szerintem teljesen más. a stílus hasonló és bár csak a Shogun-nal játszottam anno és nem tudom, hogy a gazdasági(építõs) rész mennyire forrot ki ill. változott a többiben, akkor is másként írnám le a két játékot. Egy kipróbálást már megér:)
tegnap végleg letöröltem mindenkit a térképrõl:) sajnos nem várt semmi videó vagy tûzijáték a végén, csak kiírta, hogy meghódítottam mindent és kész, ennyi. hamarosan elkezdem az új játékom, azt még nem tudom, hogy kivel. talán egybõl elkezdem egy olyannal, amelynek csak 1-2 területe van és onnan török fel:)
Ez miben jobb vagy másabb mint a Total War? tudtok még hasonló játékokat?
Hi!
tennap hódítottam egy kicsikét, már csak egy birodalom bírja és igen hõsiesen védekeznek. észak-afrikában tanyáznak, nem tom, hogy kik pontosan. elég kemény dió már itt a végén a háborúskodás. gondolom fullon ki van építve a védelmi rendszere, mert a legerõsebb csapat is vereséget szenved, ha egyedül küldöm rá. vagy lehet hogy ennyire jók a harcban? mert tapasztalatuk az nuku mikor kijönnek a várból. egyszer-kétszer találkoztam 2-3 csillagos emberkével, de az sem volt nehéz falat. képet nem csináltam, mert nincs értelme. észak-afrika közepén van a területe. kalatrõl-nyugatról csak magyarok vannak. ja, meg ciprus is az övé. Egyébként Ti mit csináltok mikor elfogják az egyik lovagotok? én általában kifizetem a vérdíjat (ezzel elég nagy vagyonokat adva az ellenségnek). de nem akarok elveszíteni egy vérprofit, inkább fizetek. "körönként" 3-4000 kapok, a pénz nem számít.
egy Panyi nevû srác csinálja, akkor, ha valami Teb elküldi a szerkesztõ progit. megpróbálom felvenni vele a kapcsolatot és majd meglátjuk mi sül ki belõle. egyenlõre aug 7-ig nem elérhetõ a portál szerint. gondolom szabi.
Igazad van hogy sárga pöttyös, de sok már úgy is letölthetõ.
megnéztem, de szerintem valamivel összekeverted, mert sárga pöttyös, azaz "készül" stádiumban van jelenleg, ami azt jelenti, hogy senki nem foglalkozik vele:( vagy pedig nagyon lassan alakul... ha valaki elküldi a száraz angol szöveget, akkor megpróbálhatom lefordítani, de berakni azt nemtom hogy kell:) szal a meló felét elvinném.
Van, de nem lehet letölteni, pedig a gallériában van jó pár kép róla.
hát leírás nem tudom, hogy mire kellene, mivel ez nem egy kalandjáték és nem is az a fajta, ahol a menj-ide-vedd-fel-ezt szálat kellene követni. ha visszaolvasol egy nagy adag tipp-halmazt kapsz jutalmul;) ezenkívül, ha játszol és valami nem tiszta, akkor ide beírsz és segítünk. a www.magyaritasok.hu oldalon megnézheted, hogy van-e hozzá magyarítás. tudtommal nincs, de szólj ha van.
ja és magyarosítás van hozzá?
Hi! Nem tudtok egy full leirást a gámhez?
Hmm, én igazából nem tudom, van-e pápa a halál után :) Egyszer foglaltam el rómát, csak mert nem kedvelt engem, de amikor bejelentette utána, hogy mostantól minden keresztény ország a szívére ölel engem, akkor inkább visszatöltöttem. Most meg új játékot kezdtem, whales-el, ami egy területes hatalmas ország, és közepes nehézségi szinten. Viszont nem túl sok idõm volt játszani, mert amikor van, akkor is fõleg a settlers eszi el (vagy apám a kapufestésekkel). Már odáig eljutottam, hogy az egy területet sikerült feltornázni ugyanúgy 1 területre :) Ez már európai nagyhatalmai méret lenne, csak el kéne felejteni a kontinenseket, és angliát mint országot. A pápát automatikusan választják, nem te döntöd el, hogy mostantól jól jönne, ha a te embered lenne a pápa. Persze, rásegítési lehetõségek azért vannak, ugyanis, akkor választanak újat, ha elhalálozik a régi. Teszem azt, egy kém miatt... Ilyenkor az ország mérete, ereje, és a papod képzettsége számít a felkérésben. "van magánélet is a világon" remélem erre úgy gondoltál, hogy találtál valami kiegészítõt a neten, amiben a királyi család örökös-gyártásában lehet aktívan részt venni :)) Pl. a singles középkori kiadása KOH modként.... :) Egyébként azt megfigyeltem, hogy teljesen mindegy, mennyire foglalták el a pápai államot, rómát mindig kihagyja a gép a hódításból. Ugyanez áll az ortodoxoknál muscovyra. Volt, hogy óriási ország volt, aztán szépen elfoglalták, de a központjához nem nyúltak, azóta ott van 1 területes országként. Shan: én csak gyorsan próbálkoztam, nem indítottam el játékot, de úgy emlékszem, hard fokozatban is engedte a pause during battles-t. Egyébként feltételezem, az arra van, hogy a világ addig halad-e, amíg te harcban csücsülsz, vagy áll. Hiszen amúgy ottvan az idõgyorsítás, azzal vissza lehet menni 0.5-re is, az meg fele olyan gyors mint az alap, tehát az már közelít a pause-hoz.
ez lesz majd a következõ változat, valami jó kis arab országgal nekiindulok hódítani:)) csak hát, ugye kis lépésekben kell haladnom, hiszen van magánélet is a világon (ami persze általában jó;)), így pl a teljes hétvégét kihagytam:( mindegy, majd holnap belehúzok. apropó, miután elfoglaltam Rómát, van pápa? mert akkor most elvileg nincs:)) legalábbis nem emlékszem, hogy kiáltozna, hogy "New Crusade" (ami ugye új keresztesháborút jelent). igaz, most nem érek rá, hogy még a pápa posztjával is foglalkozzam, de majd ki kellene tapasztalni ezt a részét is. bár, ha csak annyi, mint a Builder meg a másik haszontalan lovagi titulus, akkor felesleges idõt pazarolni erre...
megjavították a vinyóm, úgyhogy majd tudok benyomni képeket is:)
Hmm, sajna nem próbáltam ki a kiátkozást, mivel azt, akit ki akartam átkozni, már megtette egy elõzõ pápa, aztán nem sokra rá megbuktatták a pápámat. Nem von semmiféle automatikus háborút magával a dolog. Igazából semmi különös hatását nem láttam (eddig még engem nem átkoztak ki) Feltételezem, akkor az összes keresztény országgal megromlik a viszonya, ami azért elég nagy érvágás tud lenni, sõt, talán még a kingdom power is megzuhan (ez csak feltételezés). Egyébként a kiátkozás és a keresztes háború úgy mûködik, mint minden más lovagnak a képességei. Fent ráklikkelsz a pápára, és elõjönnek ezek a lehetõségek. Persze hit pontba kerülnek, nem ingyen megy. Aztán kiválasztod az országot.... A keresztes háborúnál kiválasztasz egy sereget, és azt "felkéred", vezessen háborút egy kiválasztott nem katolikus ország ellen. Ha minden igaz más ország hadurait is felkérheted, volt már olyan is, hogy engem kértek fel. Nem a legjobb dolog visszautasítani, nem attól fog imádni téged a keresztény világ :) Naszóval. Ha már ott tartunk, ajánlott saját malmunkra hajtani a vizet szerintem, és saját hadurat felkérni a háborúra. Ilyenkor egy háború kezdõdik az adott ország ellen, viszont a hadúr akár el is eshet benne, és akkor sikertelen lesz. Ha viszont sikeres, akkor megbecsülés, stb, illetve az elfoglalt területek ura lesz a hadúr. Ja, egyébként ajánlatos megpróbálni a játékot ortodox vagy arab országgal is. Pl. araboknál a pápa hiánya helyett van a jihad, amit ha elindítasz, ha jól tudom, ha támadás éri az országod, akkor automatikusan "lázadó" seregek jönnek létre, amik rátámadnak a támadóra. Tehát, olyan, mint a loyalista felkelés, csak pont megvédik a területet... Viszont ameddig tart a jihadod, nem termelõdik hit pont. Az ortodoxoknál nem tudom, mi van.
keeper: ha a papom pápa lesz, akkor ugye van lehetõség valami kiátkozásra vagy mi? ez mi lenne? megtámadják azt az országot mindannyian? a keresztes háború az valamennyire tiszta, hisz ott meg a nem keresztényeket lehet támadni, vagy nem?
Farkas: átkonvertálás alatt mit értesz? azt, hogy a saját vallásodra konvertáltad õket, vagy azt, hogy emellett adoptoltad is õket a papoddal. Ez utóbbi minden, eredetileg nem saját területen végrehajtandó, különben mindig lesznek lázadók (ezeket hívja a program loyalistáknak). A programban az jelzi, hogy adoptolás szükséges, ha a városban a morálnál (azthiszem a legutolsó pontot lenyitva) látsz egy olyan negatívumot, hogy nostalgia. Ez az idõvel csökken, de megszûntetni csak az adoptpolással lehet. Ez persze csak egy lehetõség a sokból, hogy miért lázadoznak állandóan. Egyébként a program nálam nem lázadozik a futás ellen, mióta felraktam az új patchet, bár az is igaz, hogy nem vittem túlzásba még a játékot. Szerintem manapság sem lennétek nagyon népszerûek a világban, ha hirtelen felindulásból elfoglalnátok a vatikánt, és kinyírnátok a pápát. Bár, ki tudja. Meg lehet próbálni :)
jah, akkor jó. ez gondolom a realizmus a játékban:) állandó elégedetlenség:)) a Papacy elfoglalása nálam a papom kivégzésével fejezõdött be:) éppen elfoglalta a pápa trónját én meg nem tudtam...
ezeket tudom már játszottam a játékkal elõtte sokat, akkor az írekkel aláztam le európát :)
csak zavaró az állandó lázongás, nem igazán lehet tervezni elõre nagyobb katonai hadmûveleteket
ráadásúl szétvertem Papacy-t, erre azt mondta a gép hogy kinyírtam a teljes egyházat és most nagyon fog utálni engem mindenki, meg is történt :)
ez úgy általában jellemzõ a játékra. ha sokat háborúzol (pl én egyfolytában) akkor mindig lesznek lázongó területek. legalábbis nekem úgy tûnt. adót mindenképpen szûntesd meg, mert az jó pont neked. érdemes kiházasítani a leánygyermekeket, mert a "royal dinasty"(ez máskor is van), meg a "royal wedding", amik ilyenkor megjelennek, az is mind pozitív a nép szemében. építs olyan épületeket, amik növelik a jókedvet. fõleg, ha olyat építettél, ami csökkenti (pl. ezüstbánya). azt is figyeld, hogy lehet ezeket tovább-fejleszteni. pl. a kocsmából (inn) fogadót (hostel) tudsz csinálni, de ezt sem mindenhol (azt írja, hogy mi hiányzik, ha rámész a kis nyílra, az épületnél. szürke, ha nem fejleszthetõ valamiért).
asszem ennyi. bocs, ha olyat is írtam amit tudtál:)
jó majd gondolkozom rajta de Loki apám és Angrboda anyám lehet hogy nem nézné jó szemmel :)
amúgy nem értem ezt a játékot, -15 pontos lázadó esélynél is jönnek hiába vannak átkonvertálva is, az egész haderõmet lefogják a lázadások leverése
Nincs mit. Na hallod. Merem én szerinted megharagítani fenrir farkast, a legnagyobb démont? Csak annyit kérek tõled, aki a nagy odint is egy harapással lenyelted, hogy nekem kegyelmezz meg :)
Farkas koma (Fenrir): A megoldás: töltsd le a klón cd-s verzióját a második cd-nek, valamint a hozzá tartozó nfo fájlt. Ha ezzel megvagy, a legújabb alchol-al írd ki cd-re, úgy ahogyan az le van írva az nfo fájlban. Az 1.03 fel fogja ismerni ezt a cd-t eredetiként, így nincs szükséged törésre. Viszont a rossz hír: ha már feltelepítetted az 1.03-as patchet, az újra nem települ fel, és ahogy olvastam, a crack-et már rá is másoltad az 1.03 által telepített exe-re. Szóval, hacsak nem csináltál mentést abból az exe-bõl, amit a patch telepített fel, akkor uninstallálnod kell a programot, majd telepítened újra, majd a patch, és akkor mehet a játék (persze, a cd-nek minden indításkor a meghajtóban kell lennie). A cd lényegtelen, mivel nincs rajta védelem. Viszont, a lényeget, hogy ez megoldja a kilépéses problémát, még nem sikerült megnéznem, egyenlõre egy másik, dos-os probléma foglalkoztat.
Kicsit megtorpantam a hódítás terén, de azért haladok a totális uralom felé:)) sajna a vinyóm ideiglenesen bekrepált, de jövõ hétre elvileg megjavítják, így majd akkor nyomok be képet. keeper sok sikert a clonecd-hez.
C:\Documents and Settings\-felhasználó akivel be vagy lépve a rendszerbe\Application Data\Black Sea Studios\Knights Of Honor\ Ebbe már én is belebuktam egyszer. Mivel a játékok a dokumentumok könyvtárba mentenek általában, míg az app. data a felhasználói progik kedvelt helye, és már csak a getdataback segített rajtam utána. Na nemsokára meglesz már a klónos fájl, és ki tudom próbálni a patchet.
asszem valahol a documents and settings-en belül,valamely rejtett almappában... sok sikert
a mentéseket hol tárolja a játék? hozzá lehet egyáltalán férni?
Farkas: Ha jól emlékszem, akkor az alapverzió, amit telepít, az már nem is az 1.0, hanem 1.02, tehát, az a törés, amit használsz, az is 1.02-es. Mellesleg, én is észrevettem, hogy meg vele a felpatchelt játék, csak az a gond vele, hogy olyan, mintha nem is lenne patchelve, ugyanúgy 1.02ként kezeli. Mellesleg, a pontos verziószámot a fõmenüben láthatod a jobb alsó sarokban. Én most azon próbálkozom, hogy a második lemez klóncd-s változatát megszerzem, és azt megfelelõen kiírva talán eredetinek fogja felismerni. Ha sikerül, akkor megírom.
megy a normál 1.0-ás krekkel miután felpeccseltem a játékot
Na igen, ha az olyan egyszerû lenne... Én is próbáltam keresni, de nem találtam sehol. Amúgy nekem is jól jönne, de úgy tûnik, amiket eddig találtam, azok csak álcázott trójaiak. Ilyenkor átkozom magam, amiért mindig másra pazaroltam az idõmet ahelyett, hogy megtanuljak kódot törni. A mai másolásvédelmek már sokkal-sokkal az én tudásom felett vannak, max a leírás van meg, hogyan tehetném meg. Egyébként nem ütközik ez a kérésed a fórum szabályzattal?
Keeper2, én hard módban játszom. Néztem, mielõtt elindítom a játékot: a pause during battles funkciót nem lehet bekapcsolni. Azt hittem, a csatákban nem lehet pause-zni. De nem! Mert megy a játékidõ közben. Ezért tértem át arra a támadóstyle-ra, hogy egyszerûen csak két hõst elindítok, teljes közelhasrci egységekkel, dread-ot kifeljlesztve az egyiknél, a másiknál pedig morale javító skilleket. Így általában beveszik a várakat, anélkül, hogy én irányítanám õket. A lázadásoknál szintén egyszerû: csak odarakom a királyt vagy herceget a provinciába, teljesen parasztsereget vesz föl és leveri :)
Amúgy a játék inflációja hasonlít az igazira: kis ország esetén 20.000-nél már nem kapsz pénzt. Minél nagyobb az országod, annál több péntzed lehet. Abban nem vagyok biztos, de lehet, hogy az idegen pénz mennyisége is számít, vagyis hogy mennyit adtak más országok
Még így kissé megkésve hozzátennék ezt-azt. A kingdom advantages menüpontban pontosan megláthatod, hogy milyenek vannak, ezek miket eredményeznek, és, hogy mik kellenek a teljesülésükhöz. Ajánlatos megcsinálni, mert sok pozitívumuk van, emellett ha mind megvan, akkor az is a kis gyõzelemmel ér fel (mint amikor megválasztanak európa urának. A nagy gyõzelem, amikor elfoglalod a legutolsó provinciát is, ami még nem a tied...) Az exotic goods csak kikötõkön keresztül szerezhetõ be, 5000 aranyba kerül, és a rendszeres levonások között is van egy összege (mint a lovagjaidnak). Ja, és egy kikötõ csak 1 dolgot tud behozni. Én kipróbáltam, lehet mást választani késöbb, ellenben akkor az elõzõ forrása megszûnik (hacsak nem szállíttatsz máshonnan is be ilyet, de ez tök pénzpazarlás). Én azt a játékstílust követtem, hogy egyszerre lehetõleg nem túl sok országgal háborúzni (persze amennyit még az erõfölényem megenged). Persze, ezek egymást bérelik fel ellenem háborúba, de szinte mindig elfogadják a feltétel nélküli békét, ha rögtön a háborúba lépésük után felajánlod nekik. így nem kell sok országgal hadakoznod egyszerre. Ja, és a csatákban a kedvencem: 3-4 erõs közelharci egység, a többi pedig mind íjász. Távolról lelõni õket, ilyenkor általában leesik a moráljuk, és így veszteség nélkül le lehet nyomni legalább olyan erõs seregeket, mint a tied. Ha netán mégis a közeledbe érnének, akkor kell a közelharci... A váraknál: az ellenség sosem!!!! jön ki a várfalon kívülre, így az íjászokat a várfal közelébe kell állítani, egy egységgel bezúzatni a kaput, bemenni, majd, ha már igen közel ér egy ellenséges csapat, gyorsan ki. Persze, a többiek lövik õket addig, és õk meg nem jönnek ki a várfalon kívül. Ha netán elfogy a nyíl az egységeket letáboroztathatod, az idõt felgyorsítva visszatermelõdnek az íjak. Amíg harcolsz, a világ pause-ban van. Ja, és mivel én is csak sokára jöttem rá: ne felejtsd el a meghódított területeket adoptálni is. Ha más vallású, akkor konvertálni kell (ez akár a pap életébe is kerülhet), és minden esetben adoptálni. Az adoptálás megszünteti a nosztaliga morál levonást, és nem lesz többé ott lázadó egység. Az adóztatást szerintem felejtsd el, alig jön be pénz egy nagy országban belõle, és a nép meg örülni fog. Infláció szerintem olyan 50 ezer arany táján kezdõdik, 80 ezernél már olyan 800-900 levonás. Ilyenkor költsd a pénzed. Bármit jobb megvenni, minthogy pocsékba menjen a pénz. Big: patch az van, csak crack nincs hozzá. És mivel már sokszor kifejtettem, hogy mik azok a görény húzásai a cégnek, ami miatt úgy döntöttem, nem fogom megvenni a progit, nem ismétlem ezt meg, mindenesetre, arra sikerült rájönnöm hogy a felpatchelt játék ugyanúgy leszedi a daemont és a blindwriteot. Amúgy, ma végre végigjátszottam a majestyt a kiegészítõvel egyetemben. Hát, nem mondom, igencsak húzós volt. Most már csak jönni kell a 2-nek. Az meg már okés lenne, csak kiadót nem találnak hozzá. Egyébként egy igen jó játék, oltári nagy kedvencem: mad tv. Próbáljátok ki. Igaz, 91-es, de nagyon poén.
egyébként tényleg multiba kéne nyomni, csak nemtom, hogy mit eredményezne ez a desktopra dobálás. ha csak annyi, hogy engem kidob, a másikat meg csak lepausálja, akkor nincs gond, mert hamar vissza lehet lépni. egyébként elég macerás. mindig visszatölteni az adott állást, elég szar....
nem adóztatok miután elérem a 3-as kingdom power-t:) de nem tudom. eleinte olyan 2-300 arany "körönként". aztán folyamatosan emelkedik már, ezért nem nézem. sok mindentõl függ, mennyi adószedõ épületed, ill. egyébb pénzforrásod van. a kezdetek során mindig érdemes több kereskedõt tartani, mert azok hozzák a zsét. adót azért nem vetek ki, mert szeretik a parasztok ha nincs rajtuk ilyen teher:)
Látod, én ezér ajándékozom el a földeket. Már végigjátszottam párszor, és sajnos gyenge az ellen :( Multi kéne, az az igazi.
Mennyi a max pénzjövedelmed a közepes adóztatásban infláció nélkül?
nos az elsõvel gyorsabban épülnek az épületek, a 2.-kal több kaja van. ha jól emlékszem ezeket írja, mert mint mondtam, Én nem használom õket. sajnálom a helyet:) egyébként már olyan szinten nyomom, hogy ha elfoglalok egy ellenséges provinciát és azon nincs meg a megfelelõ épület ahhoz, hogy pótoljam elesett egységeimet, akkor egyszerûen elindítom az építést, aztán megveszem:) akár 5-6 épületet is:DD
ha már úgyis tudjátok, megkérdezem: mire jók a lovagtól jobbra elhejezkedQ ikonok: a kémet és a cleriket értem, de a buildert és a földesurat nem. Azok mire jók?
mindegyik másra. pl. extra kaja-termelés és +100 kajaraktár minden területeden. vagy duplázódik a kereskedelmi bevételed, aztán olyan is van amivel tovább kitartanak az ostromlott várad védõi, meg egyébb finomságok:) érdemes megcsinálni õket, mert sokat segítenek. legtöbbhöz kell olyan terület, ahol van kikötõ, mert vannak olyan cuccok amiket csak importálással szerezhetsz be és másra nem is használhatod csak ide. pl. ilyen a selyem, cukor, elefántcsont, drágakõ stb.
látom nem alszotok:) jah, keeper2, akkor sajna tényleg nincs megoldás rá, csak patch:( majd egyszer:)
Shan66:
azt sejtettem, hogy azért hullott ki a pap/pápám a sorból, de ez elég nagy gyökérség a program részérõl, nem?
a szövetséges dologgal kapcsolatban annyit, hogy én nem szoktam kötni ilyeneket, esetleg egy-kettõvel, pont azért, mert késõbb úgyis fel fogom rúgni:) persze az elején érdemes jóban lenni mindenkivel (majdnem mindenkivel), de ez max meg-nem-támadási szerzõdés a részemrõl. a kérdésed igazából ezzel kapcsolatban mi? hogy mi hogy csináljuk? mer én így.
már többször kaptam olyat, hogy én vagyok a legerõsebb és ezért szeretnének "nyalni", de ezeket elküldöm melegebb égtájakra, aztán utánnuk megyek és lenyomok mindenkit:)) najó, most nagy a pofám, mert viszonylag könnyû országgal játszom. majd kipróbálom milyen egy kis országgal (1-2 megyés) játszani, aztán majd jövök ide sírni:) ja, kémeket abszolúte nem használok. sõt két kereskedõm van, de lehet, hogy elég lesz egy is mostmár (amint látjátok van bevétel rendesen:)), szal van még egy pap, mer az kell, többi meg lovag akikkel járom a vidéket. ennyi. ha kérdésed van írj. csá
Ui: a nevem egyébként bigapó, a Mátrix "csak" a kedvenc filmem (és a világ legjobbja is). azért megtisztelõ volt:))
hi mátrix, azért halt meg a pápád, mert elpusztítottad papacy-t. Nekem is így volt.
Te nem tudsz nekem segíteni? Please! Én olyan játékstylt alkalmazok, hogy meghódítok nagy területeket, egész európa ellenségem, aztán az egyik erQs európai -nem török vagy hasonló- néppel békét kötök- úgy hogy felajánlom neki egyik váram. akkor mindig béke lesz. aztán adig még utána neki 2 várat, akkor számára nagyon zöld leszek (harmonius). Ekkor elmegyek vele allience pakt-ig, aztán hódítok tovább, és olyan várakat, amik nem kellenek, vagy lázadás van, és messze a segítség, és a király vagy herceg sem rakható oda, akkor azokat odaadom a szövetségesemnek. Kezdetben több szövetségest akartam, de láttam, hogy nem lesz jó, mert egymást fogják megenni :(. Így áttértem az 1dzövetséges funkcióra. Ez már könnyebb volt, de megesett, hogy szétestek...
Végül is, ha már egyszer én vagyok EU ura, akkor minek legyek még nagyobb? Csak kell egy vár, ahol fedual knights-ek vannak, és egy herceg-a nem trónörökös-, hogy még véletlenül se legyenek kémeim.
Na, mi a véleményetek? Majd szúrok be én is képet, szeretek dicsekedni: szabadjára engedni az egót... :)
Rájöttem, hogy a birodalom csak akkor hullik szét trónörökös nélküli királyelhalálozás esetén, ha a kingdom power nem 5-ös. (Végül is, mégis csak power a neve)
Nekem nem adott szituációnál lép ki, hanem véletlenszerûen. Volt olyan, hogy csata közepén, volt, hogy a saját váramra kattintva, ahol már sokszor jártam, de volt olyan is, hogy nem csináltam semmit, csak vártam, hogy teljen az idõ. Megeshet, hogy valami program van a gépemen, amivel õ nem jön jól ki, (pl. a dc 5-6 óra mûködés után hibát generál, ha a kaspersky tûzfal is el van indítva, de más tûzfallal jó). Lehet, hogy valamilyen driver verzió a gond, vagy csak valami hardver alkatrésszel akad össze. Ez alapvetõen a program hibája, lehet, hogy a patch javítja, de mivel nem normálisan álltak a védelméhez (lásd daemon...), nem fogok én sem normálisan állni a program megvételéhez, cracket meg nem találtam hozzá, így marad más játék. Majestyben pl. már csak a kiegészítõ két utolsó, master szintû pályája maradt hátra.
Történt egy olyan érdekes dolog, hogy éppen támadásom alatt volt Rome, mikor is elhalálozott a pápa. Természetesen az Én papomat nevezték ki új pápának. pár perc múlva elfoglaltam Rómát, erre elhalálozott a papom vagy mi, mert eltûnt a brigádból... ez elég érdekes esemény volt. a mostani már a harmadik 5 csillagos pap, mert az elõzõvel is történt valami:) asszem belebukott egy konvertálásba.
amint látjátok Lithuania-ban (gondolom Litvánia), nem sokkal korábban kormányváltás volt:) és szépen szétesett darabokra:)) ja és ott van az a szép libafos-zöld Tyrolia, ami nekem a kidobásokat eredményezi. elõre is elnézést azoktól akiknek sokáig töltött...
Ez elég szépen néz ki: ez meg egy aktuális ranglista: kicsit elhúztam:))
Nagy Magyarország:
Na, akkor itt jönnek: ][/IMG] [IMG]
Hi!
Keeper2, szerintem neked az lesz a problemád, mint nekem! legalábbis remélem, hogy csak az és tudsz majd játszani. Engem csak akkor dobott ki a program, ha egy bizonyos országot akartam megnézni a politikai térképen. nekem ez speciel Tyrolia volt (asszem). amint rányomtam az Õ országára vagy a "terep-asztalon" a várra, egybõl kidobott a desktop-ra. az, hogy Õt hogy fogom elintézni azt, nem tudom, mivel így lehetetlen megtámadni. abban bízok, hogy majd idõvel elmúlik ez a bug (ennek kicsi a valószínûsége sajnos). Próbáld, ki, hogy kinél dob ki. Ha egyébként is kilép akkor nemtom mi lehet a baj, mert nekem Abit AN8, Athlon64 3000+ os konfignál csinálja ezt. tehát nem hiszem, hogy hardverfüggõ, inkább a szoftver szar... ha nem haragusztok meg, nyomok be pár képet a hódításaimról meg egyebekrõl.
Nem biztos, hogy sokkal többet. 2 hónapja játszottam vele elQszQr, akkor 3 hét múlav abbahagytam, és csak két hete került elQ újra...
A hardware-s hiba az biz' nem jó De a szovtveres sem. Nekem pl.: a file protector állandóan lefagyasztotta a gépet... uninstallni kellett :(
Nincs valami ötleted, honnan lehet végigjátszást szerezni hozzá? Ja, és mi is az tulajdonképpen? :) Amíg nincs magyarítás hozzá, sajnos nem tudom használni a kézikönyvét, úgyhogy remélem a végigjátszás segít... ha meg nem, akkor várnom kell :)
Na, ezek a kérdések sajna számomra is nagy kérdések, sõt, igazán ez fel sem merült eddig bennem, bár pl. te már többet játszottál vele. Én pl. egyszer nyomultam elég hosszan vele, csak meguntam a rendszeres kilépését. Egyébként nekem sem 1.0 a verziója, nekem is valami olyan verziót rak fel alapból, mint nálad, csak valamilyen hardverrel vagy szoftverrel nem jön jól ki a gépemen. Bár, õszre tervezek, hogy áttérek athlon 64re, akkor új lesz az alaplap és a videókari is, talán akkor majd abbahagyja, addig meg mellõzöm. Amúgy, pl. azthiszem a baldurs gate-hez, vagy valamelyik leszármazottjához éveken át készült a magyarítás. Igaz, hogy ha ismeritek, hát azokban aztán tényleg van ám szöveg....
ill. nem! Sorry. Cd-rQl lett fölrakva, azért hittem. 1.06-os verziójú a game
alapverzióm van
Ja, és igen, lesz magyarítás, már több hónapja készül a "magyaritasok gravitációs központjában". Pontosan nem tudom, mennyi ideje, de már akkor is készqlt, amikor elQszQr játszottam a játékkal
Hi
Már több hónapja ismerem ezt a játékot, Rengeteget játszottam vele, aztán késQbb abbahagytam, miután már 3.-szorra nyertem magyarországgal. 2 hete ismét elQkerült, és rá kellett jönnöm, mennyi funkció van, amit még nem ismertem. Pl.: rájöttem, hogy miért üzen nekem mindig hadat fél Európa, ha kelet egyik országát megtámadom stb. ...
Viszont van egy dolog, amire még nem jöttem rá: Hogyan lehet olyan szerzQdéseket felajánlani más országoknak, amiben adok is (offer) és kapok is (demand). Eddig csak külön tudtam alkalmazni ezeket. De kell, hogy lehessen valahogy együtt is, mert az AI is szokott ilyet tenni velem + hogy lehet gratulálni egy országnak, ha elcsatolt vki mástól egy provinciát?
Más helyeken azt mondták, töltsem le a végigjátszását. Nem akarom nagyon hangsúlyozni, hogy béna vok' és nem tom' hogy az mi, hanem inkább csak azt szeretném megkérdezni, hogy honnan lehet letölteni
Kösz a segítséget
Hát, én már le is szedtem. Megvenni nem fogom a programot, mivel a javításban ugyanúgy benne van az a merõen jogsértõ daemon és blindwrite eltüntetõ cselekménye, ami miatt nálam a program fekete listára került, a javításhoz meg nincs normális crack. Megpróbáltam az alap verzióval új játékot közepes nehézségen, az 1 tartományos whales-el, nem is tûnt borzasztónak, de nemsokra rá úgy kivágott, hogy azonnal uninstalláltam. Még a majestyt nyomom, a kiegészítõ részében is megvan már majd minden, de van pár olyan ultra brutál pálya, hogy tök lazán bealáznak. És akkor még nem láttam az utolsó két pályát, ami elméletileg még egy rangfokozattal nehezebb...
Hi!
Na mi van, csak én nyomom? :))
megint felajánlották Európát, de most sem kellett:) inkább magam foglalom el. lassan meglesz az összes advantages (ez a neve ugye?), de ezt a gyõzelmet sem fogadom el:) most viszont rájöttem, hogy milyen hátrányai lehetnek a nagy területnek. képet megint elfelejtettem csinálni, majd legközelebb megmutatom Ojrópát:) csá
Én nem tudok róla, hogy lenne hozzá magyarítás. Bár a magyarítások portálon sárga pöttyel jelzik, ami arra utal, hogy valaki nekikezdett. Aztán majd kiderül, hogy lesz-e valami belõle.
Sziasztok ennek a játéknak valahol meg van a magyarosítása?Ha igen megmondanátok honnan lehet letõlteni köszi
Én már hetek óta el sem indítottam. De már régóta gondolkodom róla, hogy újrakezdjem egy kis országgal nehezebb szinten, csak sosem jutok odáig. Most majesty-t nyomok, az alapjátékot már majdnem végignyomtam, és tegnap végre sikerült az utolsó elötti küldetés is, amit anno csak csalással bírtam megcsinálni. Persze, a kiegészítõ küldetései még csak ezután jöttek. Mondjuk, gondoltam arra is a koh-ban, hogy mi van, ha az okozza a sûrû kilépést, hogy egyszer getdatabackkel szedtem vissza az elemntést. De akkor meg miért van, hogy utána egy jódarabig nem dobott ki, majd egyszercsak elkezdte ezt csinálni negyedóránként. Nameg, még a visszaszedés elött is kidobott párszor. Pl. életem legelsõ koh játszmája úgy zajlott, hogy kb 2 perc után a desktopon találtam magam. Viszont, öcsém nyomja a san andreast, és õt nem dobja ki a játék. Egyedül akkor szokott néha ilyet csinálni, ha menet közben vált át taskmanagerre, hogy normálnál magasabb prioritásba állítsa a játékot, mert én futtatok jópár cpu igényes progit a háttérben, és amiatt hajlamos beszaggatni.
topik up! :)
tegnap ÉÉN lettem Európa URA!!! :))
meguntam a san andreas-t (mindig kidobott a játék), így kedvem támadt hódítani egyet. pár "megyét" elfoglaltam még, mire kiírta, hogy szavazás jön és engem választottak meg vezérnek vagy minek. tetszett, hízott a májam rendesen. nem akartam folytatni, így inkább kezdtem egy újat, szintén magyarokkal, csak most 1200-ban. ja, és mûködött a leánykiházasítás, nem vesztettem el a területeimet, csak jött egy követelés, hogy szeretnék, ha nekik adnám ami szerintük õket megilleti. erre én fityiszt mutattam :DD gondolom túl erõs voltam ahhoz, hogy ezt zokon vegyék:) jól kezdõdött a meccs, építkeztem, most már tudatosan alakítva az arculatot, hogy hol mit tudok építeni. kicsit voltak problémáim, de megoldás alatt vannak. elég szemét a gép, mert támad ezerrel és persze nem engedi az azonnali fegyverszünetet. kicsit kapkodós a játék így, de élvezetes is ugyanakkor, hiszen állandó akció az egész:)) majd írjatok ti is, hogy hol jártok. csá
bocsi. rá akartam nyomni a "szmájlik" (szép magyar szó) gombra, hogy beszúrjak valami vigyorgó fejet, erre nem a mehetre klikkeltem? Utólag meg már nem volt kedvem egy újabb hozzászólást csak a smily miatt.
hmm,majd ha nyáron egyszer elvetemült kedvemben leszek,lehet rá fogsz tudni venni
Leszámítva azokat, akik san andreast nyomnak, leszámítva, akiket rendszeresen kihajít a program, leszámítva, akiket túl lefoglal az egyjátékos mód, leszámítva, akik nem tudnak egy ilyen hosszú idõt rászánni a játékra egyhuzamban. ...és egész jól elleszel multiban egyedül...
Egyszer összejöhetne az összes fórumozó 1 multi játékra
Azért ugye tudod, hogy ez nem megvalósítható egy demokratikus államban. Nézd meg, még az usa is kreál egy ál okot, képes önmaga ellen terrorista akciót végrehajtani, és megsemmisíteni nagyon fontos épületeit, rengeteg polgárával, csak azért, hogy elfoglahassa az arab térséget. Szóval, én messzemenõleg elítélem az agresszív millitarista jellegedet. Én pl. csak megvédem magam. A háborúkat a másik ország indítja. Arról nem tehetek, hogy olyan sikeresen védekezem, hogy nem marad semmi területe az ellenségnek :) Na, a san andreast én is megcsodáltam, kb 2 percig néztem, ahogy öcsém játszott rajta, és úgy döntöttem, hogy ennyi elég is volt belõle, végülis nem ragadhatok le egy játék mellett örökre. Inkább visszamegyek mad tv-t játszani. 94 óta nyomom még csak, az nem hosszú idõ.
Azért növekszik a rajongótábor úgy látom:)) Hajrá srácok, hódítsátok meg Európát.
Most kicsit szüneteltetem a játékot, mert a GTA-San Andreas elveszi minden idõmet:) Tudom félreléptem, de remélem majd megbocsátást nyerek egyszer
Nem, nem hardver hiba okozza a problémáimat (leszámítva, hogy a radeon 9500-asán nem kapcsolhatom be a plusz 4 pipeline-t, mivel hibás valamelyik, így egy 9500-as árán vetten egy 9500-ast :) De azért a 9700 órajelét viszi). Szóval, két dolog lehet a háttérben csak: valamely hardvereim nem komálják egymást, vagy pedig az, hogy valami agyoninstallált a windowsom. Egyszerre millió programra van szükségem (net (túl-túl)biztonság okán) Egyébként, azért nem olyan sok program hibás, csak néhány szokott, de az rendszeresen produkálja. Egyébként, sokáig dolgoztam szervizesként egy pc nagykerben, elötte meg változatosság kedvéért egy pc kiskerben ugyanazt, úgyhogy ebben azért van tapasztalatom. Mondjuk úgy, hogy a tapasztalatom már csak a lustaságom múlja felül, hogy utánajárjak a problémáim forrásának :)))))))
hmm,futtattál mostanában memtestet?ha ilyen gyakran,és kül. játékoknál is kilép/kifagy,akkor gyanús hogy nem a játékokkal van a gond...
Gondolom, nem gonosz módon a hadseregeddel eltiporva szegény, ártatlan országokat jutottál eddig a szintig, hanem megalapítottad az eu-t, és az országokat csatlakozásra csábítottad... Egyébként, úgy tûnik, akkor én vagyok az egyetlen, akinél rendszeresen kilép a program? Na szép. Az armies of exigot is úgy kezdtem, hogy felraktam a legfrissebb patchet, mégis rengetegszer kilépett, de végigszenvedtem magam rajta (amúgy, játékélményben messze jobb a battle for middle earthnél), és ezután közölte valaki, hogy õ is végigjátszotta, de úgy ,hogy nem rakott fel patchet, de neki egyszer sem lépett ki. Vagy pl. a king of the road, ami már a fõmenü után kilép valami hardver inkompatibilitás miatt. Pedig azóta már szinte csak az egérpad a régi :) Ráadásul, a lemezem a fõnökömnél, a munkahelyen, mindenhol tökéletesen ment, csak nálam nem. De a legviccesebb, amikor volt egy játék, elindítom, virít rajta az ati-támogatás logoja (örülök, hogy végre valami, amin nem az ocsmány nvidia logo van (amely játékok viszont elég ritkán fagynak)) és rögtön, az elsõ indítás után, a felbontás váltástól resetel a gépem (pedig csak kisebbre vettem :) )
Én Skóciával nyomom...még 2 szabad ország van Európában...még...
Hmm. Nehéz módban nem tudom, de könnyû módban is sorban fizetik le egymást, hogy támadjanak. Mondjuk, nem is mennek vele sokra, de egyébként, könnyûben, rögtön amikor megüzenik a háborút, akkor a lefizetettek szinte mindig belemennek a white peace-be. Amikor hagyom õt egy ideig, hogy azt higyje, háborúzhatunk, utána már jönnek a kifogások, és akkora összegeket kérnek, amekkorát az õ kincstáruk még sosem látott a történelmük során. Vagy, amikor fiú utód nélkül öreg már a király, akkor kedvelik a lányodat feleségül mondókát. Pedig korábban pont õk utasították vissza a házasságot. A játékban azért elférne még egy kingdom adv., mondjuk pornó videókazi néven, ami a királyi család gyerekgyártását gyorsítaná :) Vagy maya goldot felvenni lovagnak, hogy tanítson ezt-azt a királynak. Bár az is lehet, hogy a középkorban akkora volt az éhség, hogy minden gólyát lelõttek és megettek a vidéken :) Azt, hogy a lovagnak városban kell lennie, még nem tapasztaltam, csak olvastam az õsök írásai között tavaly õsszelrõl. Nekem egyszer akkor akart élni dánia a lehetõséggel, amikor törvényes utóddal rendelkeztem. Közölte, hogy azok az õs-lengyel földek dániához tartoztak, ezért kéri vissza. Érdekes, hogy a jó életben nem volt ott soha dánia a valóságban... Persze, szegényeknek ez lett a veszte. A norvégok meg a dánok haverjai voltak, azért üzentek háborút. Õk is megszívták a dolgot.
Igen én is rájöttem hogy háború idején nem érdemes felvenni embert mert minden esetben kém, a gond az hogy így papa nélkül agyon fos, ez a hülye merchantból lett király meg religionban nicns igazán otthon. A legnagyobb gond az hogy a dolog már elindult mint egy lavina, hiába verem szét sorban az országokat, még mikor az utolsókat rúgja lefizet egy másikat hogy harcoljon, békét max pénzért fogadnának el de annyim nincs :(. Szúrok be képet de nagyon sok ellenem van....igazából kellene még harcos is seregvezetésre de nem merek felvenni...így aztán csak a szenvedés van :D. Mondjuk mosmtár kezdek jól állni mivel a hátamban az ellent kiirtottam (novgorod), de azért volt olyan kedves hogy lefizetett két országot ellenem mielõtt kipurcant :D. Egyszer vettem fel kémet próbá képpen hát visszatöltés lett a vége mert megölte a hercegem :D.
Az öröklési módra visszatérve: Óriási mákom volt ugyanis be voltam házasodva a németekhez meg a lengyelekhez, és amikor meghalt a királyom (utód nélkül) akkor jött kis ablak hogy sem NO sem LO nem élt a lehetõséggel hogy területet követeljen (hál istennek), a kereskedõm meg kapott az alkalmon...(az a vicces hogy a kereskedõm nem kormányoz várost....)
Igen, tudtam errõl az öröklési módról, ha jól tudom, csak annyi az alapfeltétele, hogy a király halálakor egyik lovagod egy városban legyen. De ugye nem volt semmiféle birodalom szétesés? Mármint, hogy területek leváltak, más területekre más országok igényt nyújtottak be.... Azért azt se felejtsd el, hogy nem csak a pap, hanem a király vallásos képessége is számít a konvertálásnál. Ha meglesz minden kingdom adv. akkor majd egy újabb gyõzelem képernyõt fogsz látni, mint amikor európa szuper királya lettél. (ez kb olyan lehet, mint amikor a civilizationban te teljesíted elsõnek az ûrversenyt). Közben olvastam, hogy az újabb hozzászólásodban már említetted is ezt. Valahol azt olvastam, hogy ha valakivel háborúban állsz, amikor lovagot veszel fel, szinte 100%, hogy kém lesz az (persze azért mások is küldhetnek szeretetük jeléül...). A kém úgy mûködik, hogy elküldi az ország a kémet, ami addig vár, amig lovag felvétel nem lesz, és képességeitõl függ, hogy belõle lesz-e az új lovag. Ha igen, akkor onnéttól sokmindent csinálhat. Pl. fellázíthatja a területet (azthiszem a többi lovagot is). Sõt, a királyt is megölheti. Bár én szeméyesen sosem használtam. Nem ilyen típus vagyok. Ez jobban mérhetõ a civizilzationban, mert ott szétágazóbb: én azt kedvelem, hogy iszonyú gyors fejlõdés (addig esetleg a szövetséges véd meg), majd fejlett egységekkel árasztani el az ellen fejletlenjeit. Ez persze itt eléggé megkötött, a felfedezések hiánya miatt.