A 6. meccs vége, az persze, szerencse volt, de ilyen szerencsék történnek. Csak máskor nem feltûnõ, mert vagy meccs közben történik, vagy olyan meccs végén, ami nem döntené el a teljes bajnokságot. De érted, miután 3-3 lett, az utolsó meccset már megint a Miami nyerte, pedig ott volt a lehetõsége a Spursnek is. Teljesen megérdemelt gyõzelem volt a Heatnek, ahogy a Spursnek is az lett volna!
A meg nem érdemelt gyõzelem szerintem azt jelenti, ha az egyik csapatnak nagyon fújnak a bírók a másikkal szemben, vagy folyamatosan csalnak satöbbi. Itt most ilyen nem volt, teljesen normális játékban gyõztek a csapatok minden meccsen.
:D:D:D igen,én sem mondtam,hogy csak szerencsével nyertek,de az is kellett hozzá igazából nem érzem úgy,hogy bármelyik csapat is fölénybe tudott volna kerülni a másikkal szemben,teljesen minimális különbség döntött a Heat javára
nem kedvenc csapatom a Spurs,meg semmi bajom James-szel,csak ez a "A Miami megérdemelten lett bajnok - aki azt nem látja be az nem látja a fától az erdõt" mondat szúrta/szúrja a szemem,meg a te reakcióid is. 6.meccs után a Miami szurkolók nagy része azt hitte kikaptak,mert már rég hazamentek,szóval egy hihetetlen csoda volt,hogy nyert a Miami,amihez kurva sok szerencse kellett,és aki ezt nem ismeri el,az egy elvakult Miami bandwagoner,akárcsak te.
Eltekintve attól, hogy egy szóval sem mondtam, hogy laposra verték a Spurst, valamint attól, hogy nem csak szarráverve lehet nyerni egy meccsen (ugyanis 1 pontos gyõzelem is gyõzelemnek számít az NBA szabályai szerint), megkérdezném, miért lenne szerencse? Sosem lehet azt mondani, hogy 1 dobáson múlott. A Spurs 21/28-at dobott a meccsen büntetõbõl, bármelyikre rá lehetne mondani, hogy azon múlott. Vagy a 37/85 FG-ra, hogy a 48 közül bármelyiken múlott. Azt is hozzá kell tenni, hogy mire a Spurs ott volt, hogy úgymond "Leonard 1 büntetõjén múlott", a Miami már dobott 92 pontot. Ha csak mondjuk 80-at dobtak volna, akkor szépen ki is kaptak volna, de nem így történt. Azért, mert szerencséjük volt? A Miami megnyerte azt a meccset, azaz jobb volt. Ez itt nem szerencse, meg nem érdemtelen bajnoki cím.
Megértem, hogy szomorú vagy, mert kikapott a kedvenc csapatod, meg bajnok lett James, meg miegymás, de azért fogadd már, hogy a Miami jobb volt, ezért lett bajnok, én is elfogadtam volna, ha Spurs nyert volna..
ja,akkor bocs,teljesen megérdemelt a Heat bajnoki címe,hisz semmi szerencse nem kellett hozzá,laposra verték a Spurs-t,egy percig nem volt kérdéses ki lesz a bajnok.
Azért James-rõl azt írni hogy nincs játékintelligenciája,hát ezt gondold végig még egyszer...Az hogy nem csapat,nos igen a Spurs volt 'a csapat'Sajnálom õket Mcgrady miatt is,bár neki annyi köze lett volna ehhez a bajnoki címhez kb mint nekünk itt.Jó lenne ha valaki megtörné ezt a hegemóniát,de 1-2 évig ezt nem igen látom 1 csapatban sem.Durant kevés,Kobe-nak annyi,Boston szétesik,Pacers nem faktor(bár bennük vmit látok)Clippers-t nem látni még a játékosmozgások miatt.
Ennyi meló után amit belerakott (a többiekkel együtt) ebbe az idénybe ennyit sem néznél el neki? :) Azért nem kellene minden gesztusba belekötni. A legtöbb játékosnak hatalmas egója van, e nélkül nem is biztos, hogy el lehet érni a maximumot.
a miami nem egy csapat, egy osszevasarolt 1-1 alakulat, James tenyleg az egyik legerosebb jatekos az nba-ben, de ettol meg jatekintelligenciaja nincs, nagyon sajnalom, hogy igy alakult..elozo meccsen ereztem is, hogyha nem lesz meg akkor a miami nyer, nagy kar erte...
Tévedésben ne legyél, én nem vagyok LBJ, vagy Miami fan, és a ceremónián a viselkedése nálam is kiverte a biztosítékot, fogja kapni ezután is, és meg is érdemli, amíg nincs meg benne a kellõ alázat a sport, sporttársak, közönség, és úgy minden iránt.
szerintem aki 7-bõl 4 meccset megnyer, az megérdemli...
Az elmúlt 2 meccsen jó erõs alapot épített Jordan szobrának :) Nem leszek boldog ha EZ a Heat lesz a bajnok.Az alapszakasz végi csapat teljesen meggyõzött hogy ilyen egy bajnok.De EZ a Heat szerintem nem érdemel bajnokságot.Bár én már elkönyveltem õket annak....
Az utolsó Gino elleni NEM fújás, az nagyon kemény volt, szinte hihetetlen!! Azt egyértelmû, hogy be kellett volna fújni.
ccc. szerintem jól fújtak, lehet volt tévedés egyik oldalt, de a másikon is. amikor parker a végén lerohanta a védelmet allen úgy kibaszta a fotósok közé csak nyekkent, sima flagrant volt. és az utsó gino betörés is fault volt, oszt allen dobott a végén :)
ginobili 8 turn over. green 1-7 parker 6 - 23 és a kemény hogy ilyen siralmas adatokkal is majdnem nyertek, sõt õk vesztették el. 5-el mentek 28al a vége elõtt, nagyon amatõr onnan oboázni, úgy hogy 2 off rebet adnak az ellennek utsó 20 secben... és még így is meglett volna, ha leonard bebassza a büntetõit :) ami a durva, hogy lebron kifejezetten szar volt. szarul dobott, kritikus helyzetben eladott egy valag labdát, elsõ 3 negyedben betlizett szart se csinált, és így is tripla dupla. még a végén mennybe megy ilyen játékkal. és nem a lebron hater beszél belõlem, aki megnézi a meccset látni fogja amit írok. rossz fg% rossz to, rossz döntések zsinórban, szinte félt a dobástól.