Hát ha tényleges a #74-esben szereplõ info, akkor szerintem valami ilyesmi lesz. Bár én jobban örülnék egy csak a 30-es években játszódó Mafiának... mint amilyen ez elsõ rész is volt, csak nagyobb város, több interaktív feladat, olyasmi legyen, mint a gta3 után a vice city, kb. :) Na ezt jól megmondtam. :))
(C&VG) Ezt már szeretem, zubog a vér ereimben, miközben az új játékbejelentéseket olvasom :). A C&VG megtalálta a bejáratot az Illusion Softworks illúzióvárába és borzalmas, satu szerû mancsaival megszorongatta az egyik fõdizájnert. A testben és lelekben is edzett emberbõl kevés infót, csupán egy megerõsítést sikerült kisajtolni mely alapján biztosra vehetõ, hogy a Mafia 2 munkálatai nagyban folynak.
Ejj, drukkolok a fiúknak. Nagyon hálás témáról van szó, s ha ügyesen csinálják, akkor a 30-as évek gengsztereitõl egészen jelenkorig kipróbálhatjuk a Mafia csöppet sem barátságos, ám annál hatékonyabb kelléktárát.
Hardwired-rõl való
Akkor ez azt jelenti, hogy most egy másik korszak lesz és ha úgy jön ki a lépés, akkor a Mafia 3-ban meg megint egy új kor? Vagy hogy?
Njaj, ne legyél már gyökér. Ennek a képnek nincs semmi köze a játékhoz, csak találtam a neten, és mert azonos a címük, viccbõl betettem. Az egyhez pedig tudtommal nincs multimod, csak a gtá-khoz van.
te ne legyél gyökér ! néd már meg bazki hány smájlít tettem a végére !!! ÖT darabot ! csak sejtet vmit. de ha nem akkor sorry. nem lehet mindenki olyan okos mint én
Wazz, ilyen sem volt még, hogy lefelejtettem a szmájlikat. Én is viccnek szántam, csak a szmájlik lemaradtak... Kicsit fáradt vagyok már 38 óra ébrenlét után, na meek alukálni :)
Gyökerek :)) Én meg. 18 óránál sosem vagyok fent többet. :)
Az volt a vicc, hogy nem éreztem magam fáradtnak, csak inkább lefeküdtem, mert egyre több minden néztem el a fáradtság miatt... Tegnapelõtt reggel 9-tõl tegnap este 11-ig az 38óra, nem? :) Csak egy kis teszt, hogy meddig bírok ébren lenni, de bírtam volna tovább is... ;))
nekem is kb így szokott lenni: reggel 10-tõl, másnap éjfélig, nekem a 4-5 óra körül van a holtpont, de ha azon túl vagyok, akár hajnalig is fent tudok lenni :) de inlább éjfél, 10 óra között lépek aludni, aztán alszom egy jó nagyot :)
ja, errõl és is hallottam, meg olvastam is róla, egy blogban, amikor ébrenléti verseny volt. A gyõztes asszem 72 órával nyert. :) Nem kell nekünk LSD meg a többi szar drog, csak nem kell lefeküdni. Olcsóbb, biztos hatás :))
Na jól van! Elég lesz! Most már elegem van a sok várakozásból! Újra elõ az elsõ Mafia!
az elsõ Mafia is olyan ász volt, hogy a kettõnél félek, hogy elrontják :( A Driver 3-nál azért ez a lehetõség nem áll fent, mert a második rész szerintem gagyi volt, és utána 3 király autós akciójáték után (GTA 3, Vice City, Mafia) ez már csak überállat lehet :)
Szerintem lehet vmi olyasmiról fog szólni, hogy Salieri egyik emberével kell lennünk, aki megúszta a börtönt, összefog még egy párral, aki megúszta a börtönt és kiszabadítja Salierit(kb 1944-ben), Salieri pedig bosszút akar! Aztán majd belekeverednek egy-két dologba, lehet Salieri meghal, a 20 éves fia viszi tovább az üzletet és aztán 60-70-es években nekünk kell megölni a Tommy-t, akire addigra rátalálunk egy másik városban :)
Hát nem is tudom... Nem lesz egy nagy "fõellenség", hisz locsolás közben lõjük le. Bár lehet, hogy az egyik "poén" feladat ez lesz.
Mivsoda befejezés lenne A Lefûrészeltcsövû stukker repeszei kilocsantják egy locsolgató papóka vírét.. Haha
Nem teljesen így értettem, úgy gondoltam, hogy mondjuk lenne egy új Mafia, de emellett Salieri nem felejti el azt, aki beköpte és vissza akar vágni. Zajlanak az események és egy szép napon felfedsezik hol van és egy "mellékküldetésként" lepuffantják...
hahaha én még mindíg ezen röhögök, de a 60 as években szalieri is már egy 99 éves örög ürge akinek még üdvözleteket küldeni is nehezére esik
De ha tudtok mondjatok jobb történetet, ami összeköti az elsõ Mafiát a másodikkal és mégis eltér a két rész, nem ragaszkodik hozzá annyira. Mert szerintem ha mondjuk a Tommy lányával vagy unokájával folytatódna az elég rossz lenne, lineáris történések, a Mafia 4-ben meg majd 2039-ben leszámolnak Salieri mesterségesen életben tartott testével :P
Ezért mondtam, hogy "lehet meghal" és utána majd a fia átveszi az irányítást...
EZ amúgy egy valóban jo történet lenne, vagy mondjuk Tomo nak van egy fia az az apja halála után elolvassa annak jegyzeteit majd felkutatja salierit ezzel párhuzamosan sali kiszabadul ujra maffiákodik majd öszetalálkoznak tomo boy alakit a változatosság kedvéért ismét tominak hívnak(gta vc .. Maffia) majd együtt elkávézgatnak tom sírja fölött majd sali átadja acsávónak a maffiaságot és meghal itt lépünk be a történetbe és most mi vagyunk a kemény csávók, a kirájak, parancsolgathatunk ugráltathatjuk az embereinket stb stb
És ha átvenné az irányítást mit csinálna? Menne tovább a régiben, ellenséges mafiákat ölni stb?
Szerintem különben Tommy gyereke(i) apjuk példájából tanulva nagy ívben elkerülik a maffiát...
Mondjuk felfogadna egy pancser taxisofõrt aki elárulja villamos székbe küldi st igy egésze el lehetne jutni a mafia 567 ig is ,,,,,, amugy az a történet valoban nem lenne rossz amit írtál csak az ember sok játékban már uralkodni vágyik és nem ugrálni mindíg mindenkinek.. de mondjuk a jatekok ijenek és nem kérdezni kiritikázni hanem elfogadni kell
DAvid' flashet hogy lehet nicknek regisztrációnál berakni? (nem vagyok amatõr)
Ahol bejelentkezel, ott rámész arra, hogy Beállítások és ott Nick kép, készítes egy 120*20-as képet és berakod
És Migouell megöli a feleségemet nekem meg csak dõl a lé. Tommy ott rontotta el hogy kirabolta a bankot mivel hogyha salinak bejött volna a gyémántosdi ellenségek nélkül ö lett volna a majdani világ leggazdagabb mafiája csak persze ellenség nélkül nincs küldetés így lett vége a történetnek ami abszolutkirályra sikeredett Ennek a játéknak valóban ott van a hangulata ahol kell és ha a 2. részben is tartani akarják a fejlesztõk de ugyanakkor korszerûsíteni is meg ujj kiráj törivel megáldni akkor oda kell ülni a monitor elé és este lefekvéskor a sztorin meg mindenen kell törni a diót.. Jó éjszakát fiúk "Imádom" holnap suli :(
de a végén a gyengeségi (embersége) miatt, megakarta ölni Paulie-val együtt, amibõl Paulie elõbb, majd Tommy a utóbb sikerült is. a nõt elengedte a Hotel/Bordélyházból Frank a repülõtéren pénzlopás Paulie-val a Don tudta nélkül
Mivel en Pc-en vegig vittem mar ezert tudom hogy nagyabol milyen de havernek kellet es megvette. Beraktuk es aszitem elhanyom magam :) tipikus Ps2 monotonozas 1000-el!!!