Csak hogy ne higgyük azt, hogy csak .NET alatt egyszerû, rakok ide sima Platform SDK-s megoldást is. Ez sem éppen bonyolult, ráadásul már csak egyszerûsége okán sem lehet túl sok hiba forrása.
Akinek ez magas, annak egyszerûbben: Windows, C++, szál indítása, 1 sor deklaráció, 1 sor függvényhívás :)
19 darab van, amit az orrodra kötött! most gondold el mennyi lehet, amit megpróbál eltitkolni vagy nem elismerni billgeci, a saját jól megfontolt üzleti érdekében, hogy még több zsetont tudjon kihúzni a zsebedbõl a winfosért!
""Ha már a hozzáértésnél tartunk, akkor tudhatnád, hogy az XP-ben a tûzfal a telepítésnél alapból ki van kapcsolva."
DUP kapcsolatnál? Be van kapcsolva..."
Köhmmm... elõször is utálom, ha vki úgy akar vkit megcáfolni, hogy nem ismeri a másikat. Ugyebár te, imike mindenhez értesz, te vagy a hozzáértés netovábbja. Másodszor: az ADSL, ugyebár DUP kapcsolat, és ALAPBÓL MINDIG KI VAN KAPCSOLVA A BEÉPÍTETT TÛZFAL. Ez tény, 40-bõl 40-szer így történik, azaz matematikailag ez kb. 100%-ot jelent (de lehet, hogy ehhez sem értek). Háromszor: ha te a Windows beépített tûzfalára hagyatkozol biztonság szempontjából, akkor gratulálok, és a te szavaiddal élve: "hozzáértés rulez"...
"erõsen gátoljuk az agymosó hittéritõ missziótokat... De valamiért mi a tényeknek jobban hiszünk..."
Ne haragudj meg de sehol nem latom a mondandataimban h hitet teritenek. En beraktam Neked harom kritikus hibakrol bugtraqt 2003ra vonatkozoan. Ennyit az ervekrol. Nem tettem hozza nagyon sokat csak h FreeBSDn eleve kevesebb kritikus hiba volt mint win alatt, Linux alatt lenyegesen tobb, ha a csomagok osszesseget nezzuk, de ebbol persze nem hasznal mindenki mindent. Te elkezdtel szemelyeskedni, valakit leparasztoztal, nekem az ekezeteimet hianyoltad...
"" h kezd elmenni megint Flamebe a topic"
ja, mert elfogytak az érvek? Lassan 100 hozzászólásnál tartunk és még egyetlen állitásomat (állitásunkat) sem sikerült megcáfolnotok, persze én türelmesen várok... "
De konyorgom mit cafoljak Neked? Cafoljon aki akar...en betettem azt a harom bugtraqt, es kesz...gyozkodd azt akit akarsz...a bugtraqbol lejott neked is egy kovetkeztetes, nekem is...
"De ugye nem gondolod komolyan, hogy a 150+ hibából nem találok neked nemhogy 19-et, de 40-50 kritikusat? Ideraktam már pár remote exploitot, de akad még pár..."
Azert csatolj hozza mindket oldalhoz egy viruslistat is, elvegre ugy teljes a kep nem????
"Forráskód mérete egy nagyságrenddel biztos, hogy nagyobb, mint a tárgykódé. Ezért van különbség."
És a delta patch linuxon forrás szinten megy? :)) De tegyük fel, hogy igen. Akkor 3 megás a tárgy kódú delta-patch? Nem volna egyszerûbb elismerni, hogy hülyeséget irtál?
"20% egy társadalom jelentõs része lehet, így értettem a kijelentésemet."
Minden bizonnyal, de a 80% mégjelentõsebb.
"Nem is javasolnám pl. a FreeBSD-t kezdõnek, de még haladónak sem, csak profinak."
Pedig igen gyorsan elhallgattál driver kérdésben a témában... A HT-rõl nem is beszélve. És az igért drivereket is küldeni fogod ugye? :))
"Megadnád már végre a..."
Persze, bár nem tudom hogy kapcsolódik ide. (mondjuk, ha érvekkel meg tudnád cáfolni bármelyik linuxal kapcsolatos állitásomat, akkor érdekes volna, hogy láttam-e már linuxot élõben vagy sem...)
Red hatot 6.2-es óta ismerem, egy kis cégnél intranetes apache-ot futtatok 8-ason jelenleg, egy egyszerû belsõ portálra. Egy másik helyen debian 3-at menedzselek egy primitiv iptables-el internet megosztó gépnek. A 3-as elõtt nem használtam debiant. Mindkét helyen a pénzhiány volt a linux választásának oka. Mint emlitetted nincs túl sok win ismereted igy el sem tudod képzelni milyen felüdülés iptables után leülni egy isa server elé... (apache-al nincs sok gondom, bár iis6 sokkal többet nyújt, a fejlesztés sem összehasonlitható php és asp.net alatt...)
De ez már kezd erõltetetté válni, ugyhogy bocsánat mindenkitõl, hogy fojtattam egy Win megszálottal a vitát. Vannak, akik nem hajlandóak gondolkodni esetenként, így viselkedtem én is.
P.S.: Linux fejlesztõeszköz rengeteg van, akárcsak Windowsos, az MS-Visual Studio meg sok funkcióval rendelkezik, amik egyszerûen használhatóak, de pl. megnézem, hogy hogyan tudnál pl. egy thread-et indítani Win alatt. Linux alatt van kb. 5-6 fv., ami kezeli ezeket.
Szóval lehet, hogy több az ezköz, de bonyolultabb a rendszer. Ami hibákhoz vezethet, stb.
Nagy az Isten állatkertje...
Nem ugyanarról beszélünk. Tehát:
1. Forráskód mérete egy nagyságrenddel biztos, hogy nagyobb, mint a tárgykódé. Ezért van különbség.
2. 20% egy társadalom jelentõs része lehet, így értettem a kijelentésemet.
3. Én nem térítem a hitet, csak a véleményemet fejtem ki. Nem is javasolnám pl. a FreeBSD-t kezdõnek, de még haladónak sem, csak profinak.
4. Nem minden állításom cáfolat. Némelyik véleménykifejtés. Konkrétan a "de nem ér semmit, ha mások a tapasztalatok (ha mások, ezt kiemelném)." kijelentésemre gondolok.
5. Az "apámnak a Magic Pocket" kijelentés példa. Apám nem fog UT-vel, vagy akár Quake I-el játszani. A pocketset kb. 10 éve ismeri, az tetszik neki, de ez tényleg off-topic.
6. Megadnád már végre a
"Amúgy írd meg, milyen linuxot használtál, mennyi ideig, mire, stb. akkor meglátjuk, hogy komolyak-e a tapasztalataid..."
kérésemre a választ, vagy csak hülyeségeket állítasz azzal, hogy használtál-e Linuxot.
"Jó poén egy linket bedobni, de nem ér semmit, ha mások a tapasztalatok (ha mások, ezt kiemelném)."
Szerintem pedig fontosak a linkek. Lásd pl a #23-at. Én nem tudnám megitélni, hogy a win tcp stackje tényleg a bsd-bõl van-e lopva. De azt hiszem, hogy te sem tudod. Ellenben, ha a bsd egyik hivatalos fejlesztõje cáfolja, annak inkább elhiszem. És máris rövidre zártunk egy urban legendet, link nélkül pedig hónapokig vitázhatnánk a semmirõl...
A kétes szakmai hírnevemrõl meg csak annyit, hogy nem a saját tapasztalatomra hivatkoztam (az tényleg kétes itt), hanem arra, hogy aki valamit mond, azt saját tapasztalataival támassza alá.
Jó poén egy linket bedobni, de nem ér semmit, ha mások a tapasztalatok (ha mások, ezt kiemelném).
"Na hagyjuk a mellébeszélést, egy 30 megás patch nem delta-patch hiba ködösitesz... (ha mégis az, akkor edig - mint már emlitettem - nem volt egyetlen ibátlan sor sem benne...)"
Arra nem gondoltál, hogy egy hiba kijavításához néha egy egész rendszer (pl. memóriafoglalás vezérlése bármely programban) átírása is szükséges lehet? Lehet, hogy csak úgy lehet pl. egy buffer overrun-t korrigálni, hogy egy gyakori fv.nek pl. egyel több paraméter kell, hogy hibátlanul mûködjön. Ez esetben pl. át kell írni az összes fv.hívást az új formába.
"Amúgy el is olvasod a hozzászólásokat, mert mintha lett volna már szó róla..."
Elolvastam, de nem hiszem, hogy tulzásba vitted volna a rendszer tanulmányozását.
"Nekem - és a világ IT világának mondjuk 80%-nak - tökéletesen kielégiti az igényeit. Persze lehet mi értünk is hozzá és semmi gondunk vele..."
Hidd el, sok az a 20%. Sokan meg nem tudják eldönteni, hogy milyen oprendszert tudnának optimálisan használni. Tanácsot pedig csak olyat kapnak, amilyenért megfizetik a tanácsadót.
"LOL. Egészen addig igen mérvadó volt mig megpróbálták itt egyesek bebizonyitani, hogy mennyivel többet kell egy win-t patchelni mint linuxot."
Sosem álítottam semmit a patchek számának fontosságáról.
"Akkor vajon mi a mérvadó?"
Mérvadó lehet sokminden, felhasználástól függ. Nekem pl. a fejlesztõi eszközök a fontosak, apámnak a Magic Pocket c. játék használata.
"Érdkes én az elmúlt 12 évben még nem fizettem win patchért, mert mind ingyen volt..."
Lehet, de nem biztos, hogy mindíg így is lesz-e.
Amúgy írd meg, milyen linuxot használtál, mennyi ideig, mire, stb. akkor meglátjuk, hogy komolyak-e a tapasztalataid...
"Márpedig a 19 hiba 2003 januárjától van számolva."
Ize, ugye itt csak a Criticalokrol beszelsz....erdekes, akkor Debian eseten pl. miert vontad be a tobbit is....
"A barátod pedig nem vagyok, csak a butaságokat helyesbitem szabadidõmben errefelé."
Eleg sok szabadidod lehet ahogy nezem.
"esetleg, ha elolvasnád az azóta keletkezett hozzászólásokat rájönnél, hogy a téma ki lett már vesézve... "
Veled ellentetben meg most sincs eleg szabadidom ahhoz h elolvassam az eddigieket, csak lereagaltam a nekem adott valaszt...talan szabad. Amugy meg Te sem igazan olvastad at, mert az elejen jeleztem h kezd elmenni megint Flamebe a topic.....ez nem jutott el hozzad ugy nezem.
"Erre rájöttünk mi is, különben tudnák ékezettel is irni... :P"
Ez roppant humoros, de az hogy nem ékezettel irok az megszokás nem az h nincs ékezetem...ismet nagyszerûen megmutattad mennyire is érthetsz a nem M$ rendszerekhez.
Miért mindíg a RedHatot hozzátok fel? Amúgy a kernel patch egy diff file, forráskód javítások miatt nagy. Amúgy használtál már valamilyen Linux disztrót?
Én tapasztalatból, user-szinten már mindenféle Win/Linux disztrót használtam, volt Win 2000 DCs-tõl kezdve Win 3.1-en át a Mandrake Linuxig. Linux alatt konkrét programozói tapasztalatom van. Én nem sz@ros linkekkel villogok, én saját tapasztalataimmal élek.
Pattogni mindenki tud, viszont ki kéne próbálni hosszabb ideig egy oprendszert, aztán ugrálni.
Alapjában véve ha linuxod van, nem egy amcsi cég fogja elvinni a pénzedet, aki magasan tesz a felhasználói igényekre, hanem egy nemzetközi összefogás eredménye lesz a kezedben.
Csupán politikai okok miatt jobb a Linux szerintem. A patchek száma meg nem mérvadó. Linux patchek mindíg ingyé vannak (elvileg, néhány cég adhat pénzért is patchet)
Amúgy én pl. nem valószínû, hogy elkapok linux alá egy vírust, mert az alkalmazásaim kb. 90%-át forráskódként szerzem meg. És ha az tartalmazna víruskódot, akkor a turpisság hamar kiderülne.
Windowshoz alapból ritka a forráskódban megjelenõ cucc, soxor kétes forrásból (pl. havertól) származó cucc vírusos lehet.
Kedves Gommez baratom: "3. Öngól... Számold már össze könyörgöm:" En szamoltam, Te is, csak kivancsi voltam egyszeruen szamolsz v gondolkozol is. Az altalam bekuldott Linux buglist a Debian alatt talalhato (10300) csomag bugjai kozul kerult ki amibol tudvalevo h nagyreszuket nem hasznalod... Igy a lista maris nem akkora mint gondolnad...
Ki mondta, hogy szar a Linux? Ugyanolyan stabil és törhetetlen lehet egy hozzáértõ rendszergazda kezében, mint egy rendes Windows hasonló körülmények között.
Szerinted hány hiba volt a Windows kerneljében? Mert a javítások jellemzõen az Explorerhez meg az Outlookhoz, néha a Media Playerhez jönnek. A kernelhez nem jellemzõ...
""Bocs, de a kollégám vett egy gépet és fellépett a netre az ablakos progival, hogy regisztráltassa nomeg letöltse a patch & service packot és bejött az MBlaster..."
Ja persze azonnal elkapta. Ne már!"
Márpedig ez így van... Az utóbbi két hónapban kb. 40 XP-t telepítettem (meló, nem saját:), és ha nem jutott eszembe felrakni az install végén a javítófoltot, akkor bizony 2 perc és bent volt az msblaster...
Jah persze a mi pénzünkbõl adakozik, amikor az SG olvasóinak legalább 80 (ha nem) 90%-a nem eredeti winfost használ. Ennyi erõvel a pék is adakozik a "te" pénzedbõl miután vettél 1 kg kenyeret és aztán õ a koldusnak adja a pénzt. Ha fizettél valamiért pl:szolgáltatás már k*rv@ra nincs közöd ahhoz a pénzhez. Vagy azt is te szeretnéd megszabni, hogy mire költse?! lol...
"Bocs, de a kollégám vett egy gépet és fellépett a netre az ablakos progival, hogy regisztráltassa nomeg letöltse a patch & service packot és bejött az MBlaster..."
nem tudom miért futkostál utána. csak fel kellett volna hívnod a májkroszoft hotlájnt, bediktálod a a dobozban levõ regisztrációs számot és segítenek a bajodon.
ha már kifizettél egy valag pénzt a winfosért akkor megérdemled, hogy enyhítsenek a szenvedéseden!
1. Ha leparasztozod Te sem vagy kulonb... 2. A hir cimet olvasd el kerlek ujra... 3. EGy kis szamolas ha mar a bugok szamaval hozakodsz elo (a virusokat akkor meg nem is szamoljuk): Egy WinXP Pro vs Freebsd 4.x osszehasonlitasahoz itt a ket buglist (2003at nezd). Jelen esetben csak a criticalt neztem: http://www.microsoft.com/technet/treeview/default.asp?url=/technet/security/currentdl.asp?productid=121&servicepackid=0&chkcritical=on&seldaterange=0&submit1=go http://www.freebsd.org/cgi/query-pr-summary.cgi?category=i386&severity=critical&priority=&class=&state=&sort=none&text=&responsible=&multitext=&originator=&release=%5EFreeBSD+4
Adakozasrol csak annyit, hogy amennyit keres, igazan megteheti... a maradek 40% is szep summa...csak a poen hogy kozvetetten a mi zsebunkbol adakozik...
Linux & Win flame haborurol mar van 2-3 topic az info hirekben....nem kellene ebben is igy eljarni....
Nehéz egy jól bekonfigolt gépet feltörni
Nekem Windows alá sincs és ide se törnek be. Érdekes.
Igen tudom, hogy Appleéknek is onnan van egere, mert IBM-nek nem kellett egy kockapatkány... a 60%ról meg annyit hogy igen, karitativ és szép dolog meg hogy egyetemeknek is ad egy csomót jó cselekedet tõle, de ha neked ennyi pénzed lenne te mit csinálnál vele? Belevarnád a párnába?.. Én akkor sem esek pofára ettõl. Vik 2 nap alatt én felrakom a win98at, felrakom a drivereket és megvárom amig összeomlik hogy formázhassak! 4 napnál tovább sohasem birta ki, hogy rendesen menjen nálam! És még futkosnom sem kell hozzá :D Az XP szerintem sem rossz, wincommandert meg feltalálták a csicsás ablakok ellen.
Billi bá összes vagyonának 60%-át adakozta eddig el igy nehezen jöhetett neki vissza mire kitöltötte a csekket. Õ a világ egyik legtöbbet karitativ tevékenységre pénzt forditó egyéne. Na errõl ennyit, a másik tévedésedet már Pheel leirta.
Vik84: két napig futkostál a megoldás után? Akkot tényleg komolyan érthetsz a winekhez... :P És NT4 a király? :)))
Én arra is emlékszem, hogy Palo Alto-ban járt az Apple vezetõsége, ahol megtekintett egy - a Xerox PARC nevû kutatólaborjában készített - grafikus felületet, majd ripsz-ropsz kiadta a Lisa-t...
M$ lopásokról annyit, hogy nem kell õket félteni, ez már csíbõböl megy nekik... Nem tudom valaki emléxik-e az Apple haldoklásának elsõ pillanataira... Amikor Bill bácsi megkérte õket hogy had dolgozzon az új gépükön, mert õ IS utálja az IBM-et és együtt lesöpörhetnék õket. Aztán véletlenül olyan jól megtanulták használni a gépüket, hogy rájöttek arra, hogy a grafikus interface az szoftver alapú, és hirtelen megjelent IBM-re a windows :) még a 3.1 is igen csak mekk OS szagu ugye ugye :) De õk nem lopnak csak újitanak meg javítanak. Ha nem segítenek most nekik akkor megoldják pár álhirrel hogy a linux az nem olyan jó, meg hackerek meg kalózok meg betörnek hozzád is szegény felhasználó, evvel bolonditva meg a sok amcsi lámát. Ha segítenek, akkor majd egy "kössz" lesz és utánna elfelejtik õket. Hiszen nekik csak 1 sor kellett a többi az más mert egy változónak átirtuk a nevét! Én valami ilyen "befejezést" (vagy éppen kezdést? :) ) várok.
Azt remélem mindenki tudja, hogy Bill bácsi nagyon adakozó! 100ezer dollárt is adományoz ide-oda mindig. Ez nagyon szép csak az a legjobb benne, hogy mire kitölti a csekket, és leirja, hogy 100.000 addigra vissza is jön neki az a pénz :) ha meg nem adakozna akkor amiatt perelnék be. Egyébként én NAGYON szeretem a Microsoftot! Ha ezt valami benfentes olvassa akkor itt a számlaszámom, egy 100as nekem is jól jönne! Szeretlek titeket tényleg :PPP
Én jelenleg UHU-LINUXot használok, és totál meg vagyok vele elégedve. Minden hardverem kapásból támogatott (a párhuzamos portos ZIP100ast a vindóz nem támogatja alapból), kis hozzáértéssel és utánaolvasással még a kernelfordítás is megy.
A Windows XP-t sokan azért nem szeretik, mert túl csicsás, túl szájbarágós. Meg a sok lefagyás, bug, ... Nemrég voltam osszeszerelni gépet egy ismerõsnél. Az ikszpé :-) autómatikusan ca. 10 perccel az internet kapcsolat létrehozása után leállt. Két napig futkostam megoldás után.
A Win 2000/NT4 pedig egyszerûen király. Ezt mint linux hívõ állítom.
Na kb. ez a véleményem :-)
Olvasgassál elõbb mielõtt baromságokat állitasz. Persze tudjuk, hogy az urban legendek egy bizonyos társadalmi rétegnél igen népszerûek, de hátha...
Szerintem az ötlet nem rossz, hiszen a MS fejleszteni akart, méghozzá úgy, hogy azoknak is tetszen, akik nem szívesen használják a szoftvereiket, de eleve halott az ötlet, mert nagyjából annyira esélyes, mint elkezdeni egy vallásháborút.
Szerintem ha egy amerikai keresztény vallású katona odamenne egy muzulmán iraki Szaddam-hívõ lokálpatriótához és megkérdezné, hogy miért muzulmán, az nagyjából fedi ezt a helyzetet. Persze válaszolhatna észérvekkel is, de nem fog. Egyszerûen tüzet nyit...
Az MS azért célpontja a vírusoknak, mivel a vírusok írói azt szeretnék elérni, hogy minél nagyobb hatást érjenek el a vírusukkal, és ha a világ számítógépeinek legnagyobb részén windows fut (fõleg az egyszerû igazából hozzánemértõ felhasználókra vonatkozik, akiket amúgy is könnyeb átvágni) akkor miért linuxra írnának vírust. A Linuxot olyan emberek használják akik értenek a géphez. Egy windowsos felhasználó, aki nem nyit meg minden levelet, nem kattintgat elolvasás nélkül mindenhol a yes-re, az nem fog bekapni vírusokat. A másik, hogy ezek az emberkék általában linuxot használnak, és mint tudjuk ez a linux mánia már-már vallás. Ez szerintem olyan mint az arabok és a zsidók "harca", az arabok sem magukat robbogatják.
Szerinted a Linux ugyanezen része honnan van? Ne tessék már hülyének lenni
stabil, de lehetne stabilabb is. meg mondjuka vírusok fõ célpontja. ezért vana sok gond. az egy dolog hogy csak a pénz érdekli õket, de én mondjuk csak úgy segítenék nekik hogy fizetnek nekem is a fejlesztésért. :))
Tényleg csak a pénz érdekli õket, ez abból is látszik, hogy Bill bácsinak mennyi lóvéja van.
és sajna nagyrészt igaza is van a minnesotai renccergazdniak..
de azért gondolkodobaestem miért addna tenácsot.. de hamár ittjárunk a windozsokkaljob lene ha STABILAB,SOBBANVISZONYULNA A DRIVEREKHEZ,ohh bocs claps luck ja és jobblene ha sokkal jobban biztoságosablene(ezkerekmondatvolt...) =) a felhasználobarátságigazzábol má nemprobléma