Medel es Jovetic is erkezni fog gda szerint Jo kis csapat lesz
buzi 3 védõs rendszer elfelejthetné már mazzari, de ennek a fejébõl azt senki nem veri ki:D amugy ez egy jó kezdõ, csak pad vékony. még elvileg jön medel plusz egy komolyabb csatár, kell is mindkettõ.
Ezenkívül Thohir elmondta h 4 védõt is akar látni amit Mazzarri megértett és gyakorolják azt is
82 óta mindig van Interes a vb döntõn ;)
háh, elvileg a Medel biznisz azért csúszik, mert ugyanaz az ügynöke, aki Alexis Sancheznek is és õ jelen pillanatban Londonban intézi az Arsenalhoz igazolást
pedig már kezdtem azt hinni, hogy én vagyok a hülye :D
GDS szerint megallapodtunk Joveticcel, most a cityvel kell
icardin jól állt nagyon
a kék számozással így már tetszik
M'Vila papírjait még nem szentesítették a ruszkik, szóval még nem hivatalos, mellette Gary Medelrõl pletykálnak még, õt imádtam, mikor még a Bocában játszott, jó biznisz lenne, meg Illarramendirõl olvastam, hogy esélyes, hogy jön
nagy üzlet.. 2 évre kölcsönbe 7,8 millios euros opcioval, +1,2 a kölcsön, ha pedig 1 meccsen pályára lép már fizethetünk is. tök jó, hogy egy 3 millio eurot érõ játékosért aki még a rómában sem volt alapember majd háromszor annyit fizetünk mint amennyi a valós értéke..:D persze lehet rám cáfol és jó lesz..
Dodó jött Rómából
az zavar h nincs elég kék :D
sztem kurva jól nézi, végre valami újítás, nem sablon mez:D bár kék lehetne benne kicsit több azért:D
Még egy meccsre bezárták a kanyart. A derbyn Balotelli és a Napoli elleni rigmusok miatt. Így zsinórban 3 hazai meccsen lesz zárva a Nord.. Fasszopo tosel!
tudom meg balotelli is aranylabdát nyer a milanban
Inter: Zanetti visszavonul, a klub menedzsmentjében folytatja
„Már hónapok óta egyeztetünk Zanettivel, hogy jövõjével kapcsolatos elképzeléseit letisztázzuk. A megbeszélést megtörtént már, a klub menedzsmentjének tagja lesz” – nyilatkozta Thohir. A 41. születésnapját ünneplõ csapatkapitány játékosként közel 19 éve szolgálja a klubot, amelynek színeiben 613 bajnoki mérkõzésen 12-szer talált be. Zanetti az Interrel gyakorlatilag mindent megnyert, öt bajnoki cím, négy kupagyõzelem és négy Olasz Szuperkupa-gyõzelem mellett a Bajnokok Ligáját, az UEFA-kupát és a klubvilágbajnoki címet is elhódította. Az argentin válogatott mezét 145 alkalommal pályára öltõ védõ hazájával az ezüstöket termelte, a Copa Américán (2004, 2007) és a Konföderációs-kupán (1995, 2005) kétszer, az olimpián egyszer (1996) végzett másodikként.
"A Gazzetta szerint jó esély van rá, hogy az Internazionale kap a szövetségtõl egy két meccses szektorbezárást a tegnapi Napoli elleni rasszista megnyilvánulások miatt, így az idény végén visszavonuló Javier Zanetti, az üresen tátongó Curva Nord elõtt lesz kénytelen búcsúzni."
Azt hiszem megcsináltuk ma az év koreoját...brutális volt