Ha emlékezetem nem csal akkor most a múltban vagy és nincs összeomolva a gyerekek hálószobálya(meg az ahhoz vezetõ út), tehát oda kéne menned és a földön van egy napló. Egyébként ez a helység a diliház/árvaház portától nem messze van, tehát nem a cellákról/õrültek szobályikról van szó. Amennyiben mégsem így van akkor majd KGy mester kijavít
Hy all! Sürgõsen segítségre lenne szükségem.A Pallóhíd Árvaházban vagyok,a kislány kérésére mindent megcsináltam és már elhagyhatnám a pályát,de nem találtam meg az infot a bosziról.Melyik helységben vagy szobában kéne keresnem??
Hahó KGy! Épp játszom a Thief1-el (megint :-D) és nagyon örülök, hogy a videók is feliratozva vannak. Kivéve az uccsó pálya vieóját. Én rontottam el vmit a telepítéssel, vagy nincs hozzá felirat? Nem baj ha nincs, csak kíváncsi lennék rá. A fordítás szuper!
Üdv: Bandew
Ohh köszi! Én meg azt hittem hogy valahogy be lehet jutni.Akkör mindegy.
Így, hogy leírtad, beugrott (a vasajtó mögül hallatszódó hibbant muksó szövegelésérõl ). Az, hogy melyik pályáról van szó, már múltkor is világos volt, de ez a rész valahogy nem volt elõttem.
Szóval tudtommal a vallatóhelyiségbe nem lehet bemenni, legfeljebb egy rövidebb párbeszédet hallhatsz onnan, mikor elõször jársz ott. A börtönben szintén nem tudsz mit csinálni, és ott szerintem ki sem világosodnak az ajtók, ha megközelíted õket, szóval szerintem nincs is mögöttük semmi - esetleg DromEd-ben megnézheted, ha kíváncsi vagy rá. A börtönben semmi fontos nincs (a pálya céljainak szempontjából), mindössze hangulati elem.
Van egy Night Falcon nevezetû mod (http://thiefmissions.com/info.cgi?m=Night-Falcon-EnglishV2). Igaz, gogy az intrójánál kicsit szétesik a kép, de az-az 1 perc...meg a zene ami alatta van. Most sem megy ki a fejembõl. Amúgy, jó kis küldik vannak benne, és hosszúak. :)
Sziasztok! Amelyikrõl beszéltem az a harmadik pálya. Amikor el kell lopni a személyes tárgyat (Hagen hadnagy zsebkendõje) letenni a páncélterembe a fémdobozt pedig otthagyni Hagen szobájában. Tehát ez a bemártva nevû pálya lényege. Na itt van a bökkenõ hogy a VALLATÁS nevû helyiségbe nem tudok bejutni.Ez a hely egyébként ott van amikor a pálya elején ki kell jönni a vizes alagútrendszerbõl. Két vályat van a falban ahol be lehet jutni.(ahol ki lehet jönni a vízbõl van 2 kis fehér pók) A jobboldaliban van ez a helyiség a folyosó végén. Ehez kellene valami kulcs mert tolvajkulcsal nem nyílik.ÿha a pályán lenne tüzes nyil nem lenne gond.2 lövésbõl kinyílna, de nincs és nem is lehet venni. Ott van a börtön is. ott pedig pogányok vannak. A szellemet azért mondtam mert át lehet rajtuk menni.Nem biztos hogy azok ez csak az én véleményem. A börtön végében pedig van egy nagy vasajtó ahonnan nevetés és beszélgetés hallatszik.(olyan mint ha bolondok lennének) Na ezt sem tudom kinyitni. A VALLATÁS helysgben egy kardos nõ van meg 1 rab láncra kötve. Ehez kéne valami segítség. Elõre is köszönöm ha visszaírtok.
Nekem is ez a véleményem! Fanatikus Thief-rajongó. :))
Épp most fejeztem be az egész FM-et. A maradék küldetés nagyon jóra sikerült, de hangulatilag ez mindre elmondható. A végén olyat láthattam amit még soha ebben a játékban: [dobpergés] Nappal volt, láthattam a Napot. Garrett egy szép derült fényes napon sétálgatott nyugodtan az utcán. Visszaemlékezve az esõs meg a havas tájra el kell ismerni a hozzáértésüket. Nem beszélve az idõutazásról stb. Ami probléma volt vele azt leírtam, mindazok ellenére kiemelkedõ alkotás szerintem.
Remélem a kislány megússza azt a bizonyos napot (is) Az a baba jó kis kalandokat élt át Zene ügyileg megint megleptek a srácok, hát nem a Star Wars Baljós árnyak betétdala ment?
Szeretném megint megköszönni a munkádat György! Azt hiszem joggal hívhatlak a Thief Magyarországi helytartójának
A képet én egy könyvvel is jól eltoltam
Az a marsi pálya tényleg elég hosszú ideig tart, fõleg profi fokozaton, amikor kénytelen vagy mindig újra a felszínrõl kezdeni, ha egy másik színû helyre át akarsz menni.
És a mozgókamerás "filmek" néha is valóban elég vontatottak (szerencsére a legutolsóban már vannak gyorsabb "vágások"). Amikor elõször néztem végig azt az ûrben, a különleges égitestek között "úszó" jelenetet, az állam a padlón volt, de mire elkészültem az orákulum és Garrett párbeszédének a feliratozásával, képzelheted, mennyire untam már...
Nem egy könyv segítségével tolódik el a fali freskó, bár mind1, megtaláltam a nyitját mielõtt írtál.
Az a húsvéti tojás övön aluli helyen van :D, még jó hogy írtak róla fórumon de ott is rébuszokban beszéltek, végül csak összeraktam. Az egyik leírta 4 pontban mit jelentenek a rejtvények, de az egyiket rosszul :D...
A 3. ep. tényleg epilepsziát okozhat, eléggé villódzott a kép, a zene viszont tetszett. Azután a "túloldalon" a Mars féle gravitáció és a System Shock 2 karakterek nagyon ütöttek, 2001: ûrodüsszeia zenéje meg egyenesen felborzolta az idegeket :)
Jöjjön a kritika, ugyan az a bajom mint eddig. Itt már nem megy idõre a játék(amivel nem tudtam megbékélni), de lefárasztanak azzal hogy kötelezõen be kell járnom az egész pályát(4 szín...) Teljesen lineális és unalmas lett a 2-nál már. Kelvin sokat segített viszont :) Azután a különleges látványt megint eltúlozták, már kezdtem ásítani az unalomtól. Nem az a bajom hogy béna, hanem hogy el van nyújtva mint egy vágásra szoruló nyersanyag.
Ez egy olyan küldetéssorozat, ahol tényleg nagy különbség van az egyes nehézségi fokozatok között. A 2-3. küldetés játszódik idõre, de a legkönnyebb fokozaton bõven van idõ mindent fölfedezni. A Hallucinációk pályán profi fokozaton csak kb. egy órád van, és fél óra múlva már jönnek az élõhalottak.
A katedrális kapukulcsa Franticius ügyvédi irodájában van, az iróasztalában. A falon van egy kép, amögött van az íróasztal kulcsa (a kép mellett van egy használható könyv, azzal "húzhatjuk félre" a képet). De azt hiszem, csak akkor lesz ott a kulcs, ha már jártál Megatfree-nél, ugyanis a zsebóráját el kell vinned (ami jól jön az idõre játszódó küldetéseknél, mellesleg iránytûnek is jó).
Ja, és feltétlenül keresd meg a küldetés "húsvéti tojását"! A küldetés leírásában van némi segítség. Annyit elárulok, hogy nyílvesszõ kell hozzá.
Ez nagyon nem rémlik nekem, hmm, szám szerint melyik pálya ez?
Más: KGy vagy Andie(ti már jártatok itt biztos) A proféciák õrzõje FM-ben a 2. epizódban hol találom a Katerdrálishoz vezetõ vasrács kulcsát?(óratoronyal szemben lévõ kapu) Már megjelentek a zombik meg egy kalapácsos szintén élõhalott õr, viszont a kulcsot nem találtam egész pályán így "unalmamban" elintéztem ezeket a lényeket.
Eddig nem nyerte el a tetszésem ez a küldetés sorozat, a jég kifejezetten idegesít(mintha ragadna, nem lehet még egy kicsit sem ugrani+csúszik bár az hiteles), a pályák elnagyoltak és indokolatlanul nagyok. Az idõ múlása pedig csak tetézi a bajt, méghogy idõre(rohanva) lopjon az ember egy alapvetõen türelem játékban boáh... Meglátom mennyire köt le a továbbiakban, de a T2X marad a kedvenc rajongói küldetéscsomag az biztos :)
Ööö... a vallatóhelyiséget nem lehet a tolvajkulcsokkal kinyitni? Nem emlékszem külön kulcsra. És az sem rémlik, hogy a börtönbõl szellemek jöttek volna ki, bár mintha a múltkor lett volna szó egy kalapácsos szellemrõl, aki egy börtönben mászkál és nem árt nekünk. Lehet, hogy az a szellem van ezen a pályán, a Truart-birtokon pedig az, amelyik meg is támad (ez utóbbi biztos, erre emlékszem).
Sziasztok! Kérnék egy kis segítséget. Thief2 Bemártva nevû pályán hol a fenébe van a VALLATÁS helyiség kulcsa? Már az egész pályát átkutattam de sehol nem találom, így pedig nem tudok bejutni. Ja és a barlangbörtönbe sem tudom kinyitni a nagy vasajtót. Egyszer annyit értem el(sajna már nem emlékszem hogy csináltam) hogy egy nõ és egy férfi kijött valahogy a cellájából(szerintem szellemek mert a rácson keresztül kisétáltak én meg át tudtam rajtuk menni) és odaszaladtak a VALLATÁS helyiség elé aztán ott ácsorogtak.Nem történt semmi. Ha tud valaki SEGÍTSEN!!!
Csak emiatt ne várd - szerintem a Thief 3 árvaházas pályáján zavaróbb villódzások voltak. De a pálya attól még lenyûgözõ. Ilyen hatalmas és valósághû katedrálist semmilyen más Thief küldetésben nem láttam még.
Nem kötekedésképp, de nem anti-cheateknek számítanak ezek a módosítások ;) Inkább nehezítés haláli fokozatra. Én ugyan ott olvastam ezeket ahol a Thief2 hints-ekrõl találtam egy kimerítõ leírást.
Személy szerint a BioShock-ot várom most. (Ken Levine játszik benne kulcsszerepet) Igaz ez inkább System Shock 3-nak fogható fel, de az idegtépõ hangulat biztosan nem marad el. (egyébként meg rokonlélek a két játék mint tudni illik)
BTW csak feltelepítettem "A proféciák õrzõje" FM-et, meg elolvastam az epilepsziát okozható leírást. Vagy a leírást hogy epilepsziát okozhat? Annyiszor ki van írva hogy már nagyon érdekel a 3. küldetés...
Mindent tagadok! És mivel az IonStorm feloszlott, nem is is lehetnék teamtag. Az IonStorm ugyanúgy járt, mint az elsõ két részt képviselõ Looking Glass Studios.
"Szóval az igazán nagy guruk Lytha-style nyomják "-én még csak a thief 3-mat vittem végig így experten. Elõrelépés thief3modding-terén! Már el tudom érni lassan a kötélnyilat,meg azt, hogy ne kelljen pontosan az ellen mögé állni a leütéséhez. ert elég illúzióromboló, hogy Garrett felemeli a kezét és az ellen pont 180 fokos szögbe fordul-ezután oldalról is le lehet ütni a tagokat. +még: -a potionok fegyverek tulajdonságai(árark,mindenbõl lehet végtelen stb.) -képi hatások (tüzek...) -a nehézségi fokok(expert-nincs ölés). majd megpróbálom lassan feltenni a netre.
Ha komoly a szándékunk, a Thief 2-ben megtámogathatjuk a játék részérõl is a dolgot: a user.cfg szerkesztésével életbe léptethetünk néhány "anti-cheat"-et is:
FailOnKill - A küldetés megbukik, ha gyilkolunk FailOnKO - A küldetés megbukik, ha leütünk valakit FailOnSee - A küldetés megbukik, ha észrevesz valaki
Ezek persze néha ellentmondanak az adott nehézségi szint feladatainak (pl. a legelsõ pályán kötelezõ 8 embert leütni profi fokozaton), de a legtöbb pálya végigvihetõ velük.
Nem olyan vészes ám a szitu. Egy ti4200 már szépen hajtja közepes beállitásokkal, és olyat már kapsz 8-10ezer között. Ha kell, csak szólj, PH-n tömegével árulják.
Mikor még zöldfülü voltam tafferkodás terén, én sem tudtam elképzelni, hogy lehet 1-1 pályát megcsinálni úgy, hogy még csak le se üssek senkit. Aztán Circle-n összefutottam a következö kifejezéssel: Lytha-style! Ez egy olyan játékstilust jelent, melyben úgy mész végig a pályákon, hogy senkit nem ütsz le, nem likvidálsz, ellenben MINDENT megszerzel, amit lehet (összes arany, item, cucc, minden). Ha ez még mind kevés lenne, van a hardcore-lytha, melyben _észre_sem_vehetnek_ a pályán. (tehát nem futhat utánnad õr, nem riaszthat be fémpofa, stb) - ja, és no quicksave!! Persze ez néhány pályán eleve kivitelezhetetlen. Szóval az igazán nagy guruk Lytha-style nyomják (mely stilus nevét egyébként egy nagyon ráérös, fanatikus thief-játékosról kapta :)
Bár nekem még 1 pályát sem sikerült igy végigvinnem, azért igyexem majdnem-lythában játszani, azaz végsö esetben veszem csak elö az ólmost, és ha kell, 5 percet is várok egy sötét sarokban, az õrök útvonalát figyelve :)
köszönöm a válaszokat akkor majd kártya csere lesz asszem, de nekem nem a játék a fõ területem úgyhogy majd visszajövök úgy fél év múlva mire veszek bele új kártyát:) Sziasztok addig is jó játékot!!!
Várom, hogy elkészüljön a DarkMod vagy a Thief3-hoz egy komolyabb FM...amúgy nekem is 6600GT-m van most, alapvetõen ATI párti voltam, uccsó Nvidia kártyám egy Riva128 volt, de pár hónapja, amikor vettem a 6600GT-t, el kellett ismernem, hogy az a "best buy" jelenleg (akkor - de lehet még most is az).
Valahol olvastam anno, hogy a Thief1-2 pályái úgy lettek kialakítva, hogy mindenféle leütés illetve gyilkolás nélkül is meg lehessen csinálni. Aztán amikor már ötödszörre játszottam végig, kipróbáltam, és tényleg mûködik a dolog, még a legnehezebb fokozaton is. (de az igaz, hogy a zombie-kat és a robotokat az utolsó szálig kiirtottam, még a Return to Cathedral pályán is sikerült). Egyedül ott nem ment a dolog, ahol az objectives elõírásaiba ütköztem.
Nem tudom, próbálta-e valaki így végigvinni, de a vérbeli tolvajoknak csak ajánlani a módszert, mert így tényleg rohadt nehéz játszani.
Köszi Gyuri! Felraktam (a setup kicsit szivatott, 3x inditottam el, mert 100% initializationnál egyszerüen állt, és nem csinált semmit. - aztán láttam a FAQban, hogy néhány XPnél akár 1 óráig (??!!!) is eltarthat, hát otthagytam, és kb 1 perc gondolkodás után elkezdte a setupot), ráraktam az 1.18at, majd kipróbáltam. Gyönyörüen müködik!!! Közben egy TTLG fórumon találtam egy több kisebb rarba szétszedett verziót, azt leszedtem, és szépen fel is ment a T2X! Este le is nyomtam a múzeumos pályát, hát nemondjam, utánna kellett néznem a neten, hogy lehet bejutni... Ennyire kijöttem a gyakorlatból, vagy tényleg kicsit erösre sikerült az elsö pálya? :)
Na mingyár meg is nézem, van-e már magyaritás "valahol" , hamár lúd...
64 MB video memory, Direct3D 9.0, and Pixel Shader 1.1 (Cards based on the NVIDIA GeForce4 MX chips are not supported)
Tehát mindegy, hogy 4000, vagy 400, itt az MX a hunyó. És igazad van Hykao, a gef3Ti200amon is ment - hogy mennyire szépen, az más kérdés :) (a 6600GTmen már egész más feeling )
Nem. A te kártyád sajna csak DirectX7-es, Gef2 szintû, hiába a hangzatos Gef4MX név...ez csupán az Nvidia nagy átbaszása. Azt javaslom add el mielõbb, amíg még pénzt adnak érte, mert hamarosan nem lesz új játék, ami elindulna rajta. Még egy régi Ati8500-as vagy egy Gef3 is jobb nála, s ezeken elindul jelenleg még minden játék...
Hûûû, tényleg! Én a harmadik linkrõl szedtem le, az akkor még élt. De a három mirror fölötti link a ThiefMissions-re mutat, és az mûködik is. Akkor majd frissítenem kell a saját linkjeimet is, mert azok is a harmadikra mutattak...
Egyébként a Thief 2 megy sima installal is, a gondok csak utána kezdõdnek
Az 1.18-as patch mindenképpen legyen fönt, ha a T2X-et akarod nyomni. Az EVM-es verzióra lehet, hogy nem megy föl a hagyományos patch, de adtak ki másikat is. Linkek szintén a DarkHun FAQ-ban.
köszi de mx 4000-es a kártyám nem 400-as. mi egyáltalán az a pixelshader. Egyébként ha most wanted megy rajta akkor szerintem ennek is kéne mennie vagy nem?
Gyerekek! Gondom van! Le akartam szedni a T2X-et, de a 3 mirror közül az - elsö regisztrációt kér - második egy zip-et tartalmaz, amit nem tud kitömöriteni a winzip, meg semmi, hibás. - a harmadik t2x_setup.exe -es link (ipcimes) meg broken, 404 jön be.
Tud valaki egy biztos forrást? Nagyon szeretném tolni! (vagy icq-n, msn-en, skypen átküldené valaki darabolva?)
Gyuri! Xp-re a Thief2-öt hogy installáljam? Már eleve ezzel a -nt dx9-es opcióval (nem emléxem pontosan hogy volt a faq-odban), vagy csak simán install?
Mx400-as kártyával nemmegy a Thief 3. Benne van a faq-jában. Min. Pixelshader 1.1 kell neki, az meg ti4200tól van.
Az elsõ részeknél több apró akadály is felmerülhet pl. Windows XP alatt, de ezek kivédhetõk. A néhány hozzászólással lejjebb már említett DarkHun FAQ-ból érdemes átfutni a "Problémamegoldás modern rendszerkörnyezetben" részt, ha gondjaid akadnának a Thief 1/2-vel.
Igen, velem is elõfordult. Én azt csináltam, hogy a setup.exe-re jobbal klikkltem, és a tulajdonságoknál kiválasztottam a kompatibilitási mód alatt a Windows 98-at. Ezután simán elindult. Próbáld ki, nálam mûködött
Thief 3-mat végigvittem, és mivel tetszett, megpróbálnám az elsõ 2 részt is. Az elsõ rész az EVM-es kiadásban van meg, ami nem tartalmazza a bónuszpályákat.(Az települ rendesen.) Megszereztem a Gold Editiont, az viszont nem hajlandó települni az XP-re. (Azt mondja, hogy az operációs rendszerem NT, és úgysem fog menni vele a játék, aztán leálla telepítõ.) Valami ravasz ötlet, hogy mégiscsak feltelepüljön? Járt már más is így?
Én nem értek hozzá, de ne add fel, mert ha nem ismered a Thief-et, akkor egy nagyon jó élménytõl fosztod meg magad. Szerintem itt sokunkra rendkívüli hatást tett a játék. Amíg nem oldódik meg a problémád, javaslom kezd az elsõ két résszel, márcsak az elõzmények és a történet miatt is... Hiába régi játékok, de az élmény ugyanúgy benne van. A függõségünk is ott kezdõdött!!!
A Gef4 MX sorozattal ugyan nem vagyok teljesen képben, de ha van 3DMark-od, a Details gomb (3DMark 2003/2005) kiírja, miket támogat a videókártya. A régebbi 3DMark 2001 pixel shader tesztjének pedig 1.1-es pixel shaderrel is mennie kell. Esetleg ezeket kipróbálhatod.
Fontos, hogy Win98/ME alatt nem megy a Thief 3 - ezt csak azért említem, mert úgy tudom, elég megtévesztõ módon Win98 alatt is valami driver problémára panaszkodik a játék, ahelyett, hogy egyértelmû hibaüzenetet adna.
Na hát ezt egyáltalán nem vágom, leszedtem az nvidia drivert felraktam egy újabbat , leszedtem a játékot azt is újraraktam és mégsem indúl a játék ugyanazok a hibák jönnek elõ , a pixel shader-es izé. tud valaki valamilyen megoldást?
lehet hogy újrarakom az nvidia drivert mert szerintem is mennie kell , letöltöttem az utolsót remélem az segít
Nem ismerem a vkártyád, de a Thief3 alap gépigénye szerint támogatnia kell a Pixel Shader 1.1-et minimum. Ha azt tudja akkor csak driver gond...
rákattintok az indítóikonra egy pillanatig mintha töltene aztán leáll. Azthiszem leszedem aztán újra visszarakom. Indításnál van egy olyan opció hogy check graphic card, na ha arra rányomok akkor az alábbi szöveg jelenik meg: Problem: This computer's graphics card does not claim to support pixel shaders. If you are the certain the graphics card supports pixel shaders, try installing newer drivers. Ez szerintem kb annyit tesz hogy a videókarimhoz másik driver kéne valamilyen pixel shader-es de hol találok ilyet hozzá???
mennie kéne mi a gond, mi az, hogy "nem indul" - kiír vmit egyáltalán?
Sziasztok nagyon érdekelt ez a játék, megszereztem fel is raktam csak nem indul, lehet hogy kicsi hozzá a videokártyám?? asusp4p800s-alaplap, 2.6 celeron, 1 gi-ga ram, nvidia geforce4 mx 4000-videokari
Khm, akkor nem fejbõl:
"...bejutottam a konyhába. Itt a szolgáló övén csüngött kulcs, melyet leakasztottam. A pincébe lemászva furcsa hangokra lettem figyelmes: mindent átnéztem, majd visszatértem az étkezõbe, kioltottam a tûzhelyben lobogó lángokat, és lecsúsztam a titkos járaton. Lent félig rothadó zombi állta utam, tüzes nyílvesszõvel tettem ártalmatlanná. A két pók eltüntetése után gázos nyílvesszõ ütötte markomat. Ellátogattam még a kápolnába is, ahol a falon látható kalapácsforma mélyedésbe lõtt nyílvesszõ nyitotta meg elõttem az utat az élõhalott õrhöz. Két tüzes nyílvesszõ azonnal végzett vele, így az õrzött kincs az enyém lett..."
forrás PC GURU Dauby :)
Kápolnás kalapácsos bácsi nekem is beugrott, nem szellem sztm se, de lehet kicsit "ragyog". Már elfelejtettem hogy kell oda lemenni.
Ha a 7. a Trart-féle szembesítõs pálya, ott tényleg kettõ is van: egy nõi a pincében a nyújtópadon, egy meg a házikápolna alatt (fentrõl is hallani a lánccsörgést). De úgy emlékszem, az nem szellem - legalábbis engem megtámadt, amikor lementem... Talán rosszkor zavartam?
IGAZ, emlékszem már!!! Most, hogy mondod, egyszer már nekem is sikerült a végérejárnom, de mivel nem volt ott éppen tûznyilam,jobbnak láttam lepattanni onnan. Ott is egy férfi és egy nõi zombie jelent meg, nem? A pinceire emélkszem, de az csak egy szellem volt (ha egyre gondolunk), és nem igazán izgatta fel magát, ha meglátott, pedig mindent megpróbáltam, hogy felhívjam magamra a figyelmét, de ez úgy látszik, hogy a flegmább kalapácsos-zombie-õrök közül volt való.
Több helyen vannak valóban a 2. részben is csak "nem jönnek veled szemben" ha érted mire gondolok. Szóval pl. a 10-es pályán meg lehet idézni õket egy toronyban ha elolvasod ott a könyvet. A 7-es pályán pedig a rejtett pincében találkoztam egyel egy kínzókamrában...(most ezek jutottak eszembe)
"Amúgy a thief3 "korábbbivá"(t1-2) alakítása ezerrel folyik, hogy nincs oldal ,az sajna nem rajtam múlik..."
Ez most komoly? Mit lehet tudni a projektrõl? Thief3-as modellek lesznek Thief1-2 pályákon, vagy át lesznek alakítva? A pályák is egy az egyben ugyanazok lesznek? Mert a Thief3-ban elég rövidek lettek sajnos (Éljen az XBox!)
Fellelhetõk valahol képek?
Amúgy a Thief2-ben is voltak zombik, én 2 helyen tapasztaltam õket: 1. Nem tudom a pálya nevét (4. vagy 5.). Az ahol be kell mártani a sz.rba az õrnagyot... A pálya elején baloldalt van egy kõkerítés, ami fölött ha átdobot azt a mechanikus kémszemet, látni lehet, ahogy egy férfi és egy nõi zombi táncol.
2. A "lIfe of the party" pályán valahol félúton hallani lehet egy zombi hörgését, de akárhogy skubiztam, nem láttam meg. Esetleg látta valaki?
Nem szaggatni fog, hanem használja vagy a virtuális memóriát, vagy az alaplapi ramokat. biosban is be lehet állítani, hogy mennyi legyen a virtuális vga ram.
Kösz a Dromed tippet, de még nem volt alkalmam kipróbálni. Újabban nagyon rá álltam megint a T3modding-ra. A gamesysben turkálok vele, szinte határtalanok a lehetõségeim. De van más gond is. A textúráim átlag 3-4MB-osak, és kb 6-700 is van belõle. A videokártyám 128 megás. Ha a memória megtelt a vga-n, akkor mi történik? Eszméletlenül szaggat? Mert nekem ez van. Amúgy a thief3 "korábbbivá"(t1-2) alakítása ezerrel folyik, hogy nincs oldal ,az sajna nem rajtam múlik... Majd lesz!!! Minden jót!
Thief 1-hez valóban van hivatalos patch, de Thief 2-höz nem kellett, mert ez a .cfg buhera szokta oldani a dolgot. Talán fontos, hogy szóköz se maradjon a sor elõtt. Ha továbbra is csak fekete kép jön, nincs más tippem, és a TTLG-n sem írnak másmilyen fekete kép jelenségrõl.
Néztem a FAQ-ot, próbáltam a safe_texture_manager-t uncommentezni, de nem hozott megoldást :( Néztem a patcheket, de az Nvidida Driver 5x.xx fixes cimszó alatt csak Dark Project és Gold patch van, nekem meg thief2-vel van gondom :(
Megpróbálom este újrainstallni, mert azóta már új nvidia driverem is van, szóval lehet, hogy már megoldódott a dolog.
KGY: Rég beszéltünk, örömmel látom a siteod frissitését :) A T2Xnek meg kifejezetten örültem, teljesen el is feledkeztem róla. Van viszont egy gondom: nekem nem indul a T2 mióta új nvidia drivert használok. Még 1 évvel ezelött a TTLGn azt olvastam, hogy a 42.xx-es driver felettieket nem szereti a T2. Az történik ugyanis, hogy a menü még bejön, de mihelyt új játékot, vagy mentett állást töltenék be, fekete kép, azt annyi. (szerintem nemis tölt). Született erre valami megoldás?
A Thievery-t ismerem, de szerintem rendkívül gyenge lett, nekem egyáltalán nem jött be. 5-10 perc játék után nyomtam is neki egy gyors uninstallt. Sehol sincs egy dark mod-hoz képest.
Bár sokak tetszését nem nyerte el a hálózati tolvajkodás, a UT-hoz készült egy Thievery nevû MOD, amit itt találsz meg. A hangulat valóban nem hagyományos Thief-érzés, annál kissé pörgõsebb. Lehetsz õrökkel is, és a saját csapatoddal coop-ban vagy. Single player módja nincs, habár játszhatsz botokkal is.
Nocsak, úgy tûnik, júliusban még újítottak is rajta valamit...
Nem tud valaki egy lelõhelyet T2(eredeti) CD1-hez , megrágta a kutyám. Nem volna kedvem újra megvenni.
Elõre is köszi.
Tudom, hogy már egyszer kérdeztem, de reménykedve újra megteszem: van rá esély, hogy a dark modban helyet kapjon egy árva cooperative mod? Tudom, hogy nem szokás a Thief-ben, meg Garret sem egy társas lélek...stb, de szerintem mindenképpen szuper lenne, higyjétek el.
Bár ez egy Thief fórum, de nem félek itt megemlíteni a SWAT4-et, amivel megjelenése óta folyamatosan játszunk coop módban. A Thief óta ez az elsõ játék, ami igazán megfogott. Nem agyatlanul szétzúzós játék, hanem kimondottan lopakodós, ha lehet kerülni kell a gyilkolászást, inkább meg kell bénítani az ellenséget és megbilincselni. Simán pontlevonás jár azért, ha szó nélkül lelövöd az ellent. Márpedig pontok nélkül nem lehet tovább jutni. Volt olyan Fan pálya (egyébként rengeteg kiválót lehet letölteni hozzá!), amin kb háromnegyed órát küzdöttünk, abból pedig minimum 40 percet hasonkúszva, sötétben meghúzódva (bár a láthatósáégban itt nincs szerepe. (Ez is egy Thief-es reflex...)
Azért is írom le ezt itt, mert a manapság tapasztalható komoly mennyiségû és az ehhez szükségképpen tartozó komolytalan minõségû (értsd: pocsék, 1 alkalmas) játékok között ritkaság, hogy majdnem 1 év eltelte után is rengeteg SWAT4 szerver üzemel, amiken fürtökben lógnak az ésszel játszható játékok kedvelõi.
A THIEF pedig ennek a típusnak a legjobb megtestesítõje. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy hiba lenne kihagyni belõle a coop mod-ot. Akinek nem tetszik, az még mindig nyomulhat single player-ben. És hogy ne legyen összetûzés a játékosok között "munka" közben, a közösen megszerzett vagyon testvériesen felezõdne, vagy harmadolódna, bár nem tudom, hogy a Dark modban is lesz-e bevásárlási lehetõség. Az eddig látni engedett képek alapján 100%-ig biztos vagyok abban, hogy ez egy szuper mod lesz, és nagyon sajnálom, hogy programozási ismeretek hiányában nem vehetek részt benne.
Szerintem nem lenne gond, ha a mod többet nyújtana, mint az alapjáték (bár a modelleket látva ez már így is teljesült)
:) bespájzoltam szépen, gondolva a boldog békeidõkre köszi a jókívánságot és a nagyon is figyelemre méltó infot: "vannak viszont kölcsönvett karakterek pl. a System Shock 2-bõl" o.O SS2+Thief2 egybegyúrva nagyon érdekes de jól hangzik
Thief 1-3 Fan Mission-öket innen vagy innen szedhedsz le. Az FM-ek kezeléséhez szükséged lehet a DarkLoader-re, a Thief 3 FM-ekhez meg az erõsen béta állapotban lévõ GarrettLoader-re. (Bár eddig nem sok T3 FM született)
MOD-ok: A Thief sorozathoz gyakorlatilag egy nagyobb MOD született, a T2X, ez a bizonyos DarkMod pedig a Doom 3-hoz készül, és mint lejjebb olvasható, talán õszre várható.
sorry a fáraszto kérdésekért stb de thief3-hoz már lelehet tölteni dark modot?
és ha valaki összeszedné az öszes ilyen "értelmes" modot a thief1-3hoz, szoval hogy az öszes részhez milyen kiegek jelentek meg és honnét lehet õket letölteni
t2höz megvan nekem is a kieg viszont ez a dark mod kellene
thx
Vannak, de csak egy küldetésben (Hallucinációk), és akkor is csak egy idõ eltelte után (profi fokozaton asszem már fél óra után ellepik a várost, egyébként több idõd van). Ami pedig a fajtát illeti, elég változatosak. De elég sok eszköz található ellenük, fõleg, ha megtalálod a küldetés "húsvéti tojását".
De érdekes a Próféták Orákuluma c. pálya is, ahol Thief-es ellenséget nem is találsz (vannak viszont kölcsönvett karakterek pl. a System Shock 2-bõl)
WOW Ebben vannak ill. milyen fajta élõhalottak szerepelnek? Mindenképp grat. és köszönet, de az idõzítés kicsit rossz, így vizsgaidõszakban ezzel "kínozni" :)