given specific orders Lieutenant: Hey, I'm just doing my job, You give me that juris-my-dick-tion crap, you can cram it up your ass Agent Smith: The orders were for your protection Lieutenant: I think we can handle one little girl,,,, I sent two units, They're bringing her down now Agent Smith: No Lieutenant, your men are already dead (Hotel room) Trinity: Morpheus, the line was traced, I don't know how Morpheus: I know, they cut the hard line, There's no time, you're going to have to get to another exit Trinity: Are there any agents(?) Morpheus: Yes Trinity: Goddammit Morpheus: You have to focus, Trinity, There's a phone at Wells and Lake, You can make it Trinity: All right Morpheus: Go
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott,
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött,
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem korlátozta
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol meleg
bakker:)
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög,
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit többezren
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit többezren használtak
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit többezren használtak tojáspatkolásra és
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra,
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára ami
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára, ami igencsak
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára, ami igencsak szagos,
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára, ami igencsak szagos, de
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára, ami igencsak szagos, de igencsak
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorára, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem polusainak
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem polusainak
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való
Az istállóban elsõ alkalommal járván megpillantottam rögtön egy lovat, ami büdös és öreg lévén, képtelen volt normálisan állni, azonban ennél a gebénél már nem számított semmiféle szag, mivel a szerszámosláda mellett lévõ szénakazalban régóta rohadt négy döglött lazacformájú patkány-tetem, amiket nemrég még kellemes málnás szagú kezekkel rózsaszín festékbe mártva láthattunk odakint, ahol a macska gyakran napokig rágódott, miközben õk csak úgy játszva bekapcsolták a lézerkardokat amivel hétvégenként a Halálcsillagon egymás szemébe világítottak az újonnan érkezett csillagromboló formájú fürdõkádban, amiben sokszor játszottak a kedvenc unokáim, akik szellemileg ugyan teljesen retardáltak, mégis ügyesen ráncigálják egymás haját amikor a nagymami belépett és hirtelen elspricceltem egy adag spermát a lábujjaira, amitõl hatalmas szõrszálak nõttek a háta közepére, mivel a magániskolában génsebésznek készülvén különbözõ érdekes vegyszerekkel csalogatta elõ barlangjából a penicilin-érzékeny pingvint, aki sokszor beöltözött farsangi kosztümbe, de mindig tudta, hogy rosszul teszi ha állandóan kitömi a kabátját vele, mert eszébe jutott, hogy megint megette az elefánt torkából származó romlott banánt, de visszatérve az alkoholelvonóról kétségtelenül könnyed mozdulatokkal törölgette farkastorkú fajtársát a kellemes illatú bélgilisztát, aki szaporodni készült volna, ha a mészáros kábítópisztolya idõben hatott volna, de ehelyett inkább felgyújtotta a pajtát, amit õ mellszívóval próbált diszkvalifikálni, amikor a hétfejû sárkány meghívta egy romantikus vacsorára a kacsalábon forgó iskolába, közvetlenül a vizsgaidöszak után, amikor hirtelen elõugrott egy büdösszájú kecskebéka és néhány megtermett vattatyúk a világûrbõl, ahol minden olyan zizegõsen indult végtelen, lassúsággal tört keresztül az azurkék szobafesték színû ufo, amint nemrég eszébe vésett egy gyapjúpulóverként repülõ vászonpulóver amit nagymama szomszédja talált a pincében, amikor a gördeszkáját festette lelkesen csokifagyival, és aztán rávisított egy nagy patkány mellett fekvõ hajléktalan remete, mert nem találta repülõjegyét a csekkoláskor, pedig feldugta magának miközben az emlékeztetõt írta unokájának, akivel tegnapelõtt seggbe kúratta a szomszéd macskáját, majd rábukott fasszal a peron sarkán lévõ szemetesvödör peremére, amibõl a kutyák ették a szétrohadt, kukacos szendvicset ami finom áfonya ízû papagájbéllel és vizeletszagú harisnyával keveredett ökörnyálat, valamint epres óvszert húzott fel a traktorra ami éppen elkezdte magából ontani a szart, ami világított, szikrázott, üvöltött, pedig semmi anális élmény nem volt jelen szerény , ámde tisztességes hajlékában ahol a vizilovak basznak keményen tévétornára minden éjfélkor, mert hirtelen kibújt a zsákból egy nagy szög, amit több ezren használtak tojáspatkolásra és mobiltelefon kikódolására, valamint patkány szétpisztolyozásra, verebek bagyaláztatására és kurvák ostorozására, ami igencsak szagos, de igencsak kellemes érzést okozott szaglószervem pórusainak ingerlésével bitument megszégyenítõ kitartásával és gerincem sarkában leheletnyi csiklandós bizsergés elõidézésével, valamint talpam leheletnyi parfümmel való behintésével,