Akkor bemásolom neked, de nekem amúgy mûxik a link:))
Az egyik bulvárlap azt állította Gáspár Laciról, hogy a Megasztár televíziós felvételét leállítva, botrányt okozva igyekezett a döntõbe juttatni rokonát, Csík Lacit, még Somának is beszólt. A szóban forgó, fiatal versenyzõ Gáspár Laci feleségének rokonságából származik. Ezt állított az újság, a Mokkában pedig hallhattuk a történet valódi verzióját is Gáspár Lacitól.
GALÉRIA: KATT! Laci azt mondta, hogy szerinte nem is nagyon kell errõl beszélni, mert aki ismeri õt, azok közül senki nem is hiszi el róla, hogy így viselkedett volna. Elmondása szerint õ nem szólt be Somának, nem állította le a mûsort. Azt mondta, Tilla invitálta, hogy üljön a fiatal versenyzõ családjához, és õ is mondjon valamit, pedig õ ez ellen tiltakozott, nehogy úgy tûnjön, hogy kampányol "Lacika” mellett.
MEGASZTÁR TV: KATT IDE!
MEGASZTÁR BLOG: KATT IDE!
Amikor viszont látta, milyen jól énekelt "Lacika”, akkor meggondolta magát, és mégis úgy döntött, szeretne mondani valamit. Ekkor még állt a mûsor, sminkelés és egyéb miatt, így a forgatásba való különösebb beavatkozás nélkül el tudta mondani a véleményét. Eszerint nem igaz például az sem, hogy õ állította le a mûsort.
Nálam nem jó valami.. Idõjárásjelentés meg reklám megy :D
Hát, nekem se õ a favorit. De azt mondta tegnap a Mokkában, hogy nem csinált semmit, csak az újságok túlozták el. Higgyük el neki. De ettõl még nem fogom megszeretni õt. Egyszer kértem tõle autogrammot, és nagyon lekezelõen viselkedett.
a Póka Angéla nagyon jó volt! viszont attól a kis P Péter rángatózásától rosszul voltam.
a Gáspár Laci rokonaival meg már tele van a padlás. stivi vander utánzatokkal meg már a hócipõm is tele van.
Ahogy Tilla kinézett, basszus!
Soha nem volt szimpatikus nekem a Gáspár Laci, ezek után meg pláne nem. Amúgy szerintem az elsõ elõdöntõsök erõsebbek. Igaz, hogy Póka Angéla fantasztikus, sok elõképzettséggel rendelkezik, de ugyanúgy fog majd járni, mint tavaly Pflum Orsi, akinek szintén volt tapasztalata, de a zsürinek amint lesz rá lehetõsége ki fogja szavazni.
huhh jövõhét: Jet-es csávó meg a Billy-s csaj nem tetszett elsõ hallásra.Norah Jones-osra kiváncsi leszek.
Tudom, hogy PuskásP-nél voltak jobb énekesek, de én is így döntöttem volna. szal (y)
nekemnemteccet:(
Ez a Csík gyerek szerintem tuti, hogy Gáspár laci tanítvány.Ugyanúgy hajlítgatja a hangokat és miután kiderült, hogy nem kerül be A Gáspár leállítatta a forgatást aztán "nekiesett" a zsûrinek... nc
szal a 3as nálam: Póka Angéla (miss Los Angeles)/ elsõ srác(Robbie Will.)/Poskás Peti (White Stripes)
uhh, de jó hangja van a Los Angelesi végzettségû csajnak!
igen az is hiányzott...ha úgy odateszi magát mint Tóth Vera (hamu és gyémánt) akkor lehetett volna esélye, de szerintem közel nincs akkora hangja, hogy egy ilyen stílusú számmal továbjusson.
ha egy kicsit jobban "odatette" volna és magabiztosabb, akor szerintem elég lenne a továbbjutáshoz. Nekem hiányzott egy ici-pitivel több határozottság.
A duci lány (bocsánat hogy nem jegyeztem meg a nevét) nagyon ügyes volt, kár hogy picit bizonytalan, de talán megerõsítik. Még érnie kell szerintem, de nagyon szép hangja van illetve lesz :)
ahogy Novák Peti mondaná:FRONTEMBER KELLLLL! Eddig az elsõsrác a befutó nálam, de ez a white stripes stílus közel áll hozzám szal a 2. PuskásP. :)