Minotoro sztem pridék sem kedvelik annyira,mert még csak 2 veresége van az egyik ugye shoguntól nagy örömömre, a másik meg régrõl valami kis gálán. meccsei több mit a felét pontozással nyerte sõt még úgyis kapott ki, meg én nagynak látom a félnehézsúlyban. Nem is tudom mért nem eresztik össze a nagyokkal, szvsz ha Shogunt neki pontozták volna õ nyeri a GP-t
lehet, hogy most kicsit több tesztoszteron gyûlt össze benne:))
az egyébként látszott, hogy úgymond "nem ütötte ki" magát. ezt úgy értem, hogy nem fáradt el a meccs alatt, tele volt még energiával és valahogy le kellett vezetnie. Ilyet a Crocop-ról szóló filmben is látni, mikor az egyik meccse után -ami egy menet alatt véget ért- odaszól a haverjának, hogy kicsit birkózzanak már, mert még fullon pörög és majd szétveti az erõ. pár fogást csinál rajta, aztán szól, hogy elég lesz, mindezt persze a szálloda -vagy a sportcsarnok?- folyosóján:))
Már régóta felfigyelt az én szemem is a lukra Anti hátán. De most már örülök,hogy fény derült az okára. :) Érdekes Coleman reakciója,én elég nyugodt embernek láttam eddig. Egyszer Randleman is ráordított,és csak szerényen nézett vissza. Majdnem ijedten,pedig egy csapatban vannak. :) Meghát Crocop ellen sem volt nagyon kemény csávó Mark srác. :))
a becenevük is hasonló, egyikük Minotauro (Rodrigo-é), a másik pedig Minotoro. szerintem direkt ugyanaz, meg valszeg a japánok aggatták rájuk és szerintem a Minotoro az "kicsi" minotauruszt jelenthet, utalva ezzel a bátyusra:))
When he was 10 he was hit by a truck and fell into a coma for 4 days. As a result of the accident he has a large scar on his lower back.
azaz: 10 éves korában elütötte egy kamion (szerintem itt kisteherautóra kell gondolni), 4 napig kómában feküdt. A baleset következménye a hátán lévõ nagy sebhely.
Most már csak az a kérdés, hogy eddig miért nem vettük észre?
a linken azt is írják, hogy van egy ikertestvére, Antonio Rogerio Nogueira, aki szintén bunyózik Pride-ban és legkönnyebben úgy lehet megkülönböztetni õket, hogy neki nincs ilyen sebe:)) ha ennyire hasonlítanak, akkor lehet, hogy ezért keverem (kevertük) õket?
sokkal inkább néz ki egy mûtét utáni "állapotnak". erõs a gyanúm, hogy esetleg rákos daganatot távolítottak el, ami persze nem feltétlenül volt rosszindulatú, de valószínûleg az egész izomköteggel együtt kellett eltávolítani. sherdog-on vagy más oldalon nem olvasott errõl valaki valamit?
mario sperry megérdemelte amiért leállt verekedni,nem értem miért kellett pedig még ha okosan csinálta volna ki is üthette volna kiment kharitonov válla?zsírmirigyet mingyá megsasolom,lehet nem is zsírmirigy hanem a szabadszemmel látható tesztoszteroninyekció :) jah cheapet nem tudtam mire vélni,csöppet eldurrant az agya ki velszek a bosszúharcokra ninja vs coleman silva vs baroni,bár silva bárkivel kiállna
Gyakran hagyta el a száját a motherfucker, általában a cheap elõtaggal (olcsó anyab@szó), az egész Chutebox-os csapatra személyenként lebontva. A kis Rua könyöke simán széttört, valszeg jódarabig nem fog harcolni, sajnálom, pedig egyébként nem szimpatizálok vele. Ja, Coleman bal füle mögött meg egy szép kis duzzanat volt (talán egy zsírmirigy) már amikor kijött a ringbe. Kharitonov-ot sajnáltam. Most a jobb válla ugrott ki a helyérõl, szarul voltam a látványtól is. Asszem a Fabricio Verdum elleni meccsén már a másik válla is kiment, lehet, hogy õt sem látjuk egy darabig a ringben. Zentsow kiütése óriási volt, meglepõdtem, de örültem neki, akárcsak a Mario Sperry-t kiütõ Tsuyoshi-nak. :) Nem részletezem tovább, mindegyik meccs jó volt, remek gála.
kharitonovhoz mit szoltok? kicsit lehangolt mert én többet vártam tõle meg overeemet sem szeretem valami nagyon hunt meccs meg nevetséges volt bas ruttenék fry vs takayamához hasonlították de itt az iram semmi volt,valami birkozónak jobban örültem volna,mert hunt itt nem sokat fejlõdött,bár nem értem mért nem ütötte ki már az 1. menetben mikor meg volt fogva
jah kicsit bepörgött baroni feldöntötte silvát õ meg a fejét taposta :) miket mondott a kamerának?nem túl jó az angolom :( shogunnak mennyire súlyos a sérülése? mert gondolom egy ilyen kéztörés nem túl gyorsan gyógyul silva már tuti ki hivta vagy colemant vagy a másik ostoba phil baronit
ez nem volt azért annyira gázos közvetítés,elnyomták az opált csak ritkán jutott szóhoz :) Bár a meccseket megvágták de így is nézhetõ és élvezhetõ volt
Sajnos nem jött össze a kocsi így le kellett mondani arról hogy élõben ott lehessek :((( de most néztem a tvben és elég meggyõzõ volt Karacs grat neki :D
gyökér egy népség,õk szponzorálják,de nem tudják élõben leadni helyette leadják azt a Harry Kóklert,amit már mindenki látott + utána egy 35 éves filmet.
egyébként tudom, hogy hol hibáztál Hykao:)) ott, hogy egy olyan topikba linkeltél be egy (fantasztikus) videó-összeállítást, ahova az nem való:) "ezeknek" a gyenge-idegzetû emberkéknek nem való az a fajta szórakozás:))
érdekes dolog ez különben, mert mikor elsõ egy-néhány mma-s videjómat nézegettem, akkor kicsit forogni kezdett a gyomorkám és igazából nem tudtam végignézni sem némelyiket, például Wanderlei bunyóit. ez pár évvel ezelõtt volt, ám azóta nagyot fordult a világ körülöttem:) mondhatni egyik kedvenc sportolóm - igen sportoló, hiszen a testét használja arra, hogy legyõzze ellenfelét és egyben önmagát is - , szóval Wanderlei Silva lett az egyik kedvencem, persze szigorúan az "isten" Bob Sapp mögött:))
Csocsó, már ha elolvasod majd ezt, akkor neked csak annyit mondanék, hogy ez azért nem "kocsmai verekedés a sarki késdobálóba". Itt nagyon komoly szabályrendszerek vannak, némelyikben benne van a földharc is. ott sem lehet mindent csinálni, de vannak elég tág értelemben vett szabályok is. nem vagyok egy szakértõ, ne értsetek félre, csak a szemem által tapasztaltakat mondom. ha valaki vét ezek ellen, nagyon gyorsan kizárják a további küzdelmekbõl. lásd akár "szegény" Heath Herring-et, akit ugye picit megsértettek egy korábbi meccse elején, mire Õ benyomott az ellennek egy akkorát, hogy egybõl K.O. lett belõle. persze ebben lehetett kamu is, mindegy. de lehet beszélni Bob Sapp néhány korai K-1-es illetve Pride-os fellépésérõl, ahol is elfelejtették vele közölni (vagy csak simán Õ felejtette el:)) a szabályokat és ezek megszegéséért ki is zárták annak rendje és módja szerint. satöbbi...
nem akarom én itt osztani az észt, csak furcsa volt olvasni egy másik topikban errõl eléggé sok hüleséget. többet nem is foglalom a helyet, a félig off-nak vége:)
Respektálás Hykao-nak, hogy ilyen türelmesen próbálta terelgetni a birkákat. :D
ezen mennyire kesz lettem most:D:D:D:D:D:D
az mma nem arról szól hogy üssük, míg érjük. természetesen nem egy olyanmecs van ahol ez a vége, de elõtte mindig van vmilyen érdekfeszítõ, beavatottak számára etalonnak tekinthetõ mozzanat. pl ahogy crocop fedor ellen védekezett, liddell vs coutur 3-on a pattanásig feszült hanghulat, amivel 2 meneten keresztül kergették egymást, goodridge ahogy az elsõ ufc mecsén befogta az ellen kezeit és könyökkel megdolgozta, vagy egy feszítés, folytás... ez a szép az mma-ban. minden más csak bulvár (halálig menõ küzdelem, vér, vágóhíd stb) ez már mind show hatalmas pénzekkel. a show tulajdonosainak sem érdeke hogy a hatalmas pénzeket érõ emberei ne legyenek harcképesek. Itt minden harcos más harcmûvészeti alappal rendelkezik. ez meglátszik a küzdelmeken. aki oda megy vállalja, hogy más kp-bõl hozott technikák is részei a küzdelmekben. és eza szép. a kyosok is mennek pl az ichigekiben más stílusok ellen, vagy ott van a kyo vs. sanda is. igazi objektív mérõszám. ;)
olvasva a hsz-eket, szerintem az MMA azért az ami, mert a különbözõ küzdõsportokat egyesíti(!) ezt pedig úgy értelemezem, hogy van egy "erõsebb" stílusod, amiben nagyon jó vagy, például a Kung-fu és ehhez tanulsz még különbözõ más stílusú elemeket és ha ezt "mesteri" szinten ûzöd, akkor elindulsz egy ilyen rendezvényen. persze vannak kivételek, mint például Bob "a Szörny" Sapp, akinek tulajdonképpen nincs is stílusa, de az utóbbi idõben kezdi valamelyik küzdõsport elemeit felvillantani, nem kis sikerrel:)))
nah ez a baj:D:D:D:D ez igy nem zsan klod bimbann film stilus:)
Miert mit varsz ember ember elleni kuzdelem helyett? ember vs robot vagy mi? :) vannak kungfusok ufc-n meg prideon + szinte minden stilus kepviseli magat.
nem az tetszene ahogy osszeverik egymast hanem az hogy ki hogy tudja hasznalni a sajat kuzdosportjaban megtanult dolgokat.... erted? hogy a kung fu a kick box ellen meg a thai box az ufc ellen..
Van kommandós a Prideban: Mirko CroCop a neve...de van orosz katona is: Kharitonov (utóbbi bunyóján sztem érzõdik is a katonai behatás :D)
Ha jól emlékszem még Bas Rutten is emlegette Kharitonov kapcsán, amikor az épp valamiféle guillotine fojtást alkalmazott, hogy ez egy tipikus katonai fogás.
Hát gong lehet, hogy van, és sokszor különbözõ stílusú ellenfelek küzdenek, úgyhogy veheted úgy, hogy van ilyen...csak nem úgy, mint a van Damme filmekben...itt nemigen vannak sumák csalások, nagy feléledések, feltámadások, meg gonosz Bolo Yeung-ok...
(OFF: gondoltátok volna, hogy Bolo már majdnem 70 éves, és a Bloodsport forgatásakor is már 50 éves volt?)