Az orvosi vizsgálatok kiderítették, hogy Henrik Larssonnak, a Barcelona svéd csatárának nem csak porcsérülése van, hanem a térdszalagjai is jelentõs mértékben károsodtak. A nyáron a Celtictõl igazolt futballista ezek után bejelentette: lehet, hogy abbahagyja a labdarúgást. A Barcelonát idén egyébként is üldözik a sérülések, hiszen Gabri, Motta és Edmilson még hónapokig nem játszhat, valamint Silvinho is sokáig a maródiak listáját gyarapítota.
ki ez? talán csak nem Adriano? Vagy esetleg Vieri? De csak ez a kettõ lehet!
Saviolával minden rendben van Írta: rhynn --------------------------------------------------------------------------------
Javier Saviola angol újságíroknak nyilatkozva elmondta, hogy szereti új életét Monacoban. A fiatal argentin csak kölcsönben szerepel a francia csapatnál, de ez nem zavarja mert nagyon megszerette a hercegséget.
"Csodálatos. Monaco a legjobb hely, ahol az ember élhet. Az emberek nem ismernek fel az utcán, vagy ha mégis, akkor sem zaklatnak. Itt teljesen más, mint amit Barcelonában vagy a Riverben megszoktam. Nem kell túl sok mindent csinálni. Nem lehet összehasonlítani Spanyolországgal, ahol rengeteg az argentin. Vicces, hogy akik felismernek, Pibitonak hívnak, ugyanúgy, ahogy Argentínában vagy Spanyolországban. Úgy látszik, ez olyan dolog, ami végigkíséri a karrieremet."
Saviola azt is elmondta, hogy a mostani dél-amerikai nyugtalanság az oka annak, hogy egyenlõre nem is gondolkodik a hazatérésen: "Már négy év eltelt azóta, hogy elhagytam hazámat, s ha vissza is megyek, nincs túl sok idõm otthon. Nem vagyok biztos benne, hogy bármikor is képes lennék visszaszokni a buenos aires-i élethez. Túl sok a biztonsági probléma, s ez nem csak rám, hanem mindenkire igaz. Remélem, ez a közeljövõben megoldódik majd."
Saviola most hazamehetett a válogatott mérkõzés miatt, s az utazás nagyon jól sikerült, hiszen gólt is szerzett Venezuela ellen: "Nagyon örülök, hogy Argentína nyert Venezuela ellen, hiszen így az elsõ helyen telelhetünk a világbajnoki selejtezõcsoportunkban. Sikerült belõnöm az elsõ gólomat a selejtezõk során, de nem gondoltam volna, hogy ennyire szerencsés leszek, mivel a kispadon kezdtem a mérkõzést. Nagyon büszke vagyok magamra, hiszen a gólommal végül a gyõzelmet is megszereztük."
Forca Barca,Merda Milan,Forza Inter ;-)
Nyert a Barca! Végre elkente azoknak a nyálas Madridiaknak a szájukat! :D FORZA BARCA + A.C. MILAN
Cruyff: "A Madrid-éra véget ért" Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Johan Cruyff a Barca korábbi játékosa és edzõje, jelenleg Joan Laporta egyik tanácsadója, nyilatkozatában kiemelete a katalán csapat hétvégi gyõzelmének fontosságát. A holland szakember szerint a bebizonyosodott, hogy immár a Barcelona sokkal jobb csapat, mint a Real.
Cruyff külön kiemelete, hogy ez a találkozó azért is volt nagyon fontos, mert a Betis elleni botlás után a Barca nem engedhette közelebb magához a Realt a tabellán, hiszen ezzel hagyta volna elbizonytalanítani magát. A korábbi kiváló játékos egyébként nagyon elégedett volt a látottakkal, de figyelmeztetett; hosszú még a szezon. "A Barcelona sokkal jobban játszott, mint a Real, de ez is csak három pontot jelent. Ez a gyõzelem csak akkor értékes igazán, ha a Barca továbbra is 100%-osan koncentrál a mérkõzésekre. Úgy ahogy most is tette. A Barca már a szezon elejétõl demonstrálta, hogy jobb gárda, mint a Real Madrid" -mondta Cruyff ezzel kifejezve, hogy ez a meccs már csak a bizonyítást adta meg erre.
Larsson sérülését nagyon sajnálta a BL gyõztes edzõ, s elvetette azt a gondolatot, hogy esetlegesen igazolni kellene valakit a pótlására: "Nincs szükség arra, hogy kívülrõl töltsük föl a keretet, mert a fiatalok is kiválóan helyt tudnak állni ha kell" -véleményezett Cruyff, aki végül Rijkaardot is megdícsérte. "Nagyon boldog vagyok Rijkaard miatt, mert tavaly még mindenki megkérdõjelezte a személyét."
Elégedettség és óvatosság a játékosok részérõl Írta: Cséká --------------------------------------------------------------------------------
Tegnap a Barca fergeteges játékkal legyõzte õsi riválisát, a Real Madridot. A játékosok joggal örülhetnek egy ilyen mérkõzés után, azonban közülük a legtöbben arra figyelmeztettek, hogy a szezon neheze még csak most következik.
Az alábbiakban a játékosok örömittas szavait idézzük:
Carles Puyol: "Minden tökéletesen történt. Amikor kiléptünk a hotelbõl, már szurkolók vártak bennünket és felejthetetlen hangulatot teremtettek. Ez nagyon feldobott bennünket. A Madrid egy nagyszerû csapat, kiváló játékosokkal. Úgy játszottunk, mint a szezon eddigi mérkõzésein, vagyis a labdabirtoklásra törekedtünk, és ha elvesztettük azt, azonnal megpróbáltuk visszaszerezni. Most még semmit nem nyertünk, ünnepelni a szezon végén is ráérünk."
Samuel Eto'o: "Nagyszerû bemutatót tartottunk rengeteg helyzettel. Nagyon élveztem a meccset. Ez nem valami bosszú volt, gyõzni akartunk és ezt meg is valósítottuk. Igazán elégedettek lehetünk, hiszen idén itthon még nem vesztettünk pontot. Az egész csapat remek volt. Puyol úgy védekezett, mintha az élete függött volna tõle, míg Ronaldinho és én más szerepkörben szerepeltünk."
Ronaldinho: "Jól akartunk játszani, és természetesen gyõzni akartunk. Nem tudtuk, hogy ehhez egy vagy esetleg négy gólra lesz szükségünk, de tudtuk, hogy van esélyünk a gyõzelemre. Folytatjuk tovább a dolgokat a régi kerékvágásban, csak az atmoszféra egy kicsit másabb lesz egy ideig. Még nagyon hosszú út áll elõttünk. Remekül kezdtük a szezont, de továbbra is két lábbal a földön kell maradnunk."
Juliano Belletti: "A bokámmal minden rendben. A cserémre elõvigyázatosságból került sor, és hát tudják, Damiá is nagyok be akart már jönni," - mondta nevetve a brazil bekk. "Kicsit szenvedtünk és nagyon keményen dolgoztunk, de tudtuk, hogy ez kell a sikerhez. Jól teljesítettünk 90 percen keresztül, a Madridnak igazán tiszta helyzete nem is volt."
Damiá: "Ez volt a legszebb dolog, ami valaha is történt velem. Soha nem fogom elfelejteni, hogy pályára léptem a rangadón, és a szurkolók fogadtatása is emlékezetes marad számomra. Nem akarom azt mondani, hogy lesöpörtük õket, de egyértelmûen mi voltunk a jobbak ezen az éjszakán. Tavaly a harmadosztályban kezdtem és az, hogy most itt lehetek a sok munkának és a felém irányuló bizalomnak köszönhetõ."
Ez volt a REALitás: Barca-Real: 3-0 Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A 149. El Clásicón a Barcelona parádés játékkal simán legyõzte a motíválatlanul és rosszul játszó Real Madridot. A Barcát csak dicséret illeti mert a mérkõzés egészében gólratörõ, fantáziadús, közönségszórakoztató futballt mutatott be, s lefocizta a pályáról fõvárosi ellenfelét. A majd száz ezer nézõ elõtt a katalán csapatból többen is nagyon emlékezetes produkciót nyújtottak, ezzel nagy élményhez segítve a Barca drukkereit.
Frank Rijkaard a mérkõzés elõtt inkább óvatos volt, hiszen az elvileg meggyógyult Giuly-t inkább még nem tette a kezdõcsapatba, s Henrik Larssonnak szavazott bizalmat. Mint utóbb kiderült, sajnos a sérülés elkerülése így sem sikerült, mert így a svéd csatár szenvedett térdsérülést. Ugyanakkor viszont gyakorlatilag ez volt a mérkõzés egyetlen negatív pontja a Barca szempontjából, mert a gránátvörös-kékek végig kezükben tartották a meccset. Már a 3. percben veszélyeztettek a katalánok, mikor egy jobb oldali beadásról csak hajszállal maradt le az említett Henrik Larsson. A túloldalon néhány perccel késõbb Roberto Carlos próbált hasonló helyzetet teremteni, mikor középre bombázta a játékszert, de a hazai védõk felszabadítottak. A találkozó ezen kezdeti szakaszában is többet birtokolta már a labdát a Barcelona, de hamarosan a fölény már helyzeteket is eredményezett. A 20. percben Ronaldinho lerázta magáról Salgadót, középre ívelésére pedig Eto'o érkezett, de a kameruni fölé stukkolt. Egy perccel késõbb a villámléptû csatár még közelebb volt a gólhoz, de a szerencse ekkor elpártolt mellõle. Látványos akció végén Gio begurítását a támadó sarokkal továbbította kapura, s gól is lett volna a helyzetbõl, ha Roberto Carlos nem állítja meg a Casillas-on már túljutott labdát. A Barca egyértelmûen fölényben játszott, s érzõdött, hogy hamarosan gólt is láthat majd a Nou Camp közönsége. Ez végül nem egy szépen kidolgozott támadásból sikerült elsõként, de a katalán emberek örömét ez nem rontotta el. A 29. percben Ronaldinho indította Eto'o-t a félpályáról, de a labda nagyon pontatlan volt, s Roberto Carlos kísérhette haza a "bõrt". Pontosabban csak kísérhette volna, mert hatalmas hibát elkövetve addig várt, míg a gyorsvonatként érkezõ Eto'o elcsente elõle a labdát, aki elfutott Casillas mellett is és az üres kapuba passzolt. 1-0!
A Barca nem állt meg a vezetõ gól után, s talán még nagyobb sebességre kapcsolt, mint elõtte. A 35. percben Ronaldinho veszélyeztetett egy távoli lövéssel, majd valamivel késõbb a második gólt is megszerezte a katalán sztárcsapat. A 43. minutumban gyönyörû akciót vezetett a Barca, s szép lapos passzokkal teljesen kijátszotta a Real védelmét. Ronaldinho, Deco, Van Bronckhorst volt a labda útja, s mikor a holland megkapta majd belõtte a játékszert, már teljesen lenullázódott a blancók védelme. 2-0!
A második félidõben a Barcelona érthetõen óvatosabban kezdett, de így is irányította a találkozót. A Real két gólos hátrányában sem tudott váltani és felpörögni, mely sokat elárult a madridiakban rejlõ potenciálról. Bár Zidane távoli lövése és Owen közeli fejese nagyon veszélyes volt, a játékban nem tudott fölénybe kerülni a Real. A Barca játékosok szokásukhoz híven gyakran már a trükközést tartották szem elõtt, s ebben természetesen élen járt az ismét remek formában brillírozó Ronaldinho. A 63. percben éppen Ronaldinho veszélyeztetett egy remek lövéssel, melyet Casillas szépen védett, de valamivel késõbb már harmadszorra is tehetetlen volt a spanyol válogatott kapus. A 75. percben ugyanis a madridiak még a Barca térfelén eladták a labdát, mellyel Eto'o azonnal a Casillas kapuja felé vágtatott. A Real védõk sokáig csak asszisztáltak a kameruni remek szólójához, majd Guti ezt megunta, s a tizenhatoson belül ráugrott a csatárra. A játékvezetõ büntetõt ítélt, melyet Ronaldinho magabiztosan a hálóba lõtt, ezzel megkoronázva egész esti remek teljesítményét. Ezzel már teljesen szétesett a Madrid, de a Barca már nem törekedett mindenáron az újabb gól megszerzésére, így maradt a 3-0.
A Barcelonában ezen a mérkõzésen többen is kimagasló teljesítményt nyújtottak. Csak dicséret illeti például az egész védelmet mely remekül állt a lábán, Ronaldinhót, aki ismét régi fényében csillogott, vagy a Real elleni ismét bizonyító Eto'o-t. Sajnos a találkozónak sok más meccshez hasonlóan most is egy sérülés jelentette a sötét pontját. Most Henrik Larsson szenvedett térdsérülést, akinek remélhetõleg nem súlyos az esete. A többiek azonban remek játékukkal feledtették ezt a rossz pillanatot, s könnyedén legyõzték a Real Madridot. A gránátvörös-kékek gyõzelemükkel nem csak dicsõséget, hanem 7 pontos elõnyt is szereztek riválisukkal szemben, mely jó alapot jelent majd a folytatáshoz.
FC Barcelona-Real Madrid: 3-0 (2-0) Barcelona, Nou Camp 97.905 nézõ Vezette: Undiano Mallenco
FC Barcelona: Valdés; Belletti (Damiá, 73.p), Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst, Márquez, Xavi (Sylvinho, 87.p), Deco, Larsson (Iniesta, 72.p), Ronaldinho és Eto'o.
Gólok: 1-0, 29.p: Eto'o. 2-0, 43.p: Van Bronckhorst. 3-0, 77.p: Ronaldinho, (büntetõbõl). Sárga lapok: Ronaldo (45.p) és Guti (69.p).
A mérkõzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Ronaldinho Gaúcho
A találkozón sok kiváló egyéni teljesítmény közül talán Ronnie érdemli meg leginkább ezt a titulust, mert hosszú idõ után most megint úgy játszott ahogy valóban tud. A támadások vezére volt és minden akciónál gólveszélyt teremtett. Rajta kívül talán Puyol érdemelné meg ezt a címet, aki csodálatosan produkált a védelemben.
F.I.G.O.; azaz Foci, Izgalom, Gyûlölet, az Orvtámadó Írta: spider8 --------------------------------------------------------------------------------
Az FC Barcelona - Real Madrid párosítás mindig magában hordozza az elsõ három szót, de 2000 nyara óta ezeken a rangadókon legtöbbször az a bizonyos orvtámadó kapja a legnagyobb szerepet.
Sokat lehet(ne) vitatkozni azon, hogy melyik a legjobb, leghírhedtebb, legizgalmasabb, legrégebbi "örökrangadó" párosítás a kontinensen, de ha véletlenszerûen rákérdezünk, akkor bizony nagyon sokan a Barca-Real összecsapást említik meg elsõként. Európa többi futballnagyhatalmának esetében többnyire a klasszikus derbi mérkõzések kerülnek ilyenkor terítékre, amelyeknek ugye az az ismertetõjelük, hogy a két említett gárda egy azon városban székel. Ilyen például a Manchester City és a United párosítása Angliában, avagy a Milan-Internazionale összecsapás a talján ligában, de hosszasan sorolhatnánk még a példákat. A különbözõ városok esetében is mindenhol elõfordulnak egymást gyûlölõ szurkolótáborok és kiemelt rangadók, de ez esetben az Ajax-Feyenoord, az Inter-Juve, a PSG-OM és a többi nagy összecsapás mind-mind "feledésbe merül" ha a Barca-Real csemegérõl van szó.
Egy átlagos katalán szurkoló már a mérkõzés elõtt minimum egy héttel "transzba esik", s nem lehet vele másról beszélgetni, mint a Barca-Real mérkõzésrõl és arról, hogy 5-0-ra, 6-0-ra esetleg 7-0-ra gyõz-e szeretett csapata. Ellentmondás esetén pedig legjobb esetben is "ütésváltás" várható (ez sokkal biztosabb, mint a meteorológiai intézet idõjárás elõrejelzései). A szeretett gránátvörös-kék, FCB címeres mezben a zöld gyepre lépõ játékosok természetesen különös bánásmódnak örvendezhetnek, sokukat Istenként kezelnek az elvakult drukkerek. A lila-fehér színkavalkád ennek a szöges ellentéte, s ha a Barca a tûz, akkor a Real a víz, ha a katalán csapat a fehér, akkor a királyi gárda a fekete, szóval ha a Barca játékosai Istenek, akkor a madridi focisták maguk a megtestesült Gonoszok. Történetünk fõszereplõje egy "messzirõl jött idegen", aki a szomszédos Portugália földjérõl érkezett Spanyolországba. Az FC Barcelona játékosaként Figo kivívta magának a tiszteletet, rajongtak érte, s Istenként kezelték, ami egy portugál esetében egész egyszerûen csoda, mondhatni a világ nyolcadik csodája. A remek középpályásnak ez, a csapatkapitányi cím, és a pénz nem volt elég, így az "Isten a fejére esett"- szindróma áldozata lett és elkövette a "Katalán Bibliába" foglalt nyolcadik fõ bûnt és az FC Barcelona csapatától az õsi rivális, fõvárosi Real Madrid gárdájához szerzõdött.
Egy átlagos Barca szurkoló nem szeret csalódni, nem szereti ha elárulják és nem szereti a Real Madridot (a nem szeret és a nem szereti kifejezések helyett használhatóak még a gyûlöl és a gyûlöli szavak is). Így lett az addig népszerû, Istenként tisztelt, tenyéren hordozott labdazsonglõr Figoból elsõ számú közellenség, fõgonosz, lófejû júdás, falábú zsoldos, s minden hasonló amit a katalán drukkerek fantáziája megenged ("egy átlagos" Barcaból a Realhoz szerzõdõ labdarúgó élete már csak ilyen). A portugál világklasszis legrosszabb rémálmaiban sem szerepelnek olyan dolgok, mint amiket ezeken a rangadókon kap. Szülei, felesége, s gyermekei számára sem szerez belépõjegyeket a VIP-páholyba, s a meccs elõtti és utáni hetekben a TV-nézésre, internetezésre, újság olvasásra sem buzdítja ismerõseit, barátait. Egy futballista természetesen ezen a szinten mindig profin kell, hogy gondolkodjon és a saját illetve családja érdekeit kell szem elõtt tartania, de azért ennek a döntésnek a súlyát valószínûleg õ sem érezte át teljesen. A Nou Campban vívott mérkõzéseken kapott hideget-meleget, repült már be a pályára disznófej, s egyéb nyalánkságok, úgyhogy Luis Figo valószínûleg már több százszor is megbánta, hogy így cselekedett, de a szurkolók valószínûleg örökre megjegyezték maguknak a portugált, s aktív sportpályafutása után is jobban tesz majd ha minimum 50 km-es körzetben elkerüli Barcelona városát.
A történelem a Barca oldalán áll Írta: Cséká --------------------------------------------------------------------------------
A Barcelona a legutóbbi 12 alkalomból, amikor listavezetõként látta vendégül õsi riválisát, a Madridot, akkor tíz mérkõzést is gyõzelemmel abszolvált.
A legutóbbi rangadó, amelyet a Barca a tabella élén várt, 2:2-es döntetlennel ért véget, még a 99-00-es szezonban. A hazai találatokat Rivaldo, és az akkor még gránátvörös-kék mezben játszó Figo szerezték, míg a madridi oldalon Raul volt kétszer eredményes. Ez volt az egyetlen döntetlen a fent említett tizenkét mérkõzés közül. A legutóbbi vereségig egészen 1930-ig kell visszamennünk a történelemben, amikor az elsõ helyezett Barca nem bírt a Madrid gárdájával.
A maradék tíz mérkõzés értelemszerûen gyõzelemmel ért véget. Születtek igen kiváló eredmények is, a legnagyobb arányú gyõzelmet az 1944-45-ös szezonban aratta a csapat, ekkor a Real 5:0-s megsemmisítõ vereséggel távozott a Nou Camp-ból. Ezen gyõzelmekbõl hetet még különlegesebbé tesz az a tény, hogy az adott évben a Barcelona a szezon végéig megõrizte vezetõ helyét és elhódította a bajnoki címet. A lenti felsorolásból kitûnik, hogy melyik szezonokban történt mindez, és hogy milyen eredménnyel értek véget a Nou Camp-ban megrendezett összecsapások:
Az sem elsõ ízben fordul elõ, hogy a Barca négy pont elõnyben van a Real Madrid-dal szemben, hiszen a 84-85-ös szezonban is ekkora differencia volt a két rivális között. Akkor, mint az a fentiekbõl is kiderül, a Barca 3:2-re diadalmaskodott, köszönhetõen Gerardo, Migueli és Esteban góljainak, melyekre csak Sanchís és Butragueno tudtak válaszolni.
Az idei szezont tekintve több szempontból is a Barcelona áll jobban. A szerzett gólok (21-16) és a gólkülönbség (+14 ill. +10) tekintetében is jobb a Rijkaard legénység, mint a fõvárosi vetélytárs. A csapat legeredményesebb játékosa, Eto'o 9 góljával vezeti a spanyol góllövõlistát, és ezzel természetesen megelõzi a Madrid legeredményesebb játékosát Ronaldot, aki idén eddig ötször volt eredményes. A katalán csapat mind az öt hazai mérkõzését megnyerte, míg a Madrid idegenben két vereséget és egy döntetlent számlál. García Remon legénysége egyetlen téren elõzi meg holland kollégája gárdáját, ez pedig a kapott gólok száma: Valdes 7, Casillas pedig csak 6 alkalommal kapitulált az ellenfelek támadóival szemben.
Iniesta megújította szerzõdését Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A Barca egyik legnagyobb tehetsége, a mindössze 20 esztendõs Andrés Iniesta megújította egyébként 2006-ban lejáró szerzõdését -jelentette be ma a katalán klub. Mint korábban már jeleztük, Iniesta nem akart más klubhoz szerzõdni, így a megegyezés könnyen létrejött a felek között.
A ma nyilvánosságra hozott szerzõdésújítás 2010-ig a klubhoz köti majd a középpályást, nyilvánvalóan az eddigitõl eltérõ feltételekkel. A játékos új fizetésérõl egyelõre nincs hír, de az tudott, hogy most már 60 millió euróra került a futballista kivásárlási ára. Eddig egyébként ez az összeg 24 millió volt. A 2010 júniusáig szóló kontraktus hasonlóan a többi Laporta-érában megkötött szerzõdéshez, egy bizonyos alapfizetésen felül jelentõs prémiumokat tartalmazhat a játékos számára jó szereplés esetén. A klub technikai igazgatója, Txiki Begiristain kiemelte, hogy Iniesta ismételt szerzõdtetése azért is volt fontos, mert már nem csak a Barca szerette volna magáénak tudni a középpályást: "A Madrid is, de több más európai óriásklub is szerette volna megszerezni Iniestát" -mondta 'Txiki'. Ennek pedig azért volt nagy jelentõsége, mert Iniestáért már most is, másfél évvel korábbi szerzõdése vége elõtt sorba álltak a klubbok.
De most már minden találgatás eloszlott, mert a tehetséges középpályás további hat évre elkötelezte magát a Barcelonához.
Ronaldinho akár 10 évvel hosszabbítana Írta: V-Man --------------------------------------------------------------------------------
Ronaldinho Gaucho, az FC Barcelona brazil támadója egy interjúban elmondta, hogy akár tíz évvel meghosszabbítaná szerzõdését a katalán klubnál, ha azt szeretnék a vezetõk.
Ronaldinho a Laporta-éra elsõ "drágaköve" rövid idõ alatt a világ egyik legjobb játékosává nõtte ki magát a Barcához igazolása után, így érthetõ, hogy a közönség is valósággal imádja a brazil zsenit.
"Napjainkban nagyon ritka, hogy egy játékos hosszú évekig maradjon ugyanannál a csapatnál. Ennek ellenére én szívesen aláírnék akár tíz évre is a Barcához. A Barcának pont egy ilyen játékosra volt szüksége, mint én, nekem pedig pontosan az FC Barcelonára volt szükségem! Úgy hiszem, ennél jobbat nem találhatnék, a Barcával érhetem el a legnagyobb sikereket. Még másfél éve sem vagyok itt, mégis az Aranylabda esélyesei között tartanak számon. Az elsõ napokban beleszerettem Barcelonában, azonban még semmi emlékezeteset nem értem el a klubbal. Szeretnék bekerülni a klub történelmébe, ehhez pedig az kell, hogy nyerjek valamit a Barcával, mert pályafutásom végeztével trófeákkal is akarok büszkélkedni, melyeket a Barcával nyertem. Amikor tavaly legyõztük Madridban a Realt, a repülõtéren fantasztikus fogadtatásban részesültünk. Belegondolni is hátborzongató mit élnénk át akkor, ha végre valami trófeát nyernénk a szurkolóinknak."
Davids:½Jól érzem magam Milanoban!½ Nov. 17. 19:04 -Milano-Edgar Davids nem akarja elhagyni az Intert. Az egész ügy egy spanyolországi nyilatkozat miatt robbant ki tegnap este, melyben Davids elmondta hogy nagyon jól érezte magát a Barcelonánál, és mivel mostanában nem alapember a holland a lapok felkapták az ügyet. A játékos azóta beszélt Marco Brancaval is, de az olasz sajtónak is nyilatkozott az ügyben. Nézzük mit is mondtott. ½Nem titok hogy nagyon tetszett Barcelona, minden szempontból. De most az Inter játékosa vagyok és nagyon jól elvagyok itt, eszem ágában sincs elmenni januárban. Azért mert azt mondom hogy megvoltam ott még nem jelenti azt hogy elkívánkoznék innen az Intertõl!½
Davids a Barca célkeresztjében? Írta: Cséká --------------------------------------------------------------------------------
A holland középpályás nem veti el annak a gondolatát, hogy visszatérjen a Barcelonába.
Edgar Davids rövid idõ alatt mély nyomokat hagyott a Nou Camp közönségében, amikor egy évvel ezelõtt a januári átigazolási idõszakban fél évre kölcsönbe érkezett a Juventus-tól. Az együttes a Pitbull érkezésével szinte szárnyra kapott, és a szezont végül a második helyen fejezte be. Ha nem is csak a fáradhatatlan középpályás érdeme az a fergeteges tavaszi produkció, azért a szemüveges sztár is jelentõs szerepet játszott a Barca akkori szárnyalásában.
A Barcelona elõvásárlási jogokkal rendelkezett a játékost illetõen, azonban a hosszas tárgyalások ellenére nem jött létre a szerzõdéshosszabbítás. Davids végül az olasz Inter-hez került, azonban ott eddig nem sikerült maradandót alkotnia, s rendre a kispadon kap helyet. Ilyen körülmények között érthetõ, hogy a sokkal többre hivatott játékos a távozás gondolatával foglalkozik.
"A Barcelonában a hat hónap alatt többet tanultam, mint Olaszországban négy év alatt," - kezdte Davids. "Szomorú voltam, amikor távoznom kellett, de sajnos nem tudtunk megállapodni a vezetõséggel. Az ember életében azonban vannak olyan pillanatok, amikor váltania kell, és én ezt megtettem. Hogy visszatérek-e Barcelonába? Még az is megtörténhet," - fejezte be sejtelmesen a holland.
Az egyetlen akadályt az UEFA azon szabálya képezi, miszerint egy játékos 12 hónapon belül nem válthat klubbot egynél többször. Davids esetében egy esetleges visszaköltözés pedig már a második klubváltás lenne fél éven belül.
Szombaton mit tippeltek a meccsre? Én Barca sikert várok!!!!
Hajrá Barca!!! Meg lesz idén a bajnokság! Szombaton le kell alázni a Realt!! Giuly meg RDinho majd elintézi õket!!!
Gyógyítás gõzerõvel Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A Barca orvosi stábjának ezen a héten különösen feszített programja van, hiszen egyszerre három játékos felépülését igyekeznek elõsegíteni és persze felügyelni is. A hétvégén megsérült Puyol és Gerard mellett ugyanis a doktorok Bellettit is helyre akarják hozni.
Természetesen mindhárom játékos szeretne teljesen meggyógyulni szombatra, s így pályára is lépni a Real Madrid elleni szuperrangadón. Gerard helyzete talán a legkevésbé bíztató, mert talán neki a legsúlyosabb a sérülése, s nem túl valószínû, hogy harcképes állapotban lesz a hétvégére. A középpályás egyébként Puyollal együtt külön edzéseken vesz részt, s ez azért a jövõre nézve bíztató. A csapatkapitány Puyol esélyei már sokkal jobbak, s ezt az is bizonyítja, hogy mikor tegnap este lövéseket gyakorolt Gerarddal, már alig érzett fájdalmat, s így méltán bizakodhat, hogy hamarosan csatlakozhat többi csapattársához.
Szerencsére hasonlóan jó hírek érkeznek Bellettirõl is, aki még a Deportivo elleni mérkõzés hajrájában szenvedett bokasérülést. A brazil válogatott futballista állapota az utóbbi 10 napban rohamosan javult, s már jelentõs tünetek nélkül képes edzeni. A felnõtt csapattal ugyan még nem készül együtt, mert eddig a B és C gárda edzéseit látogatta, de ha semmi nem jön közbe, akkor Rijkaard hamarosan maga mellett tudhatja szélsõjét. Tehát egyre valószínûbb, hogy a futballista teljesen meggyógyul a szombati mérkõzésig, s így a szélen szembenézhet válogatott csapattársával, Roberto Carlossal.
Ki játszhat szombaton? Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A Barcelona már-már szokás szerint a legutóbbi mérkõzését sem úszta meg sérülésmentesen. Bár súlyos eset most nem történt, két játékosnak, Puyolnak és Gerardnak is kérdéses a játéka a Real elleni szuperrangadón.
A térdek, és különösen a bal térdek szalagsérülései már-már mindennapos esetek a klub háza táján, s az orvosok már valószínûleg nem is lepõdnek meg, hogy mindig egy újabb esettel állnak szemben. A korábbi eseteket követõen ezúttal ugyanis Puyol szenvedett sérülést a bal térdében, szerencsére azonban közel sem olyan fokon, mint korábban csapattársai. A csapatkapitány ugyanis nagy szerencsével megúszta az esetet, s hiába szenvedett térdszalag húzódást, valószínûleg vállalni tudja a játékot a Real ellen. Ez azért lenne nagy szó, mert ezeknek a belsõ térdszalag húzódásoknak legalább 10 nap szokott lenni a gyógyulási ideje. Puyol már több vizsgálaton részt vett, és vesz részt még ma is, s a véleményekbõl egyelõre úgy tûnik, hogy szombatra bevethetõ állapotban lesz. Az orovosok szerint Puyol remek fizikai állapotának és szerencsés adottságainak köszönheti, hogy viszonylag könnyen megúszta ezt az esetet. A védõ egyébként nagyon bízik a fölépülésében, de egyelõre õ sem mondhatott semmi biztosat.
A Betis elleni mérkõzés sajnos a nem rég meggyógyult Gerard esetében sem múlt el nyomtalanul. A középpályás sem egészségesen hagyta már el a játékteret, ahol hasonlóan Puyolhoz, a bal lábán sérült meg. Neki ugyan nem a térdével vannak problémák, de helyzete így sem bíztató. Bár a sérülés az õ esetében sem súlyos, azért valószínû, hogy a szombati összecsapásra nem jön rendbe. Nekünk tehát nem marad más, mint a várakozás és a bizakodás, hogy mi lesz a két futballistával.
Rijkaardék továbbra is optimisták Írta: V-Man --------------------------------------------------------------------------------
Az FC Barcelona trénere, Frank Rijkaard biztos benne, hogy a tegnap, a Betis otthonában elszenvedett vereség nem fog törést okozni eddig menetelõ csapatának játékában. A katalán szurkolók sem reménykedhetnek másban, hiszen a hétvégén az örök rivális Real Madrid látogat a Camp Nouba.
"Minden meccset nem lehet megnyerni. Bár szomorú a veretlenség elvesztése, a Betis nagyon megdolgozott a sikerért." A Barca elõnye a Real Madrid Albacete ellen elért fölényes gyõzelme miatt mindössze négy pontra olvadt. "Ez a vereség nem befolyásolja a hétvégi teljesítményünket. Tovább dolgozunk csapatként, és ha az eddigi csapategység megmarad, nagyon szép, sikeres szezon lehet a mostani."
A Klub elnökének, Joan Laportának optimizmusa sem csappant le a Betis elleni vereség miatt:"Ez a vereség még akár jól is jöhet, új motivációt ad a következõ mérkõzésekre. A játékosok jól játszottak, minden tõlük telhetõt megtettek a pályán, de a futballban sem lehet mindig nyerni."
Rivast a Dream Team-re emlékezteti a Barça Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A sevillai hátvéd, aki már az ötödik évét tölti a Betis színeiben, nem titkolta el mérhetetlen csodálatát a Barça idei játéka iránt.
David Rivas Rodriguez lehet az egyik garancia arra, hogy ne legyen a Barçának ma olyan könnyû dolga a Betis ellen a Ruiz de Lopera stadionban. A 25 éves középsõ védõ már ötödik éve a Betis csapatának a tagja: 1999 augusztus 21.-én debütálhatott a San Mamésban, egy vesztes meccsen. Eddig 95 mérkõzést játszott a Ligában, ebbõl 8-at idén, melybõl a csapat csupán kettõt hozott, egyszer kikapott, és ötször játszott döntetlent. Többek között a Real Madrid, a Valencia és a Deportivo ellen is döntetlen lett a találkozó vége, ebbõl is látható, hogy miért borulhat fel ma ismét a papírforma.
"Azt hiszem, a Juande-éra óta nem játszottam ilyen jól, és remélhetõleg ez eredményekben is megmutatkozik majd" - nyilatkozta magabiztosan a spanyol hátvéd, akit ma nem kisebb játékosok fognak rohamozni, mint Eto'o, Giuly, Ronaldinho és talán Larsson.
A Barçáról így vélekedett: "Egyértelmûen a legjobb csapat Spanyolországban és Európában is. Nagy önbizalommal játszanak és ez nem csak az eredményekben mutatkozik meg." A "Diario de Sevilla"-nak a következõket mondta: "Ez a csapat a Cruyff-féle Dream Team-re emlékeztet. Olyan magas színvonalon játszanak, ahogy senki más az utóbbi idõben." Az újság kérdésére, hogy miben rejlik a Barça titka, a következõket mondta: "Sok összetevõje van. Az egyik a kiváló fizikai felkészítés, mely erõssé és magabiztossá teszi a csapatot. Nagyon nehéz ellenfél, hiszen mindegyik játékos zseniális és tehetséges. Ennek ellenére megpróbálunk a gyõzelemre játszani, és nem ijedünk meg tõlük. A Betis azt fogja tenni, amit tennie kell, a Barçának egyáltalán nem lesz könnyû dolga. Magabiztosak vagyunk, ez akár gyõzelemhez is vezethet. Hogy félek-e Eto'o-tól? Õ egy nagyon gyors és komplett játékos, aki egyre csak fejlõdik. Nem ijedek meg tõle."
Végül így zárta le az interjút: "Hogy ki a legjobb játékosa a Barçának? Ronaldinho és Xavi nagyon jó játékosok, hihetetlen kvalitásokkal."
Ronaldinho játéka kérdéses vasárnap Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A brazil klasszis lehet, hogy kénytelen lesz kihagyni a Barca vasárnapi, Betis elleni mérkõzését, mert a ma délelõtti edzésen apró sérülést szedett össze. A hírek szerint Ronnie ágyékhúzódást szenvedett, s miután megbeszélte Frank Rijkaarddal a történteket, befejezte az edzést.
Ronaldinho sérülése nem súlyos, de a gyógyulás így is igénybe vehet néhány napot. A sérülés minden bizonnyal egy rossz mozdulat után következett be, s a klub orvosai azonnal kezelésbe is vették az irányítót. Ronnie elsõsorban fizikoterápiás kezeléseket kap, de az orvosok is minden lehetséges módon igyekeznek helyrehozni a sérülést, mert nagyon sok idõ most nincs a rehabilitációra. A következõ edzésre ugyanis szombat délután három órakor kerül sor, s Rijkaard ezt követõen dönti majd el, kik utazhatnak Andalúziába. Így ha a brazil akkor is fájdalmakkal küzd majd, akkor valószínû, hogy Rijkaard nem viszi magával Sevillába. Egyelõre tehát kérdéses, hogy Ronnie képes lesz e játszani vasárnap, de szerencsére a csapat már jóval kevésbé függ tõle, mint tavaly, így távolmaradása esetén is a gyõzelem lesz a cél.
Most Larsson-on a sor? Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Az utóbbi idõben parádézó Samuel Eto'o lehet, hogy a Betis ellen nem lesz a kezdõcsapatban, s helyette ismét a kezdõben kaphat helyet Henrik Larsson, aki az utóbbi idõben kevesebb lehetõséget kapott.
Bár egyelõre Frank Rijkaard nem beszélt a Betis elleni kezdõcsapatáról, de ezúttal van okunk feltételezni, hogy a holland mester meglepõ húzásra szánja majd el magát. A csapat egyetlen igazi csatárposztját az utóbbi idõben betöltõ Samuel Eto'o bár remekül játszott, lehet, hogy a Betis ellen pihenõt kap Rijkaardtól. Miután Giuly felépült, s visszfoglalta helyét a csapatban, kikerült a kezdõbõl Henrik Larsson, aki csereként nem is tudott olyan hatékonyan játszani, mint tette korábban. Eto'o kétségkívül remekül futballozott az utóbbi mérkõzéseken, így a svéd támadónak eddig nem volt helye a gárdában. De most talán kezdõként is szóhoz juthat a veterán csatár, mert ha valamikor, akkor most van oka Rijkaardnak a változtatásra.
Az egyrészrõl Larsson méltatlanul kevés játéklehetõséget kapott a legutóbbi találkozókon, s ezért góllövõ cipõjét is "elhagyta". Viszont mindenki joggal bízhat abban, hogyha a svéd kezd, akkor talán ismét sikerül betalálnia. Ez azért is jó lenne, mert ha bármikor nagy szükség van egy góllövõre, akkor nem árt egy olyan Larssonhoz nyúlni, akiben valóban ott rejlik a gól. Másrészrõl pedig a legutóbbi mérkõzéseken Eto'o nagyon sokat dolgozott, s most talán õ is megérdemelné a pihenõt. Ez különösen azért lenne fontos, mert a Betist követõen a Real Madrid elleni szuperrangadó vár a csapatra, ahol nagyobb szükség lesz Eto'o-ra, mint eddig bármikor.
Iniesta meghosszabbítja szerzõdését Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A jövõ Barcelonájának egyik alapembere, Andrés Iniesta véget vetett a találgatásoknak, s kijelentette, marad Barcelonában. Ez egyben azt jelenti, hogy hamarosan megkezdõdnek a hivatalos tárgyalások a katalán klub, és a tehetséges középpályás között.
Iniestáért az utóbbi idõben több klub is érdeklõdött vásárlási szándékkal, többek között a Real Madrid is, de hivatalos megkeresés egyik esetben sem történt. A játékos mindazonáltal kijelentette, hogy Barcelonában kíván maradni, s meg szeretné újítani 2006 nyarán lejáró szerzõdését. A még mindig csak 20 éves középpályás 12 éves korában, 1996-ban került a katalán óriáshoz, s elsõ profi szerõdését 2001-ben írta alá az egyesülettel. Érdekesség, hogy Iniestát már akkor megkörnyékezte több nagy klub, s köztük volt a Real Madrid is. A madridiak akkori sportigazgatója, Jorge Valdano bõven fölülígérte a Barca által Iniestának kínált fizetést, de a tehetséges játékos már akkor sem gondolkozott nagyon, s maradt Katalóniában. Miután Iniesta a Van Gaal vezette csapatban bemutakozott a felnõtt együttesben, ezt a szerzõdést az akkori Gaspart elnökség 2006-ig megújította.
Ma már Iniesta jóval több, mint egy reménység, s 20 éves kora ellenére Frank Rijkaard csapatában különleges szerepet tölt be. A mindig csereként beálló középpályás rendre képes fölpörgetni a katalánok játékát, s annak ellenére, hogy fiatal, máris egyik kulcsembere a gárdának. Így érthetõ, hogy a Katalónia elsõszámú egyesülete nagyon szeretné hosszú távon is megtartani Iniestát, s új szerzõdést kötni vele. Szerencsére ezt a szándékot a játékos is támogatja, így most már csak az a kérdés, hogy mikor kezdõdnek el a hivatalos tárgyalások. Ez ügyben igazán nem siet a fiatal labdarúgó, s most már a Barcelonának sem olyan sürgõs a dolog. Ugyanis a játékos képviselõi és Txiki Begiristain technikai igazgató, egy megbeszélés keretében tisztázták, hogy Iniesta marad a Barcelonánál s továbbra is bízik Frank Rijkaard munkájában, aki korábban megígérte neki a rendszeres játéklehetõséget a szezonban. Ezen kívül Iniesta kifejezte azon szándékát, hogy maradni akar Barcelonában, s elmondta, más klubtól egyelõre nem kapott ajánlatot.
Így a közeljövõben a felek megkezdik majd a hivatalos tárgyalásokat a szerzõdéshosszabbítás ügyében, ahol már igazán csak a konrék számokat kell majd tisztázni. Ha minden igaz, akkor az új szerzõdés további hat évig, tehát 2010-ig tartaná Iniestát a Barcánál, aki akkor már 26 éves lesz.
Gránátvörös-kék lesz az Aranylabdás? Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Egyre közeledik az idei Aranylabda szavazás, és a France Football nyilvánosságra hozta azon 50 játékos nevét, akikre majd érkezhetnek a szavazatok. A Barcelona nagy örömére öt játékos is a listára került a csapatból, de még ennél is fontosabb talán, hogy ketten nyerési esélyekkel szálnak harcba a díjért.
A Barcából Eto'o, Giuly, Larsson, Deco és Ronaldinho került az "ötvenesek listájára", de mindenképpen nagyon hiányzik a nevek közül Xavi és Puyol, akiket nem írtak föl a többi futballista mellé. Az idei év mindenképpen kuriózumnak számít, hiszen egészen ritka dolog, hogy egy csapatból ketten is gyõzelmi esélyekkel indulnak a világ legtekintélyesebb egyéni díjáért. Deco ebben az évben a Portóval megnyerte a Bajnokok-Ligáját és a Portugál Bajnokságot is, valamint ezüstérmes lett válogatottjával az Európa-Bajnokságon. Ronaldinho az év elején a "sírból" hozta föl a Barcelonát egészen a Primera Divison második helyéig, s általánosan a Barca támadó vezérévé vált.
A lehetséges riválisok alig vannak többen, mint a Barcelona két húzóembere. Egyértelmû esélyes az olasz bajnok Shevchenko, és az Arsenalt veretlen bajnoki szezonhoz segítõ Henry. Rajtuk kívül még az Inter szupercsatára, Adriano tekinthetõ valódi esélyesnek. Legutóbb Barcelona játékos 1999-ben nyerte el ezt a csodálatos trófeát, hiszen öt évvel korábban Ronaldinho elõdje, Rivaldo lett Európa királya.
Eto'o spanyol lehet?! Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Sandro Rosell, a Barcelona alelnöke szerint a közeljövõben Samuel Eto'o megkaphatja a spanyol állampolgárságot, s ezzel többé már nem számítana Európai Únión kívüli játékosnak. Rosell egyébként a lehetséges igazolásokról is beszélt.
Eto'o ügyében a jelek szerint jó esélyekkel indul a Barca, s viszonylag rövid idõ alatt el tudja intézni, hogy a kameruni futballista már ne számítson külföldinek a spanyol ligában. "Eto'o rövid idõn belül spanyollá lehet. A Barca be fogja adni a kérelemrõl szóló papírokat." -mondta Rosell. Az alelnök sajnos többet nem mondott Eto'o esélyeirõl, viszont beszélt a téli átigazolási idõszakról.
Elmondta, hogy a sérülések miatt mindenképpen lesz vásárlás Decemberben, de hogy pontosan mennyi, az még nem dõlt el. "Minimum egy, de lehet, hogy kettõ játékost fogunk megvenni. Egy hónappal korábban Laporta elnökkel, Txiki Beguiristain-nal és Rijkaarddal együtt megtárgyaltuk, hogy mire van szüksége a csapatnak, s akkor döntöttük el azt is, hogy csak télen fogunk vásárolni. Akkor egészen biztos egy fontos játékos leigazolása, de az is lehet, hogy végül két futballista érkezik" -fejezte be Rosell.
A Real érdeklõdik Iniesta iránt Írta: Cséká --------------------------------------------------------------------------------
A minap felröppent a hír, hogy többek között a Real Madrid is bejelentkezett a Barcelona fiatal középpályásáért, Andrés Iniestá-ért.
Txiki Begiristain, a Barca sportigazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: "Nem aggódunk az ügy miatt. Teljesen normális, ha egy olyan játékos, mint Iniesta felkelti több csapat érdeklõdését is, és nem csak a Real Madrid-ról van szó. Angliában is akarják õt, de többet nem mondhatunk."
A Madrid érdeklõdése miatt Iniesta édesapja, aki a játékos képviselõje is egyben, joggal bízhat abban, hogy fia új szerzõdésajánlatot kap a Barcelonától.
Mindenesetre várható volt, hogy egy ilyen sokra hivatott játékos, aki kevés szerepet kap csapatában, csereként pedig rendre jó teljesítményt nyújt, más alakulatok látószögébe kerül. A vezetõségnek meg kell tartania a sajátnevelésû középpályást, mert Iniesta a jövõ csapatának oszlopos tagja lehet.
Sylvinho visszatér a Betis ellen?! Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Egyre jobb hírek érkeznek a csapat brazil bal hátvédjérõl Sylvinhoról, aki még a Zaragoza elleni mérkõzésen szenvedett részleges térdszalag szakadást. A szélsõ immár 6. hete gyógyul a sérülés után, de úgy tûnik, ez már az utolsó hét ebben a szakaszban.
Már a múlt héten beszámoltunk róla, hogy a brazil játékos egyre jobban érzi magát, s immár elkezdte a labdás edzéseket. Azóta is minden rendben megy a könnyített edzésekkel, és a futballista elmondása szerint, napról napra jobb a térde. Sylvinhonak nem csak a térde, hanem a kondíciója is egyre inkább javul. Ez annak is köszönhetõ, hogy a brazil védõ nagyon komolyan vesz minden kezelést, minden edzést annak érdekében, hogy minél hamarabb visszatérhessen társai közé. Sylvinho úgy érzi, hogy mivel lába napról napra javul, a Betis ellen már képes lehet a játékra. Ahogy õ fogalmazott; "95%-ban valószínû, hogy játszhatok a Betis ellen."
Természetesen a Betis elleni játéka nem csak az állapotán múlik, hanem Frank Rijkaard döntésén is, hogy szüksége lesz a szélsõre. Mert bár szélsõre volna igénye a holland edzõnek, csakhogy Belletti idõleges kiesésével inkább egy jobb lábas szélsõ hátvédet látna szívesen a mester. Így valószínû, hogy Sylvinho a Betis ellen talán óvatosságból is inkább csak a padon kap majd helyet, de a késõbbiekben bizonyos, hogy a brazil is szóhoz jut majd a Barca mezében.
Nem volt vita, jobb volt a Barca! Barcelona-Deportivo: 2-1 Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A tizedik bajnoki mérkõzésén nem csupán veretlen maradt, hanem nyolcadik gyõzelmét is megszerezte a Barcelona, mellyel már egészen biztosan megtartja elõnyét üldözõivel szemben a fordulót követõen. A Barca ezúttal hamar hátrányba került, de mivel jóval jobban játszott, mint galíciai ellenfele, nem volt meglepetés, hogy sikerült fordítania. A katalánok ha jobban koncentrálnak, biztosabban is megnyerhették volna a találkozót, de a legfontosabb három pont így is megvan a Barcelonának.
Frank Rijkaard ezúttal "tartotta szavát", s ahogy elõzetesen is jelezte, nem változtatott a meghirdetett összeállításán. A mérkõzés elején nem sokat törõdtek az ismerkedéssel a csapatok, s gyorsan felvették a játék ritmusát. Az elsõ lövéssel a Depor jelentkezett, és az elsõ komolyabb helyzet is a kék-fehérek elõtt adódott, melybõl az elsõ gól is megszületett. Egy jobb oldali támadás után Márquez röviden szabadított fel, s az érkezõ Fran nagy helyzetben a kapu bal oldalába lõtt. 0-1!
A Barca jól reagált a bekapott gólra, s gyorsan magához ragadta a kezdeményezést. Sorra jöttek a veszélyes hazai akciók, míg a Depor csak nagyon ritkán vezetett ígéretes támadást. A 23. percben aztán az egyenlítést erõ akcióig is eljutott a Barcelona. Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás alkalmával Márquez remek ütemben ugratta ki az induló Bellettit, a brazil bekk laposan középrepasszolt az érkezõ Xavihoz, a katalán játékos pedig magabiztosan a hálóba lõtt. 1-1! Alig valamivel késõbb, a mai mérkõzésen magára találó Ludovic Giuly már a vezetést is megszerezhette volna, de ekkor még elmaradt az újabb hazai gól. Aztán a 35. percben már nem volt kegyelem: Egy hosszú támadás végén Márquez lövésre szánta el magát, de mivel próbálkozása teljesen félresikerült, a lövésbõl jó passz lett Giulynek, aki gyorsan ki is ugrott a labdával. A francia észrevette, hogy középen már üresen várja a labdát Eto'o, s begurítását a kameruni be is lõtte az üresen maradt kapuba. 2-1! Ezzel a Barca már az elsõ félidõben megfordította a mérkõzést, s nyugodtan várhatta a folytatást.
A második játékrészben nem sok minden változott az elsõhöz képest. A Barcelona volt az aktívabb, s jóval több helyzetet dolgozott ki, mint a La Coruna. Kis szerencsével a katalánok könnyedén több gólos vezetéshez juthattak volna, de az esélyek rendre elszálltak valamin. Az 55. percben Márquez remekül bújt ki a védõk közül Giuly beadása után, de mivel nehezen érte el a labdát, csak fölé tudott fejelni. Alig valamivel késõbb, az egész mérkõzésen jól elõkészítõ Giuly 18 méterrõl lövésre szánta el magát, s csak kevéssel tévesztette el a jobb alsó sarkot. Ezt követõen szintén nem sokáig kellett várni a következõ hazai esélyre, mert Ronaldinho csodálatos kiugratásával Giuly iramodhatott meg a kapu felé. A vele futó védõ azonban nem maradt le a szélsõ mögött, s ellenfelét kifelé szorítva, rossz lövésbe kényszerítette Giulyt. A katalán lehetõségek a késõbbiekben is megvoltak, de a szerencse nem volt a gránátvörös-kékek mellett. Így volt ez a 76. percben is, mikor Xavi kezdett szép egyéni akcióba, majd 17 méterrõl eleresztett lövése csak azért nem ment veszélyesen kapura, mert a labda megpattant Romerón, s így szögletre pattant. Hasonlóan Xavihoz, nem volt szerencséje Iniestának sem, aki a 81. percben remek kapáslövést zúdított Molina kapuja felé, azonban kicsit eltévesztette az irányt. Már mondani sem kell, hogy a 85. percben is hasonlóan járt a Barcelona, mert Márquez szabadrúgása is nyugodtan gólt érhetett volna, a labda mégis mellé ment.
Kesergésre azonban így sincs oka a Barcának, mert remek játékkal most is gyõzni tudott, s tartja elõnyét a Primera Divisionban. A gyõzelem egyben csúcsbeállítást is jelent, mert az eddig legjobb, 96-97-es idénykezdetet most lekopírozta Rijkaard csapata. A Depor bár vezetett, de mivel még hátrányban sem volt túl veszélyes a hazai kapura, csak vereséget érdemelhetett. A hazai gyõzelemre sajnos megint egy sérülés vetett árnyékot, mert Belletti az utolsó percekben bokasérülést szenvedett.
FC Barcelona- Deportivo La Coruna: 2-1 (2-1) Barcelona, Nou Camp 81.284 nézõ Vezette: Luis Medina Cantalejo
FC Barcelona: Valdés; Belletti (Gerard, 90.p), Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst; Xavi, Márquez, Deco; Giuly (Iniesta, 73.p), Eto'o (Larsson, 80.p) és Ronaldinho.
Deportivo: Molina; Manuel Pablo, Pablo Amo, Romero, Caldevila; Scaloni, Sergio; Munitis, Valerón (Víctor, 69.p), Fran (Changui, 85.p); Tristán (Luque, 59.p).
Gólok: 0-1, 7.perc: Fran. 1-1, 23.perc: Xavi. 2-1, 35.perc: Eto'o. Sárga lapok: Fran (14.perc), Munitis (39.perc) és Scaloni (58.perc).
A mérkõzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Xavi Hernández Xavi most is uralta a középpályát, részt vett a támadásokban, és a védekezésben is szokás szerint jeleskedett. Lõtt egy gólt, de ha szerencsésebb talán még duplázhatott is volna. Formája tehát továbbra is kiváló.
Deco: "A Barca volt az igazi kihívás" Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A Barca portugál-brazil középpályása a Katalán Televízió "Tres Punts" címû mûsorában volt vendég, s nyilatkozott az õt, és a csapatot érintõ kérdésekrõl. A futballista kiemelte, jó döntésnek tartja, hogy nyáron a többi ajánlat ellenére a Barcát választotta.
A játékos elmondása szerint alig valamivel azután, hogy megnyerte a Bajnokok-Ligáját a Portóval, már eldöntötte, hogy a Barcába szerzõdik. Köztudott, hogy a középpályást elsõsorban a Bayern München és a Chelsea szerette volna megvenni a Barcán kívül, azonban Deco a csábító ajánlatok ellenére végül a Barcelonát választotta. "Ha a Chelsea-be szerzõdtem volna akkor maradhattam volna Mourinhoval (korábbi portói edzõjével -a szerk.-), s ez jó is lett volna, mert jól ismerem õt. De én egy más klubba akartam szerzõdni. Mindig is azt mondtam, hogy a Barca lenne számomra az igazi kihívás"
A remek képességû játékosnak Frank Rijkaard egyértelmûen megtalálta a helyét a csapatban, és Xavival együtt talán a legtöbb feladatot õ kapta az idei Barcában. "Nekünk itt muszáj harcolnunk a labdáért. Xavi egy remek játékos, könnyû vele együtt futballozni". Deco nem csupán a mellette játszó Xavit, hanem a fiatal Iniestát is méltatta: "Õ egy fiatal, nagyon jó mentalitással bíró játékos, aki különösen könnyedén játszik." A portugál játékosnak egyébként a késõbbiekben akár konkurense is lehet a fiatal Iniesta, de egyelõre még nem kell aggódnia helyéért az EB ezüstérmes, Bajnokok-Ligája gyõztes Decónak.
Deco: "A Barca volt az igazi kihívás" Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A Barca portugál-brazil középpályása a Katalán Televízió "Tres Punts" címû mûsorában volt vendég, s nyilatkozott az õt, és a csapatot érintõ kérdésekrõl. A futballista kiemelte, jó döntésnek tartja, hogy nyáron a többi ajánlat ellenére a Barcát választotta.
A játékos elmondása szerint alig valamivel azután, hogy megnyerte a Bajnokok-Ligáját a Portóval, már eldöntötte, hogy a Barcába szerzõdik. Köztudott, hogy a középpályást elsõsorban a Bayern München és a Chelsea szerette volna megvenni a Barcán kívül, azonban Deco a csábító ajánlatok ellenére végül a Barcelonát választotta. "Ha a Chelsea-be szerzõdtem volna akkor maradhattam volna Mourinhoval (korábbi portói edzõjével -a szerk.-), s ez jó is lett volna, mert jól ismerem õt. De én egy más klubba akartam szerzõdni. Mindig is azt mondtam, hogy a Barca lenne számomra az igazi kihívás"
A remek képességû játékosnak Frank Rijkaard egyértelmûen megtalálta a helyét a csapatban, és Xavival együtt talán a legtöbb feladatot õ kapta az idei Barcában. "Nekünk itt muszáj harcolnunk a labdáért. Xavi egy remek játékos, könnyû vele együtt futballozni". Deco nem csupán a mellette játszó Xavit, hanem a fiatal Iniestát is méltatta: "Õ egy fiatal, nagyon jó mentalitással bíró játékos, aki különösen könnyedén játszik." A portugál játékosnak egyébként a késõbbiekben akár konkurense is lehet a fiatal Iniesta, de egyelõre még nem kell aggódnia helyéért az EB ezüstérmes, Bajnokok-Ligája gyõztes Decónak.
Szexuális zaklatás a focipályán Az elkövetõ szerint nem volt szándékos a mozdulat RTL Klub Híradó 2004-11-05 14:15:28
Futballpályán elkövetett "szexuális zaklatás" botrányától hangos a török sajtó: a Besiktas hátvédje, Emre Asik a múlt szombati meccsen belemarkolt az ellencsapat középcsatárának fenekébe, s ezért a labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsága elé rendelték.
A tettesnek "nem sportszerû magatartás" vétsége miatt kell a profi futballisták fegyelmi tanácsa elé állnia. Az esemény elszenvedõje Marcio Nobre, a Fenerbahce brazil játékosa volt.
Emra Asik viszont azzal magyarázta tettét, hogy egyszerû "reflex" volt a mozdulat, õ tulajdonképpen Nobre agressziójára reagált, úgy akarta hátba csípni az ellenfelet, hogy a bíró ne lássa, de valahogy lecsúszott a keze. Forrás: nb1.hu
Stoichkov már küldené Bojinov-ot Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A bulgár válogatott szövetségi kapitánya és a Barcelona legendás alakja, Hristo Stoichkov bár hivatalosan jelenleg nem tartozik a Barca kötelékeibe, azért ezekben az idõkben is szeret segíteni a gránátvörös-kék klubnak.
Jelenleg válogatott játékosát, Valerij Bojinovot szeretné minél hamarabb Barca mezbe öltöztetni saját példájára. Az ötlet, mint ismert nem új keletû, s már korábban is felmerült Bojinov szerzõdtetése. Azóta viszont Bojinov egyre inkább kezdi igazolni azokat a pozitív véleményeket, melyek tehetségérõl szólnak. Leccében szereplõ mindössze 18 éves csatár, csapatával együtt remekül kezdte az idényt, s elõkelõ helyen áll a Serie A góllövõlistáján is.
Bojinov-ot egyébként egyre inkább megkörnyékezik Európa további nagycsapatai is, tehát a Barca sem vesztegetheti már sokáig az idõt, ha meg akarja szerezni a támadót. Érdeklõdik ugyanis az Arsenal, a Juventus és az Inter is, természetesen a Barcelona mellett. A Barcának viszont nagy szerencséje( ,ha persze valóban meg akarja venni a csatárt), hogy Bojinovnak mivel Stoichkov a példaképe, a Barcelona az egyik kedvenc csapata, s szeretne õ is elõbb vagy útóbb a Barcelonában kikötni.
Laporta elnök egyébként már beszélt Hristo Stoichkovval Bojinovról, s a hírek szerint neki is tetszik a támadó szerzõdtetésének lehetõsége. Ez pedig minden bizonnyal már a nyáron megtörténhet, mert a jelek azt mutatják, Bojinov megérett arra, hogy nagy csapatban bizonyítson...
Rijkaard a támadó futball gyõzelmének örvend Írta: Cséká --------------------------------------------------------------------------------
Frank Rijkaard vezetõedzõ csapata rendíthetetlen támadó szellemét dicsérte, ami a gyorsan bekapott gól ellenére sem tört meg. A tegnap esti fantasztikus gyõzelmet pedig a támadó futball diadalaként értékeli.
Minderrõl a tegnap esti 2:1-re megnyert találkozó lefújása utáni sajtótájékoztatón beszélt a szakvezetõ. Rijkaard elsõsorban játékosai higgadtságát és elszántságát emelte ki, pedig Shevchenko 17. percben elért gólja után lett volna ok az aggodalomra. A holland tréner a szurkolók kitartó biztatásáért is köszönetet mondott, aki egyébként az eredménnyel és a teljesítménnyel is egyaránt elégedett volt.
Rijkaard kiemelte a Milan állandó, nagy veszélyt jelentõ kontrajátékát, amelybõl Sheva is megszerezte a vezetést, azonban szerencsére ezt a nagy terhelést a Barca játékosai végig bírták idegekkel: "Mindez nem volt hatással a játékunkra." Az utolsó tizenöt percre beállt Larsson, aki Marquezt váltotta, így egyértelmûvé vált, hogy a Barca a három pont megszerzésére tör, és nem elégszik meg a döntetlennel. Rijkaard levonta a végsõ következtetést is a meccsel kapcsolatban: "Kiharcoltuk a gyõzelmet."
Rijkaard számára a meccs legfelemelõbb pillanata az volt, amikor az utolsó percekben Ronaldinho megszerezte a gyõztes találatot: "Ronaldinho nagyon keményen dolgozott azért, hogy visszanyerje a kondícióját. Ez a gól számára is a legjobbkor érkezett, de a szurkolók és az egész klub számára is nagyon fontos találatat volt. Tökéletes pillanatot élhettünk át."
A végén villant a "sérült" boka! Barcelona - Milan: 2-1 Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Emlékezetes, magas színvonalú csatában végül gyõzött a végig jobban játszó Barcelona, s ezzel visszavágott a Milannak az olaszországi vereségért. Az egész mérkõzésen nagyon védekezõ Milan ugyan vezetett Shevchenko góljával, de a végig támadó Barca megérdemelten fordítani tudott Eto'o és Ronaldinho szépségdíjjas találataival. A katalánok minden kétséget kizárva megérdemelték a sikert, s ezzel a támadófutballt is gyõzelemre vezették.
Ahogyan várható volt, a Milan már az összeállításában is a védekezésre készült föl, s a borzasztóan megerõsített középpályájával próbálta meg lelassítani a Barcát. Frank Rijkaard is az elõre várható gárdát küldte ki a Nou Camp gyepére, mi több, a csapat hozzáállása is olyan volt, amit sokan elõzetesen elképzeltek. A csapatok nem rontottak egymásnak az elsõ negyed órában, s érezhetõ volt, hogy mindkét gárda tart az ellenfelétõl. Az elsõ helyzet Deco elõtt adódott, aki az 5. percben csak hajszállal fejelt a bal sarok mellé. A Barca már ekkor is jóval többet birtokolta a labdát, mint piros-fekete riválisa, de a helyzetek még csak ritkán jöttek az óvatosabb játék miatt. A Milan elõször a 15. percben mutatta meg, mire is készül az este folyamán, s remek kontratámadás végén Kaká került hatalmas helyzetbe. A brazil ekkor alaposan elrontotta a ziccert, de két perce rá Shevchenko már nem volt ilyen kegyes a Barcelonával. Remek indítás után Sheva átvette a labdát, majd lerázta magáról Oleguert, s higgadtan a bal sarokba helyezett. 0-1!
A Barca azonnal más ritmusba kapcsolt, s az addigi kicsit óvatosabb játékot az egyértelmûen gólra törõ foci követte. A Milannak nem sokat kellett változtatnia taktikáján, mert az eleve védekezõ felfogáson innentõl már csak szigorított Ancelotti csapata. A Barca gyorsabb játéka egyre több helyzetet eredményezett, bár ekkor még fõleg távolabbi lövésekkel operált Katalónia büszkesége. A 27. percben Eto'o egy pazar lövõcsel után már nagyon közel volt a gólhoz, de valamivel késõbb már örülhetett is a kameruni gólzsák. A 37. percben ugyanis egy szenzációs Xavi meglátás után jött a passz Eto'o-nak, aki egybõl, nagy erõvel a léc alá vágta a labdát. 1-1! A gól után picit visszavett a tempóból a Barca, de a 41. percben Eto'o így is megszerezhette volna második gólját, viszont nagy helyzetben mellé lõtt.
A szünet után szinte semmi sem változott a játékban, tehát a Barca támadott, a Milan teljes csapatával védekezett. Az elsõ nagy helyzetre mégis majd tíz percet kellett várnia a népes katalán publikumnak. Akkor viszont könnyen megszerezhette volna a vezetést a Barca, mivel Deco, Didáról kipattant szabadrúgását Xavi lõhette el egészen közelrõl, de a brazil kapus másodszorra nagyot védett. Még ebben a percben Ronaldinho remek labdáját Van Bronckhorst lõtte el, azonban Dida ekkor is biztosan hárított. Öt perccel késõbb veszélyes kontrát vezetett a Milan, s Cafú éles szögbõl ellõtt labdáját bravúrral védte Valdés. Innentõl kezdve a Milan szinte egyáltalán nem merészkedett át Victor Valdés térfelére, a Barca pedig egyre inkább támadott. Az egyre több veszélyes hazai lövést még a teljes erõbedobással védekezõ lombard betonvédelem sem tudta megakadályozni, s a támadásvezetés is egyre simábban ment a gránátvörös-kéknek. Ez elsõsorban azért nagy szó, mert a Milan gyakorlatilag egy erõdrendszert húzott Dida kapuja elé, s csapatuk minden tagja a saját térfelén "üldözte" a hazai játékosokat. A Barcában szinte mindenki szívét lelkét kitette a vezetõ gól megszerzése érdekében, de sokáig úgy tûnt ma sem lesz szerencséje a csapatnak. Aztán eljött a 89. perc, mikor Eto'o Ronaldinhonak passzolt, a brazil csinált egy félelmetes indulócselt Nestával szemben, majd bal lábbal hatalmas gólt ragasztott a jobb fölsõ sarokba. Lehet, hogy Ronaldinhonak még fáj a bokája, s az biztos, hogy neki a bal a rosszabbik lába, de ez a néhány pillanat a legjobb Ronnie-t idézte. 2-1! A 91. percben még Henrik Larsson került nagy gólhelyzetbe, de a csereként beállt svéd, hat méterrõl fölé lõtt.
Ezzel a Barca végül nagy küzdelemben legyõzte a Milant, s ezzel pontszámban beérte olasz riválisát. Ezen az estén a katalán klub játszotta jobb futballt, s nem csupán jól játszott, hanem végig küzdött is a gyõzelemért, mely végül eredményre is vezetett. Ezzel a sikerrel a továbbjutás már szinte biztos, de kérdéses, hogy a csapat elsõ vagy második helyen jut e a nyolcaddöntõbe.
FC Barcelona-AC Milan: 2-1 (1-1) Barcelona, Nou Camp 90.465 nézõ Vezette: Urs Meier (svájci)
Barcelona: Valdés; Belletti, Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst; Xavi, Márquez (Larsson, 80.p) Deco; Giuly (Iniesta, 67.p), Ronaldinho és Eto'o.
Gólok: 0-1, 18.perc: Shevchenko. 1-1, 37.perc: Eto'o. 2-1, 89.perc: Ronaldinho. A mérkõzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Xavi Hernández Xavi talán mindenki fölé nõtt ezen a mérkõzésen. Az egész mezõnyben õ dolgozott a legtöbbet, s mind védekezésben, mind támadásban a Barca vezéregyénisége volt. Ráadásul távoli lövéseivel állandó veszélyt teremtett a Milan kapujánál, valamint adott egy csodálatos gólpasszt Eto'o-nak.
1 1 jeeeeeeeeeeeeee Etooooo
Újabb csodagyerek a láthatáron? Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A Barca játékos-megfigyelõi az utóbbi idõben különösen sokat dolgoznak a világban, s ennek eredményeképpen ismételten kinéztek a klub számára egy nagyon tehetséges fiatal futballistát.
A kiszemelt Michael Witzel jelenleg mindössze 15 éves, és a német Osnabrück játékosa. A jelenleg középpályán szereplõ Witzelt miután többször megnézték Németországban, a Barca külön meghívta próbajátékra, s véleményük ezt követõen sem változott. A futballista kétségkívül nagyon tehetséges, s a katalánok szerenék is szerzõdtetni, de ez egyelõre sajnos nem válhat valóra. Witzel ugyanis 17 éves koráig semmiképpen sem lehet a Barca labdarúgója, s addig marad az Osnabrück-ben. A játékosnak természetesen felkeltette az érdeklõdését a katalánok hívása, de nem aggódik nagyon, hogy még maradnia kell Németországban: "Nem aggódom amiatt, hogy még nem mehetek. Tudom hogyha jól dolgozom továbbra is, eljuthatok a Barcelonába. A Barca egyike a világ leghíresebb klubjainak. A Barca edzõinek tetszett a játékom, de azt mondták többet kell ennem, hogy erõsödjek."
Witzelnek egyébként Luis Figo és Cristiano Ronaldo a kedvencei, s nem pedig egy Barcelona labdarúgó. De ez még változhat
A beugró nagy napja Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A tegnapi bilbaoi mérkõzésen voltak jó teljesítmények, de külön kiemelésre érdemes a csapat újonca, az eddig B csapatban játszó Damiá.
A 22 éves erõs felépítésû futballista tegnap mutatkozhatott be a Primera Division-ban, s remekül sikerült a premierje. Damiá egyáltalán nem volt megilletõdött, s nem csak bátran, de jól is játszott. Hasonlóan Bellettihez kísérte a támadásokat, s így adhatta a gólpasszt Eto'o-nak, az egyetlen Barca találatnál. A mérkõzés után nem volt véletlen, hogy Rijkaard külön gratulált játékosának. A fiatal futballista így kommentálta a történteket: "Nem gondoltam volna, hogy lehetõséghez jutok ezen a mérkõzésen, de ha már megkaptam a bizalmat, megpróbáltam minél többet kiadni magamból. Nagyon jó érzés volt a San Mamés-ben debütálni. Mi (a B gárdából) azért vagyunk itt, mert nagyon sok játékost elveszített az elsõ csapat, s ha szükséges, pótolnunk kell õket. Remélem még a továbbiakban is kapok majd lehetõséget, hogy bizonyítsam, máskor is képes vagyok hasonlóan játszani."
Damiának sajnos még várnia kell a további lehetõségre, mert a Bajnokok-Ligájában nem játszhat majd a Milan ellen. Ennek csupán az az oka, hogy õt nem nevezték a BL küzdelmeire, s így õsszel egészen biztosan nem léphet pályára a sorozatban. "Ez nagy kár" -mondta Damiá."De majd szurkolok a csapattársaimnak, s nagyon bízom a gyõzelemben" .
Eldõlt! A Betandwin.com a mezszponzor! Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Hosszú hónapok tárgyalásai eredményeképpen, ma már nyilvánossá vált, hogy az világ egyik legnagyobb fogadóirodája lett a Barcelona mezszponzora. Az angol cég évi 15 millió (!) eurót fizet majd a katalán klubnak a mezeken megjelenõ hirdetésért. A megegyezés három évre szól, így Joan Laporta elnök összesen egy 45 millió eurós szerzõdést kötött a klub számára.
A hírek szerint a megegyezés már szerda este megszületett az FC Barcelona és a Bet and Win között, de nyilvánosságot ekkor még nem kaphatott az üzlet. Laporta elnök csütörtökön bemutatta a szerzõdés feltételeit a klub tagjainak és a vezetõségnek, s csak ezt követõen vált véglegessé a megegyezés. A mezeken tehát mostantól három évig a Betandwin.com fog szerepelni, mely annak is a jele, hogy egyre inkább elterjedõben van az internetes fogadás. Ez a cég pedig nem sajnált évi 15 millió eurót ajánlani a reklámfelületért.
Mint ismert, a klub tavaly szavazást kért az egyesület pártoló tagjaitól (socióktól), hogy a Barca hagyományosan reklámmentes szerelésére szeretnének e megfelelõ ajánlat esetén hirdetõt. A voksolás eredménye szerint a pártoló tagok beleegyeztek a felvetésbe, s az elnökség már akkor megpróbált szponzort találni. Ugyanakkor a tavalyi évben nagyon nehéz volt a Barcának megfelelõ ajánlatot elérnie bármilyen cégnél, mivel a csapat nem szerepelt a Bajnokok-Ligájában, mely minden hirdetõnek különösen fontos kérdés. Így egy éve ugyan nem, idén viszont megszületett a megegyezés. Több érdeklõdõ közül, végül a betandwin.com lett a befutó, ajánlata alapján nem is véletlenül. A fogadásokkal foglalkozó cég ugyanis, évi 15 millió eurós ajánlatával nem csak a versenytársait szárnyalta túl, hanem Európa legtöbb klubjának aktuális szerzõdését is. Ezzel a támogatással a Barcelona a második legjobb szerzõdést kötötte Európában. A listavezetõ a Bayern München, évi 17 milliós mezszponzori szerzõdésével, de a katalánok most megkötött évi 15 milliós bevétele, maga mögé utasítja többek között a Manchester United, és a Real Madrid folyamatban lévõ szerzõdéseit is. És ha a Barcelona megnyerni a bajnokságot, valamint eljut a Bajnokok-Ligája végéig, akkor ez az összeg kiegészül 18 millió euróra.
Így ugyan a Barca megszakította a hagyományokat, mely bizonyára sok szurkolóban rossz érzéseket kelt, de ha már sor került egy mezszponzor érkezésére, akkor mindenképpen pozitív, hogy ez ilyen jó anyagi vonatkozások mellett történt
Rijkaard: "A játékosok mindent beleadtak" Írta: Cséká --------------------------------------------------------------------------------
Tegnap éjszaka valami egészen megdöbbentõ módon az FC Barcelona kikapott a harmadosztályú Gramenet együttesétõl, és ezzel elbúcsúzott a Király Kupa további küzdelemeitõl.
A váratlan vereség ellenére Frank Rijkaard vezetõedzõ játékosai akarását dicsérte: "Õk mindent beleadtak. Rengeteg helyzetünk volt, de nem sikerült gólt szereznünk." A holland tréner már a mérkõzés elõtt figyelmeztetett, hogy a Gramenet elleni összecsapás nem lesz gyerekjáték, megpróbálta játékosait megfelelõen feltüzelni, de mégis vereség lett a vége. Rijkaard azonban csapat pozitívumait emelte ki: "Jól kezdtünk, gyors támadásokat vezettünk. A második félidõre szemléletet váltottunk és négy vagy öt óriási helyzetet is kidolgoztunk, de a végén mégis a mi hálónk rezdült meg. Ez nem a mi esténk volt."
Rijkaard mester nem panaszkodott a játékosaira: "A csapat végig nagyon keményen küzdött, nem szeretnék senkit kiemelni, mindenki jól teljesített. Csak mert a Gramenet a gyõzelemre éhesen futott ki a pályára, még nem jelenti azt, hogy ne tettünk volna meg mindent a sikerért. Mi is ennek szellemében léptünk pályára, de ez nem a mi napunk volt. Ilyen dolog más csapatokkal is elõfordul, akik egyébként jól játszanak. Ez az eset még nem jelenti azt, hogy krízisben lennénk," - fejezte be a holland, akinek gyorsan helyre kell rántania a csapatot, hiszen a hétvégén a fiúk az Athletic Bilbao vendégszeretetét élvezhetik majd.
A katalán csapat megerõsítette, hogy a Románál puhatolózó tárgyalásokat kezdtek Olivier Dacourt ügyében.
A Barca a téli átigazolási szezonban szeretne egy védekezõ középpályást igazolni, mivel Motta és Edmilson is hosszú idõre kidõlt a csapatból. Eddig rengeteg név merült fel, többek között Edu, Dietmar Hamann, Gerardo Torrado és Vagner, de most, Dacourt ügyében már konkrétumokat is megtudtunk: Bár Txiki Beguiristain tagadta, hogy bárki ügyében is ajánlatot tettek volna, azt elismerte, hogy érdeklõdnek Dacourt iránt.
"Még nem döntöttünk semmirõl, nem beszéltünk egyetlen játékos ügynökével sem." - állította. Amikor Dacourt-ról faggatták, Txiki elismerte: "Az igaz, hogy némi információt kértünk a játékossal kapcsolatban."
Az azonban biztossá vált, hogy a Culék egy játékost semmiképpen sem akarnak újra megszerezni, s ez Edgar Davids. A játékossal komoly tárgyalásokat folytattunk a nyár folyamán, azonban Beguiristain úgy véli, hogy amikor Davids nemet mondott az utolsó ajánlatra is, a Barca eldöntötte, hogy semmiképpen nem szeretné újra keretében látni a hollandot, annak ellenére hogy az itt eltöltött hat hónap során remek teljesítményt nyújtott. "A szituáció a nyáron más volt, mint egy évvel ezelõtt" - mondta - "Davids most már ismert minket, s úgy döntött, egy másik klub megfelelõbb számára. Hát ez van."
Rijkaard elégedett volt a támadójátékkal Írta: Cséká --------------------------------------------------------------------------------
A Barcelona tegnap magabiztos gyõzelmet aratott az Osasuna ellen. A mérkõzés után Frank Rijkaard elégedettségének adott hangot, különösen a támadójátékot emelte ki.
A gyõzelmet bizonyára emlékezetébe vési a holland mester, mert a mérkõzés a kezdetekben nem volt túl egyszerû. Amikor azonban a vezetõ gól megérkezett, az egész csapat megnyugodott, és utána már nem volt kétséges, hogy a Nou Camp-ban marad a három pont.
A Barca jelenleg 22 pontjával vezeti a spanyol pontvadászatot, az elõnye a második helyezett Sevilla-val szemben 5 egység, míg a címvédõ Valencia már 8, az õsellenség Real Madrid pedig 9 pontos hátrányt halmozott fel. Mindez joggal teszi elégedetté Rijkaard-ot, aki azonban felhívja a figyelmet az elbizakodottság veszélyeire is: "Meg kell õriznünk az eddigi mentalitásunkat, és el kell feledkeznünk a pontkülönbségekrõl."
"Az Osasuna minden tõle telhetõt megtett, hogy megnehezítse a dolgunkat." - kezdte az ellenfél értékelését a holland mester. "A mérkõzés elõtt már tisztában voltunk vele, hogy nem ez lesz a legegyszerûbb meccsünk, mert erõs ellenféllel van dolgunk, akik tudják, hogy mi az ellenszerünk." Az edzõ a mérkõzést még a legutóbbi Bajnokok Ligája összecsapással is összevetette: "Az Osasuna jobban meggátolt bennünket a játékunk kibontakoztatásában, mint a Milan. A San Siro-ban összességében nem volt ennyi problémánk, mint tegnap este."
"Három gólt lõni egy olyan csapatnak, amely egyébként nagyon kevés találatot szed be, nem mindennapi teljesítmény." Rijkaard azt is kiemelte, hogy az eredményes játék egyben nagyon látványos is volt: "Köszönet jár Eto'o és Ronaldinho remek megmozdulásaiért, melyekkel szórakoztattak bennünket."
Ronaldinho amikor elesett a tizenhatoson belül, megütötte a hátát. A sajtótájékoztatón felmerült az a kérdés is, hogy a brazilt emiatt kellett-e lecserélni? A tréner az orvosi vizsgálatokra hivatkozva szerencsére a felvetésnek ellentmondó választ adott: "A doktorok kivizsgálták õt, és semmi rendellenességet nem találtak."
Puyol egészségi állapota is kérdéseket vethet fel, mivel a védõ a mérkõzés során többször is a lábát fogta. "Nem kért cserét, mivel egész mérkõzésen jól érezte magát. Minden összecsapás fontos, de számomra a játékosok a legfontosabbak."
A csapat nem dõlhet hátra, pedig megérdemelnének egy kis pihenõt. Szerdán a Király Kupában kell helytállni Gramanet-tel szemben, néhány játékos azonban feltehetõen pihenõt fog kapni, hiszen a hétvégén a Bilbao elleni idegenbeli meccs vár a fiúkra, utána pedig a Milan-nak kell visszavágni a Bajnokok Ligájában.
Nehéz kezdés, szép folytatás, Barcelona-Osasuna: 3-0 Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A Primera Divisionban idénybeli hetedik gyõzelmével megtartotta öt pontos elõnyét a Barcelona, s továbbra is veretlen. Az Osasuna elleni találkozó ahogy várni lehetett, nagyon nehezen indult a Barcának, de két egymást követõen szerzett gól gyakorlatilag eldöntötte a csatát. Fontos kiemelni, hogy Samuel Eto'o duplázni tudott, így 7 góljával már egyedül vezeti a góllövõlistát.
A várakozásoknak megfelelõen a Barca a felgyógyult Ludovic Giuly-vel, Henrik Larsson nélkül futott ki a pályára, egyébként pedig az utóbbi mérkõzéseken megszokott gárda kezdte meg a küzdelmet. Az Osasuna a sérült Savo Milosevic nélkül indult neki a 90 percnek, de a mérkõzés elején nem látszódott, hogy kicsit a pamplónai gárda is tartalékos. A piros-feketék ugyanis remekül fulballoztak, s az elsõ percekben kialakított Xavi zicceren kívül nem engedték a Barcelonának, hogy nagyon szabadon alkothasson. A remekül megszervezett középpályássor állandó nyomás alatt tartotta a támadni készülõ Barcát, s így alig voltak katalán helyzetek. A 20. és a 21. percben már az Osasuna vezetett igen veszélyes akciókat, míg a Barca továbbra sem találta a fogást a nagyon fegyelmezett vendégeken. A Barcelona támadói alig voltak játékban, s így a helyzetek kialakítása is lassan ment. A gránátvörös-kék csapat a 35. perc táján kezdett lassan fölénybe kerülni, s elõször a mérkõzésen percekre beszorította ellenfelét. Több veszélyes támadás után aztán jött a gól is: Ronaldinho indítását Eto'o egy vakmerõ fél fordulattal elengedett lövéssel továbbította a kapu bal oldalába. Hozzá kell tenni, hogy Eto'o mindezt bal lábbal lõtte el (pedig eredetileg jobb lábas), s a kapura egy pillanatra sem nézett, csak miután már elengedte a lövést. 1-0! A bekapott gól nagyon megzavarhatta az Osasunát, mert szinte azonnal jött az újabb veszélyes katalán akció. Ebben a támadásban már többen is részt vettek, mire a labda a tizenhatosra betörõ Ronaldinhóhoz került. A brazil klasszis egy gyönyörû csel után elfutott volna védõje mellett, aki viszont ha nem is nagyon de meglökte Ronnie-t, így a játékvezetõ büntetõt ítélt. A tizenegyeshez a sértett állt oda, s magabiztosan a kapu jobb oldalába továbbította a bõrgolyót. 2-0! Innentõl kezdve az Osasuna kicsit összetörten, a Barcelona felszabadultan futballozott, s a katalánok játéka gyorsan átment a szórakoztatásba.
A félidõben egyik szakvezetõ sem cserélt, s a játékosok sem mutattak mást, mint az elõzõ játékrész végén. A Barcelona egyre inkább a trükközést tartotta szem elõtt, amiben egyértelmûen az is sokat segített, hogy a pamplónaiak jobban kinyitották középpályájukat és védelmüket. Idõnként, de nem állandóan szemet gyönyörködtetõ akciókat vezetett a Barca, bár azt el kell ismerni, hogy talán illett volna több helyzetet kidolgozni, a már kevésbé parádézó Osasuna ellen. Rijkaard Iniestával, Fernando Navarroval és az ismét pályára lépõ Lionel Messivel frissítette csapatát, s ennek eleinte sok szép akció lett az eredménye. Ronaldinho mielõtt Rijkaard lecserélte volna egyre attraktívabban játszott, több szép helyzetet kidolgozott, és talán az õsz, vagy az év cselét mutatta be, amivel ráadásul egy 100%-os ziccert dolgozott ki társainak. Az utolsó tíz percben már úgy tûnt egyik csapat sem akar nagyon alkotni, Samuel Eto'o viszont még tartogatott egy meglepetést a közönségek és az Osasuna védõinek. A kameruni gyönyörûen cselezgetett a tizenhatoson belül, majd Iniestának passzolt, aki kis szerencsével azonnal visszatette a labdát Eto'o elé. A villámléptû csatár ezzel már tiszta gólhelyzetbe került szemben a kapuval, s higgadtan a jobb sarokba helyezte a játékszert. 3-0!
A Barca teljesen megérdemelten, és végül könnyedén gyûjtötte be az újabb három pontot, amivel megtartotta öt pontos elõnyét a tabellán. A nyolc mérkõzésen szerzett 22 pont mindenképpen kiváló teljesítmény, ráadásul külön öröm minden Barca szurkoló számára, hogy Samuel Eto'o már egymaga vezeti a Primera Division góllövõlistáját. A Primera Divisionban folytatás hétvégén Bilbaoban, de a Király-Kupában már szerdán a Gramenet ellen.
FC Barcelona- Osasuna: 3-0 (2-0) Barcelona, Nou Camp 67.461 nézõ Vezette: José Lizondo Cortés
Barcelona: Valdés; Belletti (Navarro, 71.p), Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst; Márquez, Xavi, Deco; Giuly (Iniesta, 60.p), Eto'o és Ronaldinho (Messi, 73.p).
Osasuna: Sanzol; Izquierdo, Josetxo, Cruchaga, Corrales; Puñal, Muñoz, Moha (Delporte, 68.p), David López; Valdo (Raúl García, 53.p) és Webó (Aloisi, 53.p).
Gólok: 1-0: 40. perc: Eto'o. 2-0: 43. perc: Ronaldinho (tizenegyes). 3-0: 93. perc: Eto'o. A mérkõzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Samuel Eto'o
Saviola: "A Monaco a lehetõ legjobb megoldás volt mindenkinek" Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A "Nyúl" becenévre hallgató játékos elégedett jelenlegi helyzetével, és úgy gondolja, a legjobb úton jár Monacoban ahhoz, hogy visszaszerezze helyét az FC Barcelona keretében.
Javier Saviola jelenleg kölcsönben szerepel az AS Monaco csapatában, miután Frank Rijkaard vezetõedzõ nem tartott igényt szolgálataira a két csatár, Henrik Larsson és Samuel Eto'o érkeztével. Az argentin csatár szerint nem is találhattak volna jobb megoldást a hercegségi csapatnál a kényes helyzet megoldására, hiszen itt állandó játéklehetõséget kap és tovább tud fejlõdni,ami a Barça kispadján nem igazán sikerülhetett volna.
Az 'EFE Radio'-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy "voltak nehéz pillanatai a távozáskor", de azt elismerte, hogy "mindkét félnek ez volt a legelõnyösebb". Saviola célja természetesen, hogy visszakerüljön a Barçába jövõre. "Most a Monaco-ra koncentrálok, és megpróbálom a maximumot nyújtani. Szeretnék egy nagyon jó szezont produkálni, a következõt azonban már a Barçában akarom kezdeni."
A kis nyulacskának nagyon tetszik az idei Barça, és szívbõl örül a csapat sikereinek. "Nagyon jól mennek a csapat dolgai. Remekül kezdték az idényt, remélem idén végre sikerül a rég áhított trófeák begyûjtése, még ha én nem is lehetek ott." Az argentin válogatott támadónak nagyon jó a kapcsolata régi csapattársaival, rendszeresen beszélnek telefonon. "Mindannyiukkal kommunikálok, ez nagyon sokat jelent nekem. Sokszor hívnak, és érdeklõdnek felõlem és a csapat felõl. Nagyon szép idõket éltem meg a Barçában és remekemlékeim vannak."
Saviola egy kisebb támadókompániával érkezett a Monacóba, ami nem csoda, hiszen a tavalyi keret világklasszis támadói mind elhagyták az egyesületet.Ludovic Giuly például éppen a Barça kedvéért hagyta el a hercegségi csapatot. "Nagyon fontos játékosok távoztak Morientes, Prso, Giuly vagy Rothen személyében, ezért szükség volt igazolni újabb focistákat. Õkmeghatározó tagjai voltak a gárdának, BL döntõig juttatták a csapatot. Mimegpróbáljuk megismételni ezt a remek idényt, bár nem igérkezik könnyûnek." A Nyúl nem tudott mit mondani Morientes esetleges visszaigazolásáról. "Alegjobb az lenne neki, ha visszajönne. Borzasztó, ha egy ilyen fantasztikusjátékos nem kap lehetõséget a klubjában. Õ egy olyan valaki, aki a világbármely klubjában meghatározó lenne."
Giuly játszhat vasárnap Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Minden jel szerint Ludovic Giuly sérülése rendbejött, és a francia szélsõ végre ismét játszhat. Giuly az utóbbi két edzést tünetmentesen végigcsinálta, így az orvosok hozzájárultak a támadó vasárnapi játékához.
Giulynek izomhúzódása volt, mely több mint két hét kényszerpihenõt eredményezett a franciának. A csapat legutóbbi két mérkõzésén már csak 13 játékos volt nevezhetõ az elsõ csapatból, ezzel hatalmas gondokat okozva Frank Rijkaardnak. A holland szakembernek gyakorlatilag nem volt arra lehetõsége, hogy jelentõsen "belenyúljon" a csapat szerkezetébe az utóbbi mérkõzéseken, s ez a rossz helyzet most valamivel javulhat. Giuly érkezésével Rijkaard végre egy olyan játékost tehet a jobb szélre, aki valóban ada is való, s így egyel kevesebb kényszermegoldás lesz a gárdában. Bár Giuly helye a kezdõcsapatban nem teljesen biztos, azért ha a franciának a továbbiakban sem lesznek fájdalmai, akkor szinte garantált a helye a kezdõben.
Sajnos Gerard sérülése viszont még nem jött rendbe, így neki még további mérkõzéseket kell kihagynia. Ezzel bizonyos, hogy Rafael Márquez továbbra is középpályán kaphat majd lehetõséget Rijkaardtól.
Sergio Garciát végleg vinné a Levante Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Jelen pillanatban a Levante csapatában csak kölcsönben szerepel a Barcelona tehetséges csatára, Sergio Garcia. A támadó viszont olyan jól kezdte az idényt, hogy az újonc csapat már most szeretné biztosítani, hogy Garcia náluk is marad.
A kérés egyébként konkrétan Bernd Schuster-tõl (a Levante edzõjétõl) származik, aki nagyon meg van elégedve támadója produkciójával. Így a kérését tolmácsolta a Levante elökének, Pedro Villarroel-nek, aki máris lépéseket tett az üzelt megkötése felé. A Barcelona egy évre adta kölcsön Garciát a Levantének, de már most tárgyalhat arról, mi legyen majd a támadóval. A csatár ugyanis valóban jól kezdte az idényt, s az elsõszámú támadóvá vált Schuster csapatában.
Sergio Garcia így tolmácsolta helyzetét: "Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy a Levante már most le akar igazolni, alig néhány meccs után. Hogy mi fog történni az nem rajtam múlik. Én most kölcsönben vagyok itt, és jelenleg csak az érdekel, hogy hétrõl- hétre jól teljesítsek a Levantében"
A hírek szerint az U 21-es válogatott támadót a Barca majd 4 millió euróért engedné el, de az egyelõre kérdéses, hogy a Levante elfogadja e ezt az ajánlatot.
Most Tacchinardi a favorit Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Jelen pillanatban úgy tûnik, a Barcelona Alessio Tacchinardi leigazolását szorgalmazza leginkább, s ráadásul a katalán klub jó esélyekkel pályázik a Juventus középpályására. A Barca vezetõi bár még nem határozták el magukat végleg, Tacchinardit jó megoldásnak tartják.
Ismert, hogy a Barca mindenképpen szeretne egy védekezõ középpályást igazolni a télen, mivel Edmilson és Motta visszatérése is bizonytalan. A vezetõség tagjai joggal bíznak a megegyezésben, mert szinte mindenkinek elõnyös megoldás születhetne. A Juve és Barca között ugyanis kiváló a kapcsolat, s ez már tavaly is segített. Akkor ugye Edgar Davidsot igazolta le kölcsönbe a Barca igen elõnyös feltételek mellett, s idén is ezt tervezi az olasz szûrõember esetében. Tacchinardi szerzõdése még sokáig tart a Juvénál, de a játékos jövõje ezzel együtt nem túl pozitív Torinóban. Fabio Capello edzõ érkezése óta Tacchinardi alig kapott esélyt a játékra, ezt bizonyítja, hogy eddig hat bajnoki mérkõzésbõl csak egyszer kapott lehetõséget. Így valószínû, hogy sem a Juvénak, sem Tacchinardinak nem lenne ellenére a váltás. A Barca ahogyan tavaly, most is csak kölcsönben gondolkodik egyelõre, de valószínû, hogy a kölcsönszerzõdés vásárlási opciót is tartalmazna a katalán klub számára. S ha Tacchinardi beválik a Barcában, akkor júniusban már véglegesen elhagyhatja Torinót. A Juventusban 10. idényét töltõ 29 éves Tacchinardit Frank Rijkaard is szívesen látná csapatában, mely természetesen kulcskérdés az üzlet sikerét illetõen.
Döntés azonban még jó ideig nem várható, mert a téli átigazolási piac megnyitása is messze van.
Rijkaard a vereség ellenére elégedett Írta: Cséká --------------------------------------------------------------------------------
Frank Rijkaard tegnap este a Milantól elszenvedett 1:0-ás vereség után pozitív hangon szólt a sajtótájékoztatón, valamint játékosai mentalitását és teljesítményét is megdicsérte.
Rijkaard öt felejthetetlen évet töltött a San Siroban, ahol annyi év után is szívélyes fogadtatásban részesítették, bár csapatával már keményebben bántak a hazai játékosok. A holland edzõ a vereség ellenére nem volt csalódott a mérkõzés lefújása után: "Úgy hiszem, hogy a játékosok mindannyian legjobbjukat adták. Nem domináltunk az egész mérkõzésen, de a fiúk mindent megtettek annak érdekében, hogy kézben tartsák az eseményeket és helyzeteket dolgozzanak ki. Mindig a gyõzelem a célunk, amikor pályára lépünk, ez a Barca mentalitása. A csapat remekül dolgozott és jó képet mutatott magáról, úgyhogy ha ezt folytatjuk, nem kell aggódnunk semmi miatt."
A helyzetkihasználások azonban kisebb fejtörést okozhatnak a trénernek. A csapat a hétvégén is több ordító helyzetet dolgozott ki az Espanyol ellen, és mindössze egyet váltott gólra. Tegnap viszont ez az egy sem jött össze, pedig lehetõség lett volna most is. "Ha egy elrontott helyzeten túlteszed magad, és elõre tekintesz, akkor képes vagy kihasználni a következõ lehetõséget. A helyzetkihasználás a játék része." - filozofált a mester a Larsson és Iniesta által elért két kapufa kapcsán. "Ilyen dolgok megtörténnek a labdarúgásban, ezeket el kell fogadni."
Rijkaard külön kiemelte a Milan védelmének erejét, és hangsúlyozta, hogy játékosainak a fejüket is használniuk kell, amikor egy ilyen védekezõ taktikával találják szembe magukat: "Sokkal több türelemre van szükség, és akkor több helyet tudunk teremteni magunknak."
A rangadó egyik legnagyobb hiányzója a nyáron igazolt Ludovic Giuly volt, aki sokat tehetett volna a Barca támadásainak eredményesebb befejezésért. A holland vezetõedzõ még a tegnapi találkozó elõtt beszélt a kistermetû franciáról: "Ludo nagyon fontos játékosa a keretnek. Elõkészítõ szerepkörben is megállja a helyét, de a gólszerzés is az erõsségei közé tartozik. Rágalom lenne, ha azt állítanánk róla, hogy csak a széleken tud játszani. A gyorsasága és a játékintelligenciája a legjobbak közé emeli õt.
A mérkõzés számokban Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Az idény során most elõszõr kénytelen vereséget osztályozni a az El Mundo Deportivo katalán napilap, melynek számbeli értékelését most is megmutatjuk. Most tehát különösen érdekes lehet, hogyan látták a Milan-Barcelona találkozót Katalóniában.
Ahogy az utóbbi mérkõzéseken már szokásos volt, a Barcán belül most is nagy volt a szórás az osztályzatokat illetõen. Voltak természetesen jó teljesítmények, de sajnos nagyon gyenge produkciók is, mely jól tükrözõdik a számokban. A támadósor teljesítménye most is hagyott kívánnivalót maga után, s ez Eto'o egyesénél ütközik ki igazán. A Milanban különös, hogy a gólban részt vállaló Cafú és Shevchenko kapott négyest, míg a védelemben hibátlanul teljesítõ Stam csak hármast. Mindkét edzõ munkáját jónak értékelték az újságírók, csakúgy mint a játékvezetõ Poll-ét is.
AC Milan- FC Barcelona: 1-0 (1-0) Milánó, San Siro Stadion 76.502 nézõ Vezette: Graham Poll (angol) (3)
AC Milan: Dida (2); Cafú (4), Nesta (3), Stam (3), Maldini (2); Gattuso (3), Pirlo (2), Seedorf (3); Kaká (2); Shevchenko (4) és F. Inzaghi (2)
Cserék: Ambrosini (2) F. Inzaghi helyett (77.p) Serginho (nem értékelhetõ) Kaká helyett (83.p) Crespo (nem értékelhetõ) Shevchenko helyett (89.p) Vezetõedzõ: Carlo Ancelotti (3)
FC Barcelona: Valdés (2); Belletti (3), Puyol (3), Oleguer (2), Van Bronckhorst (2); Deco (3), Márquez (3), Xavi (3); Eto'o (1), Larsson (2) és Ronaldinho (3)
Cserék: Iniesta (3) Eto'o helyett (69.p) Vezetõedzõ: Frank Rijkaard (3)
A Nou Campban folytatás, Milan- Barcelona: 1-0 (1-0) Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Elszenvedte idénybeli elsõ vereségét a Barcelona, miután a Milan, 1-0 arányban legyõzte a katalán csapatot. A Barca bár nem játszott rosszul, s a helyzetek alapján mindenképpen rászolgált volna a döntetlenre, végül nem tudta kiegyenlíteni hátrányát.
Ez a mérkõzés sokmindent bebizonyított, amit eddig csak sejteni lehetett, s ami a Barcelona gyengéje lehet ebben az évben. A mérkõzés elején apró Milan fölény mutatkozott, de ez nem tartott sokáig, mert a Barcelona hamar fölvette a találkozó ritmusát. Gyorsan magas színvonalú játék alakult ki sokáig nagy helyzet nélkül. Szemmel láthatóan mindkét sztárcsapat tartott egy picit ellenfelétõl, így a helyzetek várattak magukra. A 17. percben alakult ki az elsõ veszélyesebb támadás, mikor Deco beadását Larsson fejelte fölé. Ez a lehetõség már jelzésértékû volt, mert ezt követõen két hatalmas lehetõség következett igazságos megosztásban. A 19. percben hatalmas helyzetet hagyott ki a Barcelona, miután Henrik Larsson suta mozdulattal a fölsõ lécet találta el tiszta ziccerben. A ziccert egyébként Eto’o csodálatos passzának köszönhette a svéd csatár, aki viszont elpuskázta a nagy esélyt. Két perccel késõbb Shevchenko "megbosszulhatta" volna Larsson hibáját, de szemben Valdéssel rosszul döntött, s inkább a keresztezõ Gionak passzolt, aki felszabadított. A helyzetváltás után tíz percig nem történt érdemleges esemény, de akkor váratlanul gólt szerzett a Milan. A 31. percben Cafu jobb oldali beadását alaposan elnézte Oleguer és Belletti, akik közül Shevchenko bújt ki, s megszerezte a vezetést az olaszoknak. A Barca a bekapott gól után láthatóan ritmust váltott, s ezt helyzettel is demonstrálta. A 35. percben csodálatos ritmusváltás után Ronaldinho került ziccerbe, de picit megzavarta Stam, így Ronnie csúnyán elpuskázta helyzetét. A Barca igyekezett, de már ekkor is jól látszott, hogy nem minden alakul úgy, ahogy a Primera Division-ban szokott. A Milan agresszíven védekezett már középpályássorával is, mely komolyabb próbatétel elé állította a Barcát.
A második félidõ nem teljesen úgy kezdõdött ahogy azt a Barcelona tervezte. A Milan további gólt szeretett volna lõni, s úgy negyed óráig a katalánok fölé nõtt a piros-fekete gárda. A 46. percben egyébként Inzaghi nagy helyzetben nem tudta ellõni a labdát a védõk szorításában, de alaposan ráijesztett minden Barca szurkolóra. Aztán a Barcelona szépen lassan kezdett mind többet támadni, de a helyzetek száma elmaradt a szokásostól. Ennek elsõsorban az volt az oka, hogy a Milan remekül védekezett, s a Barcának a szokásosnál jóval nehezebben ment a támadások felvezetése. A 68. percben Ronaldinho 23 méterrõl remek lövést engedett el Dida kapujának jobb alsó sarkára, de a nyurga kapus szögletre ütötte a labdát. Egy perccel késõbb Rijkaard Eto’o helyett Iniestát állította a csapatba, mely könnyen egyenlítést is érhetett volna a késõbbiekben. A Barca közben folyamatosan növelte a nyomást a Milan kapuján, de a veszélyes támadásokat rendre megállította valahogyan a remekül védekezõ lombardiai gárda. A 78. percben Belletti került lövõhelyzetbe a tizenhatos jobb sarkánál, s remek lövése csak kicsit kerülte el a jobb sarkot. Belletti egyébként rengeteget volt játékban az egész mérkõzésen, megvilágítva ezzel, hogy a Milan achilles sarka, a védelem bal oldalán van. Ugyanakkor sajnos Belletti nem igazán tudott élni a rengeteg labdával mely eljuttott hozzá, mert szinte az összes beadását elrontotta. Az utolsó tíz percben is mindent megtett a Barca az egyenlítés érdekében, de az ígéretes akciók szinte mindig elakadtak valamelyik olasz játékosban. A 90. percben viszont még egyszer sikerült teljesen kijátszani a Milan hátsó alakzatát, de Iniesta elpuskázta a hatalmas ziccert, mivel szemben a kapuval alig több mint 10 méterrõl, a felsõ lécet találta el. Újabb lehetõség már nem adódott, így a Barcelona elszenvedte idénybeli elsõ vereségét.A Barca annak ellenére veszített, hogy a helyzetek alapján, és a játék képét tekintve rászolgált volna az egy pontra. A Milan racionális, kevésbé látványos játéka eredményre vezetett, de a Barca helyzete még így sem rossz csoportjában. Ez a Milan ugyanis hazai környezetben egyértelmûen verhetõ, s akkor már akármilyen arányú siker a csoportelsõséget jelentené a katalán együttesnek. A folytatás, és a visszavágás lehetõsége tehát két hét múlva Katalóniában.
AC Milan- FC Barcelona: 1-0 (1-0) Milánó, San Siro Stadion 76.502 nézõ Vezette: Graham Poll (angol)
Gól: 1-0. 31.perc: Shevchenko Sárga lap: Puyol (75.p).
Ronaldinho és Kaká szembesítve Írta: rhynn --------------------------------------------------------------------------------
Ronaldinho és Kaká a BL szerdai napjának AC Milan - Fc Barcelona összecsapásának a két legnagyobb sztárja. Õket az fcbarcelona.com szembesítette.
Õk ketten a brazil futball legnagyobb sztárjai közé tartoznak, s ezt hétrõl-hétre bizonyítják az olasz és a spanyol bajnokságban. Szerdán a Bajnokok- Ligájában elõször találkoznak egymással, hisz a nyáron mindketten kihagyták a Joan Gamper kupát.
Hogyan mutatnád be honfitársadat?
Ronaldinho: "Kaká egy rendkívüli képességekkel megáldott játékos, és számos remek egyéni tulajdonsága van." Kaká: "Ronaldinho egy hihetetlen gyors játékos. Egyszerre gyors és kreatív is. Nagyon nehéz megállítani, vagy a labdát elvenni tõle."
Mi a legjobb tulajdonsága a másik csapatnak?
Ronaldinho: "Ha minden mást figyelmen kívül hagyunk, a Milan csapatként is nagyszerû. A csapatot olyan játékosok alkotják, amelyek nagyon ritkán kerülnek formán kívül." Kaká: "A Barca legfontosabb tulajdonsága, hogy képesek alkotni. Õk nagyon jók a pálya minden szegletében. Meg kell próbálni csökkenteni a támadási területeiket és az indításaikat."
Ronaldinhon és Kakán kívül melyik játékost emelnéd ki?
Ronaldinho nem hajlandó senkit se kiemelni a Milanból: "Nem szeretnék senkit név szerint kiemelni. A csapatra kell koncentrálnunk, nem egyes játékosokra, fõleg, ha olyan szintû csapatról beszélünk, mint a Milan." Kaká egy másik brazilt emelt ki, Decot, egy speciális dícsérettel: "Õ tényleg nagyon jól jászik. De nem csak õ, hanem Eto'o és Larsson is nagy formában vannak. S a védelem is nagyon kiegyensúlyozottnak tûnik."
Mit gondolsz, a Milan vagy a Barca lesz a BL döntõjében?
Ronaldinho úgy gondolja, mindkét csapat nagyon erõs, s mindkettõ képes lesz a döntõbe jutni. "Jelenleg mindkét csapat nagy formában van, s ez valószínüleg az egész torna folyamán folytatódni fog." Kaká nem zárja ki ezt a lehetõséget sem, de kiemeli a saját csapatát: "Lehetséges, de szerintem a legfontosabb, hogy a Milan ott legyen. Aztán majd gondolkodhatunk azon, hogy ki legyen az ellenfél."
Mi a véleményed az ellenfél edzõjérõl?
Ronaldinho: "Ancelotti egy nagy játékos volt, s most megmutatta a képességét, hogy egy legfelsõbb szintû csapatot is képes irányítani." Kaká szintén dícséri Rijkaardot: "Õ egy nagyszerû játékos volt. Edzõként pedig hihetetlen dolgokat vitt véghez.Azonban remélem és szeretném, ha a szerdai mérkõzésen nem a legjobb döntéseket hozná."
Szerinted hogyan lehet Kakát/ Ronaldinhot megállítani?
Ronaldinho: "Ahhoz, hogy megállítsuk Kakát, a talpunkra kell állni egy csapatként, már csak a képességei miatt is. Fontos lesz, hogy embert fogjunk, s figyeljünk a területre történõ belépéseire" . Kaká: "Szorosan kell fognunk Ronaldinhot, mert neki elég a legkisebb talpalatnyi terület is, hogy valami rendkívülit vigyen véghez. Minél kevesebb helyet adunk neki ehhez, annál jobb."
Ronaldinho és Kaká Brazíliáról
Melyik Brazil liga meccset tudnád összehasonlítani a Barca - Milannal?
Ronaldinho: "Ott teljesen más a helyzet, az egy hazai mérkõzés lenne, ez pedig egy európai nemzetközi meccs. De ha valami nagyot kellene választanom, a Corinthians - Flamengo összecsapást választanám." Kaká: "Nehéz lenne megmondani. Ez egy egyedi mérkõzés. Nem könnyû két olyan csapatot találni, mint ezek."
Mi hiányzik legjobban Brazíliából?
Mindkét játékos megegyezett, hogy hiányoznak a barátaik, s Kaká hozzáteszi, hogy: "Szeretnék közelebb lenni a barátnõmhöz, aki még mindig ott él, s ahányszor csak látni szeretne, ide kell, hogy jöjjön."
Ki volt a gyerekkorod példaképe?
Ronaldinho saját családját említi meg, fõleg testvérét, Robertot, aki most az ügynöke is. Kaká Rait választaná. "Õ a Sao Paoloban játszott, majd a PSG-ben. Mostanság pedig jótékonysági munkával tölti idejét." A Barca szurkolói szintén emlékezhetnek rá az 1993-as Interkontinentális kupa döntõjébõl.
Leo-t nem zavarja a média érdeklõdése Írta: rhynn --------------------------------------------------------------------------------
Lionel Messi felkeltette a média érdeklõdését is, miután az Espanyol ellen gyõztes mérkõzésen bemutatkozott a Barcelona felnõtt csapatában.
Bár mindössze öt percet játszott a mérkõzésen, majdnem sikerült társaival összehoznia egy gólt is. Emellett pályára lépésével egy régi rekordot is megdöntött.A 17 éves argentin csodagyerek a valaha volt legfiatalabb játékos, aki a Barcelona színeiben bajnoki mérkõzést játszott.A mérkõzés után pedig a következõket nyilatkozta: "Mindössze csak játszani szeretnék. Élvezem a labdarúgást. A média nyomása nincs hatással rám." Jó hír, hogy Messit szerzõdése 2012-ig, azaz további 7 és fél évig köti a Barcához, s szerte Európában úgy hírlik, hogy közel 100 millió fontos (!) kivásárlási ára van, ami a világon az egyik legmagasabb ismert érték. Ne feledjük, hogy Ronaldinho is "csak" 150 millió eurós kivásárlási árral rendelkezik.
Rijkaard csak az eredménnyel volt elégedett Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
Az 1-0-ás Espanyol elleni gyõzelem után Frank Rijkaard elégedetten nyilatkozott fiai teljesítményérõl.
"Bátran állíthatjuk, hogy a mérkõzést mi irányítottuk. Mint minden összecsapást ezt is speciálisnak tekintettük. Sok helyzetünk volt, bár nem volt túl aktraktív a játékunk. Elégedettek vagyunk az eredménnyel. Bizonyos szempontból a legfontosabb dolog számomra, hogy miénk a 3 pont, bár nem a megszokott színvonalon játszottunk."
Rijkaard ezt követõen az Espanyolt méltatta. "Mindent megtettek,hogy megnehezítsék az életünket. A hosszú labdáikkal sokat rontottak játékunkon, mert ez arra kényszerített minket, hogy lassan hátulról kezdjük felépíteni a támadásainkat."
A Barca mestere továbbá el volt ragadtatva Márquez kitûnõ játékától, aki nem a megszokott középhátvéd poszton, hanem elõrébb tolva védekezõ középpályást játszott - a sérüléshullám miatt -, és remekül látta el a feladatát. A holland kiemelte még Belletti és Van Bronckhorst jó teljesítményét is.
Megvan a derbi is: Espanyol- Barcelona: 0-1 (0-1) Írta: Z. Iván --------------------------------------------------------------------------------
A Barcelona nehéz, küzdelmes mérkõzésen végül gyõzni tudott, és ismét gyõzelemmel távozott a Montjuic Stadionból. Az Espanyol elleni találkozón a Barca végig fölényben játszott, mégis csak egy gólt tudott szerezni a kisebbik barcelonai együttes ellen. A gyõzelem viszont így is teljesen megérdemelt.
A várakozásoknak megfelelõen kemény találkozó volt a szezonbeli elsõ katalán derbi, ahol már a mérkõzés elején megszerezte a vezetést a támadóbban fellépõ Barcelona. Frank Rijkaard ezúttal semmilyen meglepetést nem tartogatott a kezdõcsapatot illetõen, bár az is igaz, hogy a sérülések folytán erre már nem is maradt lehetõsége. A Barcának szerencséje volt a találkozó elején, hiszen a 9. percben Deco lövése megpattant egy védõn -mely így már védhetetlenné vált- s a hálóba vágódott. Kameni kapus hiába kapaszkodott, a 20-22 méterrõl elengedett lövés a hálóõr szempontjából roppant szerencsétlenül pattant. Az Espanyol a gólt követõen más sebességre kapcsolt, s több veszélyes támadást vezetett. Ugyanakkor a mérkõzés ezen szakasza nem tartott sokáig, mert a Barca idõvel átvette a játék irányítását, és ismét helyzeteket alakított ki. A gránátvörös-kéknél elsõsorban a középpályások villogtak, és a támadósor tagjai jóval szürkébben játszottak. Sem Ronaldinho, sem Larsson nem játszott csúcsformában, de Eto'o is csak ritkán mutatta meg mire képes. A támadók mentségére szóljon, hogy gyakran percekig nem jutottak labdához, s így nehéz is lett volna maradandót alkotni.
A második félidõ elején Eto'o sokat tehett volna azért, hogy Barcelona gránátvörös-kék fele kicsit megnyugodjon, mert a félidõ 3. percében egy csodálatos Belletti indítást követõen tiszta ziccerben nemcsak a kapust, hanem a kaput is átemelte a labdával. A kihagyott ziccer nem szegte kedvét a Barcának, s a késõbbiekben is inkább a Rijkaard csapat akarata érvényesült. Az 54. percben is nagy gólszerzési lehetõséget hagyott ki a nagyobbik katalán csapat: Ekkor Ronaldinho remek átadásából Deco került helyzetbe, de a rövid sarokra tartó lövést védte Kameni. A 69. percben már a korábbi elõkészítõ, Ronaldinho veszélyeztetett, s Larsson volt a kiszolgáló. Ronnie-nak ezúttal sem volt szerencséje, mert a hosszú sarokra pörgetett lövése ha csak kicsivel is, de célt tévesztett. A játék sem ekkor, sem máskor a találkozón nem volt szemet gyönyörködtetõ, de ezen a mérkõzésen talán a legjobb napját kifogó Barca sem parádézott volna. Az esélyesebb Barcelona viszonylag rosszabb játékkal is uralta a mérkõzést, és több helyzetet dolgozott ki. A derbi 79. percében Gio végezhetett el szabadrúgást 23-25 méterrõl, de neki sem volt szerencséje, mert remek csavart lövése a felsõ lécrõl vágódott a vonalon túlra. Öt perccel a találkozó vége elõtt egy szerencsétlen szituáció végén könnyen kiegyenlíthetett volna az Espanyol, de Valdés kapus bizonyította, hogy földön vekve is remekül véd, így a Barca megõrizte csekély elõnyét.
A derbi a várakozásokkal ellentétben nem hozott csodálatos játékot, de a nagy küzdelemre nem lehetett panasz. A Barcelona megérdemelten gyûjtötte be a három pontot, s 19 pontjával akkor is vezeti majd a Primera Division mezõnyét, ha a Valencia ma nyerni tud a Sevilla ellen. Végezetül érdemes kiemelni, hogy -csereként beállva- bemutatkozott az elsõ osztályban Lionel Messi, a B csapat 17 éves géniusza.
RCD Espanyol- FC Barcelona: 0-1 (0-1) Barcelona, Lluís Companys Olimpiai Stadion 34.400 nézõ Vezette: Megía Dávila
RCD Espanyol: Kameni; Ibarra, Lopo, Pochettino, David García, Ito, Morales (Alex Fernández, 61.p), Maxi (Amavisca, 61.p), Oscar Serrano (Ferran Corominas, 75p.), De la Peña és Tamudo.
FC Barcelona: Valdés; Belletti, Puyol, Oleguer, Van Bronckhorst, Márquez, Xavi, Deco (Messi, 83.p), Larsson, Eto'o (Iniesta, 68.p) és Ronaldinho.
Gól: 0-1, 9.perc: Deco. A mérkõzés legjobbja (az Eurobarca értékelése szerint): Deco Anderson
Messi: "Még sokat kell tanulnom" Írta: rhynn --------------------------------------------------------------------------------
Leo Messi a legfiatalabb játékos, aki valaha debütált a Barca színeiben a ligában. Bemutatkozása szombaton az Espanyol ellen olyan volt számára, "mint egy álom" , de elismerte, hogy még sokat kell tanulnia.
A derbi az mindig is egy különleges alkalom, s az elmúlt szombati méginkább az volt egy játékos számára. Lionel Messi ezen a mérkõzésen debütált a Barca színeiben. A helyszín a Lluís Companys Stadion, ahol bár csak 8 perce volt a játékosnak, ez elég volt arra, hogy részt vegyen egy hatalmas helyzetben, ami akár góllal is végzõdhetett volna. "Megvolt rá az esély, de mégsem sikerült, remélem legközelebb már jobban végzõdnek a dolgok" - nyilatkozta Messi a sajtótájékoztatón a vasárnapi edzés után.
Pillanatok a debütálás elõtt
"Amikor a hotelben voltam, gondoltam rá, hogy ez lehet a debütáló meccsem, de amikor már a kispadon ültem, s néztem a mérkõzést, biztos voltam benne, hogy ez nem azon a mérkõzésen jön el" - ismerte el Messi. Végül Rijkaard eldöntötte, hogy mégis ez lesz az a mérkõzés: "A fellegekben jártam, amikor azt mondta, hogy melegítsek be, s amikor már a cserére vártam, csak szerettem volna a pályán lenni, s elkezdeni a játékot. Nem akartam nagyon elszállni, így nem is voltam ideges."
Persze Messi elismeri: "Nem volt túl sok idõm ahhoz, hogy valami nagyot alkossak, de ennek ellenére nagyon élveztem." Az argentin számára a foci csak szórakozás: "Mindig megpróbálom jól érezni magam."
Egy látványos felemelkedés
Messi 13 évesen került a Barcához, elõtte a Newell’s "szamárlétrán": Három év alatt a Junior A csapatból a Barca B-be került, ahogy már aktív csapattag lett az elõzõ szezonban. Ennek ellenére Messi fél lábbal még mindig a földön jár, s elismeri: "Még sokat kell tanulnom, hiszen nagyon fiatal vagyok."
A Milan-teszt
"Ezentúl is a Barca B-ben folytatom, s megpróbálom a legtöbbet nyújtani ott is." - tette hozzá. De mivel a Barcát egy hatalmas sérüléshullám sújtja, elég valószínü, hogy Messi még néhány mérkõzés erejéig a felnõtt kerettel marad. A következõ teszt a fiatal számára a Bajnokok-Ligája lehet az AC Milan ellen a San Siroban. Erre a lehetõségre Messi ezt mondta: "Rijkaard még nem mondott semmit, egyelõre folytatom az edzést velük, s ha újból felhívnak, élvezni fogom az utat és a kispad koptatását."
A különbségek a Barca B és az elsõ csapat között
Messi már játszott több derbit is a Barca mezében, de a múlt vasárnapi mérkõzés után a fiatal argentin megtudta, hogy "a játék tényleg teljesen más, az iram sokkal gyorsabb, s az ellenfelek is sokkal keményebbek és tapasztaltabbak."
Mivel a vasárnap az Anyák Napja Argentínában
Barcaaaaa
Zanetti után érdeklõdik a Barca Írta: B.Tibor --------------------------------------------------------------------------------
Az Internazionale megerõsítette, hogy a katalánok érdeklõdnek a játékos után.
Bár a Barca vezetõsége korábban kijelentette, nem szándékoznak jelenleg új játékosokat igazolni, az átigazolási piac megnyitásáig sem tétlenkednek ugyanakkor.
Az El Mundo Deportivo híre szerint Laporta, Rosell, Begiristain és Rijkaard számba vették a lehetséges aspiránsokat, sõt már a puhatolózó tárgyalásokat is megkezdték, például Cristiano Zanetti esetében.
Gabriele Oriali az Internazionale igazgatója megerõsítette a katalán sportnapilapnak, hogy a Barcelona érdeklõdik a válogatott játékos iránt, aki ugyan kiesett Roberto Mancini kegyeibõl, viszont a Barcánál fontos szerepet kaphat a középpálya erõsítésében, csakúgy, mint a korábban - pletyka szinten - megnevezett Alessio Tacchinardi és Olivier Dacourt.
Zanetti 27 éves, 180 cm magas és 77 kiló. Az Interben 1999-ben mutatkozott be, azóta 63 olasz bajnokin, 3 olaszkupa és 23 nemzetközi találkozón volt kezdõ, s ezalatt 3 gólt rúgott.
A válogatottba 2001 novemberében debütált, azóta 16 meccsen volt a kezdõ tizenegy tagja, és egyszer sikerült neki a hálóba találnia.
Egyetlen hátránya lehet, mégpedig az, hogy az olaszok már nevezték õt a BL-re, így a nemzetközi kupában biztosan nem léphet majd pályára