cr3ativ3: Cirka egy éve is ugyan ezt a figurát rajzoltad, ugyan ebben a pózban, ugyan így... Sõt mindig ugyan ezt a figurát rajzolod, ugyan így. S ez itt a probléma és ez az amit sokan unnak már. Attól, hogy mindig ugyan azt rajzolod, nem fog fejlõdni a technikád vagy a látásmódod. Pláne nem úgy, ha nem is olvasod el azokat az anyagokat, amiket ajánlottunk neked az elmúlt idõszakban. Amit a #6611 hsz-ben kértél, szinte ugyan ezekkel a szavakkal legalább négy másik alkalommal is kérted az elmúlt idõszakban és szinte mindig kaptál linkeket, e-könyveket, amiket arra sem méltattál, hogy átolvasd. Meg kellene értened, hogy nincs olyan, hogy külön rajzfilmes rajzolás. Mind a festészetnek, mind a grafikának, sõt még a rajzfilm figurák rajzolásának is ugyan az az alapja. Ez pedig nem szól másról, mint hogy fel kell ismerni az egyes testeket alkotó formákat, arányokat, fényeket, árnyékokat és ezeket meg kell tanulni papíron ábrázolni. Attól, hogy felismerés nélkül ugyan azt másolod le újból és újból, nem fogsz megtanulni rajzolni. Nézd meg, hogy a többiek ez alatt az idõ alatt mi mindent készítettek. Új témákat, formákat, alakokat rajzoltak szinte minden alkalommal, kísérleteztek, próbálkoztak és ha nem is mindig tudatosan, de fejlesztették a technikájukat. Változás nélkül nincs fejlõdés. Azon pedig nem besértõdni kell, hogy ha kritikát kapsz, hanem el kell gondolkodni rajta, hogy vajon miért kaptad.
senki se mondta hogy egy 2 órás csatajelenet 6 oscart fog kapni. persze hogy csak tömény hent, még én lennék felháborodva ha egy kis kötelezõ szexen kívül még más is lenne benne
Félig élvezhetõ kategóra (KillBill/SinCity és nézhetõ film közötti átmenet). A legszívesebben használt effekt a lassítás... a seggüket is 4x-es bullet timeban vakarják meg, mert az menõ. Tömény hent az egész, egyszer nézhetõ
Váá ha tényleg letörölted meg is érdemled. nagyon kevés csalódás érhetett eddig az életben, ha ezen ennyire kiakadtál. Szerinted mi úgy kezdtünk h tudtunk? én pl ált iskola óta folyamatosan rajzolok. Nem jól, mert csak "másolni" tudok. firkáltam minden órán füzet sarkába, meg ahova tudtam. Amikor tudtam ellestem pár technikát. meg ami megtesztett, és volt hozzá kedvem, meg idõm lerajzoltam. Ennyi. Igen lehet kérdezni, meg még kérdezni, de olyat, amit te is eldönthtsz h jó-e, vagy utána tudsz nézni (pl a segédanyag a rajzfilmes állatkákhoz->google) és amirõl tudod h még nincs kész azt nem rakod fel, plána ha utána 2 percel linkeled a következõt.
áá minek is tépem a számat??? Úgyis ezen is csak felhúzod magad. Inkább megyek moziba és megnézem a 300-at :P
Na.. nem kell mindjárt Fezárkózni... ugyse tudnék És nem kell gúnyolódni sem. :.@ Hol gúnyolódtam? A rajzfilmekkel az égadtavilágon semmi gond nincsen. Háát, csak szerinted. De mind1, nem akarok belõle vitát. Máig nézek egy-kettõt, és figyelem bennük a rajzokat, no de az, hogy te egy figurát akarsz lemásolni, és ennyire nem megy.. egy kicsit meglepõ. Mondtam, szar vagyok. Igazam volt? Igen. De oké.. ha te mindenáron ezt akarod, akkor ülj le a seggedre, told be az oroszlánkirályos dévédédet, és rajzolj folyamatosan! Csak skicceket, jegyezd le a fõbb vonásokat, esetleg kommentáld, ha szükséges. De mindezt magadnak. Ha ezután sem megy, akkor csináld meg még ötször. Ha pedig ezután sem sikerül egy patkányt összehoznod, akkor döfd a szemedbe a ceruzádat pumpi. Erre nem lesz szükség. Amúgy megpróbálhatnál saját figurát kitalálni. Attól még a híres rajzfilmed története maradhatna.. Kb. 1,5 perce shift+del billentyû kombinációval elrendeztem a történet hátralevõ részét. Még hátra vagy egy 'sajnálom hogy hazudtam' levél. Ezzel már el is van intézve ennek a jövõje. Innentõl asszem csak hozzászolni fogok, és nem teszek be. Jó lesz? Legalább nem kell azokat a mocskos patkányokat nézni. Fúúú.. azért remélem maradt hajad.. Nyugi, van. Csak képletesen értettem.
Na.. nem kell mindjárt Fezárkózni... És nem kell gúnyolódni sem. :.@ A rajzfilmekkel az égadtavilágon semmi gond nincsen. Máig nézek egy-kettõt, és figyelem bennük a rajzokat, no de az, hogy te egy figurát akarsz lemásolni, és ennyire nem megy.. egy kicsit meglepõ. De oké.. ha te mindenáron ezt akarod, akkor ülj le a seggedre, told be az oroszlánkirályos dévédédet, és rajzolj folyamatosan! Csak skicceket, jegyezd le a fõbb vonásokat, esetleg kommentáld, ha szükséges. De mindezt magadnak. Ha ezután sem megy, akkor csináld meg még ötször. Ha pedig ezután sem sikerül egy patkányt összehoznod, akkor döfd a szemedbe a ceruzádat pumpi.
Amúgy megpróbálhatnál saját figurát kitalálni. Attól még a híres rajzfilmed története maradhatna..
Baszam. szerintem ez nem is a legkisebb negatív felhang volt. Hanem ellenkezõleg. Mindegy. Én azt tudtam az egészbõl kiszûrni, hogy ebben a stilusban nem érdemes alkotni, mert utálják, és 'a mûértõk' megszólják. [feszült] OK, a két paintes rajzot nem kellett vona, beismerem, az totál flém volt. [megbánta tetteit, de nem tud lenyugodni] Meg az, hogy pl. berakok valamit és nemjó, ti megmondjátok mi a hiba, én kijavítom, és berakom ujra, erre páram negszólják hogy megint ez a szar, az már cseppet sem megnyugtató [még inkább feszültebb] Vagy ha kérdezek valamit mert nem értem - Igaz, nagyon alap dolgokat teszek fel, mert még KURVÁRA DE KIBASZOTTUL kezdõ vagyok - de azért sem kell engem megszólni, mert megint flém flém flém. [a haját tépi vörös fejjel] Meg amugy is, valahol szerintem el kell kezdeni a rajz technika fejlesztését. :P Igen, és SOHA nem leszek olyan mûvész mint hen-tes vagy mint te. És ezzel kijelentem azt, hogy az én rajzaim sohase voltak jók, és még a közelébe sem fog soha érni annak amit ti rajzoltok. Amugy már megszoktam, hogy amit csinálok abba belekötnek. Ez számomra nem új dolog. Végül is szükség van más alkotók véleményére, amivel ki lehet alakítani egy jobb technikát, meg egyebeket, de az, hogy sokaknak nem tetszik mert pl nem karikatúra, hanem rajzfilmes dologrol van szó, és ez szerintük túl gyerekes, vagy egyszerûen nem szeretik ezt a stílust, azt a kéet alakítja ki az emberben, hogy ne alkosson többet. Igen, itt látom be saját hibám. [bõg] Meg ha kérdezek valamit, mert nem értek valamit oké hogy nem jön válasz (miért is jönne) de még azért is leszolni... hát... Pedig elvileg ez a tápig segítségkérésre is szolgál, nem? Vagy hozzak létre egy külön tápigot ennek, és zárják be? Ez így hülyeség. Végül ezekbõl csak azt tudtam leszûrni, hogy nem kellenek a rajzaim, - mert miért is - és kérdezni is felesleges, mert ugy sem jön rá valász, és ha nem tudok rajzolni, akkor az az én és csakis az én bajom, és sehogy sem tudok ellene tenni. [majd rákattint a mehet gombra, és mérgesen fezárja a firefoxot]
na pár rajz van sok dehát nem hiszem hogy érdekel valakit egy kanál..egy kanál a másik oldalán..netán egy szedõkanál vagy egy körömcsippantó esetleg konyhakés:D
ami van az:
akármi- aztmondták rá olyan mint egy sárkányfej:)
még egy akármi..
ilyen egyszerûsitett rajz egy szalagavatós fotóról..monitorrol. tök furcsa hogy pont ráfért a lapra nem gondoltam hogy menni fog:D
thx igyekszik az ember
Najó. tegyük egy fokkal magasabbra a mércét. Már szerintem linkeltem, de már ezer éve, szal rajz
A legújabb mûvem. Vélemény? lehet kicsit javítani kéne rajta, mert szerintem valami hiányzik belõle, nem? itt (ha már úgyis a gumi szinvonala felé tartunk...)
Most nem bántás képp, de szerintem sürgõssen felejtsd el ezt a nyomi menyétet vagy mi ez... Kezdj el embereket rajzolni, vagy mindegy mit, de ne ezt... ez csak egy tanács, ahogy látom már mindenki tikkel, ha meglátja a legujjabb ilyen izét
Srácok! Tudtok-e nekem rajzfilmes karakterhez linket vagy e-könyvet adni? Mert csak állathoz van, emberhez van, de így konkrétan rajzfilmeshez nincs. Volt egy oldal ahonnan lehetett (www.noogy.com) de mára már törölve lett. Jelenleg engem különösebben a különbözõ arckifejezések érdekelnek hogy lehet megoldani. (Nem csak a 'mérgesen vicsorit'-ra gonolok)
frankó akkor eddig hárman vagyunk tehát az 39,5 dollár szállítással ami olyan 13 dollár akkor fejenként gugli szerinti 188 forintos dollárral 2444 forint..annyit már ez bõven megér, azért ez 5 dvd, 43 óra hi-res profi tanitovideo.