nos egy valós háborús helyzetben nem gondolkodnék azon hogy mit szabad mit nem addig ütném az ellent amíg biztos hogy nem kel fel és azon sem gondolkodnék hogy melyik tipusú szakszba állnék be: amelyik petíciókat küld az ellennek hogy ne lövöldözzön annyit vagy amelyik gondolkodás nélkül kiveri a szuszt a másikból, mindegy hogy hogyan...
(bár ha az amcsi helik elvesznek, és mondjuk az ellen négy helivel uralja a pályát, viszonylag keveset ér foglalgatni a háttérben:))) de az ilyen esetek kiváló alkalmat biztosítanak például kipróbálni azokat a fegyvereket és kasztokat amiket nem ismersz még annyira)
Lám velem ilyen gond nincs, mivel repülõ alkalmatosságot BF-ben és BFV-ban is csak maximum foglalásra, de inkább egyik helyrõl a másik-ra való eljutásra használok. Egyszerûen nem nekem való a "lég" uralása (na meg nem is megy nagyon a repülõalkalmatosságok kezelése), inkább földi patkányként harcolok, azt szeretem igazán.
kAZ a baj hogy vannak olyan emberek akik csak kempelni tudnak egyböl beszállnak a MI-8-ba és a pálya elejétöl a végéig csak kempelnek és akkor büszkék magukra hogy van csillagjuk és mennyi pontjuk volt ! Szerintem ez nem játék a játék az amikor jól érzed magad és nem fragre kell nyumolnod nem kell káromkodni a kemper-re(már bocs)
Kb. én is ezt mondom csak én nem egyszerûsítem le az embereket dolgozó és katona hangyákra :) Van aki még iskolába jár és most nyári szünete van, tök jó neki emlékszem még az érzésre. Én már dolgozom és az egésznapos meló vagy legyen "harc" után inkább lazítani akarok és nem tovább görcsölni. Nem vagyok a legjobb játékos de nem is a legrosszabb viszont ha ma kezdeném a BFV-t szinte biztos, hogy egy kemp közepében találnám magam az elsõ csatlakozáskor és az is biztos, hogy uninstallálnám a játékot. Nem baj az ha valaki fejlõdni akar sõt dícséretes, de ha esélyt se hagysz a másiknak közben az már "nem sportemberhez méltó". Az elõzõ fõnököm is ilyen emberke volt, személyesen kívántam neki sok sikert amikor valahogyan "kirúgódott" Na mindegy, legyen a vége az, hogy számomra akkor szórakozás a szórakozás ha a mindenki másnak is az :)
Szerintem jóó amit leirtál! De engem és még szerintem sokakat az igedesiti(vegyük pl map:fall of lang vei)amikor az amcsiknak csak a föbázisuk maradt meg a vietek pedig jönnek a MI-8-al ellopják a cobrát a másik huey-t és ráadásul nem foglalnak nem támogatják a földi egységeket(mivel szinte alig volt aki arra járt)hanem egyszerüen csak BC-nek! Szerintem ez idegesit sokakat és engem nagyon!
Tok folosleges ilyenen vitazni a BC-rol. BC van ,volt ,lesz !!!!!!!
Az, hogy ki hogy all hozza, emberfuggo. Vki a jatek szepsegeert, hangulataert jatszik, eloszeretettel segit a csapatnak. Ezek az emberek nagyszeru csapatjatekosok az eletben is, lehet rajuk szamitani, es ennyi. Nem akarnak a legjobbak lenni, csak a kozosseg reszei lenni, elvegyulni es elfogadni a kozepszeruseguket. Es vannak olyanok akik az elsok , legjobbak szeretnenek lenni. Mindent megtesznek a siker erdekeben, megprobalnak felulkerekedni az ellensegen vagy skillben vagy agyban. Az hogy ki nyeri igy a palyat, gondolom nem nehez kitalalni (persze a szerencse es a veletlenek kedvezhetnek a masik csapatnak is). Azt megitelni hogy mi a jobb ,elonyosebb, nem fogom ragozni. Velemenyem szerint fejlodni , jobbnak lenni minden ember vagya, egy alapveto emberi tulajdonsag. Valakiben ez megvan , valakiben nem. Felreertes ne essek, nem itelem el azokat akik nem ennek megfeleloen gondolkodnak. Ok joemberek a maguk modjan, de aki jobb akar lenni ,elso, az sem rossz. Ne legyen vki elitelve azert,mert jobb mint a tobbi es eljut a BC allapotaig. Ez egy virtualis szar, itt az ember jatszhat terminatort ,rambot, zorrot, amit akar. Van akik ezt komolyan veszik es az egeret belevagja a koreai tarsa fejebe ,mert lelotte(volt ra pelda :P), es van aki egyszeruen egy jateknak veszi. El kene azon gondolkodni, megeri-e egy jatek miatt hisztizni?? (paran tudjak, en is szoktam duhkitoresben szenvedni neha tsen, rossz szokas, elitelendo :muhahasmiley:) Megoldas: Legy jobb, mint az aki berepazott es szivasd meg. Erre legjobb pelda skorpi baratom, aki ha ellenunk jatszik akkor sose repazom ,mert tudom hogy hatbalo mikozben az ellen bazisat nezem.Sose valasztja a legrovidebb utat es ha kell terkepeket dzsippezik vegig a siker erdekeben, probalkozasa tobbnyire hiabavalo, de eleg zurt tud vele okozni, hogy a fronton a helyzet megvaltozzon es eselye legyen a csapatanak a kitoresnek. Legy Skorpi ,legy hos!!!!!!! :DDD (politikai hirdetesunket hallottak)
Jah megvmi ha vki vagy vkik magukra ismernek a storyban az a veletlen muve ,nem DIREKT IRTAM LE!!! ;D
Elõször is egy kis kiigazítás, hogy pontosan tudd ezt a mondást legközelebb idézni.: "Nem a gyõzelem, hanem a részvétel a fontos."
Az utolsó mondatodban pedig nagyon is jól látod a helyzetet. Mindenestre ha ott vagy azon a szerveren ahol mi játszunk, akkor bizony válaszatnod kell - megszoksz vagy megszöksz. Megszokod, hogy egy elõnyösebb helyzetben lévõ ellen harcolsz (lehet reménytelenül) vagy disconnect és keresel egy másik szervert, mert hát ugye a világon van éppen elég és bizonyára van olyan is, ahol a te kedvedre való játék folyik. Nem kötelez senki senkit arra, hogy mazohista módon mindíg a "gyengébb" oldalon játszon.
Aha, ezek szerint Te az a típus vagy aki majd 30-évesen is lejár a grundra a haverjaival, lõ pár tucat gólt a tiniknek asztán bazi büszke magára? Mert amit írsz abból ez jön le. Rengeteg ember nem veszi a fáradtságot hogy olyan szinten beleássa magát egy játékba mint a klánok, ezek az emberek csak szórakozni akarnak, nem is igazán nyerni csak játszani. Tudod, van ez a mondás: "Nem a gyõzelem a fontos, hanem a részvétel" vagy valami ilyesmi. Azzal, hogy õket szopatod semmit sem bizonyítasz és jobb játékos sem leszel. És õk sem. Ha már a spawn pillanatában lemészárolsz valakit azzal csak a kedvét veszed el a játéktól és szép lassan a scene jóformán csak a klánokból fog állni mert a "szedett-vedett" népség továbbáll.
Sajnos ez a "gépi" világ legalább annnyira kegyetlen, mint az élet maga talán azért mert azt utánozza. Vki lehet reménykedõen naív, de én maradok realista cinikus. :)
Csak kiugrott a nyuszi a bokorból. Ezt a kritikus hozzállást szeretem benned, hogy így megmondod (meg persze ahogy más is)... amúgy hányszor is próbáltál minket a mi hozzáálláom/unk "helytelenségérõl" meggyõzni? És most vajon lesz vmi változás? Ja igen... ezért fejlesztettünk mindannyian gépet, de talán tiltott a dolog?! Igen elsõként érünk oda éppen ezért a ponthoz, de tiltott a dolog?! Ne adj isten még csapatként együtt is mozgunk és ez is tiltott?! Átállni meg azért nem szoktunk, mert a pilótáink kényesek (BF109-et ajnározzák), bár már volt rá példa, hogy csak a kör meghosszabbítása/magunk élvezetére megtettük. Nincs is annál szebb, mint beszorított helyzetbõl beszorítani az eddig rapelõ oldalt és folytani a mókát a másikon újabb frag-eket szerezve.
nem baj ha felettem vannak, azért van az aa ,) amúgy engem majdnem szórakoztatnak, legalább õket mulatság lelõni - fõleg ha közben ts-en hallod ahogy anyáznak miatta :)))))
csak ha látom ahogy skorpi osztja az észt a bc varázsáról muszáj nekem is betolni a szokásos rizsámat, mert különben oda lenne a hagyomány :)))
Hmmm. Igaz én már rég nem játszom Bf-et de egy gondolat: Minden játékban vannak és lesznek powerplay-t nyomó játékosok, amivel egy "halandó" nem tud mit kezdeni. És ha ezek a power játékosok egy klán/guild/corporation-ba gyülnek akkor õk lesznek a "menõ"-k mert skill-ben, cuccban(rpg-kben), szintben jóval feletted lesznek. Ezért van az hogy egy játékot max 1-2 hónapig szabad ûzni mert utánna jön a répa/pk/meg a többi kellemes nyalánkság.
Nos mindketten figyelmesen olvasunk amint látom. Amit megértek (és már íratam #4538), hogy az amiknak a heli elvesztése (max lelöléve, mert az ellopásról vajh melyik oldal tehet) után nehezebb a dolguk. Nos ilyen "unbalanced" esetben mûködik az a taktika, hogy szépen el kell sunnyogni az ellen háta mögé és foglalgatni. Bf-ben tökéletesen mûködik és itt is, fõleg hogy hatalmasak a távolságok ezeken a bizonyos kempelõs pályákon és a sok lamma pilóta inkább köröz az alap fölött kempelve, mint menne vissza megakadályozni a zászló befoglalását. Ha ezek után meg vki még mindíg az alapra respawn-ol , nos akkor az megérdemli a sorsát (sajnos tényleg azt kell hogy mondjam, sokszor érzi úgy az ember ha egyedül játszik "hogy egyedül játszik").
jah és itt jegyzem meg - lévén csak részben bfes közeg - h fanatikus team-de rajongó vagyok, legalábbis ami az emberállományukat illeti ,) de egy jó kis flame... :)))))
ugye többször megfordulok veletek public szerveren mostanság, ahol a "jobbik csapat" általában 5-6 fõ elõnnyel kezd - gyorsabb a gépetek, 1 oldalra álltok, stb - és mire a játékosok fele belép már jelentõsen elõnyös helyzetben van az egyik oldal. majd olyan pár perc után ez átmegy répbe, amikor is átáll 1-2 user (nem ti, mert ugye nem azért szorítottátok be õket, hogy most aztán jól kitörjenek!) h legalább számban ki legyen egyenlítve a két csapat, és arról szól a meccs, h hogyan próbálkozik 2-3 ember a kitöréssel, miközben a többiek mondjuk a reptéren állnak bután :))
és persze nem a ti hibátok, h gyorsabb a gépetek, ahogy az sem, h egy oldalra álltok, meg ahogy az sem, h oda áll más is ahol ti vagytok, sõt az sem, h esetleg a berépeltekbõl is átáll más is oda, és végül is tényleg, mi okotok lenne megtenni bármit is, h a játék nem csak néhány embernek legyen élvezetes, hanem többeknek is :) hadd szopjanak, ti vagytok a "jobbik csapat" és a jutalmatok a BC :))
és skorpi igen, átállok, meg visszaállok ha kell, mert tod én nem megyek be répelni, esetleg üldögélek valahol egy aa-ban vagy valami, és max ha már nagyon unom h nem történik semmi akkor átállok megint :))) és ettõl nem érzem magam mazochistának, csak ugye semmi szórakoztatót nem találok abban, h akkor lõjem le az ellent, amikor minimális esélye van a védekezésre :) (lásd baxe wallen és jómagad tankkal a reptéren és pl bencsi futkos az AT-vel spawnolók közt assiként, és hasonló jól megérdemelt - általam is megélt - "jutalom" helyzetek :))
1. A statok-ról annyit, hogy egyáltalán nem érdekel. 2. Egyetlen screenshootom sincs, ahol hû de überfasza-királycsávó vagyok, mert van egy aranymedálom... nos ez nem az én stílusom ilyesmit csinálgatni magamról, na meg ezzel fényezni magam. 3. Ja igen valóban szeretnek/ik minket/azokat akik egy klánból egy oldalra állnak. Nos át is nevezhetnénk magunkat, de akkor mi változna?! Akkor is ott vagyunk TS-en, akkor is csapatként játszunk és akkor is a mi csapatunk nyer legtöbbször. Max. abban van igazad, hogy egy kicsit dühösek ránk, amiért nem hagyjuk "õket" nyerni, "játéklehetõséghez" jutni. De kérem szépen most ne játszunk együtt csak azért, mert ez így nem fair egy public szerveren?! Nos a véleményünk a dologgal kapcsolatban megegyezik azzal a tevékenységgel, amit "a király is egyedül végzett" feltehetõleg ülve... ja és a végére rá.
Elnézést, õõõõ helyesírásellenõrzõ be volt kapcsolva... igen ezaz. :) Mossberg
"...Itt jegyzem meg, ha a csapatod be tudja a másikat szorítani publicon az azt jelenti hogy a csapatok nincsenek kiegyenlítve és létszámtól függetlenül át kell(kéne) állnia néhány embernek..."
Hát ez elég érdekes teória. Tudtommal (szerencsére mostmár) egyenlõ létszámban kezdi mindkét oldal a játékot és adva mindkét csapat számára a lehetõség, hogy gyõzzön. Aztán a küzdelem folyamán a gyorsabb/ügyesebb/szerencsésebb csapat elõnyt szerez, amit ha okosak is a játékosaik ezt kihasználva beszorítja az ellent. Nos egy taktikai háborús csapatjátéknak éppen az a lényege, hogy legyõzzük az ellent és ez bekövetkezhet úgy is, hogy akár egy 5-6 fõs klán van a beszorított oldalon.Bekövetkezhet mindez annak elleénre is, hogy TS-en vannak, csapatjátékot játszanak csak egész egyszerûen a szedett-vetett de "jó" játékosokból álló ellen a fentebb felsorolt játékos jellemzõknek köszönhetõen szorította be õket... és át kellene ezek után állni?! Butaság... saját tapasztalatból mondom, hogy ebben az esetben gyorsan fordul a kocka mert a pillanatnyi balszerencse után a csapatmunka meghozza eredményét egy viszont BC-ben és onnan nem igen van ezek után kiút. Amúgy meg megkérdezem, hogyha jópáran átállnának a beszorított csapatba és ezek után a kiegyenlítetlen játékosszámnak köszönhetõen az eddig bekempelt csapat visszaszorítja a kempelõket és most õk kezdik el a BC-s mókát vajon újra visszaállsz mert nem egyenlõek az erõviszonyok??? Ha igen, akkor egy kissé mazohista lehetsz, hogy szereted magad sz*vatni. Én úgy vagyok ezzel, hogy beállok/unk egy oldalra és lesz, ami lesz. Persze mivel de-sek esténként jópáran vagyunk fent TS-en és szeretjük a csapatjátékot, így egyoldalra igyekszünk állni (5-6 fõ), ami persze legtöbbször egyértelmûen annak az oldalnak hozza meg a gyõzelmet... vagyis a csapatjáték gyõzedelmeskedik a káosz felett (vagy ahogy Petko mondta majd 2 éve ránk: a káosz gyõzedelmeskedett a koreográfia ellen), hiszen errõl szól a játék.
Nos igen errõl van szó, de ne felejtsd el hogy public és még az is lehet hogy "érti" amit mondasz csak éppen rohan elõre zászlót foglalni/fraggelni. Az értelmesebbje meg tudja mit kell csinálni (akár egyedüliként is), hogy az ellen helyezét sulyosbítsa... helikopter lopás, irányítótorony felrobbantás, stb... de hát ilyen a játék maga. Tudod a külföldi szerverek azért jók, mivel általában mindíg mások játszanak rajta (nem kell íratlan szabályokat betartania, mivel ott más sem tartja be) és éppen ezért nem idegeskedik azon, hogy lám már mióta játszik ez a player mégsem képes felvenni/segíteni/lelõni... hiszen idehaza már van egy vmennyire kialakult scene, akik azért már így ismerik egymást.
Nos bizonyára sikeres lesz az a szerver. :) Amúgy érdemes körülnézni külföldi public, akár klán szervereken is legyen szó európairól vagy amerikairól... egy kutya mindegyik. Most nem azért, de ugye mindenki azért játszik egy adott csapatba, hogy azt segítse tetteivel gyõzelemre... legalább is "nálunk" az a szokás hogy törekszünk rá. Persze attól még valóban lehet jó a játék, ha veszt a csapatod csak megfelelõ playereknek kell összejönnie mindkét oldalon, de ez saját tapasztalatból mondom, hogy talán minden hónapban ha 1-2 alkalommal összejön. És mindez abban az esetben, ha egy másik klán 4-5 fõnyi tagja van az ellen oldalán. Nos igen ekkor a kiélezett vesztes küzdelem is élvezetes tud lenni.
Ja és haggyálmárbékén mert az érem másik oldalát megmutattam, és úgylátom te is annyira figyelsz oda arra amit írok, mint én arra amit te: "Úgy látom te nem érted mirõl beszélek " Rögtön az elején írtam, hogy én _értem_ , hisz énis kempeltem már. A probléma csak, hogy aztnemértem mit nemértesz azon ha vki neméti mér jó a bc, hisz érthetõ ha nem érti.
Eszembe sincs megtisztelni azzal, hogy visszaolvassak, én annál fontosabb ember vagyok (:-p)! (BAH!) A cheat léte bizonyítja a "mindent szabad amit a játék megeng3d" csõdjét. Amikor még 486-on kvékeztem 'igazságtalan elõnynek' éreztem azt ha vki egy 600Mhzes géppel játszott, és hidd el legalább olyan szar volt mintha csíteltek volna. Tehát az idézet nem érv a basecamp mellett. Publicon csapatjáték? Mirõl is beszélünk miszter klánnal- vonulhatok-be-a-public szerverre? /CB megengedheti magánk, mert õk nagy létszámmal jönnek, így õk tudnak csapatjáccani/ :) Õszintén szólva 30 vadidegennel TS nélkül elég idealista gondolkodás ez már. Haggyuk a nagy szavakat nézd a valós élet a szervereken... és hiába a nagy gondolatok dronkZero, ha az ellenséges csapatba is vannak legalább olyan jó playerek, rambók nem fognak fordítani egy megszorított csapat helyzetén. És Mossenbergnél a pont nem azért mert egyetértett velem ( :-p ), hanem a kiegyenlített játék a vicces. És biza énis átálltam rengetexer a beszorított oldalra. Mert õszintén szólva büszkeséggel tölt el, h én megteszem. Hadd ne soroljuk a példákat arra, hogy a helikopterraj miként köröz a bázisok felett anélkül, hogy egy gyalogos is odatolná az arcát. És ha még mindig nem esett volna le, a gond az, hogy ha leglább egyszer sikerült megfosztani az amcsikat az egyetlen légi elõnytõl, onnan nagyjából dõlt a meccs el. Sima BF-be ez azért nem olyan nagy probléma, mert egy bézkempet ki lehetett védeni tankal APC-vel, AA-val. Ittmeg? A zsunak odaraknak két raksit, és menten meghal. Pfft
Például ha az "egyszemélyes" fragvadász Mi8-ak full személyzettel mennének akkor pár másodperc alatt fehéríteni tudnák még az amcsi alapbázist is. És igen, engedjük õket újra foglalni, én pl. egy csomószor átállok az amcsi oldalra amikor pár kemper beszorítja õket és próbálok fordítani mert ez a játék nekem csak akkor élvezetes ha zajlik. Itt jegyzem meg, ha a csapatod be tudja a másikat szorítani publicon az azt jelenti hogy a csapatok nincsenek kiegyenlítve és létszámtól függetlenül át kell(kéne) állnia néhány embernek. Én az olyan köröket szeretem amik szinte a végtelenségig tartanak és a fégén pörgetés helyett minimális pontkülönbséggel nyer az egyik csapat (tök mindegy melyik) Ez a public, ha az emberek nem a gyõzelmet hajszolnák hanem a játékélményt akkor ez a játék is elérné a céljét ami nem más mint a JÁTÉK. És a Battlefield játékok tényleg csapatjátékok, illetve azok is lehetnek de publicon inkább a team-deathmatch megy mégpedig azért mert a publicosk többsége nem stratégiázni akar hanem mindíg nyomulni a következõ zászlóig és közben lelõni mindenkit aki nem az õ csapatának a színében pompázik. Persze Te nyugattan leszarhatod a "publicos csürhét" és az se kell hogy érdekeljen hogy õk miért is mennek fel egy szerverre, nyugodtan gyártsd magadnak az 50/50/1 -es statokról a screeneket ha neked ez okoz örömet, legfeljebb néhány tucat ember utálni fog ezért. Szerintem ez nem éri meg :)
szetm a public serverek arra valok h jot jatszal(ehhez nem muszaly gyozni). nem azt mondom h sehol se legyen kemp(ki kell elniuk magukat :]) de ha lesz public serverunk ott tuti tiltani fogjuk
Én csak azt sajnálom az egészben, hogy a publikon játszók egy jelentõs hányada egész egyszerûen alkalmatlan a csapatjátékra. Annyi idõt nem fordít rá sok ember, hogy pl a rádióparancsokat megtanulja. Mert pl, ha 26x nyomom az F2F1-et akkor is b@szik rám, nem hogy annyit tenne, hogy az F5F2-es párost (Negative) beütné. Akkor legalább azt mondom, hogy jó. De nem egyszer van pl, hogy nem is az F2F1-et, hanem az F2F2-õt nyomják, vagy épp ami a kezeügyébe akad. Rengetegszer van, hogyha látom az ASE-ben, hogy bizonyos emberek bent vannak egy szerveren, akkor be sen megyek.
Nos újabb ellenvélemények esetleg BC-vel kapcsolatban?
Úgy látom te nem érted mirõl beszélek és mivel már majd 2 éve BF-ezek így tényleg nagyon hiányos lehetek veled szemben. Cheat?! Tudod ha hozzászólok vmihez, akkor veszem a fáradtságot és visszaolvasok és megnézem volt-e már róla szó, ne adj isten akit megszólítok az nyilatkozott-e már a témában. Nos ha már csak 1 zászlója van az ellenek, akkor bárhogy is nevezzük a dolgot mégha fogalnánk is a zászlót ez csak 1 féleképpen lehetséges "fragvadász kempeléssel"... esetleg te tudod vmi más módját? Engedjük ki õket újra foglalni? Ezt te sem mondhatod komolyan szóval errõl beszélni kár. Amit megértek az nem más, mint az amik védekezõ képessége ha már nincs helijük... csakhogy addig vhogy el kell jutni a vieteknek.Ha senki nem ül be és senki nem védi a jármûrespawn pontot, akkor csak azt kapják az ami oldalon lévõk amit megérdemelnek. Ja hogy ezt csak csapatjáték esetén lehetne megtenni? Nos a "Battlefield" játékok nem csapatjátékok?! De azok csak éppen a public játék nem arról híres, ahol ilyen csapatszellem sûrûn elõfordulna... szóval 1 szónak is 100 a vége a pubic játékban mindent lehet amit a játék megenged (hogy mit nem, nos olvass vissza a #4436-os hozzászóláshoz).
Teljesen értem, hogy mi a problémátok a basecamppel, de véleményem szerint nem a rinya, meg a feszültségkeltés a megoldás, hanem a védekezés ellene. Pl meddig bírja egy Cobra négy M60 zárótüzét? Mnnyien védik a többi bázist? Ha egy ember ki tud lopózni, már egy plusz bázist jelent.
Ez egyeltalán nem ígyvan :) De komolyan. Az, hogy nem érted meg miért van sírás a kemp miatt az a te hiányosságod :p Én plö imáttam sima bf-ben gadál kanálon hajóval leparkolni a nmy reptér elé, és folyamatosan idegesíteni a felszálló repcsiket, ergó kemper oldalról is látom a témát. Másrészt viszont énis rühellem a fragvadász kempelést. "A játék megengedi tehát lehet" Igen, akkor miért is volt sírás a m60 miiatt annó? A játék ilyen volt, tehát? Vagy úgy gondolod, hogy a Dice az olyan hardkór gémer banda, hogy egybõl übertutit csinál? Akkor minek kellenek peccsek? És a csítelések is megengedettek, hiszen a game nem büntet minden csítet. "Minek születsz oda, ha meg igen, akkor lõdd le" No komment, az amcsik televannak légvédelmi cuccal... (csak egykét pályán, és aztis ki lehet hamar kempelni, onnantól meg szenvedés lévén nincs sa7 vagy ha el is találod muttal, alig sebzi) lol Egyszó mint száz, ez egy unbalanced game. Más játékokba legalább meg tudták csinálni, hogy teszemazt team-érzékeny lézerrel volt védve a respawn, vagy egyszerûen ajtóval.
Tökéletes éleslátás BC ügyében és teljesen egy véleményen vagyunk. Ezt a kört sima BF-ben már többször megfutottuk és ott is hasonló viták voltak. Egy játékban legyen public (és fõleg ott érvényesül ez, mivel nem várható el egymásnak tök idegen emberektõl hogy némi csapatjátékot is felmutassanak, mivel némelyik még azt sem tudja mi az a TS) vagy éles war az a csapat gyõz, amelyik beszorítja az ellent egy utolsó bázisra (azért így írom, mert sima BF-ben ugye van az alap "nem elfoglalható" és ott ugye állandóan ment a rinya, hogy talán oda nem kéne bemenni, ezzel szemben nagy szerencse hogy BFV-ban már az is elfoglalható bár mindenki gondolja át mennyi ideig tart 1 embernek kifehéríteni ezt az utolsót pláne befoglalni, amikor mindenki oda születik). Szóval éppen ezért én is egyetértek azon megállapítással, hogy mindent lehet - és fõleg publicon érvényes ez a megállapítás - amit a játék megenged. Ha hagyja az egyik oldal ellopni a helikoptereit (mert ugye miért kéne elvárni public playerektõl hogy vigyázzanak a jármûveikre), akkor megérdemli hogy a lehetõ legkeményebb módon be legyen kempelve/répázva. Mert ugye a BC a jobbik csapat jutalma.