egy kis file (úgy 200 kbyte) és hozzá egy reg + egy unreg file is. én bemásoltam a windows\system32 alá, így a thief II indítása elõtt nyokok egy kettõs klikket a bicubic reg file-ra, és már minden videót lejátszik (moddoskat is). majd mikor végeztem egy unreg, mivel pár mai játék összevész ezzela codekkel.
Igen, a Thief2HU ilyesmi hibákat ad XP alatt, ráadásul sokkal régebbi is a benne lévõ magyarítás, mint a DarkHun-ban (se javított ékezetek, se filmfeliratozás, stb.). Ez a honlapomon is ki van írva, csak ha máshonnan szedted le a magyarítást (pl. EVM), akkor erre nem találsz utalást.
De a hétvége óta végre az EVM is frissített, úgyhogy most már az onnan letöltött magyarítóra sem lesz ilyen panasz.
Sikeresen bebizonyítottam, hogy én voltam a láma, de ezt most itt jól el fogom titkolni. :-) Lényeg, hogy van a gépen ugye egy megapack codec, és a játék telepítésénél nem engedélyeztem az indeo telepítését, mivel volt a gépen. Ez volt a hiba. Miután végigpróbáltam mindent, ezt próbáltam, és lám... most már 1280x1024-ben játszok ezzel a kis gyöngyszemmel. :-) Viszont ismét lámává fejlõdtem, a magyarításod próbáltam feltenni, Mission Failed. A sima magyarítást vittem csak haza, ma a darkhun -t próbálom. Egyébként a sima T2 magyarítással az a hibaüzenet jött, hogy kevés a lemezterület. Köszi a segítségeket, FAQ-t, magyarítást, meg a mindenfélét! ;-))
Szia! Kezdetnek ajánlom a DarkHun FAQ-jának olvasgatását. Ha továbbra is baj van, tedd fel ismét a kérdést, kicsit részletezve
A "fekete képernyõ" bug egyébként valószínûleg a user.cfg safe_texture_manager beállításával megszüntethetõ, de ezenkívül felmerülhet még pár tünet, amikre remélhetõleg található orvosság a fenti linken.
Na most biztos megtalálnám a megoldást a közel 10.000 hozzászólás között, de inkább rákérdezek, s vállalom a leugatást: - Thief 2 -nek mi kellene, hogy xp alatt fusson? Megvettem EVM-ben, ebben az "1 -et fizet 4 -et vihet" akcióban, de feltelepítve a játékot indítás után fekete képernyõ, majd visszaugrik a desktopra. Próbáltam kompatibilitási megoldásokat, meg képernyõfrissítést, felbontást... egyik sem hozott eredményt. :-(
Közben eszembe jutott még egy lehetõség, amirõl egy olyan illetõ írt, akinek HT procija van. A Hyper Thrading-et a Thief 1/2 állítólag nem szereti, úgyhogy ha neked is ilyen procid van, problémák jelentkezhetnek. De mint a többi baj, ez is orvosolható.
Idézet következik a fent említett illetõtõl, a dolog nyilván a Thief elsõ részénél is ugyanígy végzendõ: "amikor eljut az ember a menüig, akkor ALT+TAB -> kint vagy az asztalon-> CTRL+ALT+DEL -> és a Folyamatok között meg kell keresni a thief2.exe fájlt majd jobb egérrel rákattintani, ekkor az elõugró opciók közül az Affinitás Beállítását kell választani és ott kivenni a pipát a 1. számú CPU elõl."
A fenti megoldással csak a Thief számára kikapcsolható a HT, igaz, ezt minden indításkor meg kell tenni. De a BIOS-ban teljesen ki is kapcsolható a HT (ettõl egyébként is gyorsabb lesz a gép - bár ez általában csak a 3DMark pontvadászoknak fontos, a normál halandónak nagyobb elõny, ha a háttérben futó alkalmazások nem akadoznak)
Sziasztok. Remélem nem untatok senkit az Evicted (T3 FM) jelentéssel. De végigvittem az 1.1 verziót. A nehézséget felállítottam Profira, hogy ne legyen olyan könnyû. Hát mit mondjak? Igencsak megküzdöttem mire a végére értem. Volt benne egy két jó meglepi. Az õrök ill. kalapácsosok pedig csak úgy nyüzsögtek. Az 1.0-ás verzióhoz képest pedig sokat szépült, csinosodott, világosodott a pálya. Nekem nagyon tetszett. (Statisztikám: Felhasznált idõ: 200perc; Leütött ellenfelek: 35, Megölt ellenfelek: 7)
Win 95 módban volt, de lekapcsoltam, sajnos semmi változás. A hardwares gyorsítást kikapcsoltam. Annyi változás történt, hogy kaptam egy fekete képernyõt, majd utánna a szokásos hibaüzenetet. Elõtte benégyzetrácsozódott a képernyõ, és jobban fagyott. Most nem. Uninstalláltam a játékot, hátha. A registryt is kitakarítottam, majd újrainstalláltam a játékot, de most el sem akar indulni.
Üdv! Nagy örömömre Rage47 barátunk már munkálkodik a banneren! (amiért nagy köszönet neki!) Még a linkek nem tökéletesek, pontosabban nincs benne minden, ami felmerült, hogy kéne, de addig is lessétek meg! (kukk a bannerképre)
Intrót csak az elsõ indításkor játszana, utána már csak akkor, ha rákattintasz a fõmenüben. A Thief1 játszható hardveres gyorsítás nélkül is, igaz, így nagyon csúnya, de legalább kiderül, hogy a driverrel van-e baja. Ez valahol a Beállítások/Videó alatt állítható be. nVidia kártyánál mindenképpen szükséges az említett patch használata. Érdemes átnevezni a file-t thief.exe-re, mert ha enélkül bemásolod be a Thief könyvtárába, a start menüs vagy asztali parancsikon még a régi, "fagyós" exe-t indítaná!
Esetleg még fontos lehet, hogy NE állíts be Win98 vagy más kompatibilitást a játéknak (az csak a telepítõhöz lehet szükséges, ha másképp nem megy föl). Múltkor órákig nyomoztunk valakinél, mire kiderült, hogy ez a baj.
Sajnos nem sikerült elindítanom a játékot. Erõs fagyás közepette megint kiírja a hibaüzenetet ,amikor rányomok a küldetés indítására. Átírtam az install.cfg-t hogy a mappából kérje a videót. Sajnos még nem tudom, hogy sikeresen e. Legalább az intro mehetett volna . Lehet hogy nem tett jót az oprendszernek, hogy mindent felraktam, amit a játék kínált. Ma még nekiugrok, nem adom fel . Köszönöm a segítséged.
Ez esetben ne a Gold patchet rakd fel, hanem a Dark Project 1.14-hez valót! Ezt másold be a Thief könyvtárába, és a Thief-et ezzel indítsd (át is nevezheted a file-t thief.exe-re, lecserélve a régi exe-t). Ha ezt nem a thief könyvtárából indítod, tényleg egy "akar-e hibaüzenetet küldeni a microsoftnak" jellegû hibát kapsz.
Egyébként meg való igaz, a Dark Project full telepítésnél sem másolja fel a videókat (csak a küldetés teljesítve/elbukva avikat). Ezt érdemes pótolni, ha CD nélkül akarod futtatni a játékot. De a CD nélküliséghez egy másik trükk is kell: az install.cfg-t át kell írni úgy, hogy a CD helyett a feltelepített Thief útvonalára mutat minden. Nekem pl. G:\Thief útvonalon van a játék, ezért az install.cfg így néz ki:
cd_path G:\ install_path G:\Thief language english resname_base G:\Thief\RES\ load_path G:\Thief script_module_path G:\Thief movie_path G:\Thief\movies
Ha ezután is baj van, írd meg a tüneteket - valakinek csak lesz használható ötlete :)
Sziasztok. Van egy kis problémám, és ennek megoldásában kérném a segítségeteket. Nagy nehezen sikerült megszereznem a Thief: The Dark Projectet, de nem sikerül elindítani a küldetést, mert a Win hibaüzenetet ír ki. (Sajnos a jaték nem original, mivel azt sehgogysem tudtam megszerezni, ill. féltem is hogy nem fog elindulni). Ez az 1.14 es verzió. Még annak idején leszedtem KGY által belinkelt Thief fixed gold patchet, és ezt is felraktam. Érdekes mert a játékvideók nem kerültek be a mappába. Ezt én manuálisan megtettem. Már a Thief 2 nél is voltak ilyen gondok pl: a VP3 codecel ami a videólejátszásához kell. Most feltelepítettem mindent amit a telepítõ kínált. A játékot sikerült elindítani, de semmi videó nem indul el, ill a játék indításánál a Win kiírja a szokásos hibaüzenetet, hogy hibát észlelt. Win XP -t használok ill GeForce 6600GT videókártyát, amin 81.95ös driver van.
Igértem, hogy jelentek, ha jobban belemerültem az Evictedbe. Majdnem végig játszottam amikor egy súlyos bug-ba akadtam. Azért is jelzek nektek is. Én az Evicted 1.0-és verzióval játszottam amiben valamiért a zárnyitót a megvásárlása után sem lehet használni. Egyeztettem a készítõjével, aki visszaírt hogy az 1.1-es verzió már jól mûködik. Szerintem maga a pálya nem rossz. Nekem tetszik, bár egy kicsit könnyû.
Hát én meg kell mondjam a lehetõ leglaposabb bannerek híve vagyok, attól függetlenül, hogy kell-e görgetni lefelé a hozzáaszólásokhoz vagy sem...nekem az általad említett topik bannere már túlontúl nagy. A linkek, amiket összeszedtél kellenek mind sztem, inkább megpróbálok gyorsan valakit megkérni egy elegánsabb lapos flash bannerre. Ha jó a mostani kép alapnak, és nem akarjuk nagyon csicsázni, akkor csak megszán valaki... :) Ígérem, ha pár napon belül nem jön össze a flash, akkor maradunk az általad felvetett html kód alapú bannernél, mégha kissé hosszúkásabb is lesz a mostaninál, és mégha kifejezetten ágálok is a hosszúkás bannerek ellen...
Nem muszáj az összes linket felhasználni (pl. akár a teljes középsõ blokk ki is maradhat), csak megpróbáltam mindent összeszedni, ami szóba jöhet. És ideiglenesen szerintem ki lehet próbálni sima képpel és hagyományos linkekkel is - amúgy is mindenképpen görgetni kell, ha nem csak a legelsõ hozzászólást akarja az ember látni.
Ezt persze majd kicserélhetjük egy tutifrankó flashre is, ha akad valaki, aki megcsinálja, mindenesetre a "Játékmagyarításról tudtok-e?" topik meglehetõsen nagy bannerja alatt is vagy 6 link van, mégse kelt az egész együtt igénytelen benyomást.
A DarkHun eddig mintegy 15 FM-et ismer, többségében a második részhez valókat. A honlapról letölthetõ alap magyarító csak a Thief 1, Thief Gold, Thief 2, T2X magyarításokat tartalmazza - a támogatott FM-ek magyarításait a letöltéskezelõvel (Frissítések keresése az Interneten) tudod leszedni (vagy egyenként a honlapról).
Asszem kipróbálok pár FM-t. Ezek az elsõ vagy a második részhez jók? Jah és a Darkhunban benne vannak?
A flash-hez én sem értek, de szerintem nem baj az sem, ha egyelõre szöveges linkek kerülnek egy sima kép alá (aminek szerintem a jelenlegi sem rossz alap). Aztán legfeljebb ha megszán minket egy flash-tudor, beleteheti a bannerba is a linkeket
Ha kategorizálni kéne a linkeket, talán az alábbiak jöhetnének szóba:
o Magyar vonatkozású lapok: - Thief 1/2 magyarítás: http://kgysoft.try.hu/darkhun - Thief 3 magyarítás: http://thief3hun.uw.hu illetve http://kgysoft.try.hu/thief3hu - Magyar készítésû küldetések: http://garrett.cjb.hu/hu_fms.htm - ... esetleg EVM?
o Angol nyelvû lapok - Különféle Thief anyagok, letöltések: http://www.thief-thecircle.com - Fan Mission-ök mindhárom részhez: http://thiefmissions.com - Nemzetközi fórum: http://www.ttlg.com/forums - Végigjátszások: ... (van olyan hely, ahol mindhárom részhez van?) - Esetleg hivatalos honlapok (EIDOS, ...)
Vagy ha egy mentést tud vki adni,azt is megköszönném.
Segitsen valaki :I
Másodszorra viszem (vinném) végig a játékot,de alakadtam. Az árvaházas küldetésben.MINDENT megcsináltam kivéve az elsõ feladatot = keress bizonyitékot a boszorkánnyal kapcsolatban,vagy vmi ilyesmi. Már ugranék ki az ablakon,persze a kislány szelleme már kijutott,de e miatt nem enged ki :c Elvileg mindent elolvastam,mindent bejártam. Tavaly elsõre megcsináltam,tegnap meg bolyongtam vagy 3 órát pluszban...de semmi.
Legjobb lenne, egy nem túl nagyméretû .swf, mert akkor a linkek benne lehetnének a bannerben, nem kéne a kép alá nyomatni õket fölöslegesen növelve ezzel a banner magasságát. Szedjétek össze, hogy milyen linkek kellenének, és aki ért a flashhez valamilyen szinten, összedobhatná. Csak a fájl és a képméret ne legyen elvadult. (fájl max. 200kb, kép:760x150 képpont körül)
Ahogy megvan, egybõl berakom a mostani kép helyére! (sajna flashez nem értek..)
Sztem ez nagyon jó ötlet. Esetleg lehetne olyan banner is, amin az összes részbõl lenne valami, persze ez nem annyira lényeges.
Az alábbi üzenetet elõször csak privátban szándékoztam elküldeni, de aztán úgy gondoltam, miért is ne tegyem fel nyilvánosan a kérdést...
Szóval a banneres megjegyzésedrõl jutott eszembe, hogy ha már Hykao-ék átnevezték a fórum címét, bevonva a teljes Thief sorozatot a fórumba, nem lehetne egy linket elhelyezni mondjuk a banner alatt a Thief 1-2 magyarításra is? Sõt, akár a "Játékmagyarításról tudtok-e?" topikbhoz hasonlóan, akár több Thief-es link is elhelyezhetõ lenne (thiefmissions.com, T2X, DarkMOD, stb).
Most nézem csak, hogyha hunyorítok és a banneren lévõ zöld foltra nézek, tök olyan mint Magyarország.
Na nem is olyan rossz pálya ez az Evicted. Kicsit az alap T3 pályákhoz képest sötét, de megfelelõ beállítással teljesen tökéletes. A pálya kialakítása kicsit szögletesnek mondható, de kis játék után már nem is zavart. Nem lenne túl nehéz a pálya de így is megsz*vatott. Már közelítettem a végéhez amikor rájöttem, hogy az elején nem úgy kellett volna tennem ahogy tettem és most eszméltem rá, hogy elõlrõl kell kezdenem. (nincs elég pénzem) Ilyen utoljára csak a T2 bankos pályáján fordult velem elõ Maga a map szép nagy, igen sok bebearangolható hellyel. Ami hátrány, hogy a tágas helyek miatt könnyen ki is lehet cselezni az õröket. Ha a végére értem jelentek...
Sajnos nem tudom mi a megoldás. Kipróbáltam már a legutolsó patcheket és természetesen a safe beállításokat is. A játék elindul minden hiba nélkül de egy idõ után lefagy játék közben. Az alap játék és pl a T2x is. Nem tudok rájönni a hibára... A win újratelepítést még nem próbáltam. Lehet, hogy az kellene, sõt meg is csinálom Addig is próbálgatom a T3 FM-et
tudtam róla hogy készül és meg is várom a befejezést. Addig viszont kérek beszámolót milyen, vámpírok és egyéb lények lélekszáma, összetettség, minõség stb.
Új Thief 2 FM jelent meg, ráadásul magyar szerzemény. A küldetés a majd hosszabbnak ígérkezõ Dracula campaign elsõ része. A helyszín természetesen Erdély, és persze sok magyar név is felbukkan a küldetésben.
Tegnap megkaptam (az eddig elkészült) magyar szövegeket is, úgyhogy a DarkHun is ismeri már a küldetést.
És a lényeg: A küldetés itt, a magyarítás pedig szokásosan itt érhetõ el.
Ne törõdj bele (mármint a T2 kifagyásába). Nem mûködik a safe_texture_manager beállítás a user.cfg-ben? Persze sok egyéb dolog is felmerülhet, de ezt biztosan be kell állítani, különben a "fekete kép" hiba garantáltan jönni fog.
Ha pedig más rendellenesség is van, mondd el a jelenségeket, hátha más is találkozott velük, és van már rájuk megoldás.
Én is kipróbáltam. Szerintem is egy kicsit egyszerû a kialakítása, de legalább jó nagy ha minden igaz. Megpróbálom végigvinni hátha ráérzek a pályára. Mivel nem sok T3 FM van így én örülök ennek is, mert a T2 nem megy a gépemen. (állandóan kifagy) Én a GarrettLoaderrel használom mert úgy bármikor visszatérhetek az eredeti verzióhoz.
Kipróbáltam, hátõ... nem tetszik. Lehet finnyás vagyok de nekem olyan félkésznek tûnik. Telepítés rém egyszerû, bemásolni a megfelelõ helyre a fájlokat(és így ez lesz a kezdõ küldetés) Elõtte ajánlott a biztonsági mentés, ez sajnos nem egy Dark/GarrettLoaderes elegáns eljárás.
Sziasztok! Most találtam. Hátha még nem ismeritek Én ép most töltöm: Thief 3 Fan Mission "Evicted (v1) Filesize: 61 MB Released: 2/16/2006 By: Nomad Plot Description: Garrett has had problems with his landlords and needs to make an example of his current landlord to ensure that this doesn't keep happening." Ha be tudom üzemelni ki is próbálom. Link: http://www.thief-thecircle.com/download.asp?fid=903
Kösz, akkor ezvolt a baj valószínû, mert olyan kesztyûm még nincs.Na hazamegyek próbálom is.
Azért vicces, hogy már ott is megvolt a "hüvelykujjon lévõ fekete csík" bug. :-)
Ez tényleg érdekes volt. A gráfón sokat javítottak, viszont azt vettem észre, hogy egyes mozgás animációk szebbek voltak ebben a régi trailerben. Ezt az egyet leszámítva, tényleg sokkal jobbat kaptunk.
Háttérzenék nagyon hangulatos, nem sima szórakozáshoz való. Egy faja Thief filmben ez adná meg az atmoszférát, de minimum Gyûrûk Ura szintû legyen ám belassított nyíllal ofkorsz Olyan vackot viszont soha ne csináljanak belõle mint ezek a kezdeti koncepciók
Háááááát, én nem is tudom... elég nagy Thief fannak tartom magam, de hogy ezeket a háttérdallamokat hallgassam zene gyanánt...
Viszont ha valaki még nem látta volna, szintén a Thief: The Circle oldalán vannak régi trailerek is. A Tools of the Trade címû, közel 70 megás avi valami eszméletlen jó, és olyan filmelemeket is tartalmaz, amik a játékba nem kerültek be. Aztán a felénél a zene is beindul - ami szerintem jobb, mint az õrök köhögéseit felvonultató fanmixek...
Nagyon érdekesek a Duel és a To Sneak nevû igen régi elõzetesek is - az utóbbi '96-ból való, ahol Garrett még egy íjpuska szerû fegyverbõl szórja a nyílzáport, mint valami tömeg FPS játékban. Azt hiszem jól döntöttek a készítõk, hogy végül nem ilyen Thief-et kaptunk.
Minden városrészben három-három sarokkõ és rozsdaatka van. Ha angolul megfelel, némi Google után ezt találtam. Minden városrészhez leírja a sarokkövek helyét is.
A kikötõnél addig lõttem a gubókat hogy barátságos lett a viszony.Nem is bántottak.Gondoltam megyek Bagolyvölgybe pogány területre.Végig mentem minden városrészen hogy legyenek nyilaim,erre már a Piactéren is támadtak,de a Bagolyvölgybe meg is öltek.miért bántanak ha egyszer barátságos a viszony.
U.I.:Nincs valami térkép hogy hol vannak a sarokkövek??Még egyet se találtam.
Az óratoronyba nem a bejáratnál, hanem a kõpiaci rész másik felébõl, az óratorony "hátulja" felõl tudsz bejutni. Fürkészd a jelet a fejed fölött, mert mászni kell. Ha még nem tetted meg, vásárolj mászókesztyût a kikötõi boltban, mert másképp nem fog menni.
Hi emberek elakadtam egy helyen ahol a toronyórába kell betörni sehogy sem tudom kitalálni mi a fenét kell csinálni ha valaki tudna segíteni megköszönném.
Gamestar oldalán kihírezték, hogy Thief 3 OST ingyen letölthetõ egy oldalról. Ma megpróbáltam lekapni, de 404. :-) Nem kapta le valaki, vagy nem tudjátok, hogy hol tölthetõ még le?
Ez a sarokkõ, amit moha nyílvesszõvel kell meglõni. Azok az "elemi gubók" pedig azok a kis gömböcskék, amik azokon a két egymás felé hajló embermagasságú szarvakon "nõnek". A szarvak között lõdd át az elemi nyílvesszõket, és máris szimpatikusabb leszel a pogányoknak.
Valaki tudna beszúrni képet a sarokkõrõl meg a amásik dologról amit a pogányok miatt kell nyíllal lõni!Már kiszabadítottam a kilányt és szeretnék jóban lenni a pogányokkal a boszi barlangja küldetés elõtt.
Hali! A b14.avi-hoz való felirat hiányzott nálam. Nekem a Dark Project van meg. A játékot már végigvittem és letöröltem, de azért a videót elmentettem, hátha el tudod küldeni a feliratot e-mailben. :-) Ha igen akkor a címem [email protected], ha nem az se nagy tragédia. :-) Köszi minent!
Bocs, hogy csak most válaszolok, de nem voltam itthon.
Hmm, érdekes jelenség, de biztos van rá magyarázat.
pölö: 1.) Béna vagyok, és lemaradt. Melyik avi-ról van szó? Én nem találtam hiányt. 2.) Talán a DarkHun ront el valamit. Dark Project-ed vagy Thief Gold-od van? Most nekem a Gold van fönt, és úgy látom, annak a magyarítsával minden rendben. 3.) Esetleg régi magyarítást használsz, és abban nincs benne a szöveg. Esetleg kezdd a DarkHun frissítésével (utoljára január 2-án frissült az alap magyarító, a Thief 1 talán októberben). Ha továbbra sem stimmel valami, feltétlenül szólj!