Ati radeon 9600 pro kártyám van és nem fut rajta a thief2. Az a kérdésem lenne, hogy meg lehet-e valahogy "tákokni" mondjuk egy patch-el vagy valamivel, hogy fusson a játék. Elõre is köszi
akkor kalandra fel :D 1szer megvolt már a 3 de az Árvaházban bexartam =) (tudom nincs is szörny az elején de iesztõ :D fõleg a padláson néztem XD)
gondlom a modokat/fm eket akkor érdmes elkezdweni ha végigftoltam alapot :)
Ebbõl már csak annyi a Looking Glass, hogy jóval azután, hogy õk feloszlottak, úgy 2006 augusztusa táján közkinccsé tették az annak idején hivatalosnak tervezett Thief 2 Gold félkész pályáit (kivéve egyet, ami elveszett), továbbá pár, Thief 1-bõl kivett pályarészt is, és ezekre a TTLG-s közösség lecsapott. Itt olvasható a thread, benne néhány képpel, illetve a letölthetõ pályarészletekhez való linkekkel.
Szóval a "mostani" Thief 2 Gold már szigorúan Fan Mission projekt, nem csak azzal a néhány küldetéssel, amit a Looking Glass elkezdett. Idáig persze minden szép és jó, csak hát mint utaltam rá, a honlapon január óta semmi hír, a lap alján lévõ sokatmondó "Progress" csík is megállt úgy 10% körül, bár a fórumokon vannak egész friss bejegyzések is...
"Thief 2 Gold"??? Az egy ezer éves projekt tudtommal. Lehet, hogy én nem vagyok képben, de róla mit kell tudni? (én arra emlékszem, hogy abba viszont terveztek Looking Glassék COOP modot is.)
A DarkMod-ról alig egy hetes a legutóbbi hír. Szóval azért nincs is olyan nagy csend arrafelé, mint pl. a Thief 2 Gold háza táján, ahonnan viszont január óta valóban nem hallani semmit.
Szerintetek lesz vaami a Dark mod-ból? Olyan nyomasztó ez a csend...
(valami kis játszható egypályás kedvcsinálóval igazán kiszúrhatnák a szemünket. Nem baj ha nem tökéletes még, megértjük milyen nagy munka van benne...)
köcce de még nem jött meg... :S Küldök a biztonság kedvéért még egy címet, most egy másik szolgáltatóét, hátha M$ nem szereti a progikat...
Sziasztok! Nem akarom reklámozni, mert semmi közöm hozzá, de mintha a múltkor keresett volna valaki eredeti Thief2-t. Most van 1 a vaterán: http://www.vatera.hu/dark_project_ii_eredeti_pc_cd_26398781.html
A legújabbat, amit le lehet tölteni az alkotó weboldláról (ezt meg is említettem az angol fórumban), és persze csak a T3-al kapcsolatos, mert ugyebár nehéz e nélkül FM-eket játszani
(a darkloadert azelõtt sûrûn használtam :P)
néhány új hozzászólásban a ttlgn ugyan kiderül, hogy volnának ketten, akik gondolkodnak egy újabb GL-dologban (pontosan a VB hibák miatt), de ez még a jövõ zenéje...(ha lesz egzáltalán ble vmi)
A képekbõl nem derül ki, hogy hányas GL-t használsz - nekem a 4.1-es verzióval nem volt különösebb bajom, bár csak a T3-hoz használtam. A Thief 1-2-höz ma is inkább DarkLoader-t használok.
Vhogy nem sikerült a képbeszúrás (vagy nem enged 4e-t), a hibaüzik az említett weboldalon "hiker" nick mellett találhatóak. Vki segítsen ha tud légyszi.
Használ vmelyikõtök Garrett Loadert? Nekem bepörgött pár nappal ezelõtt, és a ttlg -n sem akarnak vhogy válaszolni (az alkotót már rég nem látták a fórumon), ilyen hibaüziket ír ki, sorrendben: (még hozzá teszem, hogy nem segít az alább említett Access-hozzáférési javítás...) Ez sztem egy VB-s (vagy registry-s) hibának néz ki, de nem jöttem még rá, hol a baj, még a hijack se mutat semmiféle "különös" bejegyzést.
sziasztok.kéne segitség.nem wowos, de ilyen átlagos dolog, hátha találkoztatok már ilyennel.tehát, én wowozok, de meguntam most, raid szünet van, elövettem egy régi kedvenc single player játékom.neve the nomad soul. 99-es játék, eidos, nagyon szerettem, szeretem.namost van egy rész mikor ey liftel amivel elötte mentem, felkéne menni a tetöre, de nembirok.vagy bug vagy nemtom, de se megnyomni nemlehet a kapcsolot, és se semmi. végigjátszás alapján csinálom, régen müködött nemértem msot mi a baja.tanácsok?kérlek
Mindenképpen fotosnak tartom kiemelni Sensut Thief2 motorral készített "Drakula" (FM) küldetéseit. Ez az egyik legélvezetesebb küldetés(sorozat). Letölthetõ az oldaláról egyben és külön-külön is. Árad az egészbõl a nagy betûs hangulat és eredetiség, a helyszín és történet pedig szintén bejött. Elismerésem!
Help! I only get a black screen or Direct 3D Device does not accurately report texture memory usage. Please Note: If you are using an nVidia card with drivers in the 9x.xx range then the fixes listed below will not work. At present the only solution is to downgrade your drivers to versions in the 8x.xx range or below.
An error message that pops up when starting a level in Thief and Thief 2. You may not get an error message, you may see only a black screen. It primarily occurs on Nvidia Graphics cards running driver versions 5x.xx and above although there are several reports of it occuring on ATI 9xxx cards using new drivers. If you are running Thief 2 you should remove the semicolon (;) from the line ;safe_texture_manager in the file user.cfg which you should open with Notepad. If you are running Thief 1 you should download one of the patches linked below that corresponds to your version and overwrite the installed Thief EXE with the one from the ZIP file.
* Thief: The Dark Project v1.14 Direct3D Texture Error Fix. * Thief: The Dark Project v1.33 Direct3D Texture Error Fix. * Thief: Gold Direct3D Texture Error Fix.
A #9070 hozzászólásnál kezdõdik a problémám. Azóta töröltem a játékot. Grafika ide vagy oda nagyon szerettem volna játszani vele.
Egyszerûen nagyszerû vagy KGY! Nélküled biztos nem úgy állnék hozzá a Thiefhez mint, ahogy most állok.
Az elmúlt hónapokban kicsit hanyagoltam a játékot, de a jövõben átnézem a fórumot, és nekiállok a T3nak sokadszorra, és a T2Xnek. Reméllem nem lesz semmi gebasz(mert eddig mindíg volt). A legnagyobb szívfájdalmam, hogy a Thief: The Dark Porejectel nem tudtam játszani (technikai okok miatt).
Még ebben az évben kijön egy játék, az Assassin's Creed, ami engem a Thiefre emlékeztet (kicsit). Tudom, nem áll valami közel hozzá, de azért egy kis hasonlóság mégis van benne.
Na, megnéztem az új T2X-et. Valóban annyira átstrukturálták, hogy a DarkHun nem boldogul vele. Nem ront el semmit, csak közli, hogy "A T2X hibásan lett telepítve, ezért nem magyarítható". Addig is, míg meg nem jelenik az új DarkHun, a megoldás a következõ:
1.) Eredeti T2X telepítése (letöltés pl. innen - remélem, ezen a linken egy ideig még valóban az eredeti tölthetõ le, mert a DarkHun is ezt kínálja fel) 2.) Ez simán magyarítható a DarkHun segítségével 3.) A teljes új verzió mellett kiadtak egy kisebb, T2X 1.0 -> 1.1 patch-et is (letöltés pl. innen). Ha nem volt semmi bajunk az eredeti T2X mûködésével, ez nem igazán szükséges.
Fogalmam sincs, mikor fogom ezt a helyzetet orvosolni, õszintén szólva nem sok kedvem van hozzá. Ugyanis nemcsak az a gáz, hogy pl. minden szöveget áthelyeztek más könyvtárba (az English könyvtárak helyett minden egy szinttel feljebb került) - a legnagyobb baj, hogy a fordíthatóság lényegét végül mégsem oldották meg: egyes tárgyak nevei (pl. a jég nyílvesszõ) most is ugyanúgy "be vannak égetve" a t2x.gam és az egyes .mis file-okba, hogy azokat alapból nem lehet lefordítani. Úgyhogy a DarkHun mellé adott T2XPatch sem megy nyugdíjba, sõt, abból is kell egy majd egy új verzió, ami az 1.1-es T2X-hez is jó...
Na, kész a Thief-sorozat végigjátszás. A készítése közben észrevettem pár javítandó apróságot, úgyhogy frissült a Thief 3 magyarítás is. Ha van régebbi magyarításunk telepítve, a frissítést elsõsorban a Thief3HU-ból érdemes végezni ("frissítések keresése az interneten" gomb), mert ez eltávolítja a régi változatot, egyébként meg letölthetõ a Thief3HU oldalról.
Valószínûleg a meglévõ T2X magyarítás is jó hozzá, maximum a patch nem fog mûködni, de majd megnézem. Egyelõre a Thief 3 végigjátszás utolsó simításait végzem, és nem néztem meg az új T2X-et.
Thief-es poénos videó, ha valaki még nem látta volna.
pucsurka: a sarokkõ így néz ki, de a harmadik nap leírása is részletezi ezt. Egyébként hamarosan kész vagyok a sarokkövek és a rozsdaatkák teljes listájával is (képekkel együtt), és a linkek nemsokára élni fognak a végigjátszás fõoldalán.
A zöld "körféleségek" csak az Õrzõ jelzések, amivel a pogány határokat jelölik meg.
most nem akadtam el csak az zavar hogy nem találok oan jeleket amikre mohanyílvesszõt kell lõni (a pogányokkal való kapcsolatom javítása érdekében) meikek azok a zöld körféleségek és benne halak vannak vagy hogyan néznek ki??
SZiasztok.Elakadtam a játékba ott ahol a kastélyba kell menni és a dolgozószobában lévö gramofonon kapot ûzenetett keresni kell egy titkos kapcsolot amivel lent kinyilik a rejtek ajtó hol van az a kapcsoló ami nyitsa?
kössz Csak szüneteltettem a játékot picit, és voltam már az Õrzõk könyvtárában, de nem emlékeztem hogy hol van már, de már minden ok mégegyszer kössz
A könyvtár nem az Óvárosban van, hanem Kõpiac nyugati felében, a Zsolozsmák udvarának szomszédságában.
Mûködnek a jelek, mert van a Déli negyedben is a Kikötõhöz vezetõ út. De az Õrzõk könyvtára az Óvárosban van ugyebár és oda nem tudok átmenni (az egész városrészbe). Lécci írj valami pontos cuccot mert megõrülök!!!:)
Amíg a Jelek nem mûködnek, az Õrzõk könyvtárába az eredeti bejárat fölött tudsz bemászni.
Szevasztok! Elakadtam én is, mégpedig valami ilyesmi a helyzet, hogy: -"térj vissza az Õrzõk Könyvtárába" valami Caduca beszédét meghallgatni, ez az óratoronymegrongálás után van, de nem tudok visszamenni mert karantén alatt van az a városrész bejárata. Ha tudtok, segítsetek! Elõre is köszi!
Sziasztok ! Valami hiba van a játékommal : bemennék az õrzõk templomába , bejön a demo ( kalapács , stb ) és a gép kilép a játékból ! Tudja valaki , hogy miért ! Elõre is köszönöm a segítséget ! További szép napot mindenkinek !
Hú figyeljetek az elõzõ üzi lényeg tellen én BALF......SZ nem nyittotam ki rendesen a szememet és végig ott volt elõttem szóval bocsesz KGY hogy loptam az idõdet
Hú köszi de figyu még mindig nm tom hogy hol találok infót a DAR AGE-rõl
Orland szobája elõtt kezdtél a könyvtárban a legelsõ alkalommal, csak akkor nem tudtál benemmi, mert egy õr állt elõtte.
Na jól van lenne még egy kérdésem hogyan tudok felmenni ORLANDO szobályába???
Hát sajna nem hát azért köszi
Hát igen csak nem találtam aztán azt mondta hogy F...SZOM van hejette másik küli és bizstos csak egy kiegészíõ
Ha errõl a feladatról van szó: "Kutasd át az Õrzõk könyvtárát a sötétség korszakáról szóló információkért!", azt elvileg egy párbeszéd kihallgatásával, vagy a könyvtár felsõ szintjén (lifttel vagy létrán fel) a körfolyosó végén lévõ könyv elolvasásával teljesítheted. Mondjuk úgy emlékszem, ezt már Moira elõtt teljesíteni kell, szóval fura...
Végigjátszásról volt szó. A magyarítás (szinkron nincs) már ezer éve kész, sõt kétféle is van! Elérhetõ a bannerkép linkjein...(KGY-é a teljes, a miénkbõl hiányzik pár lényegtelen benyögés fordítása))
Ja a betükért meg bocsi most vettem észre hogy nincs rendesen bedugva a GLAVIATÚRA
Hello evry body!
Lenne két kérdésem: 1:Kijöttem a MOIRA özvegyének a háegy könvtárban vagyok hol találom meg a DARK AGE nevû valamit???? 2:A magyarítás amit mondtál a szövee lesz magyar vagy csak a felírat???
KÖSZI
Hu ennek örülök,mármint a Thief 3 végigjátszásnak.A párbeszédek tényleg jó ötlet,engem érdekelnek,sajna volt olyan hogy ör közeledése miatt néha nem hallottam a végét egy-egy párbeszédnek,egyszer kihalgattam mikor egy ipse megbízott egy tolvajt aki Garett-nek adta ki magát.Tetszett.
Kész a Thief 2 végigjátszás. A magyarítás is módosult közben (fõleg szövegformázás, pl. a levelek címzésének középre igazítása eddig valahogy elmaradt a 2. részben), ez itt érhetõ el.
Elkezdtem írni a Thief 3 végigjátszást is, és bár a 3. részben van bekapcsolható feliratozás, úgy döntöttem, ez is tartalmazni fogja a fixen elhangzó párbeszédeket magyarul. Végül is ezekrõl könnyû lemaradni, mellesleg nem mindig lehet kényelmesen követni a szöveghez képest gyakran eltérõ sebességû feliratokat a játékban.
Nem kell a kék ködön visszamenni. Földszint, északra az üveg duplaajtó mögött, ahol a hajókormány van az ajtóval szembeni falon. Jobbra van egy üres könyvszekrény, az nyílik ki a gombra.
Wazz,vagyis a ködös ajtón át vissza az elözö pályára?Fene egye meg,lent mindenki él és virul,ugyanis senkit sem csaptam kupán.
A földszinti galériába, ahonnan a sejtelmes hang is hallatszik a titkos ajtó fala mögül. A gomb megnyomása után az ajtó egy idõ után bezárul, ez esetben újra nyomd meg a gombot, és siess jobban
Ahol elõször kezdtél a könyvtárban (emelet, fel a kör talapzatú lifttel). Akkor nem tudtál bemenni az irodába, mert állt elõtte egy õr, és nem engedett be.