Debrecenben biztos lesz jegyem, az elõdöntõ és a döntõ ügyében pedig megpróbálom újra felvenni a kapcsolatot Varga Istvánnal, akinek segítségével már sikerült sok helyre bejutnom. Bár az még a 2-3 évvel ezelõtti idõszakban volt, amikor itt edzõsködött nálunk. De ígérem mindent megpróbálok, hogy szerezzünk magunknak jegyet!
Nekem Gyõr messze van, öcsém viszont Debrecenben lakik ez pedig azt jelenti, A KÖZÉPDÖNTÕKBEN A HELYSZÍNEN SZURKOLOK!!! Persze remélem az elõdöntöben és a döntõben is, lehetõleg közösen a fórum tagjaival is!
Gondolom néztétek a Telesportot az összefoglalóval. Összességében elég jó volt, bár azért az nagyon szúrta a szememet, hogy a Csisztu még nem tanulta meg Boki nevét. Radulovics Bojanának hívják és magyar állampolgár. Végig Bojana Radulovicsnak mondta (talán egyszer nem a kb. tíz esetbõl), pedig már évek óta magyar állampolgár. Esetleg illett volna egy kicsit nagyobb odafigyelés, vagy lehet hogy ez a kereskedelmi tv-k hatása? A Lajos nyilatkozatával egyetértek, a Detti pedig nagyon aranyos volt.
kár, hogy itt délen nincs meccs mindegy egyik helyre megpróbálok eljutni
Egyébként azért is jobb ez az ág, mert a csoportmeccseket Gyõrben vívjuk, a középdöntõket pedig Debrecenben. A közönség pedig ugyebár biztos, hogy nem lesz semmi.
Mind1 Mocsai tudhat valamit ha ezt a csoportot választotta.Biztos kitalált valami nyerõ taktikát a franciák ellen
"Ha amugy kikapunk a franciáktól az a késõbbi menetelésbe beleszámít?" Igen, mert akkor csak 2 pontot viszünk tovább a csoportból a középdöntõbe, mivel az elsõ 3 csapat jut tovább.
Az elõzõhöz: Arról nem is beszélve, hogy ugyebár a dánok mindíg inkább kísérleti csapattal járnak az olimpia utáni EB-re.
Ausztriát megverjük , Fehéroroszokat is .Franciákat talán. A románok talán megszorongatják a dánokat bár erre nem sok esélyt látok.Ha amugy kikapunk a franciáktól az a késõbbi menetelésbe beleszámít?
Az kedvezõnek tûnik, hogy a középdöntõben a C csoport 3 továbbjutójával játszunk és ez jobb mintha az A csoport 3 csapatával kellene játszani.
Az a baj, hogy Ausztria=Prokopp, ez az ember itt nálunk mindíg "kavar" és sajnos mint az elmúlt év bizonyítja a Magyar Szövetségben is "megértésre" talál. Tovább nem is mondom...
Ausztriát simán meg kell verni egy olimpiai érmesnek
Franciák ellen meg olyan akaraterõvel fognak játszani. A közönség meg még jobb lesz mint zágrábban, ha ez egyáltalán lehetséges.
Az A csoport iszonyat, a B elég pikáns (volt Jugoszlávia+Oroszország), C-ben a dánoknak szerintem nincs nehéz dolguk, a miénk pedig: Fehéroroszok rendben, gondoltam rájuk, Ausztria (már megint Prokopp) helyett sztem jobb lett volna Szlovénia, a franciák pedig... Mindegy, itthon mindenkit verünk! HAJRÁ CSAJOK!!!
jobb ez így tod miért
Hát ez most nem jött be, biztos a vihar volt a ludas!
A csoport
1. Norvégia 2. Csehország 3. Ukrajna 4. Spanyolország
B csoport
1. Oroszország 2. Szerbia-Montenegró 3. Szlovénia 4. Horvátország
C csoport
1. Dánia 2. Románia 3. Németország 4. Svédország
D csoport
1. Franciaország 2. Magyarország 3. Ausztria 4. Fehéroroszország
1. Franciaország 2. Magyarország 3. Ausztria 4. Fehéroroszország
A közös döntõnézésben benne vagyok! Vannak ismerõseim Budapesten akik szerintem meg tudják oldani a jegykérdést. Ha pedig nem, akkor is biztos lesz valami hely a városban ahol lehet közösen szurkolni a csajoknak és oda is megszervezhetnénk a találkozót.
Egyébként naon érdekel a sorsolás, holnap megyek is fel pestre, élõben köll látni az ilyet:DDD
Jahh, az elõzõ Brekinek ment:DDD
öhhh, én vagyok, aki vagyok:DDD A nõi kézis honlapon adminnak szólítanak:DDD A DO-nál Spigott mester a nevem. Az index drukkerkocsmájában imoT:DDDD Elég kimerítõ válasz volt?
Azért vagyunk a második kalapban, mert az elsõben a legutóbbi EB 1-4. helyezettje kerül automatikusan. Gondolom a szövetség vezetõi a szöv. kapitánnyal konzultálva választanak. Reményeimet majd este megfogalmazom, hátha úgy bejön, mint az olimpiai sorsolásnál.
A sorsolás menete alapján elõször a negyedik, majd a harmadik és az elsõ kalap csapatait sorsolják négy csoportba, ezt követõen Magyarország megválaszthatja, melyik trióhoz szeretne csatlakozni.
A sorsolásra június 10-én, csütörtökön, 11 órakor kerül sor a Vígszínházban.
kérünk képet a Zsuzsiról
Amúgy te ki vagy ott?
Bigg Boss vagy hálószaggató? Mondjuk sok ujdonságot nem mondtál :-)
Nahh beszéltem a csapat vezetésével, ahogy megígértem:DDD Az biztos, hogy a Tomori Zsuzsa jön fel a felnõtt csapathoz, de hogy kit igazolunk az még titok. Egyébként jelen állás szerint senkit:/
Milyen mûsorra gondolsz? A nõi kézilabda olimpiai menetrendjét itt találod, egy kis történettel kiegészítve:
A 17 éves leányzó az gondolom a Tomori Zsuzsanna lesz, a másikról meg holnap (amikor majd ma felébredek) megkérdezem a Böbét, vagy a Szilárdot. Ha megtok valamit beírom (jó pénzért):DDDD
Nagy formajavulásra lesz szükség, de benne van a fiúkban a továbbjutás, ne írjuk le õket!
hát örüljünk, ha továbbjutnak a Fiúk a csoportból
Ez sajnos elúszott... Charlie szinte egyedül vitte a csapatot illetve többnyire Hernandez segített neki. Az elsõ félidõben a védekezésünk katasztrófa volt. A második félidõ elején amikor elkezdtünk normálisan védekezni és megfordítottuk a meccset a norvégok bizony padlón voltak, de mi a könnyelmûsködéssel felsegítettük õket. Sajnos a szélsõjátékunk megint gyenge volt, Nagy Laci pedig óriási csalódás volt számomra. Semmi dinamikája a játékának, mintha gyámoltalan lenne, pedig ilyen fizikai adottságokkal... Az olimpiára nagyon össze kell szedniük magukat fiúknak.
katasztrófa ez a csapat
pszzzzzzzzzzzzzzt P
Köszi az infot! Gondolom az utolsó mondat az olimpiai eredményekre vonatkozott.
hát Gyõrbõl õ Dunaújvárosból Kiss Szilárd, tõlunk meg Párduc
Kérdezték a bajnokságról utánpótlásnevelésrõl õket Rita-t a fiatalokról, játékosigazolásokról az edzõtök a gyõri utánpótlásnevelésrõl szintén az igazolásokról (állitolag egy új játékos, nevét nem árulta el, és Obilisz A. helyett egy 17 éves) Kérdezték milyen 75 percet autózni almádiból minden nap
Pádár Ildi-tõl, pedig hogy milyen a váltás a csapat közösség.
Volt egy kis összefoglaló is
A végén még megkérdezte Gyulai elégedettek lennének-e az új bajnokságban jövõre ezzel az eredménnyel.
Kiss Szilárdot nemis hagyták válaszolni a csajok természetesen ingatták a fejük Szilárd még elmondta, hogy jövõre még erõsebb lesz a bajnokság és ez jó a kézilabdának.
Elõtte még egy funkcionáriussal is beszéltek. Õ a nõktõl dobogot férfiaktól 6-ba kerülést vár.
Jut eszembe: BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK GÖRBÉNEK ÉS KULCSINAK!!!
ÁMEN
Kívánom ne csalatkozzunk az érzésedben, mert nagy szükség lenne az õ jó teljesítményére. Lenne két világklasszis átlövõnk a két oldalon, így Görbének és Kulcsinak rengeteg tere lenne támadásban. Ezt nincs a világon csapat amely elbírná ellenünk! Nagy terhet tudna levenni Boki válláról!
Helga már lemondta a válogatottságot, ha jól tudom nem is elõször, ezért nincs is az olimpiai keretben. A Farival kapcsolatban: szerintem a kézilabda sokkal dinamikusabb, pörgõsebb lett mint volt az õ fénykorában és ez neki már nem kedvez. Bár ne lenne igazam!
Láttátok a Timit az interjúban, mit mondott a Cornexihez történõ szerzõdésérõl? A több szempont között megemlítette, hogy a szöv. kap. azt kérte tõlük az olimpiáig és a hazai EB-ig ne szerzõdjenek külföldre. Nocsak-nocsak! Úgy látszik végre rájöttek arra, amit már itt kül. fórumokon jónéhányan elmondtunk és évek óta megerõsítést nyer. Aki kimegy tõlünk külföldre az jelentõs formaromláson megy át a válogatottban és valahogy mindíg szóbakerül a válogatottság lemondása. Csak néhány név az elmúlt 5 évbõl: Siti Bea, Borók Rita, Németh Helga, Farkas Ágnes. Ideje volt már ennek és örülök, hogy ilyen játékosaink vannak akik ezt megértik. Szerintem Ginnie is hasonlóan gondolkodott a szerzõdésénél.
Hát igen, nem villogtak, de az is az olimpia elõtti évben volt és õk már kvalifikálták magukat. Aztán megnyerték az olimpiát Atlantában. Ugyanezt eljátszották 1999-ben is majd nyertek Sydneyben. Most is erre készülnek, de elszámították magukat, idén nem jön össze nekik!
Boki mindíg is nagyot alakított a világversenyeken is. Sydneyben és Zágrábban is õ lett a gólkirálynõ és az All Stars csapatban is szerepelt mindkétszer. Ahol õ velünk volt és egészségesen játszott mindíg vezéregyéniség volt és mentalitása mindíg magával ragadott mindenkit. Ahol hiányzott, ott a romániai EB-t kivéve, mindíg gyengébben szerepeltünk /2001-es VB, 2002-es EB és a 2003-as VB, ahol az elején megsérült egy 7 m-esnél/. Remélem idén felteszi a koroná(ka)t nagyszerû pályafutására a válogatottal. Iszonyúan szorítok neki!!!