Én rengeteget szidtam a használhatatlan beadásai miatt, de mégis jó szívvel fogok visszaemlékezni rá, mert egy rendkívül pozitív figura. Lehet, hogy hülyén hangzik, de remélem, hogy Messit nem fogja nagyon megviselni a hiánya. Azt érdemes tudni, hogy Messi minden meccs előtt szinte csak Alves-al melegített. Soha nem felejtem el, amikor 2012-ben a Malaga elleni 4-1 előtt élőben nézhettem végig, ahogy ez a 2 ember 30-40 méteres távolságból ívelgette egymásnak a labdát úgy, hogy 3-4 percig nem esett le a földre:) Köszönünk mindent Dani! Utoljára szerkesztette: homeless, 2016.06.02. 21:39:22
Alves elmegy, pedig most megint jól tolta, bár lehet, h épp ezért... én nem örülök neki, ha voltak rosszabb periódusai, kinek nincsenek, akkor is. Sokat köszönhetünk neki (is) :)
Affelayt nagyon olcsón vettük és ha nem sérül meg nem biztos, hogy rossz vétel lett volna, főleg annyiért.
A Real elleni bl elődöntőben adott gólpassza miatt szurkolói szemmel már megérte :D
pár hete olvastam egy olyan pletykát,hogy nyáron kompletten kicserélődik a védelem,Masch,Alves,Adriano,Bartra,Douglas,Verma off,és akkor ezek helyére meg jönnek az újak...de ez rohadt meredeken hangzik,totál új védelemmel nekimenni az ősznek az öngyilkosság
Igy igaz! Amit tegnap mutatott a csapat a masodik felidoben az le a kalappal! Es batran kijelentem,hogy ez a tegnapi feledtette a BL kudarcot...legalabbis nalam. Megmutattak hogy tudnak kuzdeni egymasert a klubert szurkolokert es az eredmenye a Kiraly kupa :) Egyebkent az europai nagy bajnoksagokbol csak a Juve es a PSG tudott otthon duplazni (bajnoki + kupa) ,szerintem buszkek lehetunk erre is. Meg az egesz szezonunkra. Nyaron megerosodik a csapat es ismet celba vesszuk az europai tront,a spanyolon mar rajtaülünk :)
Azért a 7 kupa 2 szezon alatt nem rossz. Utoljára szerkesztette: tobias88, 2016.05.23. 00:08:45
Csak behúztuk ezt is
Hiába örültek az ellendrukkerek a BL kiesésnek, ez akkor is egy remek szezon volt. Rosszkor jött a hullámvölgy, de a végére sikerült javítani. Soha rosszabbat :D
Nézem, csodálkoznék ha gólt lőnénk. A tizenegyesek meg... Hagyjuk.. [#idióta]
most nem azert, de a barca csak az epphogy odaero arsenal ellen ment tovabb, a romaval x, sima gyozelem csoportmeccseken. oket a real oda-vissza verte ugye. a teny hogy a city csoportelsokent jutott tovabb a tavalyi bl dontos mellol csak jelent valamit. a vegere teljesen elfogytak, plusz pellegrini tavozasat is hatalmas kretenseg bejelenteni honapokkal elore ugye. az egyeduli alairando eredmeny a wolfsburgi 0-2, ami bosszantoan cink vereseg, de belefert a vegen. egy csapat amelyik 5 golt kap a dontoig valo sorozatban, (3 egy ebbol egy tet nelkuli meccsen a donyeck ellen) azert valamilyeb szintu elismerest csak megerdemel. pacsi jar simeonenak hogy ilyet brusztolnak erte a sracai, valahol a szerencse is mindig mellette allt a kieseses szakaszban mar. remelem nem megy az interbe, nem lenne tul szimpi lepes tole :f
Már csak a Real bukja a BL-t és minden rendben. Igazából nem érdekelne, de amilyen szenvedéssel jutott tovább még a tré csapatokon is, rohadtul nem érdemli meg. Inkább az Atletico, főleg 2014 után :)
Azt hittem hogy jövő héten lesz az EL döntő, de így akkor ez mégjobb számunkra. Remélhetőleg fáradt lesz a Sevilla vasárnap
Suarez az utolsó 5 fordulóban 14 gólt ért el 16 kapuralövésből :D Ez kibaszott beteg :D
CAMPIONS! Csak sikerült,bár tavasz elején nem gondoltam volna hogy még az utolsó meccs 21. percéig izgulni kell majd...de megvan :) Jöhet a kupadöntő!!
Elso 20 percben meg kell szerezni a vezeto golt es akkor meglesz a dolog,onnantol mar a Granada se fog kaparni feleslegesen,es johetnek a tovabbi golok. REMELEM :)
Fontos infó a hétvégi meccs előtt, hogy hiába van 39 pontja a Granadának és 36 pontja a Gijon Getafe kettősnek, ha kikap a Granada akkor sem eshet ki a jobb egymás elleni eredmény miatt. Így azért sokkal könyebb dolgunk lesz, mintha egy éhes és bentmaradásért kűzdő Granada-val találkozunk.
Atletic nem szerepel sem a spanyol bajnokbagban, sem a BL-ben :)
A gólt nem lesrôl lôtte Benzema. Elôtte, a beadásnál nézte el a partjelzô, utána a Valencia bekk pöckölte Benzema elé. Ha nem adja meg, akkor minden máshogy alakul. Lehet lôtt volna egy másikat a francia, lehet hogy nem.
Jaja mindegy. Mondjuk ez most érdekes helyzet. Atletic hibázott és kiesett a buliból. Neki már csak a BL marad. Jövő héten ha megynyerjük (már pedig meg) a bajnokságot, a madrid is kiesett a bajnokságból. Már "csak" nekik a BL marad. Az pedig számomra az Atletic a favorit. Jobban egyben van. Simán lehet hogy Real a hajrá végére reményt kapott és mégis üres kézzel megy haza.
mindegy hogy ki mit jatszott,meg kell verni a Granadat es megvan a bajnoksag! 1 meccsre vagyunk a celunktol,meg kell csinalni ennyi. A kupadonto meg mar a jutalomjatek lesz egy eros Sevilla ellen,de verhetoek, ha 100%ra felporgunk.
na még egy meccs, atleti kiszállt...ha jól láttam nekünk nem adtak meg egy szabályos gólt les címén, a realnak meg megadtak egy lesgólt...ha az nincs akk bajnok már most a csapat :p
Oké, elírtam a márkát, de biztos nem lesz szponzor nékül a Barca és nem is köt majd rossz üzletet. Tehát attól még az áll hogy a cikk hatásvadász
Majdnem. Az adidas irtózatosan ráígért a nike-ra a MU esetében. Mivel az adidasnál van már a Bayern, a Real, a MU is így a Barcát már biztosan nem szeretnék elveszteni. Ha meg nem akarják elveszteni, fizessenek annyit legalább mint az Adidas a MU-nak. A Mu egyébként évi 94 milliót kap, mi 30at a nike-tól. Érthető a vezetőség döntése
Mennyire hatásvadász "cikk". "a Barcának még nincs mezszponzora a következő szezonra. Szponzor nélkül viszont a klubnak nincs reális esélye arra, hogy meghosszabbítsa Neymar szerződését, Messi és Suárez fizetése mellett."
1.5 éve kötött a Nike durva szerződést a MU-val leváltva a korábbi szponzort. A Barca is Nike-nál volt eddig és a vezetőség úgy van vele hogy szeretnének egy zsírosabb szerződést ha már az MU úgy ugráltatja a Nike-t ahogy akarja.
Lesz a Barcanak szponzora és komoly pénzért ez biztos Utoljára szerkesztette: Nyiri, 2016.04.24. 11:01:58
Ez a Neymar egy vicc mostanaban. Amugy az ATM merkozesen egyik sraccal elkezdtuk szamolni hany rossz megoldasa volt. 16 rossz megmozdulasa volt a merkozes kezdetetol mire az elso passza sikerult, addig egy sem es nem csak a psszokrol beszelek, hanem a cseleirol, a megoldasairol stb.
„A Neymar távozásáról szóló hírek folyamatosak, de a történet két hete egy másik szintre lépett. Két katalán napilap információja szerint Neymar életstílusa nem illik egy elitsportolóéhoz, és ezt néhány csapattársa is megerősítette – mondta Guillem Balague, a Sky Sports szakértője. – Ezek a hírek a Barcelona gyengélkedésével egy időben jelentek meg, valamint annak a ténynek a nyilvánosságra kerülésével, hogy a Barcának még nincs mezszponzora a következő szezonra. Szponzor nélkül viszont a klubnak nincs reális esélye arra, hogy meghosszabbítsa Neymar szerződését, Messi és Suárez fizetése mellett.”
„Hogy a Barcelona megpróbálja-e eladni Neymart? Nem ez a cél, de felkészül minden eshetőségre. A játékos ügynökének azt ígérte, még ebben a szezonban szerződéshosszabbítási ajánlattal jelentkezik. A klub viszont fél attól, hogy az új szerződés létrejötte miatt soha nem látott magasságokba szökik az FC Barcelona adósságállománya. A brazil labdarúgó menedzsmentje körbeudvarolta a PL-klubokat, de Neymar igazából Barcelonában szeretne maradni” – zárta szavait Balague.
Érdekesség, hogy a Barca rekordot jelentő tizenkilenc gólt szerzett tizenegyesből a bajnokságban. Az előző csúcsot (16) a Betis állította fel az 1986–1987-es évadban.
Szégyen mit művelnek ezek a spanyol bírók. A 2. gól méteres les. Az első 11-es teljesen rendben van, a második már kérdéses, a harmadik viszont elképesztő. És még 2. sárgát is adott. Persze örülhetünk, hogy nekünk tévedett sokat, de ez azért valahogy el szokott oszlani a szezonra nézve és olyan meccseken üt vissza, ahol sokkal szorosabb a meccs
Ronaldo mit érezhet, amikor azt látja, hogy Suarez annyira szarik az aranylabdára, hogy Neymarnak adják a büntetőt, hogy visszanyerje az önbizalmát? És még lehet, hogy így is megnyeri :)
1-0 Lio kiraly!
na ja...de grat a csapatnak remelem mostmar semmi gond nem lesz!
Bakker ezt a 8 gólt szépen be kellett volna osztani kettesével, az elmúlt meccseken azt mi lennénk a királyok
Végre kijövünk a hullámvölgyből, már a Valencia ellen is kint voltunk szerintem, csak a helyzetek nem mentek be. Viszont Neymar borzalmas, kétséget kizáróan.
Akkor is mi vagyunk a legjobb csapat a világon!!!
https://www.youtube.com/watch?v=HtgvZsyyoKk
hatalmas videó:)
Azert Ardanak meg adnek 1evet...viszont a kp-ra nagyon kene egy szervezo meg,de szep lett volna De Bruyne,ha hozzank jon,nem Messinek kene visszamaszkalni labdakat osztani...Ini sem a regi mar sztem:/ vedelemrol ne is beszeljunk,jobb oldalra megvettuk Vidalt erre nem is jatszik.Azt kene meg elerni,h legalabb 1 minosegi embert belehetne cserelni,ha ugy van Neymar helyere.O lenne Arda Turan,de eddig 0,viszont a kepessege megvan hozza...egyebkent semmi gond nem lenne,ha nem lenne szetfacsarva az egesz csapat,amerikai turak,copa,eb,jovore is nehez lesz minosegi cserek nelkul.
Én elsősorban a mentalitására gondoltam, nem a teljesítményére. Eddig is úgy voltam vele, mint Jordi Albával, hogy amíg jól megy neki, addig elnézem a hülyeségeit, de amit mostanában csinál az kritikán aluli. Ha jól megy a csapatnak, akkor trükközik, hecceli az ellenfelet(amivel egyébként semmi bajom, hozzátartozik a játékhoz), amikor viszont nem megy, akkor rögtön átváltozik egy idegbeteg, sértődött hülyegyerekké. Az már csak hab a tortán, hogy mostanában mindent kihagy, céltalanul cselezget, belevezeti 5 emberbe, stb... A legtöbb támadás rajta hal el. Suarez sem százas, de nekem valahogy mindig is szimpatikusabb volt, mint Neymar.
Az a legnagyobb probléma, hogy Neymar viselkedését rengeteg ember próbálja ráhúzni az egész csapatra, mintha mindenki így viselné a hullámvölgyet, pedig ez kurvára nem így van.
Pedig o jatszik mar hosszu hetek ota halvanyan. Rajta ment el a BL is, az elso merkozesen. Suarez is nagyon gyer, de o neha legalabb lo egy ket golt. A masik ok, maga az edzo, egy honap ota Messit teljesen hatravonva jatszatja, szinte a kozeppalyan jatszik, amig a jobb szelen elol jatszott, semmi gond nem volt. Ardat jatszatni pedig egyszeruen hiba. Raketat lecsereli es onnan szetesik a kozeppalya, mint ahogy szetesett az El Classicon nelkule. Ada pedig alkalmatlan mind a vedekezesben es mind a tamadasban. Hiba vot a csapathoz hozni.
Nem volt rossz a tegnapi játék, csak fejben végre ott kellene lenni, mert fizikailag ahogy néztem probléma nem volt. Neymar teljesen elszállt 1 hónapja, mindennel foglalkozik csak a játékkal nem, de ez Suarezre is igaz. Messi meg a két haver nélkül nem tud mit kezdeni
Én is így kalkuláltam. De szerdáig ki lehetne osztani pár csicskalángost az edzéseken. A sor elején állhatna Neymar mondjuk. Aztán Ő újra beállhatna a sorba Utoljára szerkesztette: Nyiri, 2016.04.18. 11:35:40
Azt hiszem szerda este el fog dőlni a bajnokság sorsa, legalábbis így érzem. Bőven megvan az esély hogy megint kikapjunk és az Atmának / Reálnak is kemény meccse lesz. Madridnak lesz még egy idegenbeli meccse a 2 BL meccs között az Anoeta-ban, ami nehéznek ígérkezik, de a szerdai nap után mindhárom csapatnak simának kinéző meccsei vannak. Aki Csütörtök reggel a tabella élén áll, szerintem meg is nyeri a bajnokságot.
aegyszerűen semmi nem jön be nekik...de aki nem ma kezdte, az tudja, h az elmúlt tizenpár évben ez már előfordult nemegyszer a második fullos idénynek mindig ez volt a vége... :p
1 hónapja még tökéletes volt a csapatba, szóval nem hiszem hogy ő a hiba
Across the course of those knock-out ties, Messi has played 1,442 minutes and failed to score a single goal, managing just one assist in the return leg of the semi-final against Chelsea, during which he also missed a potentially decisive penalty.
azert ez kemeny. pedig iden azt hittem cimvedes lesz, akkora hengert szakitottak le 35 meccsen keresztul. :f
Nem vagyok divatszurkoló így nem ordítom hogy LE takarodj, mert sokat köszönhetünk neki. Nekem az nem tetszett amit a pályán csináltak. Semmit nem akartak tenni. Ez ami fájt. Ha kemény harcban kapunk ki rendben. De így. Ez a bosszantó.
Nem akarom hogy a Real nyerjen. Bayern vagy Atletic. Cityt csak azért nem mert szegény Pep mehetne megint egy BL győzteshez edzőnek.
Nem tudok mit hozzafuzni igazad van amugy mindenben,sajnos. Nem tudom mondjuk hibaztatni a csapatot,mert amit ebben a szezonban eddig produkaltak az valami brutal volt,de elfogytak mostanra,ez ilyen...lehet ha ev kozben komolyabban rotalunk,es aldozunk be tudatosan bajnokikat,akkor most frisebbek lettek volna,es meg lenne az elodonto,de akkor meg lehet a bajnoksagban nem vezetnenk. Fejben szepen aprankent elfaradtunk,megha fizikalisan fel is lehet epulni 1-1 bajnoki,BL meccs utan,de mentalisan mar nehezebb. LE-t se hibaztatom,persze mondhatnank hogy mi a faszert nem tudott belenyulni tegnap a meccsbe,felporgetni a sracokat...de hat uljunk le mi,es probaljuk meg...es azert 1 eve meg lehozta nekunk a csillagokat is,ezt ne feledjuk! Hetvegeig rendbe kell tenni mindenkit,es csak a bajnoki cim lebeghet mostmar mindenki szeme elott,es a kupadonto! 3-bol 2 trofea meg siman meglehet,csak osszekell kapnija magat a csapatnak,bizom benne hogy ez sikerul!!
Teljesen megérdemelten estünk ki. Leszarom hogy fáradtak így vagy úgy. De hogy még hajlam sem volt arra hogy játszanak. Szégyen. LE meg tököt kéne hogy növesszen. Rotáció?
Már csak az kéne hogy bukjuk a ligát is (akármilyen kevés esély van rá, összejöhet).
Hab a tortán hogy még a Real behúzhatja a BL-t. Az lenne még szép.