Én is leszedtem, mert kiváncsi voltam, hogy az EA mit hozott ki az ötletbõl. És milyen kellemesen csalódtam!
Nos, az a helyzet, hogy bár már közel járok a harmadik x-hez, de komolyan mondom, régen szórakoztam ilyen jól. Véleményem szerint parádés a megvalósítás, a kezelés pofonegyszerû, a körítés pedig szerintem jobb, mint az EA Sports-os játékokban.
Egy apróság zavar csak, látszik, hogy a game elsõsorban gyerekeknek készült, ugyanis nagyon könnyû benne nyerni. (Legallábbis az elején.) Eddig két meccset játszottam, és az egyiket 300-0-ra, a másikat 260-0-ra nyertem, bár nyilván a nehezebb ellenfelek majd csak ezután jönnek.
A különbözõ részfeladatok érdekes módon nehezebbnek tûnnek, de azért többnyire itt is elsõre house record-ot sikerült elérni, pedig eleinte néhányszor abban sem voltam biztos, hogy mi a feladat... :)
Ami Atiii hozzászólását illeti, a grafika szerintem éppen megfelelõ, egy kicsit olyan konzolosan elmosott, nekem azért tetszett. A kommentátor és a közönség hangja nekem nagyon bejött, remek hangulatot csinálnak a játékhoz.
Ami a bugokat illeti, csak a szokásos apró grafikai bugokkal találkoztam, de ilyen szinte mindenhol van, engem nem zavart.
A lineáris játékmenetrõl. Elsõre nem értettem, hogy lehet egy tulajdonképpen sporttémájú játékban lineáris játékmenet, de azt hiszem sejtem már mire gondolsz. Ugyanazt a taktikát alkalmazva meg lehet verni mindenkit, így idõvel kicsit monotonná válhat a játék, de mivel én a meccsek közé mindig beiktattam néhány részfeladatot, így számomra nem volt unalmas egy percig sem.
Összességében véve szerintem ez a játék nagyon színvonalasan lett megcsinálva, méltó a könyvhöz, és ha csak komolytalanul, felhõtlenül szórakozni akarsz, akkor szerintem nagyon tuti választás. Az biztos, hogy a barátnõm, és az öcsém imádni fogja.
Én ajánlom mindenkinek, aki szereti a sportot, és anno kedvelte pl. az NBA JAM nevû kis szösszenetet. (Más kérdés, hogy ami ott arcade volt - 5 méteres ugrások, égõ labda, stb... - az ebben a világban természetesnek hat.)
Egy aprócska módosítás, esetleg kiegészítés az eddigiekhez.
Valóban jöttek nehezebb ellenfelek késõbb, a világkupában, ám ez annyiban merül ki, hogy most 300-20-ra nyerem a meccseket, tehát kapok egy-két gólt. Elvileg van még két komolyabb nehézségi fokozat (én a másodikkal játszom), de ezek kezdetben nem elérhetõk, csak ha összegyûjt az ember jónéhány kviddics kártyát. Azokat meg elég lassan adogatja a game... :(
Hát ez a játék iszonyatosan könnyû (annak ellenére, hogy alig tudom kezelni :D), látszik, hogy fiatalabb korosztálynak készült. Érdekes benne, hogy lehet seprût venni, vannak pályák, és rengeteg csapat. Kár, hogy Erdély nincs benne, hisz sokat írtak róla a könyvben. Viszont igen hamar meg lehet unni. Nekem kellett 30 perc pihi, hogy újra elkezdjek vele játszani. De tényleg érdekes, hogy pl. az okató résznél bemutatja, hogy kell elütni a gurkót, meg speciális mozdulatokat tenni, ezzel szemben azt sem tudtam melyik gombot kell nyomni és mégis rekordot döntöttem. Szal érdekes. Mindazonáltal igen szórakoztató játék, de nem marad nálam etalon, az biztos.
Igen, ez a gond vele, hogy túl könnyû az egész, pedig a körítés tényleg nagyon profi. Kár érte, ennél sokkal jobb is lehetett volna.
Sziasztok! Valaki tudna adni egy serialt eme remek játékhoz. Örök hála
Már leltem hozzá
hmpf
a seprûk a fokozatok csak szólok. úgy már nem olyan könnyû:D a comet 260 (kométa 260) a legkönyebb szint utánna nimbusz 2000 nimbusz 2001 és végül a tûzvillám. a tûzvillámmal nagyon nehéz. ti tudjátok hogy a special movesnál (speciális mozdulatoknál) hogyan kell ezeket végrehajtani? pl beater + shoot a terelõvel nem tudok lõni-.-
frontend/worldcup/teamsel.ccd ki tudna elkuldeni nekem pls pls az e-mail cimem [email protected] pls
Nekem tetszik ez a játék de egy kicsit már unalmas amióta nimbusz 2000-en 1290-100 a végeredmény a javamra. Ez a 1290 az én rekordom.
rájöttem van a csapatos kombó azt úakkor lehet elnyomni ha +kapod azt a jelet amikor 2 kapú van és ha nálad van a labda ENTERt nyomsz
vannak kisebb kombók használata:amikor +kapod azt a jelet ahol 1 kapu van és akkor +nyomod a 6-ost(vagy jobbklikk)és akkor elvewszi a labdát
vagy +nyomod egyszerre a 4-est és a 6-ost akkor meg gólt dob vagy üt vagy rúg
és még van 1 két kombó amiket az inventroy-ban lehet megnézni azon belül a táblára kell menni és ott leírja hogy mit mivel kell
ha valamelyik gomb nem tiszta nézd + a billentyûleosztást
nekem is az segített(nem is keveset!)
sok sikert mindenkinek!
2000en 100 pontja van???????????gondolom csak team special moveokból... nekem 730:10 a rekordom bulgária ellen, a döntõben sokat dobtam, mert mindig hagytam magam, és nagy volt a hátrányom