mostmár nagyon kiváncsi vagyok mi lesz a vége ennek a dolognak,sokkal mélyebb és szerteágazóbb a FOS amibe van a csapat mint 2008-ban,akkor hullott egy edző,meg világsztár játékosok
Carles... "A jelen kommünikében szeretném bejelenteni, hogy úgy döntöttem, befejezem az FC Barcelonával fennálló eddigi munkaviszonyomat." "Ez a három és fél hónap megadta azt a lehetőséget, hogy más szemszögből is lássam a klubot. Nagyon sokat tanultam, rendkívül hálás vagyok, és most szeretnék kipróbálni tovább dolgokat, megismerni újabb perspektívákat más helyeken is. Szeretnék fejlődni mind személyesen, mind szakmailag annak érdekében, hogy a jövőben talán visszatérhessek ide, és vissza tudjam adni azt, amit megkaptam itt ezen felejthetetlen évek során."
"Rendkívüli módon hálás vagyok a dolgozóknak, a vezetőknek, az elnöknek és a technikai vezetésnek, hogy bíztak bennem, és segítettek ebben az átmeneti időszakban, ami nem egyszerű nekem. És elsősorban a közönségnek, akiket már játékoskoromban is nagyon közel éreztem magamhoz, és most, hogy visszavonultam, ez csak fokozódott."
"Szerettem volna úgy elköszönni tőletek, hogy még játszom, de az élet nem mindig úgy alakul, ahogyan szeretnénk."
"Szerencsés voltam és vagyok is azért, hogy ennyi szeretetet kaptam, ezért csak hálát adhatok, és ne felejtsétek, hogy mindig itt lesztek a szívemben."
ezen a klubon jelenleg csak egy előrehozott választás segítene,egy teljesen új friss vezérkarral,és fiatal tenni akaró emberekkel a futball szakosztály élén. Átigazolási tilalom ide vagy oda,sokkal nagyobb gondok vannak a háttérben mint a zöld gyepen. Persze előbbi kihat az utóbbira,és sajnos LE nem alkalmas arra,hogy ezt a hatást enyhíteni tudja. Láttuk a Realnál mire "képes" egy totál fogalmatlan vezér ember (Ramon Calderon),3 éves elnöksége alatt 1 óriási mákkal kiszenvedett bajnoki cím,meg egy olyan bajnoki cím ahol a Barca romokban volt tavasszal,ennyit tudott felmutatni. Utoljára szerkesztette: bakkerman, 2015.01.06. 17:09:28
En meg ugy gondolom, hogy zubi fele mutatott lojalitasbol. Amugy is Zubit mar joval elobb elkezdte furni Rosell, emlekezzetek a balhekra vissza, mert megmondta, hogy nem jo amit csinal avezetoseg. Mar korabban is szo volt, hogy emiatt elhagyja a barcat. Most talaltak rajta egy fogast, pedig semmi koze ahhoy hogy az ifiket, milyen modon igazoljak, hiszen eddig is ezt tettek, sot az osszes nagycsapat ezt az elvet uzi, csak annyira kozpontban volt mar a barca az elmult evekben, hogy az "rosszakaroi" igy is gyengiteni akartak. Az osszes nagycsapatot ugyanigy ellehetne tiltani.
Puyol is megy valoszinuleg nagy gaz van ezzel vezetoseggel. Nem hiaba mondtam, hogy Laporta nelkul elindul majd a lejtmenet, mert ok hoztak uj szemleletet es a sikerek nekik voltak koszonhetoek. A Rossel fele gennyek mar a palyazasnal kimutattak milyen emberek, mert csak a lejaratasrol szolt a kampanyuk mar 2 evvel Laporta ciklusa elottol kezdve. Igy az embere se lehet mas mint a Bartomeu, raadasulezek meg ahhoz sem e1rtenek, hogy mikent lehet sikeresse tenni a csapatot.
Bartomeu menesztette Zubi-t. Bartomeut mikor meneszti valaki? :D
Xavi: "Birtokoltuk a labdát, megvoltak a lehetőségeink. A vereség ellenére jól játszottunk. Az öngól döntő jelentőségű volt."
nos,ahogy azt írtak facebookon egy kommentben, "Xavi,itt az ideje felülni egy USA-ba tartó gépre,és csak oda jeggyel"....kezdem azt hinni,hogy nem normálisak a játékosaink
Jo vetel volt ez a Suarez, most banom, hogy nem dragabban vettuk meg. Legalabb akkor elmondhatnank, hogy elvegre ha tudjak, hogy nem tudnak majd igazolni ilyen jatekosra kell kiadni ennyit meg francia 30 ev folott hatvedekre ertelmes jatekosok helyett.
A masik jol nezze meg mindenki milyen buntetot kapott a real es mi egy latvanyosabb kezezesert semmit, csak szettarta a kezet a biro. Szegyen az hogy zseleshaju szamolatlanul loheti a kamu tiziket, mi meg a nyilvanvalokat se kapjuk meg.
mert akkor durcizni fog az adott játékos,ha neki megmondják hogy mit csináljon :D kibaszott nagy széthúzások mennek az öltözőnkben,van akit dédelgetnek és a seggét nyalják lépten nyomon,pedig csak akkor focizik amikor éppen kedve van,más meg hiába teszi oda magát edzéseken is 110%-ra,nem kaphat esélyt,mert levannak zsírozva a szerepek a csapatban. Pep lelépése óta csak bábok vezetik (próbálják) a csapatot,pedig igazából 4-5 játékosé a döntő szó. Szerintem,én így látom. Persze nem vagyok ott Barcelonaban,de vannak erre utaló jelek,hogy mi folyhat a csapatnál...
De legalább mi a 2. félidőben jól játszottunk, még ha a végjáték nem is jött össze. Mondjuk azért megkérdezném LE-től, hogy miért kaphat valaki 3 nappal több szabit, mint mások és miért csak 3 nappal egy meccs előtt kell hazatérni a szabiról
volt a bajnokságban Barca éra,most Real éra jön,éppen jelenleg ez a legkifizetődőbb a szövetségnek úgy tűnik. Persze azért mi is "kellünk hozzá",hogy a Real legyen bajnok
Úgy látom idén megint Bajnokságot akarnak nyeretni a Madriddal. Egy 0-0ás első félidőre megint kihoz a bíró egy kamu 11est, elképesztő. Most vagy a Spanyol bírók vakok, vagy nem tudják a szabálykönyvet, vagy a Madrid ellen ez 11es és kész...
hát hoppon maradtak, mégse úszunk meg mindent :( Levettük az Unicef feliratot, már büntetnek is... ejj, hibás lépés :D
A többi csapat lobbizott emiatt. Ugyanis így nem tudnak jó játékosokat olcsón venni. :D A Barca megveszi jó drágán a piac legjobbjait aztán nyomott áron adja egy évvel tovább a szerencsés csapatoknak. :D
a CAS újratárgyalja az eltiltásunkat a piacról,és hétfőn hozhatják nyílvánosságra az itéletet
Luis Suárez igazi nemzeti hős Uruguayban. Persze nemcsak a futballtudása miatt imádják hazájában a Barcelona labdarúgócsapatának csatárát, hanem az olyan tettek miatt is, mint a mostani. Az uruguayi El Observador beszámolója szerint Luis Suárez hatalmas meglepetéssel készült a Montevideóban található Pereira Russell gyermekkórház kis betegeinek. A Barcelona csatára a Pérez Scremini Alapítvánnyal együttműködve 500, játékokkal teletömött ajándékkosarat adományozott a gyerekeknek, akiknek a karácsonyt is a kórházban kell tölteniük. „Boldog karácsonyt és boldog új évet kívánok neked és a szeretteidnek" – állt a csomagokon elhelyezett kártyán, amelyet Suárez az aláírásával is ellátott.
Messi meg Chelsea 250m, aztán jövőre bizonyíthat a b csapat.
Az első félidő értékelhetetlen, a másodikban viszont jól játszottunk. Pozitívumok: - Sokkal többször próbálkoztak kényszerítővel átjutni az ellenfél védelmén, mint korábban, emiatt persze többet is hibáztak, de ez még mindig jobb mint ha szokás szerint kitették volna oldalra Alvesnek vagy Albanak. - Pique, Pedro :) - Letámadás - Messi jobb lába (Mindkettőt jobbal lőtte. Az második zseniális volt)
Negatívumok: - Az egész középpálya - Suarez
Messi 2. gólja 0:46-tól:
egyébként néztétek a meccset tegnap? lemaradtam róla,jól is játszottunk vagy csak kitömtük az ellenfelet?
egyébként néztétek a meccset tegnap? lemaradtam róla,jól is játszottunk vagy csak kitömtük az ellenfelet?
utólag most belegondolva Thiago eladása nem volt rossz lépés,most van egy Rakiticünk,aki amióta ittvan szívét lelkét kiteszi a pályán,és nagyon jól játszik...Thiago meg 2013 nyara óta 16 bajnokin lépett pályára,nem lennénk előrébb azzal ha még mindig itt lenne. És ugye már 23 éves,nem hiszem hogy lefogja vetkőzni magáról ezt a sérülésekre való érzékenységét Utoljára szerkesztette: bakkerman, 2014.12.17. 17:09:33
ha Montoyát most akarja eladni LE,akkor a világ legnagyobb balfasza,amikor ő is tudja,hogy egymás után 2 ablakban nem igazolhatunk. Remélem lesz annyi esze hogy nem adogat el senkit,nem állunk olyan jól hogy megtehessük,minden játékosra szükség van jelenleg
Hát nem tudom... Alves is nálunk tudott volna csak megélni? Mert ő egyike volt a legjobb szélsővédőknek a piacon. Montoya pedig szerintem már jobb mint Alves jelenleg. Nekem csak az a bajom hogy ha eladjuk Montoyát akkor igen csak a zsebbe kéne nyúlni hogy klasszis, használható játékos érkezzen a helyére, amit viszont köztudottan nem fogunk. Jön majd egy 30 éves középszerű valaki.
Montoya azert nem lesz vilagsztar...nalunk tudna megelni a rovid passzokbol,meg a felfutasokbol,odaadni a labdat a zsongloroknek,ennyi. Angliaban lefutnak,a BuLi-ban lefone 60 perc alatt.
Montoyát eladjuk akkor aZ L.E. hibája lesz, és látva a játékunkat a bajnokikon és azon a meccseken ahol bizonyítani kellene, nem megbocsájtható hülyeség lenne ez számára, ugyanis nem megy úgy a szekér hogy megengedje ezt magának. Azért mert nem szimpatikus neki vagy nem illik bele az általa elképzelt játékrendszerbe? Mi is az oka? Mert olyan hatalmas nagy játékrendszert amibe bele kéne illenie nem látok én, max sztárokat látok a támadó szekcióban egymás hegyén hátán megspékelve azzal hogy Suarezben nálunk eddig nincs meg a gyilkos góllövő ösztön mert kezdik kiölni belőle azzal hogy belekényszerítik egy lejárt, akadozó, mára már kiismert rendszerbe amibe egyébként nem annyira illik bele.
Montoya egyértelműen Alves utódja lehetne, ebből a srácból világklasszis lesz, nyugodtan elszerencsétlenkedhetjük őt is....
hamar feladtak :DDDDD megneztem volna mondjuk a mieink reakciojat is, lehet Pique siro gorcsot kapott hogy mit fog kezdeni a City tamadokkal :DDD
Szerintem sem baj, hogy a City-t kaptuk, így legalább nem egy 10 emberrel védekező csapat ellen kell görcsölnünk, hanem egy ki-ki meccset lehet játszani...
Tom-mal tudok egyetérteni,ha a City jobb lesz nálunk már az első körben,akkor nincs helyünk a további küzdelmekben,legalább hamar kiderül mit tud a csapat. Ha meg továbbjutunk,neadjisten még jól is játszunk,akkor jöhet a következő akadály...én nem aggódom
bár jobban örültem volna nyílván a Baselnek például,de mi van ha rajtuk túljutunk,aztán a 8 között meg kapunk egy hetest megint például a Chelsea-től? Szóval nem gáz ez a sorsolás Utoljára szerkesztette: bakkerman, 2014.12.15. 13:33:25
Én is mikor kihúzták a Schalke-t már éreztem hogy Real lesz. Nem hiszek az ilyen jóslásokban, csak a csalásban és a véletlenben, valamelyik volt ezek közül
Én örülök. :) Tessék bizonyítani. Rosszul nem járhatunk, ha kizúgunk, előbb utóbb csak megjön az esze a vezetőségnek és a játékosoknak is helyreáll a hozzáállása. Lassan már csak össze gyűlik annyi pofon hogy változzon a helyzet. Ha meg tovább jutunk akkor elmondhatjuk magunkról hogy sikerült egy erős ellenféllel szemben továbbjutni, ami a továbbiakban pluszt adhat. Az más kérdés hogy mostanában ha tovább is jutunk azt nem valami meggyőző játékkal és kínkeservesen tesszük a nagy csapatok ellen.
amikor behívták Riedle-t első tippem egy Juve-Dortmund volt...az bejött :D amikor mi kihúztuk a City-t,utána már sejtettem hogy a Realnak meg kell kapnia a Schalket,hát így lett :DDD nem baj,már a 16 között kiderül mit tud a csapat,várom a párharcot,egyszer már túljutottunk rajtuk
Mindig szenvednek az ilyen beállós csapatok ellen, amíg nem sikerül egyet bekotorni. Ráadásul megint pont most hiányzott Neymar, aki Messin kívül képes 3 cselt egymás után bemutatni. Az átlövések nem találtak kaput, vagy elakadtak, a pálya is egy szar volt az eső miatt, nem kaptunk meg megint egy jogos 11-est, és most ne jöjjön senki a másik kezezéssel, mert ha nekünk befújja bíró, akkor az a másik meg sem történik...A kapufa sem segített, mind-mind olyan dolgok, amik hozzájárultak a szar játékhoz. Ez van, ha egyszer nem megy be, akkor nem fog reggelig sem. ha a 11-es befújják, és be is rúgják, esetleg nem kapufán landol a szabadrúgás, tuti, h sima liba, és teljesen másról beszélgetünk. Mindig csak a Barca ellen játszák ezt a beállós focit ezek a csippás csapatok, majd legközelebb simán kikapnak vmi másik hasonló csapattól...Csak 0:0-ig érdekük, mert nekik az is siker :/ A Barca meg nem tud megújulni, és másképp játszani.
az milyen ciki lesz amikor neadjisten nem nyerünk idén (se) semmit,és majd júniusban azzal nyugtatnánk magunkat hogy "majd igazolunk" és akkor felvillan a kép HOGY NEM IGAZOLHATUNK :DDDD a mostani keretből csak elvenni lehet,hozzáadni nem...2016 jan.1-ig
ötlettelen passzolgatás,állófoci,Getafe ziccerrel,mi igazából el se jutottunk ziccerig. Neymar hiánya nagyon érezhető volt,Leonak éppen nem volt kedve focizni,Xavi szokásos 1 méteres oldalpasszok,semmi kreativitás,Iniesta bedobása se hozott javulást,nulla volt az egész csapat. Az baszott fel leginkább,hogy a letámadásaink jól működtek,sok labdát szereztünk félpályánál,de akkor meg is állt a csapat,nem volt lendület,és megvártuk amíg visszaáll a Getafe...érdemes megnézni a Realnál hogy működik a letámadás,a két futóbolondot mindig megtalálják közvetlenül a labdaszerzések után,ezért termelik ipari mennyiségben a gólokat. Amíg ők AK 47-el lövöldöznek addig a mi fegyverünk maximum egy vizipisztoly Utoljára szerkesztette: bakkerman, 2014.12.14. 11:09:39
Hát, én talán a Basel-t, az Arsenal-t és a Sahtar-t akarnám mindenképp elkerülni, mert ez a három csapat volt az amelyik egyszer egyszer nagyon jó teljesítménnyel rukkolt elő. A Juve és a City stabilan közepes teljesítményt nyújtott végig, nem voltak valami nagyon jók
Juve,Basel,Leverkusen,Arsenal,City,Sahtar,Schalke. Közülök kerül ki az ellenfelünk a 16 között a BL-ben. Én részemről elégedett lennék ha a City-t és a Juventust elkerülnénk,a többi csapat verhető.
Behuztuk azert! Az elso felidoben szenvedtunk de ket villanas eleg volt :) a masodikban mar tanarian porgettuk a perceket, sima gyozelem lett a vegere! Csak igy tovabb